Stefan George (1868-1933): Éji himnusz

 

Két türkisz, kék szemed. Dús fénye Egyre
Pazar varázs. Remegve várok egyre.
A kőre balzsamul hull lágy ruhád.
Ládd, álmom írt nem ád.

Ős istenekhez ily szigor nem illett.
Midőn egy ifjút feltüzelt az ihlet
S a tarka, lelkesült tömegre hatva,
Az alvilág bús ösvényére lépett.
Kegyük repült a drága áldozatra,
Szelid mosollyal áldva lenn a népet.

Hol késtem én az áldozó nap óta?
Szerelmes szellők nem szántak halálnak?
Dalom nem volt, még kürtök harsogának,
Örömnek örvendő nap-óda?

Ha lelked lángja rám ragyogna, hidd el,
S dús szempillád alól halált orozna,
Boldog mosolyt felednék könnyü hittel,
Erényt gúnyolva, mint az árny, mi röpke,
Utolszor zengne rólad egy zsolozsma
És porba hullnék, mint egy esti lepke.

Ford.: Gara Ákos

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 34. sz. 1916. aug. 27.