Heltai Jenő: Ének az elaggott versenylovakról

Londonban épült most egy menhely,
A menhelyeknek menhelye,
Nincs a világon több ilyen hely,
Versenylovakkal van tele.
Versenylovakkal, kik elaggtak,
Kik nem keresnek több zabot,
Irigylem sorsát a lovaknak,
Ejnye be jó egy állapot.
Ennek, hajh, a fele se tréfa,
Arcom elönti méla pir,
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Buccaneer!

Napestig semmit sem csinálnak,
Ölbe teszik a lábukat,
Five o'clock tea-znak, poltizálnak,
Kik ahogy tud, úgy mulat.
Ujságot olvas nékik egy boy,
Érdekli őket még a sport,
Életük szépen, csendesen foly,
Isznak, mint egy jobbmódu lord.
Ennek, hajh, a fele se tréfa,
Jobb vón nem írni róla dalt,
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Macdonald?

Rendeznek olykor nagy ebédet,
Amikor új lakó akad,
És a lovak közt a legvénebb
Mond megható, szép szavakat.
Megméltányolja, ami érdem,
Amiért a babér kijár.
Ez olyan akadémia, kérem,
Hogy tagja nem leszek, be kár!
Ennek, hajh, a fele se tréfa,
S hogy ez elég baj, mondhatom...
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Marathon?

Nincs adóssága, gondja semmi,
Ah, ilyen lónak lenni jó,
Pénzt tud magának félretenni,
Vehet részvényeket is, ó!
És van szivarja, van dohánya,
Szivét nem bántja honfigond,
S nem gondol rá... a csalfa lányra,
Mert az ilyen ló nem bolond.
Ennek, hajh, a fele se tréfa,
Tagadni vajon merik-é?
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Guerrier?

Házbért fizetni néki nem kell,
Szinházba nem kell mennie,
Föl nem verik számlával reggel...
Mikor viszem majd ennyire?
Egyiknek sem kell írni verset,
Mikor üres a zseb s az agy,
Pihennek ők, míg én kesergek,
Ah, a különbség ugye nagy?
ennek, hajh, a fele se tréfa,
A vérem bosszankodva forr,
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Galaor?

Az életem ha ujra kezdem,
Ha tehetem, hát ló leszek,
Mi a szép pálya, hogyha ez nem?...
Menhelyen élni élvezet,.
Menhelyen élni és henyélni,
Nem tudni, hogy mi a nyomor,
Mit ér, ha stílusom egyéni?
Nálam nagyobb úr Galaor!
Ennek, hajh, a fele se tréfa.
S örökké tart a pénzhiány,
Miért is lettem bús poéta,
Miért nem lettem Stronzian!

INCUBUS
(Heltai Jenő)

Forrás: A Hét, 1903., VI. évf.

Gábor Andor: Egy esztendő könyvét lezártam

Az esztendő könyvét lezártam,
Uj számadásom megcsináltam:
S bárhogy forgassam, nézegessem,
Csak nem mutat fel semmit ez sem.

Bohó álmok, szines remények,
Melyekkel szívem enyhitém meg:
Vagy gyászosan megsemmisültek,
Vagy egyszerűn: nem teljesültek.

Mit egyre fürkészett a lelkem,
Mit felkutatni utra keltem,
Mit vágyva és szorongva vártam:
Mindhasztalan! - meg nem találtam.

Nap nap után szállt el felettem,
Rosszabb se lettem, jobb se lettem,
S közönytől elfásulva látom,
Hogy elpazarlom ifjuságom.

Ó, hogyha büszkén, szenvedéllyel
Magam szórnám kacagva széjjel!...
De igy: álmodva, csöndbe, tétlen
Csak hull virága észrevétlen.

Forrás: A Hét, 1905., XVI. évf.

Cholnoky Viktor: Az emberke

Cholnoky Viktor

Csatakos, szeles, kora márciusi éjszakán Laád Bulcsú doktor, az európai hírű fiziológus, a biológia és embriológia újabb alapjainak világszerte ismert nevű megalkotója, hazafelé bandukolt a József körúton. A szél kellemetlen recsegéssel rázta a gázlámpások ablakait, az aszfalt síkor volt a kásává hígult, de a kalendáriumra mindig tekintettel lévő, s ezért teljesen elolvadni még nem merő hótól, az égen, amely a budapesti éjjelen nem fekete, hanem tűzvörös, hancúrozó kísértetek gyanánt üldözték egymást a ronggyá tépett felhődarabok.

Laád Bulcsú doktor, a budapesti egyetem professzori karának büszkesége, nem a laboratóriumából jött, késő éjjeli munkáról, és nem hazatért, hogy a munka után üdítő álmot keressen. Valamelyik kisebb józsefvárosi vendéglőből jött, s közvetlen célja az volt, hogy mentül előbb megihassék valahol egy csésze jó feketekávét. Ez az ember, aki a huszadik század második felének tudományos világára képes volt egészen rányomni egyénisége bélyegét, aki az objektíve diadalmasan sikerült, de a maga szubjektív érzése szerint sokszor pokoli kínokat okozó agyavelejével elismert és ünnepelt vezére volt az életről, a támadásról, a vergődésről, az elmúlásról és a feltámadásról szóló új tudománynak; természetszerűen egészen  ember volt. Semmit, ami emberi, magától idegennek nem érzett. Hallgatói, akik köbre emelt rajongással ragaszkodtak hozzá, s a logika és fantázia csodálatos összeszűrődéséből felépített előadásait úgy hallgatták, hogy mindjárt legendákat is szőttek belőlük, a sok anekdota közt, ami kijut minden szeretett és minden nagy professzornak, emlegették az orvostudományról szóló fejtegetéseit is sokszor: