„Álmodom, tehát vagyok.” Mert
életét, saját szerepeit a drámáiban követhetjük végig. Életének utolsó évében a
szociáldemokraták 45 000 koronát gyűjtöttek össze, amelyet int
„ellen-Nobel-díjat” adtak át az írónak (mert az igazit nem kaphatta meg).
Johan August Strindberg 1849-ben született Stockholmban. Apja egy
gőzhajózási iroda tulajdonosa volt, aki saját házvezetőnőjét vette feleségül.
Sok testvére volt, de egyedül ő végezte el a középiskolát. Orvosi, bölcsészeti
tanulmányokat folytatott az uppsalai egyetemen, amelyeket soha nem fejezett be.
Háromszor kötött házasságot, s mind a három kudarccal végződött. Utolsó éveit
teljes magányosságban töltötte.
Első, politikai és társadalmi témájú írásai a 70-es években jelentek meg,
amelyek ismertté tették nevét Svédországban. A sajtó támadásai elől 1883-ban
külföldre távozik, s kis megszakításokkal tizenöt évig él távol hazájától,
főleg Berlinben és Párizsban. Első fontos műve az Olof magiszter (1881) című történelmi dráma, amelyben a fiatalkori
ideák és a szkepszis konfliktusával foglalkozik. 1879-ben írta A vörös szoba
c. kulcsregényét. Evvel a művével emelkedik a svéd naturalista próza
élvonalába. Regényében szatirikus hangon mutatja be a korabeli svéd társadalmi
és kulturális viszonyokat. Több művében élesen támadja a feminista mozgalmat
(pl. Házasodjunk!, 1884-86). 1888-ban írja a Julie kisasszony c. egyfelvonásosát. Ehhez utólag írt egy hosszú
előszót, amelyben a naturalista dráma elméletét és újításait foglalja össze.
Egyesek szerint az előszónak nagyobb a jelentősége, mint magának az
egyfelvonásosnak. A nálunk is ismert Haláltánc
(1901) c. drámájában ismét visszatér a 80-as évek témáihoz (a házasság
problémája, férfi-nő kapcsolat). 1909-ben
A nagy országút című drámai
költeményében írta meg életének és művészetének összefoglalását. Utolsó éveiben
leszámolt a politikai aktivitással: „Költő
vagyok, mindig is az voltam, és nem helyeslem, ha egy költő próféta vagy
politikus akar lenni” – írja egy levelében. Egy pszichiáter szerint
skizofréniás volt. Vagy nagyon mélyről, vagy nagyon magasról szemlélte a
világot. Vérbeli drámaíró volt, a színpadi formák megújítója. Műveit halála
után 55 kötetben jelentették meg. Életműve szinte egyetlen monumentális
önéletrajz.
A Julie kisasszony című
egyfelvonásosát Dániában írta. Ez az első naturalista tragédia a svéd
drámairodalomban – vallotta művéről. 1889-ben zártkörű előadás keretében került
sor a darab ősbemutatójára Koppenhágában, a nyilvános előadást a dán cenzor nem
engedélyezte. Megjelenése után a mű divatot teremtett. A műben a férfi és nő
gyilkos játszmájának lehetünk tanúi. A rejtett vágyak, a visszafogott indulatok
felszabadulnak: a grófnő elcsábítja az inast, aki azonban plebejus önérzettel
fölébe magasodik az arisztokratának. Vonzalmuk taszítást is jelent
egyszersmind: egymásra találnak, hogy legyőzzék egymást. Ha úgy tetszik, úr és
szolga, nő és férfi, szajha és kerítő, gyilkos és áldozat tusázik egymással a
darabban.
Első svédországi bemutatójára 1906-ban került sor. Első magyar fordítását
Bálint Lajos készítette 1912-ben. A magyarországi ősbemutató 1910-ben volt az
Urániában.
