Déry Tibor: Szerelem

I.         Történelmi háttér

II.

a)                  Szerkezet

b)                 Cselekmény

c)                  Szereplők

d)                 Helyszínek

e)                  Üzenet

III.             Összegzés

1956. Ez a dátum történelmünk jelentős szakaszának kezdete. A koholt vádak, a koncepciós perek, a politikai bebörtönzések korszaka. Emberek százait tartóztatták le azért, mert a rendszer számára gyanúsnak tűntek. Déryt az 1956-os tevékenységéért kilenc évi börtönre ítélték, 1961-ben azonban teljes amnesztiát kapott, s a Szerelem című novellagyűjteményével tért vissza az irodalmi életbe. A novellafüzér egyik darabja a Szerelem című elbeszélés, az író egyik legjobb és legismertebb műve, ami 1956-ban íródott.

A novella két ember legnemesebb érzelmi és etikai kapcsolatát mutatja be hiteles ábrázolással, mérsékelt pátosszal.

A mű szerkezete klasszikus felépítésű, arányos szerkezetű, lineáris, kronológiai sorrendű. A cselekmény a főhős életében sorsdöntő fordulattal indul, majd egy hosszabban kifejtett eseménysor vezet a végkifejletig.

B. névtelenített irodalmi alak, nem véletlenül csak nevének kezdőbetűjével válik a novella főhősévé. Egyrészt szimbolikus a sorsa: tragédiája nem egyéni sorstragédia, az eset abban a korban bárkivel megeshetett. Másrészt, a hatalom szemszögéből nézve B. nem rendelkezik egyéniséggel, ő egy letartóztatott, egy akta, s a név ezt az arctalanságot érzékelteti. A hős tehát nem Valaki, hanem Akárki. B. csak egy a sok közül, akin keresztül az író megpróbálja általánosan bemutatni a politikai elítéltek, az egész társadalom, sőt az egész akkori Magyarország képét, a ma oly sokszor emlegetett 1956-os évet.

A novella főszereplője B., tehát számunkra teljesen ismeretlen személy. Egy bebörtönzött politikai fogoly. A névtelensége mellett azonban a letartóztatásának oka vagy okai is teljesen ismeretlenek. „A Letartóztatás oka kezdetű pontozott sor üresen maradt.” Sem mi, sem B. nem tudja meg, hogy miért töltött a börtön hideg és rideg falai között hét évet. Sőt nem tudjuk meg a műből B. szabadulásának okát sem.

A szabadulása is a kor megfejthetetlen viszonyait igazolja: a személytelenséget, a sejtelmességet, a titokzatosságot. Kiengedésének van még egy jellegzetessége, mégpedig az őrmester viselkedése. „Mehet haza ebédelni a feleségéhez. Éjjel már használhatja a szerszámát is.” Az őr durvasága aljas és megalázó.

Ebben a folyamatában Déry jól érzékelteti a hihetetlenség érzését, amely nemcsak pozitív, hanem negatív formában is jelen van. B. fogoly számára szinte lehetetlen elhinni azt, hogy szabadon engedik, hogy kimehet az utcára, s végre, hét év után hazamehet a családjához. Ez a csodálatos, megkapó érzés, a szabadulás érzése azonban támaszt benne kételyeket is.

Civil ruhájának megpillantása semmilyen érzést nem vált ki belőle. Ez az ember nem várta ezt a napot, s számára a „távozik” szó sem a szabadulást jelenti, inkább a félelmet, a bizonytalanságot, hogy áthelyezik máshová.

A börtönben zajló jelenet rövid kérdések és feleletek sora. A jelenet légkörét a tárgyak határozzák meg: a penészes cipő, ing, 146 forint, egy hét éve fel nem húzott nikkel karóra. A törvényes eljárás cinikus formája a két nyugta az értéktárgyakról és a munkabérről. A jelenetből érezzük, hogy B. politikai elítélt, aki feltehetőleg ártatlan, akinek fogvatartása a politikai önkény megnyilvánulása volt.

B. tétován, hitetlenkedve lép ki a börtön kapuján. Amikor elér a villamosmegállóhoz és fellép a villamosra, találkozik egy börtönőrrel, de nem köszön neki, pedig látták s meg is ismerték egymást. Ez az első gesztus, amely saját szabad akaratának megnyilatkozása: nem köszön a villamosról leszálló őrnek. Ez zárkózottá vált személyiségének megnyílását is jelenti a külvilág felé. Arra nem kapunk választ a novellából, hogy önmagába zárkózása saját akaratából történt-e avagy megtörték. Az biztos, hogy elvettek hét évet az életéből, s most, a halálközeliség után, újra meg kell tanulnia élni, hozzá kell szoknia a szabadsághoz.

A villamoson való utazáskor az író személetesen bemutatja az utcákat. A kiszabadult ember számára a világ úgy ahogy van, gyönyörű, az élet új értelmet kap minden szépségével és rondaságával együtt. Először B. érzékei, majd érzelmei engednek fel. A börtön színeivel ellentétben, a most érzékelt színesség élménye fogadja B.-t. Tavasz van. Virágzik az almafa és az orgona. Az író átvitt értelemben is alkalmazza ezt az évszakot. A börtönben minden évszak egyforma, a tavasz a megújulás, az újrakezdhető élet jelképe, mely B.-nek is az újrakezdés jelképévé válik. A villamoson végighallgatja egy munkás és a kalauznő beszélgetését, amely a börtönben töltött évek magánya után a kapcsolatteremtésnek, az emberekkel való érintkezésnek akár himnusza lehet. Ez a vidám beszélgetés előrevetíti számára is a családot, s csak ezután képes kissé felengedni abból a görcsös állapotából, amely ott ül a szívén.

A villamosról B. leszáll, s egy taxiba ül. A taxiból kiszállva megáll, nézegeti a kirakatokat, az utcát, az embereket. Nem sokkal ezután le kell ülnie a fűbe; egyrészt: mert nagyon elfáradt, s nincs hozzászokva még a kintléthez, másrészt: a szabadság érzése, amely oly hirtelen szakadt rá, még mindig hihetetlen és fárasztó volt számára. A szabadság első órái érzelmileg és fizikailag is szenvedést okoznak B.-nek. Először a tömött villamosról, majd a taxiból csodálja a külvilágot, végül gyalogol, hogy így közelítse meg otthonát. El sem akarja hinni, hogy oda mehet, ahová csak akar. Léptei tudatosan hazafelé vezetik. Örül, mégis szorongással van teli.

A taxizással töltött idő alatt B. két új fontos tapasztalatot szerez. egyrészt érzi a felé irányuló szolidaritást, másrészt tudatosul benne, hogy kívülről is szembeötlő az, hogy most szabadult. Két szimbolikus tárgy is megjelenik a novellában: a fel nem húzott óra és a lefordított kézitükör. A cigaretta utáni vágy már az oldódás jele.

B. a feleségével, a családjával való találkozásra sincs felkészülve. Minden olyan hirtelen jött, hogy nem tudja még kezelni, irányítani. Lelke tele van aggodalommal, félelemmel.

Hazaérve a házfelügyelőhöz megy először. A börtönben eltöltött idő hosszúságát érzékelteti, hogy az asszony nem ismeri meg B.-t. Majd a bemutatkozás után igazán szívből szólóan üdvözli. A házfelügyelő jóságát, megértését bizonyítja, hogy be akarja hívni a lakásába V.-t. De ő inkább haza szeretne menni.

A szoba bemutatása fontos, hiszen megtudjuk, illetve az író megerősíti azt a tényt, hogy B. és családja is szegény munkáscsalád. A házban lakó egyik asszony is meglátogatja a most szabadult embert, étellel kedveskedik neki.

Az emberek tehát nem vetik meg, nem ítélik el a szabadult B.-t, hanem épp ellenkezőleg, segítik őt, mindent meg akarnak neki adni. Itt érzi B., hogy az államgépezettel ellentétben a társadalom másik oldala humánus, együttérző. A szabadság azonban nem teljes: a lakásba bérlőket költöztettek, s a fürdőszoba és a konyha használata velük közös, és a társbérlők a fürdőszobát zárják.

A novella következő részében B. találkozik a feleségével. Itt kapja meg a novella a cím értelmezését, hisz végül is, mi a szerelem?! A szerelem az az érzés, amely minden ember lelkében, szívében ott van, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előtörhessen, hogy boldoggá tegye az embert, hogy értelmet adjon az életének.

A másik elfogadásával, megbecsülésének érzésével, a másik szeretetével már találkozott egyszer B. is, s azóta is szereti a feleségét.

A feleségével való találkozása előrevetítésének tekinthetjük az almafában való gyönyörködés jelenetét. A fa nőiességével, frissességével egészen elszédíti B.-t, s ennek az érzelmi és biológiai felkészülésnek megható folytatása, ahogy B. a szobába ér. Amint magára marad, megismeri felesége illatát, amely mindenhol és mindenben ott van. Leül az ablak mellé, és szívja magába az illatot, mintha ez adna neki erőt és bátorságot. Nem kutatja felesége holmiját, hiszen annyi kétség gyötri. Szégyellné magát, ha betolakodna az asszony intim szférájába.

Találkozásukat az író meghatóan ábrázolja. „A kapu felé közeledve, az asszony léptei hirtelen lelassultak, egy pillanatra meg is állt, majd futva elindult feléje.”

A feleség felbukkanása a novellában az oly hosszú előkészítés ellenére váratlanul és természetes egyszerűséggel történik. B. felesége az elmúlt hét év alatt keveset változott. A szeretett lény testi valójában felülmúlja a róla alkotott ideákat és emlékeket. A férfit még mindig az aggodalom, a kétség járja át, míg felesége az odaadásról, a hűségről tesz bizonyságot. Mindez balladisztikus szépségű.

A szobában minden kiderül, a kétségek, az aggodalmak oldódnak. Az asszony a férjét az „Egyetlenem” szóval szólítja, és ez hétszer fordul elő a műben. Ennek a számnak szimbolikus jelentése is lehet: mintha minden egyes évért egy ilyen mindent kifejező emberi érzést közvetítő megszólítással kárpótolná a feleség a férjét. „Egyetlenem”: hát ez a szerelem. Még hét év könyörtelen lelki tusája, kínlódása, reménytelensége után is oly természetesen hangzanak ezek a szavak. Nincs benne semmi pátosz, semmi fennköltség, csak így egyszerűen. S ez mutatja az igazi érzések kinyilatkoztatását: nem volt senki az életemben, csak TE, mert Te vagy az „Egyetlenem”!

A novella legutolsó jelképes jelenete a mosdatás: „Az asszony megetette az ágyat, a lepedőre fektette férje meztelen testét. Egy bádoglavórban meleg vizet hozott, szappant, két törülközőt... Az egész testet tetőtől talpig megmosdatta.”

A mosdatás az irodalomban a megtisztulás jelképe, a múlttól való elszakadásé.

Gyermekével való találkozástól B. még fél, de a feleség gondoskodása, fürdetése B. lelki  gyógyulásának biztos záloga.

Szerelmük felülemelkedett a történelem pusztító viharán, és betört kettejük mindennapjaiba. A szabadság – amely a demokráciával és a humanitással egészül ki – és a szerelem – ami egyben a szeretet és a szolidaritás is – a novellában támogatják egymást. A feszültséggel megtelt történelmi légkörben az ember egyedüli menedéke a tiszta, odaadó és egymás iránt érzett Szerelem.

Déry e művében a szerelem és a család intim szférájának megőrző, megtartó szerepét, az életbe vetett bizalom erejét hirdeti. E novella volt az író egyik olyan alkotása, amely a személyi kultusz törvénysértései ellen szót emelt.

Nagy sikert aratott a novella megfilmesítése is, melyet Makk Károly rendezett 1970-ben.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – a 20. század irodalmából, ITEM Könyvkiadó, 41-44. old.)