2012. máj. 6.

Rafael Alberti: Elégia – A halál bikája


A létezés előtti ordításban,
amely a baromi jonhokba szaggat,
míg a levegőt hasítják a szarvak,
és farkcsapások kavarják ziláltan;

a setétben kipattanó csirában,
melytől a tehén méhében kisarjad
- lökést adva az új véráradatnak, -
a vadság a még-meg-se-szült bikában;

léted előtt, előtte mindeneknek
homlokod két ki-sem-serkedt helyének
az a csökönyös gondolata támadt:

kardos fény ellen kardos árnynak lenned,
a veszély ellen halálos veszélynek,
zokszó nélkül, a hős ellen - bikának.

(A tengeren hajó tart
Romániába.
Vize-nincs úton érsz te
haláltusádba.
Látlak és mégse látlak.
Én, világnak hajósa,
te, a halálnak.)


Csak szárnyak és vitorlák,
lezuhantak a szárnyak,
becsukódtak a szárnyak,
csak szárnyak és vitorlák siklanak a mind mozdulatlanabb
folyón,
szárnyak a sűrű erdők kettőzött bánatán át,
egy magányos bika nyomdokain, amely ártereken üvöltöz,
a hidegben új repülésre csigázott, kardhegyű szárnyak a
mezőkön,
csak szárnyak és vitorlák, haldokolva ma este.
Haláta ítélt piros és sárga lepkék,
a gyászban megpihenve,
a villanydrótokon jéggé vált testü fecskék,
kötélzetekbe zuhanó sirályok,
nyögő kötélzet, veszteglő vitorlák,
holt szárnyak és vitorlák épp e mai napon.

Akkor lőn, amikor egy bika egy galambot akart ledöfni,
akkor, amikor egy bika kirontott, hogy egy kanári szárnyát
surolja,
akkor, amikor a bika eltűnt, s egy holló három kört írt le az
aréna fölött,
akkor, amikor a bika visszatért, láthatatlanul, hang nélkül a
homlokán cipelve.
Énreám ronts, bika!

(Vörös posztók s a lámpák,
szárny és vitorla.
Én tengeren, míg őket
egy szél kioltja.
Én, utam közben.
Te végleg a halálra
felöltözötten.)

(Ford.: Somlyó György)
(Forrás: Rafael Alberti: Az ismeretlen angyal – Válogatott versek  89-90. old. – Európa Könyvkiadó Bp., 1962.)

Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról (1931)


        Az ötszázéves Villon emlékének
     
   
        Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
        hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
        Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
        vagy kunyhótájról koncokat raboltok?
        Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
        s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
        mert éjjelente most nem panaszoltok,
        vonítgatás a tért nem tölti meg.
     
        Züllött ebek, kivert komondorok,
        örökre elhagytátok városunkat?
        Feleljetek, lompos kalandorok,
        talán a város háborgása untat?
        Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
        étlen gyomor itt csak tovább korog,
        hogy céltalan már hulladékra lesni,
        felfalja mind szikkadt embertorok.
     
        Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
        vénemberek piszok között kotornak,
        kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
        három fillérnek, félpohárka bornak;
        egekre átkot fogvacogva szórnak,
        falat kenyérért készek késre menni. –
        Bizony, jobb most az izmos komondornak
        fehér mezőn őzet űzőbe venni!
     
        Ég hercege, essék meg vén szived,
        ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
        ételt s tüzet teremts mindenkinek,
        hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
     
(Forrás: Jékely Zoltán összegyűjtött versei 5. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1988.)

Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről



I.
a)         Társadalmi háttér
b)         Mészöly Miklós
II.
a)                  Alaphelyzet
b)                 A cím
c)                  Cselekmény
d)                 Párhuzamok
e)                  Értelmezés
I.                   Összegzés

Magyarországon az 1960-as években a megváltozott társadalmi és politikai gyakorlat újra kibővítette a szellemi élet lehetőségeit, persze az állampárt ellenőrző, korlátozó irányítása – a támogatás, tűrés, tiltás eszközei – továbbra is megmaradt. Ez tette lehetővé, hogy az addig méltánytalanul háttérbe szorított Mészöly Miklósban a ’70-es évek új írónemzedéke- Esterházy, Nádas – már a példaképét látta.

A novella szerzője napjaink legmegbecsültebb íróinak egyike. Főként rövidebb és hosszabb elbeszéléseket: novellákat, regényeket, kisregényeket írt, de írói palettáján megtalálhatók a gyermekversek, gyermekmesék, tanulmányok, esszék egyaránt. Mély jelentést hordoz, de megfejthető műveiben a szimbolikus, példázatos írásmód, amelyekben Mészöly a világ és az ember konfliktusát, az egyéni lét kiteljesedésének lehetőségeit és korlátait vizsgálja. Novellái Örkény egyperceseihez hasonlóan kevés szóval mondanak sokat. A korrajzban hangot kap a kényszer, a kiszolgáltatottság, az elkeseredett küzdelem, az elnyomás, az erőszak győzelme a gyengébb felett és a végső beletörődés, a sors elfogadása.

Mészöly szokatlan alkotása a Jelentés öt egérről, állatokról szól, de a realisztikus megfogalmazás határán. A műben nem emberiesített, jó vagy rossz, nemes vagy gyarló tulajdonságokkal felruházott egerekről van szó, hanem az író pontos megfigyeléseinek hatására valós, az ösztönök szavára cselekvő állatokat képzelünk el. És itt az ösztönös cselekvésen van a súlypont, az író ezen keresztül láttat, éreztet, figyelmeztet.

A novella címe első ránézésre nem árul el sokat a mű mondanivalójáról; csak az elbeszélés elolvasása után válik igazán egyértelművé, hogy itt nem pusztán egerekről van szós. Tehát a mű elemzésekor semmiképp sem szabad az egerek szintjén megrekedni, keresni kell a többjelentést, azt, amit az író az egerek segítségével próbál kifejezésre juttatni.

Victor Hugo: Ima – alamizsna


Nyújtsd mint alamizsnát, gyermekem, imádat
Atyádnak, anyádnak, nyújtsd az ősapáknak,
Add a dúsak, kinek örömben része nincs,
Szegénynek, özvegynek, add a szennyes bűnnek,
Világ sok nyomorát könyörgve kerüld meg,
Add, add a holtaknak! – Végül az Úrnak is!

„Hogyan”, suttog ajkad, félénken beszélve,
„A mennyei Úrnak mire van szüksége?
Királyok királya, szenteknek szentje Ő!
Fenséges udvara napok milliárdja,
Az óceán szava elhallgat szavára!
Ő a Kezdet, a Vég! Egy! Mindenütt levő!”

Gyermekem, ha mikor testvérid naphosszat
Künn a kertben veled együtt játszadoztak,
Elfáradtok este, térdecskétek inog:
Tiszta tej, mogyoró, dió vár reátok
S fejecskétek sorba csókolva anyátok,
Térdein megmossa gyenge lábaitok;

Lásd, van ám valaki e világon honba’,
Ki az emberek közt vándorol naponta;
Jár, szolgál, vigasztal, nyugta soha sincsen,
Jó pásztor, eltévedt bárányát kereső,
Zarándok, országról világra siető:
E vándor, e pásztor, zarándok az – Isten!

Este bizony fáradt s jólesik, ha várja
Egy szolgáló lélek, egy gyermek imája
És egy kis szeretet! – Te ki nem tudsz csalni,
Vidd neki szívedet, tele szűz erénnyel,
Félve, szemlesütve menj, mint szent edénnyel,
Melyből egy cseppnek sem szabad kicsorranni.

Vidd neki imádat! S ha a szent fény mellett,
Mely édes meleggel tölti el szűz kebled,
Látod, hogy közel van: ó lelkem magzata,
Boldogságom! gúnytól, rossz szótól nem félve,
Öntsd, mint egykor Mária, Mária testvére,
Öntsd minden illatod az Úr lábaira!

(Fordítója számomra ismeretlen)

Victor Hugo: Az éj, az éj, az éj


Az éj, az éj, az éj s az éjbe-mélybe halva
Kezdődik csöndesen az óceán siralma
Matróz hajóra kap.
Az ember felzokog, azt mondja „miserére”
S az ég, a lég zokog, felel a bús zenére
És sír-zokog a hab.
Sóhajt a sziklagát, mit majd eltorlaszoltak
Csalánok, giz-gazok. Most kelnek ki a holtak
S hallják a síri neszt.
A fertelmes bürök borzong az éji szóra,
Titokzatos szárán kinyíl a mandragóra
S búsan beszélni kezd.
Mért reszket a szeder? És mért rí olyan árván
A barlang fája is? Miért könnyez a márvány
Az éjbe mindenütt?
Mindegyikük talán egy bűnös, ősi Káin
S jaj, a fényt keresik ítélet éjszakáin,
Könnyük van s nincs szemük.
Nyöszörög a hajó, mint az, aki leroskad,
Kéménye nyikorog s fehér és viharos hab
Csap rá, gyönggyel tele,
Az árnyba rák úszik, s tüskés-hal, nagy uszonnyal
És lüktet vemhesen, szörnyekkel és iszonnyal,
A víz vad élete.
A mély bozót kiált. S az orkánba kinyílva
Férgektől rágottan üvölt az éjbe Scylla,
Hollócsapat riog.
S a fergetegbe zaj és tompa jaj döcög föl
A lánccsörömpölő és nyirkos tömlöcökből,
Ordítnak a sírok.
Ki jár a partokon, ki álmodik e titkos
Órán, mikor e rém kísért s az éji gyilkos
Sunyítva útra kél?
S miért bőg az erdő, e roppant székesegyház,
Miért jajong-hörög, míg lengő kötelet ráz
S halálra kong a szél?
Szájak susognak most s füled bal muzsikát hall
És látod az úton, bozontos lombon által,
Temetés megy alant.
Bömböl a szélvihar, ahogy kifér a torkán,
Sápadt sírkerteken sötétedik az orkán.
Ó mondd, kié e hang?
Mi e roppant zsoltár és éneke a földnek,
Mit az ég is dalol és senki meg nem ölhet,
Nem fojt el semmise?
A büszke hullám is csak ezt dübörgi karba,
A víz, a nád, a fű ezt zengi fölzavarva,
Mi e bús gyászmise?
Ó Elmúlás, hallom ijesztő orgonádat,
Min az egész világ minden lármája áthat,
S zátonyzúgás követ.
A billentyűknél a Halál ül, odabújva
S feketét és fehért érint olykor az ujja:
Koporsód, sírköved.

(Ford.: Kosztolányi Dezső)

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér



I.                   Sütő András
II.
a)                  Alaphelyzet
b)                 Tartalom
c)                  Szerkezet
d)                 „Világítunk”
e)                  Üzenet
III.      Összegzés

Sütő András a romániai magyar irodalom nagy tekintélyű, sokoldalú képviselője. Pusztakamaráson, paraszti családban született 1927-ben. Iskoláit Nagyenyeden, majd Kolozsváron folytatta, és már 1945 után diák újságíróként dolgozott. Pályafutását, életművét a kisebbségi létforma és a 20. század történelmének kelet-európai kényszerpályája határozta meg.

Kezdetben Móricz Zsigmond örökségét és az erdélyi magyar nyelv képi gazdagságát társította a szocializmus „hajnali óráinak” lendületében írt novelláiban. A társadalmi visszásságokat szatirikus-humoros kisregényeiben fejezte ki legteljesebben. Később a társadalmi és erkölcsfilozófiai kérdések kapcsolódnak össze műveiben. Groteszk-humoros hangvételű színműve pedig a személyiség és a hatalom viszonyának vizsgálatával jelez új területet.

Igazi szemléletváltást, munkásságának minőségi fordulatát az 1970-ben megjelent napló-regény hozta meg, melynek címe: Anyám könnyű álmot ígér. Alcíme szerint naplójegyzeteket tartalmaz a mű, valójában azonban regénynek nevezhető a sokféle műfajú elemből egységessé formálódó alkotás. Pontos szociográfiai felvételekből, sok anekdotából, „mini” novellákból, drámai jelenetekből és monológokból, portrékból, leírásokból, történelmi dokumentumokból, életképekből, visszaemlékezésekből, esszékből áll össze ez a regény, s ad áttekintést a romániai magyar parasztság történetéről, a tragikum és a humor színeivel. Jelentősége nemcsak Sütő András írói pályáján van: ez a mű irányította a szélesebb magyarországi közvélemény figyelmét ismét a nemzetiségi magyar irodalom és a nemzetiségi lét felé.

Az író munkásságának központi kérdése a nemzetiségi lét és ennek fenyegetettsége. Ez a téma nála mindig összekapcsolódik a nemzetével, mélyen érző humánumával. Ő legfőbb feladatnak és értéknek az életet és annak megőrzését tartja, a maga sajátosságaival együtt. Embernek megmaradni a magyar számára csak magyarként lehetséges – vallotta.

Nagysikerű könyvének címe szite szállóigévé vált. Az író szülőfalujáról, Pusztakamarásról ad érzékeny látletetet; történelmi tények és belső emberi drámák, realista életképek és lírai meditációk ellenpontjaiból alakul ki a regény, melyben benne van az élet keserű tapasztalata, de benne van a bizakodás reménye is.

A művet átjárja a közösség megtartó erejébe vetett hit: a falu évszázados hagyományok által szabályozott élete képes a megújulásra, melyest nemcsak a közösség önfenntartó ereje, hanem az egyes ember p ldája is mutat: az, hogy mennyire felül tudnak kerekedni a nehézségeken, mennyire leleményesen tudják megoldani gondjaikat. Az író szemléletét és a mű által sugárzott erkölcsiséget is a megmaradás, a túlélés eszménye határozza meg. A kisebbségi lét átértelmezi a nyelv és az irodalom szerepét is. A nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem az utolsó,közös megnyilatkozási lehetőség, amelyben a nép kifejezheti önmagát.

Aki ismeri az Erdélyben élő emberek sorsát, tudja ezt, s tudja azt is, hogy nem a szókimondásban van az erejük, hanem a szókimondás mikéntjében. S ezt Sütő András ebben a regényében olyan életszerűen tárja elénk, mintha az epizódok szereplői között mi is ott lennénk, s részt vennénk beszélgetésükben.

A könyv a Biztató előhangtól az Epilógusig harminckét fejezetre tagolódik. A Biztató hűen adja vissza azt a hangulatot, melyben az író szelíd édesanyja azt kéri fiától, hogy írjon róluk is egy könyvet, ami igaz legyen. Ez a kérés mutat rá a könyv címére is: mely tartalmában is, hangulatában is mindvégig átszövi a regényt, s mutatja, ha az író követi édesanyja egyszerűnek tűnő kérését, akkor a leírt szó erejénél fogva mégsem olyan egyszerű feladat.

Villon,Francois: A cimborák emléke

(Részlet a "Nagy Testamentum"-ból)
 
 
Hol vannak a szép úrfiak,
kikkel egykor annyit mulattam,
a nótás kedvűek, vígak
s gálánsak, tettekben, szavakban?
Sok már a dermedt föld alatt van
s emléke füst és pára lett.
Béke porukra, ronthatatlan,
s óvja Ég a többieket.
Némelyek sorsa jóra fordult,
hál' Istennek, urak, mesterek;
más meg csupaszon járva koldul
s csak ablakban lát kenyeret;
ez szerzetes, karthauzi lett,
az coelestinus, s akkora
csizmát hord, mint az osztriga-
halászok... Be tarka sereg!
Adjon az Isten jó szívet,
s éljen vele békén a gazdag,
ő rendben van, s leghelyesebb,
amit tehet, az, hogyha hallgat.
De aki, mint én, koldus, annak
türelmet, Ég, adj azt neki!
Aki jól járt, a többinek
van mibe mit aprítani.
Van jó bora, friss csapolás,
leves, mártás, kövér halak,
sült, főtt és buggyantott tojás,
torta, kalács s száz más falat.
A kőműves majd megszakad -
ők másképp élnek odaát,
ennek inni a csapos ad,
az maga tölti poharát.
E dologra mellékesen
s csak úgy véletlenül kitértem,
nem vagyok bíró, nem ügyem,
hogy a bűnt, így-úgy, megítéljem;
hisz bennem legkisebb az érdem!
Könyörgök értük untalan;
dicsértessék Jézus az égben,
de amit írtam, írva van.
Hagyjuk a papokat maguknak,
s beszéljünk másról, kedvesebben;
ez a téma sokakat untat,
másoknak pedig kellemetlen.
A gond s a düh szegényekben
szüntelenül lázadozik,
s bár tüskés szavuk tehetetlen,
az eszük csak gondolkozik.
E földi élet nem örök,
bármit mond is a pénzpióca;
a halál mindenkit ledöf
s ez vigasz némely nyomorultra,
aki, míg ifjúsága hagyta,
úgy hetvenkedett, a hamis,
s bizony nyegle kurafi volna,
ha úgy viháncolna ma is.
Koldulás való csak neki,
rá is kényszerül. Napra-nap
hívja a halált s úgy töri
a bánat, hogy - ne volna csak
Isten, kit fél! - az indulat
szörnyűségekbe csapna át.
Néha fel is lázad a dac
ég ellen, s megöli magát.
Mert, ha tetszett fiatalon,
ma csak untatja hallgatóját;
undorító a vén majom,
bármilyen torz fintorokat vág;
ha némán, félve vigyorog rád,
azt hiszed, hogy tiszta hülye,
s ha megszólal, hát letorkolják,
hogy hiányzik egy kereke.
Így járnak a szegény, kivénhedt
nők is; nincs semmijük, s ha a
csitriket látják, kik a mézet
nyalogatják már: "Mi oka,
- kérdik Istent - és mi joga,
hogy már ezek is megszülettek?"
Isten nem felel;tudja: ha
pörbe száll velük, csak veszíthet.
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)
*
(Villon,Francois /1431? - 1462?/ - francia költő, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa. Hányatott életének változatos élményeit Nagy Testamentum című versgyűjteménye őrzi. Igazi középkor végi egyéniség: számára minden problematikus, így a vallás igazsága és isten léte is.)

Déry Tibor: Szerelem



I.         Történelmi háttér
II.
a)                  Szerkezet
b)                 Cselekmény
c)                  Szereplők
d)                 Helyszínek
e)                  Üzenet
III.             Összegzés

1956. Ez a dátum történelmünk jelentős szakaszának kezdete. A koholt vádak, a koncepciós perek, a politikai bebörtönzések korszaka. Emberek százait tartóztatták le azért, mert a rendszer számára gyanúsnak tűntek. Déryt az 1956-os tevékenységéért kilenc évi börtönre ítélték, 1961-ben azonban teljes amnesztiát kapott, s a Szerelem című novellagyűjteményével tért vissza az irodalmi életbe. A novellafüzér egyik darabja a Szerelem című elbeszélés, az író egyik legjobb és legismertebb műve, ami 1956-ban íródott.

A novella két ember legnemesebb érzelmi és etikai kapcsolatát mutatja be hiteles ábrázolással, mérsékelt pátosszal.

A mű szerkezete klasszikus felépítésű, arányos szerkezetű, lineáris, kronológiai sorrendű. A cselekmény a főhős életében sorsdöntő fordulattal indul, majd egy hosszabban kifejtett eseménysor vezet a végkifejletig.

B. névtelenített irodalmi alak, nem véletlenül csak nevének kezdőbetűjével válik a novella főhősévé. Egyrészt szimbolikus a sorsa: tragédiája nem egyéni sorstragédia, az eset abban a korban bárkivel megeshetett. Másrészt, a hatalom szemszögéből nézve B. nem rendelkezik egyéniséggel, ő egy letartóztatott, egy akta, s a név ezt az arctalanságot érzékelteti. A hős tehát nem Valaki, hanem Akárki. B. csak egy a sok közül, akin keresztül az író megpróbálja általánosan bemutatni a politikai elítéltek, az egész társadalom, sőt az egész akkori Magyarország képét, a ma oly sokszor emlegetett 1956-os évet.

A novella főszereplője B., tehát számunkra teljesen ismeretlen személy. Egy bebörtönzött politikai fogoly. A névtelensége mellett azonban a letartóztatásának oka vagy okai is teljesen ismeretlenek. „A Letartóztatás oka kezdetű pontozott sor üresen maradt.” Sem mi, sem B. nem tudja meg, hogy miért töltött a börtön hideg és rideg falai között hét évet. Sőt nem tudjuk meg a műből B. szabadulásának okát sem.

A szabadulása is a kor megfejthetetlen viszonyait igazolja: a személytelenséget, a sejtelmességet, a titokzatosságot. Kiengedésének van még egy jellegzetessége, mégpedig az őrmester viselkedése. „Mehet haza ebédelni a feleségéhez. Éjjel már használhatja a szerszámát is.” Az őr durvasága aljas és megalázó.

Ebben a folyamatában Déry jól érzékelteti a hihetetlenség érzését, amely nemcsak pozitív, hanem negatív formában is jelen van. B. fogoly számára szinte lehetetlen elhinni azt, hogy szabadon engedik, hogy kimehet az utcára, s végre, hét év után hazamehet a családjához. Ez a csodálatos, megkapó érzés, a szabadulás érzése azonban támaszt benne kételyeket is.

Civil ruhájának megpillantása semmilyen érzést nem vált ki belőle. Ez az ember nem várta ezt a napot, s számára a „távozik” szó sem a szabadulást jelenti, inkább a félelmet, a bizonytalanságot, hogy áthelyezik máshová.

A börtönben zajló jelenet rövid kérdések és feleletek sora. A jelenet légkörét a tárgyak határozzák meg: a penészes cipő, ing, 146 forint, egy hét éve fel nem húzott nikkel karóra. A törvényes eljárás cinikus formája a két nyugta az értéktárgyakról és a munkabérről. A jelenetből érezzük, hogy B. politikai elítélt, aki feltehetőleg ártatlan, akinek fogvatartása a politikai önkény megnyilvánulása volt.

Villon: Villonról, meg a vastag Margot-ról szóló ballada

 
Ha szeretem a széplányt szolgamód,
nem kell azért parasztnak vélnetek.
Javai finom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek: borért ellépek csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt, s ha rendesen
fizetnek, mondok: "Jól ityeg bizony;
csak jöjjenek, ha dörgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon."
De megvannak aztán a nagy bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg;
szívem halálra gyűlöli. Fogod
mindjár kabátod, szoknyád, réklidet:
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd.
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy Jézusra nem,
ő nem teszi. Hát jól képen kapom,
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Majd megbékélünk; szellent rám nagyot,
- dagadtabb, mint a dongó - fölnevet,
combom csapkodja, Gogó-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda alszunk, lévén részegek.
S kelünk; korog a hasa; kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
 
AJÁNLÁS
Vihar, fagy, dér, - megvan a kenyerem!
Igy vesz az ember gubát az eben.
Lóg rajtam, pénzit megéri velem:
Lotyó, kurafi, passzolunk nagyon.
Ocsmányoké ez ocsmány szerelem,
Nincs emberségünk, hát ne is legyen,
E bordélyban, hol szállásunk vagyon.
 
(Ford.: József Attila)

Villon Francois: A szép fegyverkovácsné panasza, mikor már vénségre jutott

 

Figyeltem, míg panaszkodott,
a hajdani örömleányra,
ki igy mondta el sírva, hogy
szép tavaszát visszakivánja:
"Ó, vénség vad, keserü átka,
mért törtél rám, hogy így letörtem?
Ki tartana még vissza szánva,
hogy végül magam meg ne öljem?
Elraboltad szépségem-adta
jogomat, a nehéz igát -
boldogan görnyedett alatta
tudós, kalmár, pap és diák,
s kinálta minden vagyonát,
bár később sokszor szánva bánta,
csak azt engedjem neki át,
amit a koldus sem kiván ma.
Kosarat adtam nem is egynek
- s nagyon okosan ezt se tettem -
hogy egy ravasz fiút szeressek,
és ő lett az én nagy szerelmem.
A többit csak ugy hitegettem,
de szívem az ő rabja lett,
durván ütött-vert mindig engem,
s csak a pénzemért szeretett.
Bárhogy tépte a hajamat
és rugdosott, mégis szerettem,
görnyedtem a teher alatt,
de ha azt mondta, hogy öleljem,
minden bajomat elfeledtem.
Ölelt a disznó betegen.
A csókjaival sokra mentem!
Mi maradt? Bűnöm s szégyenem.
Meghalt, több mint húsz éve már.
Maradtam vénen és bukottan,
és gondolatom visszajár
az eltünt, régi szép napokban.
Mi voltam és hová jutottam!
Látom magamat meztelen,
véznán, szegényen és aszottan,
s dühöngök, sírok esztelen.
A síma homlok, szőke fürt,
ives szemöldök elveszett,
a szép szem, melyben elmerült
sok büszke úr. És hova lett
a szép orr, gödrös áll felett,
vonásai a finom arcnak,
mely csintalanul incseleg,
s az apró fül, a piros ajkak?
Ki emlékszik a kicsi mellre,
a hosszu kézre, karcsu vállra?
Hová lett derekam, teremtve
hullámzó, szerelmes csatára,
a lábam kettős ívü szára,
a két hatalmas izmu comb,
s a szerelem rejtett virága,
a hímes kert, a puha domb?
Mi maradt? Ráncos homlok, ősz haj,
kihullt szemöldök, tompa szem,
már nem nevet ragyogva - ó jaj! -
már egy kalmár sem rabja, nem.
Az orrom meggörbült, fülem
lekonyult, szőr nőtt ki belőle,
arcom halvány, élettelen,
és államnak leffedt a bőre.
Ez hát a szépség földi útja:
a durva kezek, görbe vállak,
kinő a hát otromba púpja,
a mellek rongy cafatra válnak,
a testről a húsok leválnak,
fuj, szerelem virága! Hol hát
a szép comb? Húsa úgy leványadt,
ma csak egy darab szárazkolbász.
Együgyü, vén anyók, magunk,
panaszkodunk örök sohajban,
a földön mélyen guggolunk,
mint rongyok, úgy ülünk a bajban,
tüzet rakunk, ha némi gally van,
a rőzse ritka lángja reszket.
De szépek is voltunk mi hajdan!...
S ez másokkal is így megeshet."
 
(Ford.: Vas István)

Villon Francois: Ballada a hajdani hölgyekről

 
Mondjátok, hol van, hova lett
Flóra, a szép nő, Róma fénye?
Archipiada hol lehet
s Thais, vele egy anya vére?
Hol a tapsra, szóra, zenére
tó fölött ébredő Echó
emberfölötti tünde lénye?
De hol van a tavalyi hó?!
Hol van Héloise, akinek
olyan tiszta volt az erénye,
hogy Abélard kést szenvedett
és lett végűl szerzetes érte?
Hol a királynő, kinek kénye
zsákban dobatta a bohó
Buridánt a Szajna vizébe?
De hol van a tavalyi hó?!
Haremburgis! és a remek
Blanche királynő, dalok sziréne,
Nagylábú Berta s a szivek
Allis-a és Beatricé-je,
s Johanna, kit, Rouenban, élve
tűzre vitt az angol bakó:
hová jutott, Szent Szűz, mi végre?
De hol van a tavalyi hó?!
 
AJÁNLÁS
Herceg, ne gondolj napra, évre,
hol vannak ők, ne kérdje szó;
felel a refrén, visszakérdve:
de hol van a tavalyi hó?!
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)

Villon Francois: Rondo

 
Csavargó Dani,
Menj az uszodába,
Bőröd ronda, ni,
Csavargó Dani,
 
Szaladj mosdani,
Bujjál be a kádba,
Csavargó Dani,
Menj az uszodába.
 
(Ford.: Weöres Sándor)
 
*
Villon rímjátéka. Lefordíthatatlan. A fordító az eredeti rímjáték utánzására törekedett csupán. Csavargó Dani helyett az eredetiben Jenin (Jean) l'Avenue "ismeretlen férfi neve" áll.

Villon Francois:Ellentétek

 
Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Vig dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
 
Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körűl sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől, örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.
 
Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megőrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.
 
AJÁNLÁS
 
Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom a pályabéremet,
Mert befogad s kitaszít a világ.
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)
  *
A vers kezdősorát Charles d'Orléans herceg, a költő adta fel az udvarában költői versenyre összegyűlteknek. Tizenkét költő készítette el a versenyballadát. Villon pénzjutalmat kapott a hercegtől.

Villon Francois: Kiforgatott igazságok

 
Csak szomjú éhség igazi.
Csak az ellenséged segít.
Jó koszt? Csak a rét füvei!
Jól csak az alvó őrködik.
Irgalom ádázat lapít,
De aki fél, helytállni kész.
Csak istentelené a hit.
Szerelmesé a józan ész.
 
Csak a fürdőben jó nemzeni.
Jóhírhez száműzés segít.
Kacaj? Pofont előbb neki!
Csak kölcsönt letagadni dics!
Csak az hű, aki hazudik.
Jó viszony csak hízeleg; és
Szerencsét balszerencse nyit.
Szerelmesé a józan ész.
 
Gondok a béke ágyai.
Csak a köpöttet tisztelik.
Rossz pénzzel hencegsz? Isteni!
Jótanácsra bolond tanít.
Egészség, ha dagadt a szív.
Az nagylelkű, ki sose hős.
Csak léha nő édeskedik.
Szerelmesé a józan ész.
 
AJÁNLÁS
 
Kivánsz igazat hallani?
Csak betegen jó játszani!
Bölcs betű mindig gyászba vitt.
Csak a gyáva lovag merész.
Dallam, ha hangzavar vonít.
Szerelmesé a józan ész.
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)
*
A világgal meghasonlott Villon ironikus, keserű játéka, mely azt fejezi ki: Ha igazat akarsz hallani, mondd fordítottját mindennek.
Az ajánlás versfőiben, az eredeti szövegben, Villon neve olvasható. A magyar fordítás ezzel a játékkal adós marad.

Kassák Lajos munkássága



I.
a)         Történelmi, társadalmi háttér
b)         Az irodalom alakulása Magyarországon
c)         Kassák Lajos
II.
a)           Mesteremberek című vers
b)           A ló meghal, a madarak kirepülnek című vers
III.             Összegzés


Az első világháború végén összeomlott a Habsburg-monarchia, és a történelmi Magyarország is darabokra hullt, ami a társadalmi változások láncreakcióját indította el: a nacionalizmust, amelynek vége a csúfos 1920-ban megkötött trianoni békeszerződés lett; az 1918-19-es forradalmak, amelyeknek kulturális intézkedései napjainkig hatnak. Mire a bethleni konszolidációnak eredménye lett volna, közbeszólt az 1929-ben kezdődő világgazdasági válság. A Gömbös-kormán antiszemita politikája következményeként bevezették a zsidótörvényeket. Felerősödött a fasizmus, és ismét a háború lángnyelvei pusztították az országot. 1945 a német megszállás és a fasiszta terror alól való felszabadulás éve, ugyanakkor a Vörös Hadsereg is megszállási rendszert vezetett be, ami a magyar történelem egyik legvéresebb diktatúráját hozta létre.

Bármennyire nehéz volt a kélt világháború között Magyarország politikai, társadalmi és gazdasági helyzete, a magyar tudomány, az irodalom és a művészet még ilyen körülmények között is jelentős teljesítményekre volt képes.

Az 1945 utáni éveket pezsgő kulturális élet, személeti nyitottság, alkotókedv jellemezte, mely a 49-es „fordulattal” lezárult, s a szellemi élet beszűkülése vált uralkodóvá. Az 1956-os forradalomban ismét vívta szabadságharcát a magyar nép. A 60-as évek „emberarcú szocializmusa” adott lehetőséget arra, hogy a szellemi élet kibővüljön, persze az állam un. 3 T, „támogatás, tűrés, tiltás” elmélete mellett.

A 20. század tízes éveiben a Nyugat költői modernizálták a magyar költészetet. Az 1915-ben harsány programnyilatkozatokkal induló, címében is jellegzetesen aktivista A Tett című folyóiratnak Kassák Lajos volt a szerkesztője, vezéregyénisége. Ha azt mondjuk: magyar avantgárd, magyar szabad vers, ez egyet jelent Kassák Lajos nevével, aki egy fanatikusan újat kereső kis csoportot szervezett maga köré, és elindította az első magyar avantgárd fórumot.

Magyarországon az avantgárdnak nem volt nagy lehetősége a művészetek korlátlan meghódítására, mint Párizsban, de stíluselemei elterjedtek minden művészeti ágban.

Minden művészettől, az irodalomtól is a közvetlen hasznosságot várták el. Ugyanakkor az irodalom belső folyamatai nem váltak a politika rabjává.

A két világháború közötti időszakban a magyar irodalomnak két új nemzetéke lépett fel. A Nyugatosok után a 20-as években már jelentkezett egy olyan költő-, írónemzedék, akik a századforduló táján születtek, átélték a háborút és a forradalmakat.

A Nyugat után Kassák Lajos irányításával zászlót bontott a magyar avantgárd. Kassák művészi útja az expresszionista indíttatástól az aktivizmuson át a konstruktivizmusig vezet. Ő vezetett olyan híres lapokat, mint a Ma, a Tett, a Dokumentum, majd az Alkotás és a Kortárs. Kassák művészete még az emigrációban is maga köré tudta gyűjteni a magyar szellemi élet legjavát. Kassák az egyedüli, akinek presztízse elválaszthatatlanul fonódott össze az avantgárd megítélésével.

Kassák nem annyira a kiemelkedő költeményeivel tette magát jelentőssé, inkább értékes, új utat törő költészetének egészével. Legismertebb verse az 1915-ből származó, egyértelműen szocialista ihletettségű Mesteremberek. A vers a futurista szemlélet remeke: a kollektivista jövőhitet hirdeti. Már a címe is újfajta értékfelfogást tükröz. A költő a „munkás” helyett a „mesteremberek” szót használja. Nem véletlenül. A mesterember régmúlt időket idéz fel, s azt az embert jelöli, aki alaposan kitanulta a mesterségét, külföldön járva fejlesztette szakismeretét, majd hazatérve elkészítette mesterremekét. Szakmájában nem kontár, hanem alkotó ember. Kassák értékrendjében a munka, a tett a legnagyobb értékek közé tartozik.

Villon Francois: Apró képek balladája

 
Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
Tudom az urak nyakdiszét,
Tudom, melyik ruha mi szerzet,
Tudom, ki gazdag, ki cseléd,
Tudom, mily fátyolt kik viselnek,
Tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
Tudom, tortán é sok piszok,
Tudom, mely csap mily bort ereszthet,
Csak azt nem tudok, ki vagyok.
 
Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szememnek,
Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
AJÁNLÁS
 
Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)
*
Tudom: nem vagyok vak.
Tudom, mily fátyolt kik viselnek: ismerem az apácák (különféle) fátyolát.
Tudom ló s öszvér erejét: tudom, mi a különbség ó s öszvér között. A magyar fordítás az eredeti egyik sorát kihagyja: "Tudom, mi a különbség Beatrice és Bella között" (azaz két nő között). Ezt a sort helyettesíti a fordító a "Tudom, hol mérik a szerelmet" sorral.
A csehek eretneksége: a huszitizmus, a máglyán 1415-ben megégetett Husz János reformátor és cseh nemzeti hős tanítása.