Mi ez? Zászlók hogy lengenek
Budavár ormain!
Hogy légszesz lángok fénylenek
Nagy Pestnek tornyain!
Budán, e szent Sion egén
Hetvenöt év alatt
Ünnepünk nem volt ilyetén,
Sem ily szent hódolat.
Örömdalok felzengenek
Budapest terein
Virág füzérek csüggenek
Paloták ezrein.
Rokon főváros diszmeze
Dús fénybe csillogó;
Főüdve mert elérkeze,
S ezért ő háladó.
Szülő honunk határain
Üvölt a harsonya;
Mivel hazánk virányain
Kél az üdv alkonya.
A hatvanhetedik évet
Ezer nyolcszáz után
Elértük e mentő révet,
Melyen partra jutánk.
Azért ezrenként édeleg
Hazánk szép címere,
A szent keresztel diszeleg
Ormaink zöld tere,
Kis szinkeretben látható
Hatalmas négy folyónk;
Nem tüntet ilyet, ez való,
A roppant földgolyónk.
Örömvihartól hangzanak
Bércek, és ligetek;
Gyönyör zörejben zsonganak
Völgyek, és szigetek.
Vitéz Árpádunk nemzete
Riadj e szent napon!
Dicső Etel hős körzete
Örvendj e korszakon!
Mind két szent király, s nagy Lajos
Égből tekintsetek;
Budára, mostan mily zajos,
S áldjon szent kezetek!
Hunyadynk legdicsőbb fia,
Királyok mestere!
Lám, most mily boldog Hunnia!
S fénydús honunk tere.
Te is, kiért száz év előtt
Meghalt a hős magyar,
Üzvén a hét követelőt,
Legyőzve mind hamar.
S levél fajunk kegyence, Te
Áldott Habsburg Teréz!
Ha szép lelked ébrengene,
TE is reánk lenézz!
De mg Te is, Első Ferenc,
A jobb Lipót fia!
Tekints felénk Te is kegyenc;
Mert áld Pannónia.
Kegyes fiad jó gyermek:
Hős Ferenc Józsefünk,
Ki lőn szabadság hirnöke,
Im, üdvözül velünk!
Tizenyolc borús év után
Nyer hű tanácsadót,
Ki koronát ajánl Budán,
S millio hódolót.
Erzsébet, királynék gyöngye,
S hunvér védangyala,
Erős, bár alakra gyönge
Itt főnemtő vala.
Ő megérté bölcs Deákot,
Honunk csodált fiát;
Ki nyujta zöld olajágot,
És most „áldjont” kiált!
E nagy bölcs szerény szavára
Nyolc országlárt nevez;
S honi kormánynak polcára
Mind hű magyar helyez.
Andrássy gróf itt elnököl,
Daliás ivadék;
Ki e nagy honban tündököl,
Mint ősi nemzedék.
Eötvösünk, e Chrysostomos,
S athénénk főnöke,
Tanok, s vallások ildomos
Királyi elnöke.
Nemes gróf Wenckheim belügyér,
S leghűbb indigenánk;
Ki cselt és fondort nem ismér,
Mint főúri gyemánt.
Áldozatkész Festetitsnek
Külügyek jutának;
Ily hűséges grófi szivek
Kevesen valának.
Mikó gróf épitkezésnek
Buzgó ministere,
Ki magyar testvéri résznek
Legdicsőbb embere.
Gorove kereskedésnek
Főfelügyelője,
S mérsékelt lelkesedésnek
Józan követője.
Szelid, tudós Lónyaynknak
A pénztárcát adák;
E példányát gazdáinknak
A múzák ringaták.
Horváth Themisünk főpapja,
Deák választottja;
Jogigénylők igaz apja,
S Felségünk pártoltja.
E nyolc honvezér Deákkal,
S nemzetünk virága,
Szólla a nemes királyal,
S boldog lőn országa.
Ős jogunk, szent törvényeink
Érvényre léptenek;
Ezredéves eszményeink
Létre kerültenek!
Szabad vitéz fajunk zsibong,
Rohan, zászlót ragad,
Imázva riadva csapong,
S hő könnyekre fakad.
Királyát éltetve kiált:
Nemzetem, koronázz!
Hogy új éltünk legyen szilárd,
s boldog létben tanyázz!
Sylvester szent ajándokát,
Az arany koszorút,
Vegyed az ős szép koronát,
Hogy tiltson háborút.
Királyt, profétát és papot
Már hajdan felkenék;
Magyar királyt, kit ég adott,
Nálunk felszentelék.
Simor, hercegi Aaronunk!
Hazánk Apostolát
Szenteld; (mert esdekel honunk),
Szent Lipót rokonát.
Felkent fejét, mint őseit
Diszítse SZENT fejék!
Az Úr hogy áldja népeit,
S Őtet, bár merre lép!
Ereklyénk érintse, hazánk,
S nemünk védszellemét;
Mert Ő legfelségesb Anyánk;
Áldjuk hű jellemét.
A legelső és szent király
Bajor hölgyet veve;
Mai Urunk Neje kivált
Bajor Úrnő leve.
Rudolf az ős kegyeletű
Hitét ezek követék;
Azért, mint gyengéd érzetű
Kegyelt e Nemzedék.
Több évtized után leend
A kis Rudolf bizony
Magyar király, kit felveend
Hű nemzetünk viszont.
Az első király anyánknak
Zsenge névrokona,
Kedvese Király Atyánknak,
Éljen kis Gisela!
Lothar-Habsburg dicső család!
Hozzád hű maradand
E nemzet; mert Te megadád,
Miért ez meghaland.
Leend Előtted szent, jogunk,
S személyed szent leend;
Családodért fegyvert fogunk,
S ki sért, halált lelend.
Ti aggok, és ti kisdedek,
Éljent kiáltsátok!
Kik férfikort már értetek,
Védkart ajánljatok!
Te magyar édes nemzetem!
Emeld fel jobbodat,
Esküdj te is; ez nézetem,
S kövesd királyodat!
Im, Ő is, bár nagy fejdelem,
Javunkért esküszik;
Köztünk megszűnt a küzdelem;
Hivei azt hiszik.
Terézt, felséges Ősödet
Nem sérte hét agyar;
Ki sem törendi tőrödet,
Ha véd a hű magyar.
Ha majd Areopágodat
Budára helyzed át;
Irigylendik hatalmadat,
Mint nagy világ csodát.
Kelet, s nyugatnak népei,
S ki éjszakról jövend
Leendnek Házad hivei;
Magyar mert örködend.
Vitézink győző fegyvere
Lesujt százezreket,
Királya ha szivembere,
S véd magyar érdeket.
Légy tehát világrészünknek
Legdicsőbb Királya!
Ez óhaja nemzetünknek,
S ezt szivből kiáltja.
Leszünk még vagy ezer évig
Vérednek hívei;
Ezért küzdendnek az égig
Népeink ezrei.
De, óh király magyar legyél!
Tiéd így életünk;
Esdünk: kisérletet tegyél,
S imádand nemzetünk.
Leendsz dicső béke korban,
Erős a harczmezőn;
Gyönyörben úgy, mint szomorban
Milliókkal mérkező.
Megáldod, úgye, a királyt
Hatalmas Istenünk;
Segédmalasztodért kiáltsátok
Egész magyar nemünk.
Elűzze minden ellenét
A négyes kardcsapás!
Üditse fel hű szellemét
E fényes villanás!
Oh, távolits minden veszélyt
Te kettős szent kereszt!
Ledönt az ártalmas szeszélyt,
És csak kegyet meneszt.
Oh, élj tehát egy századig
Koszorúzott Urunk!
Neked utolsó ágadig
Örökre hódolunk.
Hirdetendik évkönyveink
E fénydús diadalt;
Megszünteték hű szíveink
A fonák viadalt.
Mind a héthoni vallásunk
Papjaik ezrei!
Légyen az fő hivatásunk,
Királyért esdeni.
Oltáritok lépcsőzetén
Térdre borúljatok,
Szentélyitek fénykeretén
Égbe kiáltsatok:
Vezéreld, s óvjad Urunkat,
Seregek Istene!
Tartsad Őt, mint sajátunkat,
S ne legyen ellene.
Magyarok nagy nemzetével
Egy legyen érdeke;
S leend e nyilt szellemével
Királyok remeke.
Engedd, rajongjon Budánkért,
E fő trónoszlopért;
Buzongjon kedves hazánkért
Ez áldásdús honért.
Sugald: legyen hogy untalan
Budánk főszékhelye;
S leend uralma bútalan,
s vihar nem bir vele.
Korszellemű tanácsadók
Vehessék Őtkörül,
Szegény világért fáradók,
Kikért a nép hevül.
Ne vond el védhatalmadat
URUNK országitól;
Ne vond meg szent irgalmadat
Hazánk határitól.
Mivel van három kedvesünk,
Kikért itt létezünk:
Te, óh, imádott Istenünk,
S király, és nemzetünk.
Im, végre, jó király, fogadd:
Ezerszer éltetünk!
Szivünk örömtől mert dagad;
Tiéd ez életünk.
Külhatalmak küldöttei,
Diszes diplomaták,
Lesztek e fény hirnökei;
Ezt csak ősök láthaták.
London, Páris nem tüntetend
Ily csodált ünnepet;
Ebben kiki szemlélhetend
Nagy, s vitéz nemzetet.
Mit tenni kész királyaért
A lelkesült magyar;
Ha az buzog szent jogaért:
Ez pénz és vérpazar.
Mondjátok uraitoknak:
Ne bántsd a hős magyart;
Teremt e nép országoknak
Ha dúl, ezer zavart.
Szokása volt tiz századon
Királyaért s honért
Küzdeni vízen, szárazon
S halni vérrokonért.
Keleti erében heves
Tatár hővér zsibong;
Mely csak dicsőséget keres;
De rab lenni pirong.
Horvát tehát, tót, és román
Magyarral egyesülj!
Te szerb is élsz magyar honán;
Azért felénk feszülj!
Hogy így „unitis viribus
Királyunk mondatát
Birván, quibusvis hostibus
Vivjunk dicső csatát.
Külhonokból jött vándorok
Kedves vendégeink!
Lám, hogy áldják a magyarok,
Kit szeretnek véreink.
Ha harcra majd kiszállanánk
Azért, kit szivelünk,
Ha vérpatakban állanánk:
Kitől sem rettegünk.
Bennünket így ismerjetek
Európa népei!
Kikelni ti ne merjetek,
Hazánk mert mennyei.
Védszentjeink hatalmasak,
Hatalmas Főurunk;
Fegyverink ártalmasak,
Halált hozó karunk.
Üdvözitúnk szűz szent Annya,
Hazánk védasszonya!
Légy hon s király őrangyala,
S örökös gyámolya!
