2012. máj. 6.

Villon Francois: A legfelsőbb törvényszék dicsőítésére

 
Öt érzékem te, szemem, fülem,ajkam,
Orrom, tapintásom s ti is, tagok
Mindahányan, akik ellen panasz van,
A Törvényszékhez ekképp szóljatok:
Dicső Szék, szavad életben hagyott,
A pusztulástól megváltott kegyelmed,
Gyöngének hisszük így tehát a nyelvet,
Méltó dicséretet sehogy se mondhat;
Mind szólunk hozzád,lánya az egeknek,
Jók anyja,húga áldott angyaloknak.
 
Nyárs szúrjon át, szív, tárulj meghasadtan,
S ne légy több gőggel megátalkodott,
Mint a kőszikla,mely a sivatagban
A zsidó népnek hűs italt adott.
Onts könnyet,és kérj bűnbocsánatot,
Lágy szóhajával a jámbor sziveknek;
Dicsérd Székét az országnak, a szentnek,
Mely üdve franciának, külhonosnak,
Melyet ott fent a tűz-ég maga nemzett,
Jók anyját, húgát áldott angyaloknak.
 
S ti fogaim,ínyemből kiszakadtan
Szökelljetek, s úgy hálálkodjatok,
Ahogy orgona nem búg, kürt se harsan,
S rágásra ne legyen több gondotok.
Mi lenne véletek, ha meghalok,
Tüdő, máj, lép, kik éltek, lélegeztek,
S veled, testem, ki mint a medve s szennyet,
Sarat túró disznó, hitvány s gonosz vagy!
Dicsérd a Széket, úgy tán nem gebedsz meg,
Jók anyját, húgát áldott angyaloknak.
 
AJÁNLÁS
 
Nem engednek ki harmadnapja, Herceg,
Hogy ellássam magam, s búcsút vehessek.
Nincs pénz, hitel sincs, míg itt visszafognak.
Dicső Szék, ami méltányos, legyen meg,
Jók anyja, húga áldott angyaloknak.
 
(Ford.: Kálnoky László)
*
 A törvényszék kegyelmes jóságát dicsőítő balladát Villon legformalisztikusabb művei közé szokás sorolni, a rá nem jellemző szónokiasság és a szokványos frázisok miatt. Valóban, a sablonos ünneplő hangú, hálálkodó rigmusokkal áll rokonságban ez a ballada - s mégse puszta retorika: Ajánlása nagyon is reális panaszbejelentés. A konvencionális versfaragás módszereit és elcsépelt gondolatformulákat felhasználó vers utolsó soraiban Villon megindító egyszerűséggel adja elő panaszát. Valószínűleg 1464. jan. 5-én íródott a ballada a parlamenti bíróságnak Villon halálos ítéletét megsemmisítő végzése után. De többen valami régibb ügyével kapcsolnák össze, mert a vers Villon érett hangjától elüt. 
Mint a kőszikla: a sivatagban vándorló zsidóknak Mózes egy botütéssel vizet fakasztott a Hóreb hegy sziklájáról. (Mózes II. Könyve 17:3-7.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése