I. Sütő András
II.
a) Alaphelyzet
b) Tartalom
c) Szerkezet
d) „Világítunk”
e) Üzenet
III. Összegzés
Sütő András a romániai magyar irodalom nagy tekintélyű, sokoldalú képviselője. Pusztakamaráson, paraszti családban született 1927-ben. Iskoláit Nagyenyeden, majd Kolozsváron folytatta, és már 1945 után diák újságíróként dolgozott. Pályafutását, életművét a kisebbségi létforma és a 20. század történelmének kelet-európai kényszerpályája határozta meg.
Kezdetben Móricz Zsigmond örökségét és az erdélyi magyar nyelv képi gazdagságát társította a szocializmus „hajnali óráinak” lendületében írt novelláiban. A társadalmi visszásságokat szatirikus-humoros kisregényeiben fejezte ki legteljesebben. Később a társadalmi és erkölcsfilozófiai kérdések kapcsolódnak össze műveiben. Groteszk-humoros hangvételű színműve pedig a személyiség és a hatalom viszonyának vizsgálatával jelez új területet.
Igazi szemléletváltást, munkásságának minőségi fordulatát az 1970-ben megjelent napló-regény hozta meg, melynek címe: Anyám könnyű álmot ígér. Alcíme szerint naplójegyzeteket tartalmaz a mű, valójában azonban regénynek nevezhető a sokféle műfajú elemből egységessé formálódó alkotás. Pontos szociográfiai felvételekből, sok anekdotából, „mini” novellákból, drámai jelenetekből és monológokból, portrékból, leírásokból, történelmi dokumentumokból, életképekből, visszaemlékezésekből, esszékből áll össze ez a regény, s ad áttekintést a romániai magyar parasztság történetéről, a tragikum és a humor színeivel. Jelentősége nemcsak Sütő András írói pályáján van: ez a mű irányította a szélesebb magyarországi közvélemény figyelmét ismét a nemzetiségi magyar irodalom és a nemzetiségi lét felé.
Az író munkásságának központi kérdése a nemzetiségi lét és ennek fenyegetettsége. Ez a téma nála mindig összekapcsolódik a nemzetével, mélyen érző humánumával. Ő legfőbb feladatnak és értéknek az életet és annak megőrzését tartja, a maga sajátosságaival együtt. Embernek megmaradni a magyar számára csak magyarként lehetséges – vallotta.
Nagysikerű könyvének címe szite szállóigévé vált. Az író szülőfalujáról, Pusztakamarásról ad érzékeny látletetet; történelmi tények és belső emberi drámák, realista életképek és lírai meditációk ellenpontjaiból alakul ki a regény, melyben benne van az élet keserű tapasztalata, de benne van a bizakodás reménye is.
A művet átjárja a közösség megtartó erejébe vetett hit: a falu évszázados hagyományok által szabályozott élete képes a megújulásra, melyest nemcsak a közösség önfenntartó ereje, hanem az egyes ember p ldája is mutat: az, hogy mennyire felül tudnak kerekedni a nehézségeken, mennyire leleményesen tudják megoldani gondjaikat. Az író szemléletét és a mű által sugárzott erkölcsiséget is a megmaradás, a túlélés eszménye határozza meg. A kisebbségi lét átértelmezi a nyelv és az irodalom szerepét is. A nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem az utolsó,közös megnyilatkozási lehetőség, amelyben a nép kifejezheti önmagát.
Aki ismeri az Erdélyben élő emberek sorsát, tudja ezt, s tudja azt is, hogy nem a szókimondásban van az erejük, hanem a szókimondás mikéntjében. S ezt Sütő András ebben a regényében olyan életszerűen tárja elénk, mintha az epizódok szereplői között mi is ott lennénk, s részt vennénk beszélgetésükben.
A könyv a Biztató előhangtól az Epilógusig harminckét fejezetre tagolódik. A Biztató hűen adja vissza azt a hangulatot, melyben az író szelíd édesanyja azt kéri fiától, hogy írjon róluk is egy könyvet, ami igaz legyen. Ez a kérés mutat rá a könyv címére is: mely tartalmában is, hangulatában is mindvégig átszövi a regényt, s mutatja, ha az író követi édesanyja egyszerűnek tűnő kérését, akkor a leírt szó erejénél fogva mégsem olyan egyszerű feladat.
Egy év eltelte után, amely alatt elkészült a könyv, valóban könnyű álma lehetett, s lehet az írónak a mai napig is, hiszen olyan krónikás művet alkotott, amely minden szavában igaz, amelyre nemcsak édesanyja, nemcsak az író, hanem népe is büszke lehet.
Az évszakok, a vidám vagy szomorú alkalmak során történő hazalátogatásainak keretében a szülőföldje életéről, családjáról, a falu közösségéről olyan képet fest az író, melyben sorsok alakulnak hol jóra, hol meg rosszra, de mindig az igaz szó erejével, az erkölcs példaadó mértékével.
A szülői házban, a faluban egyszerű emberek élik mindennapi szürke életüket, amelyet hol egy lakodalom, hol egy gyermekszülés tesz izgalmassá, máskor egy temetés fájdalmassá.
A mű központi szereplője az édesanya fiatalos, szelíd, örökmozgó, mindenről és mindenkiről mindent tudó alakja. Az apa már fáradtabb, megtört, mégis kedélyes. Köréjük csoportosulnak a mellékalakok: Gyümölcsoltó Gergelytől az apró szentekig, az író közelebbi és távolabbi rokonai, falubeliek, magyarok, románok és cigányok. Ez a sok figura adja a könyv igazi főhúsének portréját: a mindennapok problémájával küszködő közösség képét. Sokfélék és sokfajták, de mindenkiben ott van a mások tisztelete, a mások szeretete, a mások iránt érzett felelősség. Ez kovácsolja őket eggyé, és ez teszi lehetővé túlélésüket, fennmaradásukat. Ez a kapocs ad erőt ahhoz, hogy továbbadják azt, ami értékes, ami tiszta, ami szép és jó.
A regény talán legszebb fejezete a Világítunk című. Szerkezetileg is a középpontban játszódik, amikor a család apraja-nagyja, az egész falu ott van temetőben, hogy „világítson” elhunyt szerettei emléke tiszteletére, mert ez így tisztességes. Sok mindenről beszélnek, sőt vitáznak, egy valamiben azonban megegyeznek: „Rongy ember az, aki nem tiszteli az elődeit és a halottait.”
Annak, hogy milyen szerepe van egy-egy öreg tárgynak abban, hogy a múltat felidézze, és emlékezzünk arra, aki a tárgy érintése kapcsán még hosszú idő eltelte után is felmelegíti az ember lelkét, ennek az érzésnek is bizonyítéka ez a fejezet.
Aki ismeri az erdélyi embert, tudja, hogy ott a szegénység nagy, annál már csak az emberségük nagyobb. Kis dolgoknak is nagyon örülnek, s ezáltal nagyon boldogok. Méltán mondhatja könyvében Sütő András: „Nincsenek elveszett paradicsomok, hisz naponta megfordulunk bennük”.
A regény olvasása során azt érezzük, az író minden szavával tanít, nevel, gondolkodtat, figyelmeztet és rávilágít az igazi értékre. Ezek az emberek logikusan gondolkodnak és őszintén beszélnek. A bölcs édesanya szavaiban, tetteiben ott van a féltő gondoskodás, a feltétel nélküli szeretet, a tisztesség. De ott van az elhallgatás, amely olyan –ha nem nagyobb hatással bír -, mint a kimondott szó. E lelkület kialakulásában nagy szerepe van a vallásnak. Sütő András szerint vallás nélkül gyávák az emberek.
Az erdélyi ember egyszerű. A dolgokat a maga nevén nevezi, nem csavargatja az események szálát, logikusan gondolkodik, őszintén beszél. Sütő András könyvének minden sora ilyen. A sorok között még több igazság rejlik. Regénye Epilógusában azt írja, hogy „az írás és az igazság édestestvérek, gyakran mégis külön utakon tévelyegnek. A kimondott szó s az érvényesített igazság között húzódik az ösvény, amelyen az író babért nem szerezhet”.
A könyv a mai napig nagy siker, s én úgy látom, Sütő András írói munkásságát és emberi magatartását babér koronázza.
(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – a 20. század irodalmából, ITEM Könyvkiadó, 103-105. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése