Sok kúsza képet csendben észrevenni,
vértó mögött a vágyat átölelni.
Átmászni a bánat magas falán,
érezni, nézni, mint örök talány.
Egy szál virágért messzire elmenni,
titkunk legyen és őrizzük: a semmi.
Vérezzen kis tövistől az ujjam,
meghalni, mi az, sohase tudjam.
Virágos réten messze csavarogni,
tóparton lassan megállni, zokogni.
S ha látunk nőket finom ruhákban,
sírni, hogy ma ünnep-délután van.
Pipafüstjébe álmunk belefujni,
égre bámulni, földre leborulni.
Vágyak hidján fölkúszni a lázig,
míg otthon egy asszony zongorázik.
Ágyuk zaján át a csendre figyelni
s ha álmodunk, magunkat irigyelni,
Hinni, szivünk a lét titkát hordja
és lehullni, mint gyerek a porba.
Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 30. sz. 1916. júl. 23.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. szept. 10.
Székely Jenő (1889-1965): Vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése