2013. jan. 13.

PEDRO CALDERÓN DE LA BARCA (1600-1681): Az élet álom





A spanyol művészet világirodalmi jelentőségű barokk drámaszerzője, még ha ez a ma már szinte senkitől nem vitatott rang nem is jár együtt a színpad világában is érvényre jutó tartós hatással. Ősei előkelő spanyol nemesurak voltak. Iskoláit szülővárosa, Madrid jezsuita kollégiumában, majd Salamanca egyetemén végezte. Előbb katonai pályára lépett, tiszti rangban külföldi – talán flandriai és itáliai – hadjáratokban vett részt, harcolt francia seregek és katalán felkelők ellen, mindig feltétlen  hűséggel királya udvarán. Közben szentté avatások alkalmából megrendezett költői versenyeken szerepelt rámáival, méghozzá sikeresen. Udvari költő lett, s 1636-an érdemeinek elismerésérül IV. Fülöp király a Santiago-rend lovagjává ütötte. 1651-ben pappá szentelték, s élete végéig a király tiszteletbeli káplánja címet viselte.

Lope de Vega halálától, a harmincas évek közepétől ő volt a legünnepeltebb spanyol drámaíró, az udvar mozgalmas színházi életének irányítója. Legalább 200 világi és vallásos színjátékot írt; a királyi hatalom hanyatlása és az udvari kultúra ezzel egyidejű nagy felvirágzása, az „aranyszázad”idején egyszerre volt udvari ember és a legnépszerűbb színműíró.

Életműve tengelyében több mint 120 világi comedia (köztük egy sor kalandos cselekményű „köpenyes-kardos” dráma, „capa y espada”-comedia) és mintegy 80 egyházi-vallásos színjáték („auto sacramental”, misztériumjátékszerű, a katolikus ellenreformáció szellemében fogant „szent cselekmény”) áll. Visszatérő témái a vallásos hitvilág válsága és megszilárdulása,  rendi és lovagi becsület megsértése és konfliktusok legyőzésén át vezető helyreállítása. Formavilágára jellemző a közönség látványigényének kielégítése, az operaszerű pátosz a cselekményszövésben, a színpadias dikció. A teatralitás azonban itt nem csupán külsőséges dramaturgiai fogás, hanem egyszersmind mély világnézeti meggyőződés is. Az 1635-ben írt A nagy világszínház bizonyos értelemben a calderóni drámafelfogás lényegét tárja fel. minden e világi emberi cselekvés csak szerepjáték a nagy világdrámában, abban az élet-színjátékban, amelynek szerzője-költője maga az Isten.

Ebben a félig teológiai, félig esztétikai keretben érthető meg az életmű csúcsának tekintett, négyes trocheusokban írt Az élet álom (1635; magyarra legutóbb Jékely Zoltán fordított 1967-ben) szimbolikus jelentése. Eszerint az emberi élet önmagában értelmezhetetlen, feloldhatatlan talány. Az ember sohasem tudhatja pontosan, hogy mi valóság és mi megtévesztő káprázat. Ennek a felismerése teremti meg a drámai hős jellemfejlődésének lehetőségét is; így válik a „természetes” emberből küldetésének tudatára, igazi emberségére ébredt bölcs. A szimbolikus jellegű költő tandráma egyébként az egész Európát bejárt Barlám és Jozafát-legendának a spanyol barokk színpadon is kedvelt motívumait költi át.


*

AZ ÉLET ÁLOM

Szereplők:
BASILIO, király; SEGISMUNDO, herceg; CLOTALDO, aggastyán; ESTRELLA, hercegnő, ASTOLFO, herceg; ROSAURA, hölgy; CLARIN, apród

I.                  FELVONÁS

Kietlen hegyvidék, alkonyóra. A sziklapárkányok között két eltévedt lovas ereszkedik alá. a férfiruhába öltözött Rosaura és ijedős apródja, Clarin. Váratlanul durva kövekből összerótt toronyféle bukkan elébük. Talán e bagolyvár oltalmat nyújt éjszakára? A közelebb merészkedőket lánccsörgés, jajongás riasztja vissza. Megjelenik a torony lakója, az állatbőrbe öltözött, bilincsbe vert Segismundo. Megrendítően panaszolja balsorsát: születése óta gyötrődik e rabságban. „Mily törvény, ítélet, ok, / utamban mily átok állhat, / Hogy nekem még az se járhat / Kiválságul, ami itt / Istentől megadatik / Halnak, vadnak és madárnak?” Észrevéve Rosaurát, megragadja, hogy megölje, amiért kihallgatta keserveit. Könyörgő és főleg részvétteljes szavai hallatára mégis elengedi a hölgyet.

Clotaldo, az őrzésre rendelt agg jön; pisztollyal, álarcos katonákkal kényszeríti vissza a falak közé Segismundót. Foglyul ejti a két idegent is, akik a királyi parancs ellenére átlépték a tiltott hely határát. Rosaura átadja kardját, de kéri, jól vigyázzon rá. Titkos ereje van a fegyvernek, s ő azért jött lengyelhonba, hogy segítségével megszabaduljon egy becsületén esett folttól. Clotalo számára ismerős a kard: egykoron ő adta szeretett hölgyének. Lehetséges, hogy az ifjú becsületkereső saját gyermeke? Szerelmi emlék és királyhűség harcol benne, végül úgy dönt: a foglyokat – tiszte szerint – átadja az uralkodónak, de olyan pillanatban, amikor az kegyosztó hangulatban van.

A királyi kastélyba egyfelől Astolfo érkezik katonák kíséretében, másfelől Estrella az udvarhölgyeivel. Mint legközelebbi rokonok, mindketten igényt tartanak Basilio trónjára, aki utód nélkül maradt. A király szeretné, ha békés egyezséget kötnének, s ennek érdekében Astolfo készen áll Estrellát szíve és a trón uralkodónőjévé tenni,. Estrella nem hisz szavainak: az udvarlásnak ellentmond a herceg keblén hordott női arckép…

Basilio jelenik meg kísérete élén. A hódolattal elébe térdelőknek felfedi titkát: bizony, van gyermeke, csakhogy miféle utód lesz abból? Születését baljós előjelek kísérték. földrengés, napfogyatkozás. Édesanyja belehalt a szülésbe. A király – maga is híres csillagjós – úgy értelmezte e csodákat, hogy a gyermekből véreskezű, zsarnoki uralkodó válik, aki miatt pártokra szakad majd a lengyel birodalom. Ezért  próbált meg szembeszegülni a sorssal, ezért híreszteltette el, hogy a herceg halva született, s ezért neveltette egy távoli toronyban hű alattvalójával, Clotaldóval, s oktatta némi tudományra s főleg a keresztény törvényekre. Holnap jön el a nagy próba napja: a király a trónra akarja emelni Segismundót, anélkül természetesen, hogy származása titkát elárulná neki. Bárcsak megcáfolná a jóslatot mint igazságos fejedelem! Ám ha bűnös módon él hatalmával, visszakerül börtönébe, s akkor Astolfo és Estrella kerülhetnek a trónra, természetesen a házasság szent kötelékével egybefűzve. Mindenki dicséri az uralkodó bölcsességét, s a próba sikere esetén  elismerik Segismundót királyuknak.

Mielőtt Basilio is elvonulna, Clotaldo érkezik foglyaival. A király megkegyelmez nekik, hiszen nincs többé titka, maga fedte fel éppen az imént. Clotaldót újabb gondok gyötrik: most döbben rá, hogy az álruhás fogoly leány, és aki becsületében megbántotta, az a felséges király unokaöccse, Astolfo. Mit tehet ilyenkor egy becsületére kényes, ám föltétlenül tekintélytisztelő vazallus? Várja az égi útmutatást.

II.               FELVONÁS

Az álomitallal elkábított Segismundót a palotába hozták. Zeneszóra ébred, szolgák veszik körül. Megjelenik Clotaldo is: a király utasítása szerint neki kellene felvilágosítania Segismundót megváltozott helyzetéről. Csakhogy a fiú első indulata a gyűlölet: ha ő valóban trónörökös, akkor az őt toronyban rejtegető rabtartója felségáruló! Pusztuljon a szeme elől! Hogy királyi parancsot teljesített? Nos: „… ha a törvény gaz, hamis, / Ne engedj királynak is!”

Astolfo érkezik; a herceget mint Lengyelország Isten küldötte megmentőjét üdvözli. Segismundo csöppet sem rokonszenvezik a hízelgő szavú, valójában nyegle és nagyképű rokonnal. Annál inkjább elbűvölve tekint Estrella hercegnőre. Szépségétől megittasulva kezet akar csókolni neki. Egy szolga közbeveti magát, meggátolandó ekkora illetlenséget. Csakhogy vesztére: Segismundo dühödten fölkapja, s rövid úton a tengerbe dobja a várfokról. Ezek után érkezik Basilio. Elbúsul a hallottakon, mégis kész lenne fiát karjai közé szorítani, de Segismundo nem kér az atyai szeretetből. Miért üldözte el maga mellől? Miért neveltette elzárva, mint veszett vadállatot? Ha valóban az atyja, akkor a pompa és hatalom a természet jogán jár neki, nem alamizsnaként! Basilio szerénységre inti fiát: nem tudhatja, mi az álom és mi a való. Segismundo keserűen válaszol: most már legalább azt tudja, kicsoda: „ember s állat keveréke”.

Újabb toronybeli ismerős érkezik: Rosaura. Estrella udvarhölgyeként, női ruhába öltözötten nemcsak rokonszenvet, vad érzéki vágyakat kelt Segismundóban. Újabb kényúri parancs: senki ne merjen a terembe lépni, ahová Rosaurával bezárkózni készül. A leány kiáltására Clotaldo mégis berohan, majd a könyörgő agghoz Astolfo társul, ő kardot ránt a hölgy védelmében. A párbajnak a király érkezése vet véget. Ősz hajára hivatkozva kér tiszteletet, Segismundo azonban kiábrándítja: szíve szerint porba taposná az ősz fürtöket. Csak bosszúra vágyik, szörnyű neveltetését nem tudja megbocsátani.

A kísérlet balul sikerült. Seigmundót újból elbódítják, és visszaviszik a toronyba. Ébredését titkon a király is meglesi. némi vigasztalására szolgál, hogy hagymázas állapotából, amelyben egyre csak bosszút követelt, a herceg tisztuló fejjel ébred, s megfékezi vad indulatait, hiszen az élet csak „látszat, árnyék, kábulat, / Legfőbb jói: semmiségek”.

III.           FELVONÁS

A tornyon kívül dobok, kürtök hangja, emberek lármája. Katonák törnek be, Segismundót keresik. A nép úgy döntött, nem tűr más királyt, csak őt, a lengyel haza szülöttét. Ím, eljöttek a száműzöttért, segítenek visszaszerezni koronáját és kormánypálcáját, hatalomról kell álmodnia. Cselvetést gyanít, hiszen már tudja: „A világ egy álom álma.” Csak amikor a katonák a szeme elé tárják a hegyormon közeledő, előtte hódoló sereget, akkor dönti el. atyja elé járul és újból álmodik, persze csak óvatosan, nehogy csalódnia kelljen ébredéskor. Clotaldo térdel elé, az életéért könyörög. Segismundo kegyesen fölemeli: végül is nevelője volt az agg. Még annak sem állja útját, hogy az öreg visszatérjen a király seregébe, s ott szolgáljon, meggyőződése szerint.

Basilio megtudja, hogy a fellázadt nép kiszabadította a herceget. Lám, elvesztője lett az óvatosság, éppen miatta pusztul el az ország! Lóra száll, hogy maga számoljon le fiával. Astolfo, Estrella és Clotaldo elkísérik a harcba. Rosaura úgy dönt, átáll Segismundo táborába, tőle kéri becsülete védelmét Astolfóval szemben, aki házasságot ígért neki, majd hűtlenül elhagyta.

Hamarosan véget ér a csata. Segismundo győzött. A halálra sebzett Clarin utolsó szavaival arra figyelmezteti a királyt, hogy végzetét senki el nem kerülheti. A legyőzött uralkodó e szavak hallatán felismeri, hogy a magasabb erőkkel szemben minden igyekezet hiábavaló; most már csak jó halálért könyörög az éghez. Térdre hull fia előtt: ha akarja, taposson ősz hajára, rangjára, tisztességére, töltse be az Úr rendelését és a Végzetet! Ám fia fölemeli a földről, s bűnbánattal telve maga borul az atyai lábak elé.  Segismundo nemcsak hős, de nemes lelkű győztes, s önmaga fölött aratja az igazi győzelmet. Lemond Rosauráról, Astolfóra bízza a hölgy jó hírének visszaadását. Ő maga Estrellával tart kézfogót, a hercegnő őszinte örömére. Clotaldót, a példás hűségű szolgát is megjutalmazzák.

Csak a katonákat éri csalódás, akik zsoldjukat kérik: mint árulókat záratja őket a boldogtalan emlékű toronyba az új király. Csodálkoznak talán, Az ő tanítója egy álom volt, amely azt mutatta, minden boldogság tünékeny, s az ember sosem tudhatja, mire ébred.

Karkovács Judit

(Forrás: 77 híres dráma  85-90. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése