Kojazi Lajos: Dalok

- Heine után –

I.

A fák alatt jártam keltem,

Csak bánatom volt velem;

S elővett a régi ábránd

S belopódzott szivemen.

E szép dalra ki tanitott

Odafenn, ti madarak?

Hallgassatok, mert a szivem

Még hamarább megszakad.

„Egy leányka ment el erre

Igy szüntelen az dalolt,

S mi madarak eltanultuk

Az aranyos dallamot!”

Oh ti csalfa kis madárkák

Ne meséljetek ilyet:

Búm akarjátok kilopni,

- Nem hiszek én senkinek.

II.

Hogyha ketten váltakoznak

Kezet adnak egymásnak

S nincs közöttük vége hossza

A sohajnak, sirásnak.

De mi ketten nem sohajtánk,

Nem hullatunk könyeket,

A sohajok és a könnyek

Csak azután jöttenek!

III.

A homályos postakocsin

Csupán ketten utazánk,

Egymás keblére borultunk

Tréfált és mosolyga szánk.

Mégis reggel, virradatkor

Kedves, mint megütközénk:

Hogy harmadik utitársul,

A vak Amor ült közénk.

VI.

Dalaim mérgezve vannak

Az máskép nem is lehet,

Hiszen magad mérgezéd meg

Viruló életemet,

Dalaim mérgezve vannak

Az máskép nem is lehet

Kigyókat hordok szivemben,

Ottan hordlak tégedet!

Forrás: Hölgyfutár VI. évf. II. félév 9. sz. 1864. július 28. csütörtök