JEAN RACINE (1639-1699): Phaedra

George Steiner, a neves esztéta szerint Racine volt az utolsó jelentős drámaíró, aki még igazi tragédiákat írt.

A francia klasszikus tragédia nagy alakja La Ferté-Milonban született jómódú polgári család sarjaként. Korán árvaságra jutva a janzenistáknál, a protestáns gondolatokkal rokonszenvező katolikus teológusok intézetében emelkedett. Az itt töltött évek alapvetően meghatározták világnézetét,  noha a port Royalban élő szigorú erkölcsű atyák megszakították kapcsolatukat tanítványukkal, mihelyst az színpadra vitette drámáit.

Racine első darabjait még Moliére színházának adta, amely elsőként karolta fel a kezdő drámaírót, de csakhamar átpártolt a tragédiák színrevitelében legjobbnak elismert rivális színházhoz, az Hotel de Bourgogne-hoz.  Itt mutatták be 1667-ben, hatalmas sikert aratva Racine első nagy tragédiáját, az Andromaché-t. Ezt követte A pereskedők (1668) című komédia. E műfajban azonban alulmaradt Moliére-rel szemben. Míg tragédiáival: Britannicus (1669), Berenice (1670), Bajazid (1672), Mithridates (1673), Iphigenia (1674), Phaedra (1667; magyar bemutató: 1876; ma Somlyó György fordításában játsszák) babért babérra halmozott. A Francia Akadémia 1673-ban Racine-t tagjai közé fogadta. XIV. Lajos kegyeivel halmozta el. 1678-ban, sikereinek csúcspontján Racine úgy döntött, a színműírás helyett tisztes polgári foglalkozást választ, elfogadj a király biográfusának kitüntető, jól jövedelmező állását. Mme de Maintenon, XIV. Lajos első udvarhölgyének és szeretőjének a kérésére azonban még két bibliai tárgyú tragédiát ír, az Eszter-t (1689) és az Atáliá-t (1691). Igaz, nyilvánosan akkor egyiket sem mutatják be. A vallásos Mme de Maintenon hatására az udvar szelleme nagyot változott, Racine vallásossága is elmélyült, kibékült az eretnekséggel vádolt janzenistákkal. élete utolsó éveiben titokban megírta a port Royal rövid történeté-t. Ki is érdemelte, hogy végakaratának megfelelően jó keresztényként temessék el a Port Royal temetőjében.

A Phaedra a francia klasszikus tragédia jellegzetes darabja. Szigorúan követi a arisztotelészi kánont.  Műfaját tekintve alexandrinusokban írt tiszta tragédia, amely a hármas egység szabályainak is megfelel. A klasszikus példa ezúttal is adott, Euripidész Hippolütosz-a. Mint Racine más színműveiben, itt is a fékezhetetlen érzelmek okozzák a tragédiát: Phaedra minden erkölcsi megfontolást, korlátot elsöprő s ennyiben tragikus magasságokig emelkedő szerelme mostohafia, Hippolytos iránt, valamint Theseus fiát elátkozó és pusztulását okozó, vad indulatai. A Phaedra is Racine örök érvényű mondanivalóját exponálja: a józan értelem, megfontolás lehetetlenségét a mélyről jövő, igazi nagy érzelmekkel szemben, amelyeknek szörnyű viharában szükségszerűen elpusztulnak a nemeslelkűségük folytán tehetetlenné, gyengévé vált tiszták, jók.

*

PHAEDRA

Szereplők:

THESEUS, Aigeus fia, Athén királya; PHAEDRA, Theseus felesége, Minos és Pasiphaé lánya; HIPPOLYTOS, Antiopé amazonkirálynő és Theseus fia; ARICIA, athéni királyi hercegnő; OINONE, Phaedra dajkája és bizalmasa; THERAMÉNES, Hippolytos nevelője

I.                  FELVONÁS

Troizén kikötővárosában vagyunk, itt várja Theseusnak, Athén királyának visszatértét felesége, Phaedra, korábbi házasságából származó fia, Hippolytos és a szépséges Aricia hercegnő, Athén volt uralkodóházának utolsó életben maradt tagja. Családját Theseus ölte meg, amikor sok évvel ezelőtt meg akarták fosztani jussától, majd ezt követően foglalta el Athén trónját. Ariciát azonban rangjához illően nevelteti, tartja fogva udvarában.

E régi viszály miatt az ifjú Hippolytos csak nevelőjének, Theraménesnek meri megvallanim hogy beleszeretett a szép hercegnőbe.

Phaedrát hosszabb ideje búskomorság gyötri, öngyilkosságról beszél. Ő a dajkájának, Oinonénak vallja meg, hogy szenvedélyesen beleszeretett Hippolytosba, s hiába tudja érzelmeinek bűnös voltát, nem képes szerelmi szenvedélyét megfékezni. „Megismertem Venust és rettentő hatalmát” – mondja bizalmasának.

Ekkor hozzák a hírt a hajósok, hogy a fél éve eltávozott Theseus a tengerbe veszett. Athénban már folyik a pártharc, hogy kit ültessenek a városállam megüresedett trónjára: Theseus és Phaedra fiát vagy Hippolytost, a barbár amazonkirálynő sarját avagy pedig Ariciát.

II.               FELVONÁS

Theseus halálának hírére Hippolytos úgy véli, most már megvallhatja szerelmét Ariciának, egyben közli az ifjú hercegnővel, hogy visszaadja neki Athén trnját, magának csak Troizén királyságát tartja meg. Aricia, aki boldogan viszonozza az ifjú érzelmeit, azt reméli, Athén trónját együtt uralkodhatnak majd.

Phaedra is megkönnyebbül, hiszen Theseus halála után szerelme nem bűn többé. Az asszony Hippolytoshoz  siet. A találkozás során azonban Phaedra nem tud uralkodni szenvedélyén, és megvallja Hippolytosnak szerelmét. „Asszonyom, feleded, / Hogy Theseus az én apám s urad neked?” – kérdezi döbbenten az ifjú.

A lelki egyensúlyát vesztett, csalódott Phaedra felszólítja a szerelmét visszautasító ifjút, hogy ölje meg őt. Megragadja Hippolytos kardját, kérve, hogy az ifjú ezzel a vassal végezzen vele. Hippolytos azonban nagy zavarában és felindultságában elrohan. Phaedra is elsiet, hogy kilátástalan helyzetében, önmagát büntetve Hippolytos kardjával vessen véget életének.

III.           FELVONÁS

Athénből követek érkeznek, hogy tudassák Phaedrával: fiát választották meg Athén uralkodójának. Az asszony azonban továbbra is minden meggondolást elsöprő szerelmének rabja, s most azt reméli, hogy ha felajánlja Hippolytosnak az athéni trónt, a megkapott hatalom fejében az ifjú már nem utasítja vissza szerelmét.

Oinone ezt az újabb felajánlkozást már nem adhatja át Hippolytosnak, mert kiderül: Theseus nem halt meg, csak barátjáért küzdve fogságba esett. Eltartott egy ideig, amíg kiszabadította magát, s most hazaérkezett. Phaedra belátja, árulását férje nem bocsátja neg neki. Okosabb, ha mielőbb végez magával. „Nem féli a halált, ki élni nem szeret” – kiáltja.

Oinone rábeszéli, hogy az öngyilkosság helyett, amellyel csak bevallja bűnét, inkább Hippolytost vádolja meg azzal, hogy üldözi szerelmével. Még a kezében maradt kardot is felhasználhatja bizonyítékul. Phaedrának ugyan nincs ereje arra, hogy becsületének megmentése érdekében ezt az aljasságot maga tegye meg, de nem ellenzi, hogy helyette Oinone feketítse be Hippolytost az apja előtt.

IV.            FELVONÁS

Hippolytos hiába védekezik, hiába hivatkozik arra, hogy valójában Ariciát szereti, a felbőszült Theseus nem hisz fiának. Úgy véli, egy szó sem igaz az Aricia iránti szerelemből, ez csak kifogás, hogy így leplezze Hipp9olytos a maga galád tettét. Haragjában Theseus nemcsak száműzi, de meg is átkozza fiát, s felszólítja Neptunust, most váltsa be jó szolgálatai fejében tett ígéretét, hogy egy kérését teljesíti. Azt kéri, az isten álljon helyette bosszút férji-apai sérelméért.

Phaedra ugyan megpróbál férjénél közbenjárni Hippolytos érdekében, de amikor Theseus szavaiból megérti, Hippolytos nem azért utasította vissza felajánlkozását, mert – mint mondják – irtózik a szerelemtől, hanem mert valójában Ariciát szereti, a féltékennyé tett asszony eláll szándékától. Elkeseredése persze nem enyhül, s csak azért nem követ el öngyilkosságot, mert – mint mondja – az alvilágban atyja, a bűnösök felett ítélkező Minos elé kellene járulnia, s nem tudna megállni előtte. Amikor Oinone vigasztalni próbálja úrnőjét, Phaedra feldühödik, bizalmasát okolja minden bajért. „Gyalázat szörnye, menj el / … Bárcsak a magas ég méltón fizetne meg.”

V.                FELVONÁS

Hippolytos, mielőtt száműzetésbe indulna, arra kéri Ariciát, tartson vele, s kövesse őt Argosba vagy Spártába, ahol tárt karokkal várják. Amikor jó hírét féltve Aricia vonakodik kérését teljesíteni, megígéri, a család titkos oltára előtt fogad örök hűséget a szép hercegnőnek. Azzal válnak el, hogy Aricia hamarosan követni fogja szerelmesét a száműzetésbe.

Theseus is felkeresi az athéni hercegnőm, tudni szeretné, igaz-e, hogy fia valóban csak őt szereti. A magából kikelt Theseus azonban Ariciának sem hisz, ám a lánytól távozva mégis elfogja a kétely. Hívatja Oinonét, hogy újra kifaggassa a történtekről, a dajka azonban Phaedrától távozva  a mély habok örvényébe vetette magát.

Még iszonyúbb hírrel érkezik Theraménes.  A kis csapatával távozó Hippolytost a parti úton a tengerből felbukkanó sárkány támadta meg. Az ifjú ugyan – apja példáját követve – bátran felvette a harcot a tengeri szörnnyel, a megrémült lovak azonban elragadták kocsiját, s Hippolytos egyensúlyát vesztve a lovak patái alá került. utolsó szavaival is vétlenségét hangoztatta.

Phaedra gyorsan ölő mérget vett be. Már haldokolva Theseus színe elé vonszolta magát, és bevallja férjének, hogy „én merészeltem, én, vérfertőző szemet / Vetni a fiadra, kit gáncs nem illethet.”

Theseus belátja, méltán bűnhődik. Fiát gyászolva, síron túli engesztelésként Ariciát lányául fogadja.

Mihályi Gábor

(Forrás: 77 híres dráma 107-111 . old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)