George Steiner, a
neves esztéta szerint Racine volt az utolsó jelentős drámaíró, aki még igazi
tragédiákat írt.
A francia klasszikus
tragédia nagy alakja La Ferté-Milonban született jómódú polgári család
sarjaként. Korán árvaságra jutva a janzenistáknál, a protestáns gondolatokkal
rokonszenvező katolikus teológusok intézetében emelkedett. Az itt töltött évek
alapvetően meghatározták világnézetét,
noha a port Royalban élő szigorú erkölcsű atyák megszakították
kapcsolatukat tanítványukkal, mihelyst az színpadra vitette drámáit.
Racine első
darabjait még Moliére színházának adta, amely elsőként karolta fel a kezdő
drámaírót, de csakhamar átpártolt a tragédiák színrevitelében legjobbnak elismert
rivális színházhoz, az Hotel de Bourgogne-hoz.
Itt mutatták be 1667-ben, hatalmas sikert aratva Racine első nagy
tragédiáját, az Andromaché-t. Ezt
követte A pereskedők (1668) című
komédia. E műfajban azonban alulmaradt Moliére-rel szemben. Míg tragédiáival: Britannicus (1669), Berenice (1670),
Bajazid (1672), Mithridates (1673), Iphigenia (1674), Phaedra (1667; magyar
bemutató: 1876; ma Somlyó György fordításában játsszák) babért babérra
halmozott. A Francia Akadémia 1673-ban Racine-t tagjai közé fogadta. XIV. Lajos
kegyeivel halmozta el. 1678-ban, sikereinek csúcspontján Racine úgy döntött, a
színműírás helyett tisztes polgári foglalkozást választ, elfogadj a király
biográfusának kitüntető, jól jövedelmező állását. Mme de Maintenon, XIV. Lajos
első udvarhölgyének és szeretőjének a kérésére azonban még két bibliai tárgyú
tragédiát ír, az Eszter-t (1689) és az Atáliá-t (1691). Igaz, nyilvánosan akkor egyiket sem mutatják be. A
vallásos Mme de Maintenon hatására az udvar szelleme nagyot változott, Racine
vallásossága is elmélyült, kibékült az eretnekséggel vádolt janzenistákkal.
élete utolsó éveiben titokban megírta a port Royal rövid történeté-t. Ki is
érdemelte, hogy végakaratának megfelelően jó keresztényként temessék el a Port
Royal temetőjében.
A Phaedra a francia klasszikus tragédia
jellegzetes darabja. Szigorúan követi a arisztotelészi kánont. Műfaját tekintve alexandrinusokban írt tiszta
tragédia, amely a hármas egység szabályainak is megfelel. A klasszikus példa
ezúttal is adott, Euripidész Hippolütosz-a. Mint Racine más színműveiben, itt
is a fékezhetetlen érzelmek okozzák a tragédiát: Phaedra minden erkölcsi
megfontolást, korlátot elsöprő s ennyiben tragikus magasságokig emelkedő
szerelme mostohafia, Hippolytos iránt, valamint Theseus fiát elátkozó és
pusztulását okozó, vad indulatai. A Phaedra is Racine örök érvényű
mondanivalóját exponálja: a józan értelem, megfontolás lehetetlenségét a
mélyről jövő, igazi nagy érzelmekkel szemben, amelyeknek szörnyű viharában
szükségszerűen elpusztulnak a nemeslelkűségük folytán tehetetlenné, gyengévé
vált tiszták, jók.
