Boldogságot szabad még remélnem,
Szenvedésnek kell bár mindig élnem...
Jer kínpohár!... kiiszlak nem bánom...
Megszoktam már boldogtalanságom.
De azért, ha kinos éltet élek,
Az istentől jobb sorsot remélek.
Kínja nem viszonzott szerelmemnek,
Te édes gyötrője életemnek!
Hogy meglátogattál; én nem bánom...
Illyen kínban üdvömet találom!
És ezért én szerelmemnek élek,
Szerelmemért szerelmet remélek!...
Szegény vagyok... de van miből élnem!
A hizelgő szolgákat lenézem...
Szabad vagyok... legalább lelkemben
Miként sas a nagy rengetegekben,
De azért ha szegény éltet élek
Függetlenül, gazdagot remélek.
Néha, néha szegény életemben
Egy pár garas csörög a zsebemben...
Milly hamar jön, olly hamar elköltöm,
Vig óráim poharak közt töltöm...
És illyenkor bár vidámon élek,
Még vidámabb életet remélek.
Ha sokszor reményem megcsal engem,
Fájdalmamat bus dalokba zengem...
Dalaimnak biztató folyása
Megtört lelkem uj feltámadása...
És azért ha szenvedésnek élek,
Dalaimtol biztatást remélek.
Hogy ha végig nézek bús hazámon
Szenvedésit siró szemmel látom!...
Látom méltó okát fájdalmának,
Véremlékit vér zivatarjának...
És ekkor a multra sirva nézek,
S az istentől jobb jövőt remélek!!!
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 3. sz. jan. 4. péntek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése