A polgári
tisztesség, becsület irodalmi élharcosa magánéletében, amelyben az irodalomnak,
a színháznak korántsem jutott olyan fontos hely, mint Figaró-jának a
drámatörténetben, legalábbis kalandornak, de akár szélhámosnak is volna
nevezhető. órásmester fiaként született, s ki is tanulta apja mesterségét, sőt
egy zenélő szerkezetével a királyi udvar figyelmét is magára vonta. Igazi
hírnévre azonban pénzügyei, kereskedelmi ügyletei, perei és az azokról
beszámoló emlékiratai révén tett szert. Csempészett fegyvert Észak-Amerikába,
megalapította az Írók Társaságát, megkezdte Voltaire műveinek kiadását. Ült
börtönben vesztegetésért és kémkedésért, vádolták sikkasztással, rágalmazással.
Hatalmas vagyonokat szerzett és herdált el. Talán igazibb képviselője volt a
XVIII. századi feltörekvő francia polgárának, mint amilyennek ábrázolta. A
forradalom idején jókor emigrált, noha volt némi része annak szellemi
előkészítésében, s csak a terror múltán, 1796-ban tért vissza, hogy még nyugodt
jólétben éljen három esztendőt.
Drámaíróként Diderot
eszméi lelkesítették, jobban megvalósította őket, mint maga a tudós
enciklopédista. Mindössze hat színpadi művet írt, ezek közül az első, az Eugenie története – utazás Spanyolországban
címmel egyébként emlékiratban is megírta – ihlette Goethe Clavigó-ját; ebben Beaumarchais saját nevén szerepel, s ráadásul
személyesen meg is jelent a bemutatóján. Három darabjában is központi szerepet
játszik a furfangos mesterember, Figaro. A
sevillai borbély-ban segít feleséget szerezni urának. Almaviva grófnak, a Figaro házasságá-ban pedig maga nősül
meg. Az előbbiből Rossini, az utóbbiból Mozart írt világsikerű operát. A
harmadik Figaro-darabot, a Bűnös anyá-t,
amely inkább moralizáló dialógus, semmint dráma, szinte elfelejtették, akárcsak
többi színpadi művét, a Két barát-ot
és a Tarare-t, amelyből Salieri írt
operát.
Az előbb betiltott,
majd 1775-ben bemutatott Figaro
házassága már a maga idejében is hatalmas sikert aratott, s valójában
Beaumarchais egyetlen igazán jelentős darabja. Remekül idézi meg korának
szellemét, a forradalom előtti évtized felelőtlen derűjében éles szemmel fedezi
fel a lappangó feszültségeket. Ilyés Gyula egészséges, vérbő népi vígjátéknak
fordította magyarra, Forgách András újabb átültetése inkább az alcím szerinti
„egy bolond nap” abszurditását érezteti.
