2012. máj. 6.

Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről



I.
a)         Társadalmi háttér
b)         Mészöly Miklós
II.
a)                  Alaphelyzet
b)                 A cím
c)                  Cselekmény
d)                 Párhuzamok
e)                  Értelmezés
I.                   Összegzés

Magyarországon az 1960-as években a megváltozott társadalmi és politikai gyakorlat újra kibővítette a szellemi élet lehetőségeit, persze az állampárt ellenőrző, korlátozó irányítása – a támogatás, tűrés, tiltás eszközei – továbbra is megmaradt. Ez tette lehetővé, hogy az addig méltánytalanul háttérbe szorított Mészöly Miklósban a ’70-es évek új írónemzedéke- Esterházy, Nádas – már a példaképét látta.

A novella szerzője napjaink legmegbecsültebb íróinak egyike. Főként rövidebb és hosszabb elbeszéléseket: novellákat, regényeket, kisregényeket írt, de írói palettáján megtalálhatók a gyermekversek, gyermekmesék, tanulmányok, esszék egyaránt. Mély jelentést hordoz, de megfejthető műveiben a szimbolikus, példázatos írásmód, amelyekben Mészöly a világ és az ember konfliktusát, az egyéni lét kiteljesedésének lehetőségeit és korlátait vizsgálja. Novellái Örkény egyperceseihez hasonlóan kevés szóval mondanak sokat. A korrajzban hangot kap a kényszer, a kiszolgáltatottság, az elkeseredett küzdelem, az elnyomás, az erőszak győzelme a gyengébb felett és a végső beletörődés, a sors elfogadása.

Mészöly szokatlan alkotása a Jelentés öt egérről, állatokról szól, de a realisztikus megfogalmazás határán. A műben nem emberiesített, jó vagy rossz, nemes vagy gyarló tulajdonságokkal felruházott egerekről van szó, hanem az író pontos megfigyeléseinek hatására valós, az ösztönök szavára cselekvő állatokat képzelünk el. És itt az ösztönös cselekvésen van a súlypont, az író ezen keresztül láttat, éreztet, figyelmeztet.

A novella címe első ránézésre nem árul el sokat a mű mondanivalójáról; csak az elbeszélés elolvasása után válik igazán egyértelművé, hogy itt nem pusztán egerekről van szós. Tehát a mű elemzésekor semmiképp sem szabad az egerek szintjén megrekedni, keresni kell a többjelentést, azt, amit az író az egerek segítségével próbál kifejezésre juttatni.

Szokatlan a címben a „jelentés” szó is. A jelentés írásba foglalt tudósítás valakinek a tevékenységéről agy valaminek a tényéről. Már maga a szó hangzása igen rosszízű benyomást kelt az emberben. Jelentést azokról írtak, akiknek a magatartása nem tetszett az ötvenes évek diktatúrájának. Ezek az emberek sokszor a haladó gondolkodásuk és a helyzet változtatására való törekvésük miatt életükkel fizettek. Mészöly is megjárta a 20. század bűnökkel teli „botrányát”, a Rákosi-korszak éveiben meghurcolták. A forradalom után a „megtűrt” írókhoz sorolták, a kultúrpolitika sokáig nem ismerte el művészetének értékeit.

A Jelentés öt egérről című novelláját 1958-ban írta, a Rákosi-diktatúra és az ’56-os forradalom után. A nép elégedetlenül zúgolódott a hatalomnak való teljes kiszolgáltatottsága miatt, és ellenállásba kezdett. A mű hiteles társadalmi és politikai korrajzot nyújt az 1950-es évekről.

A jelentés pontos, részletes, adatszerű, ugyanakkor tárgyilagos. Így veszi kezdetét a történet is, és hét oldalon keresztül kronológiai sorrendben követik egymást az események: december huszadikán öt egér – két nőstény és három hím – egy hideg, nyirkos, sötét pincéből a kopasz vadszőlőn felkapaszkodva egy kincsesbányának ígérkező éléskamrába költözik. Pár nap elteltével azonban kiderül, hogy mindez csak illúzió, remény volt, mert az ott lakó házaspár leszámol az egerekkel.

Az egerek költözködésének Ű”nincs különösebb oka, csupán a megszokott”: a félelem, a szénlapátolás robaja, egy védett üreg, a lakóhely hiánya. Az események előrehaladását a veszély, a menekülés, az otthonkeresés állapotai határozzák meg. A pincéből az odúba, onnan a kamrába, majd a kamra egy búvóhelyére költöznek, s közben értesülünk az egerek küszködéseiről, szorongásairól. Céljuk nem különbözik az emberek által is fontosnak tartott értékektől: otthont, melegséget, biztonságot kívánnak teremteni maguk körül. S így feltámad bennünk a részvét, az együttérzés az egerek iránt.

Az 1950-es évek társadalmát hasonló gondok gyötörték: az emberek terheit elviselhetetlenül fokozták, az életfeltételek egyre inkább romlottak. A haladó gondolkodású emberek tudták, hogy tenni lehet és kell is tenni valamit.

Amikor a jelentés a huszadik naphoz érkezett, a helyzet átlépte az elviselhetőség határát. Tenni kellett valamit: „Mindez pillanatok alatt történt. Megindultak fölfelé a végtelennek látszó falon.” Az egerek vállalták a végtelen fallal szembeni küzdelmet, habár a fal még a pincénél is „vigasztalanabb” volt. Ott lebegett előttük a jobb jövő, a teli kamra képe: „Egyre konokabbul másztak, kitartásuk megkétszereződött.” Két társukat elvesztve, egy kis pihenőt téve tovább folytatták útjukat. Megpillantották a kamrát, felcsillant sorsuk jobbra fordulásának reménye.

1945-ban ugyanígy pillanatok alatt történt meg minden, a népfelkelés felcsillantotta a szabadság és egy szebb, jobb jövő képét.

Az egerek illúziói, álmai valóra váltak: „a kamra falait mennyezetig polc borította”, volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: kolbász, sonkavég, szalonna. A körülmények éppen megfelelőek voltak, a kék félhomály nyugtatólag hatott rájuk, megismerkedtek az önállóság, állandóság, otthonosság és kényelem érzéseivel, de ez az állapot és öröm csak átmeneti volt. A szabadság reménye lassan szertefoszlott, következett a megtorlás. A házaspár a „felfedezés után” érezte, hogy tenni kell valamit az egerek ellen, hiszen az egerek kártékony lények.

Megtörtént az első figyelmeztetés. Az érdekek szembenállása feloldhatatlan: az egerek meleg otthont, élelmet akarnak, a háziak személyben az egerek undorító, alantas kártevők, akiknek a horizontja sohasem érheti fel a házaspár szempontjait. „Végül két csattanás hallatszott: az ajtó és az ablak” – börtön, bezártság.

Hasonló antagonisztikus ellentét alakult ki 1945-ban Magyarországon is: a rezsim, a hatalom emberei és a hatalmon kívül álló, elkeseredett, a helyzeten változtatni akaró és mindenre elszánt nép között. A nép nem juttathatta érvényre vágyait, elképzeléseit a vele ellentétes, túlerőben lévő, erőszakot is bevető hatalommal szemben. Megpróbálták – ahogy az egerek is -, vártak, de jól tudták, hogy a hatalom nem nézi jó szemmel a változás követelését, és megtorlás következik. Aki ellenszegül, arra mi vár? Börtön, kínzás, halál.

Az egerek tudták, akik bár mindvégig a háttérben maradnak, fontos szerephez jutnak, mivel hozzájuk fűződik az író két kiszólása. Az egyik a novella közepén, a másik a novellát zárja. Ezek a kiszólások a lakók gondolatait és az író reflexióit közvetítik. Az első az egerek felfedezése után, azok elpusztításának tervezésekor hangzik el: „Gyorsan és végérvényesen. Tulajdonképpen így humánus. Addig már takarítani sem érdemes. utána rend lesz és tisztaság. Iszonyú, hogy mindenütt ott a nyomuk: ahol nem is látszik, ott is a piszkukat sejteni. És a bűz. A takarításszag olyan, mint a tiszta lelkiismeret.” Ekkorra már bennünk is elhalkul a részvét szava, a házaspár helyében mi is hasonlóképpen cselekednénk, hiszen másképp nem is lehet.

Ezt a felfogást a zárlatban már másként értelmezhetjük: A házaspár a barátaival kiszámolja, milyen gyorsan szaporodhatnak az egerek hatékony, de drasztikus beavatkozás nélkül. Foglalkoztatja őket az eset, s kimondatlanul bár, de bűntudatot éreznek. Az eset december 20. és január 2. között zajlik, karácsonykor, a szeretet ünnepén. Ezt bizonyítja a karácsonyfaégő is, amivel bevilágítják a kamrát. Kegyetlen tettüket a keresztényi szereteteszménnyel mérik össze. Ez a bűntudat csak sejtén szintjén van jelen a novellában, de tény, hogy megnyugodni csak a „geometriai progresszió” bűvszavait ismételgetve képesek. ezzel a kifejezéssel „a tiszta lelkiismeret egyensúlya helyreállt, cáfolhatatlan matematikává finomult”.

Az egerek éheztek, de együtt voltak, és biztonságban érezték magukat. 1956-ban is hasonlóan gondolkodott és érzett a nép: az utolsó esélyük az volt, ha összefognak és együttesen törnek a túlerő ellen.

Az egerek „eszeveszetten ki akartak törni, majd váratlanul elcsendesedtek”. Egyikük elvesztette a fejét, és csapdába rohant – életével fizetett. Az erőszak és a túlerő győzedelmeskedik a gyengén. A házaspár keményebb módszerhez, a kénégetéshez folyamodik. Ez gyors és hatásos. A gázkamrának egy túlélője marad: „a nőstény érzékelte, mi is az a magány”. De ő is megadja magát, beletörődik sorsába. „Eddig csak meg-megfogyatkoztak, ami közömbös. Most ő volt az egyetlen egér a földön”. Ebből látszik, az egereket sem fűzte egymáshoz az igazi összetartozás érzése. Pusztulásuk végzetszerű. Talán a közömbösség, a kényelmesség, az illúziók feladása elkerülhetővé tehette volna a katasztrófát, de nem így történt.

A házaspár elégedetten, közönyösen szemléli az utolsó egér halálát. Ez a világnak az élet iránti közönyét sejteti. Számba veszik, milyen invázió lepte volna el őket, ha nem s meg a szükséges lépéseket, és ha nem idejében cselekednek. Annak köszönhető, hogy az egerek nem sokszorozódtak meg,  hogy úrrá lettek a helyzeten, s ha kellett, akkor kemény eszközöket is alkalmazva, de megakadályozták a kilátásban lévő „katasztrófát”.

Az egerek vesztettek a csatában, akaratuk nem érvényesült. De mi lett volna, ha ez nem így történik? Mi lett volna, ha nem verik le a forradalmat? Mi lett volna, ha a nép győzedelmeskedik a hatalom felett? – teszi fel a kérdést az író. A választ sohasem tudjuk már meg, mivel nem így történt. A nép – egerek – mindent megtett a szabadság kivívásáért, de nem tehetett semmint a hatalom – házaspár – és az erőszak kíméletlen módszerei ellen.

A jelentés elkészült. Értelmezését azonban többféleképpen is megtehetjük: a létezés aktuális közérzetét kell keresnünk a mű mögött. Szólhat a 20. század háborús pusztításairól, szélsőséges diktatúrákról. Felhívja a figyelmet arra, hogy a modern kor robbanásszerű, tragédiákat rejtő társadalmi változásokkal terhelt, melyeket megpróbálunk nem tudomásul venni, és megmagyarázzuk a civilizáció jótéteményeivel.

Mészöly Miklós Jelentésében világosan írta le a homályt, tények, adatok segítségével, ahol a részvét részvétlenségbe fordul át, s a lelkiismeret elhalkul az ész szavára. Kíméletlenül szembesít saját magunk kegyetlen közönyével.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – a 20. század irodalmából, ITEM Könyvkiadó, 99-102. old.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése