Villon Francois: A legfelsőbb törvényszék dicsőítésére

 

Öt érzékem te, szemem, fülem,ajkam,

Orrom, tapintásom s ti is, tagok

Mindahányan, akik ellen panasz van,

A Törvényszékhez ekképp szóljatok:

Dicső Szék, szavad életben hagyott,

A pusztulástól megváltott kegyelmed,

Gyöngének hisszük így tehát a nyelvet,

Méltó dicséretet sehogy se mondhat;

Mind szólunk hozzád,lánya az egeknek,

Jók anyja,húga áldott angyaloknak.

 

Nyárs szúrjon át, szív, tárulj meghasadtan,

S ne légy több gőggel megátalkodott,

Mint a kőszikla,mely a sivatagban

A zsidó népnek hűs italt adott.

Onts könnyet,és kérj bűnbocsánatot,

Lágy szóhajával a jámbor sziveknek;

Dicsérd Székét az országnak, a szentnek,

Mely üdve franciának, külhonosnak,

Melyet ott fent a tűz-ég maga nemzett,

Jók anyját, húgát áldott angyaloknak.

 

S ti fogaim,ínyemből kiszakadtan

Szökelljetek, s úgy hálálkodjatok,

Ahogy orgona nem búg, kürt se harsan,

S rágásra ne legyen több gondotok.

Mi lenne véletek, ha meghalok,

Tüdő, máj, lép, kik éltek, lélegeztek,

S veled, testem, ki mint a medve s szennyet,

Sarat túró disznó, hitvány s gonosz vagy!

Dicsérd a Széket, úgy tán nem gebedsz meg,

Jók anyját, húgát áldott angyaloknak.

 

AJÁNLÁS

 

Nem engednek ki harmadnapja, Herceg,

Hogy ellássam magam, s búcsút vehessek.

Nincs pénz, hitel sincs, míg itt visszafognak.

Dicső Szék, ami méltányos, legyen meg,

Jók anyja, húga áldott angyaloknak.

 

(Ford.: Kálnoky László)

*

 A törvényszék kegyelmes jóságát dicsőítő balladát Villon legformalisztikusabb művei közé szokás sorolni, a rá nem jellemző szónokiasság és a szokványos frázisok miatt. Valóban, a sablonos ünneplő hangú, hálálkodó rigmusokkal áll rokonságban ez a ballada - s mégse puszta retorika: Ajánlása nagyon is reális panaszbejelentés. A konvencionális versfaragás módszereit és elcsépelt gondolatformulákat felhasználó vers utolsó soraiban Villon megindító egyszerűséggel adja elő panaszát. Valószínűleg 1464. jan. 5-én íródott a ballada a parlamenti bíróságnak Villon halálos ítéletét megsemmisítő végzése után. De többen valami régibb ügyével kapcsolnák össze, mert a vers Villon érett hangjától elüt. 
Mint a kőszikla: a sivatagban vándorló zsidóknak Mózes egy botütéssel vizet fakasztott a Hóreb hegy sziklájáról. (Mózes II. Könyve 17:3-7.)