Shakespeare után
Moliére a világ színházainak legnépszerűbb, legtöbbet jtászott szerzője.
Arisztophanészt tekintik ugyan a komédia atyjának, a komédia klasszikus,
példaadónak tekintett formáját azonban Moliére alakította ki.
Jean-Baptiste Poquelin –
ez a Tartuffe szerzőjének eredeti
neve – 1622. január 15-én Párizsban született. Az apa jómódú kárpitos, udvari
szállító, fiát a jezsuiták előkelő gimnáziumába járatta. Jean-Baptiste
tanulmányai végeztével megszerezte az ügyvédi oklevelet, érdeklődése azonban
már kora ifjúságától kezdve a színházhoz vonzotta. Megismerkedve a színész Béjárt családdal, Jean-Baptiste
beleszeret a legidősebb Béjart lányba, a szép és tehetséges Madelaine-be, majd
a család színész tagjaival társulatot alapít. Az első kísérlet azonban kudarcba
fullad, az Illustre Théátre megbukik.
Jean-Baptiste Powuelin pályamódosító elhatározása azonban végleges, felveszi a
Moliére nevet, és társulatával vidékre indul. Tizenhárom év után térnek vissza
a fővárosba. A párizsi bemutatkozás XIV. Lajos király jelenlétében igen
sikeresnek bizonyul, a társulat nemcsak játszási engedélyt, hanem saját
színházat is kap. Itt mutatja be 1659-ben
Moliére első, immár klasszikussá vált remekművét, a Kényeskedők-et. Sorra következnek a világ színház repertoárjában
állandóan műsoron tartott remekművek. A Férjek
iskolája (1661), a Nők iskolája
(1662). A Moliére-bemutatók sikerét csak fokozza a megtámadottak: kigúnyolt
irodalmárok, színházi emberek, az udvarban csellengő, léhűtő ifjú arisztokraták,
márkik felháborodása. Azonban a többség, a nevetők Moliére-t pártolják, s maga
a király is kegyeibe fogadja. Vele rendezteti udvari ünnepségeit.
A versailles-i
udvarban 1664. május 12-én bemutatott Tartuffe
azonban már komoly botrányt kavar. Az egyház – nem teljesen alaptalanul – úgy
véli, a komédia magát a vallásos hitet teszi nevetségessé. (Ebben az első
változatban a címszereplő Tartuffe, az álszent
még papi ruhában jelent meg a színpadon.) Párizs érseke betiltatja a
szentségtelennek minősített darabot. Moliére a Don Juan-nal (1665)
válaszol ellenfeleinek, amelyben ugyan kevésbé támadható módon, filozófiai
szintre emelve újrafogalmazza és kiszélesíti a Tartuffe társadalombírálatát.
Darabjának betiltása, a támadások, a fenyegetések elkeserítik Moliére-t, egyre
kétségesebbnek látja, hogy lehet-e hatása, eredménye jobbító szándékú
komédiáinak. Nem válik-e nevetségessé – kérdezi magától -, amikor
szélmalomharcot folytat a mindinkább eluralkodó sok hazugság, képmutatás,
törvénytelenség, a hatalmasok packázásai ellen? Ezeket a vívódásait fogalmazza
meg az Embergyűlölő-ben (1666), igaz, a maga konkrét dilemmáját
meghaladóan örök érvényű módon.
Moliére azonban
hősével, Alceste-tel ellentétben nem
vonult el a pusztaságba, hanem folytatta a küzdelmet a Tartuffe bemutatásáért.
Elkészítette az alexandrinusokban írt darab új, öt felvonásos változatát, s
addig instanciázott XIV. Lajosnál, míg 1669-ben megkapja az engedélyt a Tartuffe bemutatására. (A magyar
ősbemutató 1847-ben volt a Nemzeti Színházban, ma Vas István, illetve
legújabban Petri György fordításában játsszák.)
A Tartuffe a korábbi
darabokban már kialakult szerkesztésmódot követi, a központi konfliktus is
hasonló. Adva van a csak a maga rögeszméinek (ezúttal vallási monomániáinak)
élő apa (a darab központi, komikus figurája), a családfő, minden hatalom
birtokosa aki önző elképzelései szerint akarja kiházasítani gyermekeit, útját
állva így boldogságuknak. Már úgy tűnik, a botor szándék tragikus
következményekkel fenyeget, amikor azonban –megőrizve a komédia műfaji
tisztaságának követelményét – váratlan fordulat következik, és – legalábbis a
színpadon – a komédiában minden jóra fordul.
A címszereplő, az
álszent Tartuffe komikuma abban rejlik, hogy megjátszott, képmutató
vallásosságát túlzásba vitt ájtatossága és mohó szerelemvágya azonnal
leleplezi. A másik két „negatív” szereplőt, az apát, Orgont és szentfazék
anyját, madame Pernelle-t annyira elvakítja vakbuzgóságuk, hogy az evidenciát
sem képesek meglátni, s ostobán bedőlnek pártfogoltjuk, Tartuffe mindenki más
számára átlátszó gazságainak. Így válnak komikussá.
A Tartuffe
bemutatásának sikerével a jelek szerint elpárolgott Moliére harci kedve, s a
komédiaíró a továbbiakban Alceste ellenpárjának, Philinte-nek a szájába adott
életfilozófiát követi, miszerint az embernek belső lelki tisztaságát,
emberségét megőrizve kell tudomásul vennie a társadalmi konvenciókat, még ha
álságosak, hazugok is.
A további komédiák
kigúnyolt alakjai az uborkafára felkapaszkodott parasztgazda, Dandin György (1668), a szinte már
patologikusan zsugori uzsorás, a Fösvény
(1668) Harpagonhja vagy az ostoba Úrhatnám
polgár (1670), Jourdain úr olyan nevetséges figurák, akiket könnyű lóvá
tenni, s akiknek az eredetik alapján megmintázott példányaitól Moliére-nek nem
kell tartania, mert nincs erejük a bosszúra. igaz, ezek a késői komédiák sem
érik be a puszta szórakoztatással, a polgári fejlődés deviáns, zsákutcába
vezető magatartásmintáit pellengérezik
ki.
Az Úrhatnám polgár (a magyar bemutató
1882-ben volt a budapesti Nemzeti Színházban, ma Mészöly Dezső fordításában
játsszák) a moliére-i jellemvígjáték jellegzetes darabja. A komédia
valószerűséggel mit sem törődő cselekménye, konfliktusa már csak ürügy az író
számára, hogy újfent kigúnyolja az úrhatnám polgárság arisztokrata-majmolását,
és újabb szatirikus képpel egészítse ki a mindenfajta szélhámosságra kapható,
élősdivé vált, lecsúszott, elszegényedett arisztokraták portrésorozatát. A
vézna cselekményt. Lully kísérőzenéjére komponált mulatságot, közönségvonzó
balettbetétek dúsítják fel.
Moliére-nek ekkor
már újabb, veszélyesebb, legyőzhetetlen ellenséggel kellett megküzdenie, a
halálos betegséggel. Ezúttal nem segített a nevetés, a tudatlan orvosok
kiröhögtetése, a halál a színpadon döfi le az ötvenegy éves Moliére-t a Képzelt
beteg (1673) előadása közben.
*
TARTUFFE
Főbb
szereplők:
PERNELLE ASSZONY, Orgon anyja; ORGON, a ház ura; ELMIRA,
Orgon felesége; DAMIS és MARIANE, Orgon gyermekei; VALÉR, Mariane szerelme;
CLÉANTE, Orgon sógora; DORINE, Mariane komornája; TARTUFFE, álszent
I.
FELVONÁS
Orgon házában
vagyunk. Pernelle asszony becsomagolt kofferjei közt lehordja és a személyre
szóló szidalmak közepette sorra be is mutatja a nézőknek az egybegyűlt
családtagokat. Szemükre is veti, hogy nem élnek hívő emberhez méltó életet, s
pártfogoltjuknak, a szent életű Tartuffe-nek sem adják meg a kellő tiszteletet.
Ő egy ilyen házban egy pillanatig sem marad tovább, mondja, és elviharzik.
Damis arra kéri
nagybátyját, Cléante-ot, hogy járjon közbe Orgonnál, adja beleegyezését a két
fiatal szerelmes, Mariane és Valér házasságához. Tartanak attól, hogy Orgon
Tartuffe befolyására halogatja a már elhatározott esküvőt. Vidéki útjáról
megérkezik Orgon, akit más sem érdekel, mint szeretett Tartuffe-jének hogyléte.
Dorine hiába számol be arról, hogy előző két nap, míg Orgon távol volt,
Elmirát láz gyötörte, fájt a feje,
éjszaka sem tudott aludni. Reggel még eret is kellett rajta vágatni, hogy
megkönnyebbüljön. Orgon állandóan közbevág: „És Tartuffe?” – kérdi többször is izgatottan, s az sem nyugtatja meg,
hogy feleségével ellentétben Tartuffe jól vacsorázott, s édesdeden aludta végig
az éjszakát. Orgon úgy hiszi, a „szegény” Tartuffe-öt mégis sajnálnia kell.
Hallván ezt a furcsa dialógust Orgon és Dorine között, Cléante nem álja meg,
hogy szóvá ne tegye sógora őrült rajongását Tartuffe iránt. Válaszul Orgon
elmondja, mint ismerte meg egy templomban a buzgón imádkoz ifjút, és fedezte
fel benne a szent embert. Kötelességének is tartotta, hogy a nyomorgó
fiatalembert felkarolja, és a házába fogadja. Cléante ekkor megkísérli, hogy
szóba hozza a fiatalok tervezett esküvőjét, de Orgontól minden kérdésére kitérő
választ kap. Cléante a legrosszabbakat sejtve távozik.
II.
FELVONÁS
Valóban, Orgon úgy
dönt, hogy hozzáadja lányát Tartuffe-höz. Mariane ugyan elmondja apjának, hogy
továbbra is Valért szereti, s egy porcikája sem kívánja, hogy Tartuffe felesége
legyen. Orgon azonban közli Mariane-nal, hogy egy lány köteles apjának
engedelmeskedni, ő pedig eldöntötte: Mariane Tartuffe úr hitvese lesz.
Mariane nem mer tovább
ellenkezni apjával, de ott van a talpraesett, okos komorna, Dorine, aki nem
riad vissza attól, hgoy szemébe mondja Orgonnak, a lánya „nem egy vak bigottnak való”. A félénk Mariane hallgat, s amikor
megjelenik Valér, a lány habozó, félreérthető magatartása miatt már-már
szakítanak egymással. Megint csak az okos Dorine-ra vár, hogy tisztázza a
félreértéseket, s megfogadtassa a szerelmesekkel, nem mondanak le egymásról.
Dorine egyelőre azt
javasolja, időt kell nyerni. Mariane színleg egyezzen bele a házasságba, de
tegyen meg mindent, hogy elhalassza a tervezett esküvőt.
III.
FELVONÁS
A hebehurgya Damis
úgy hiszi, erőszakkal is rá tudná venni Tartuffe-öt, hogy mondjon le Mariane
kezéről. Dorine szerint Elmirának több esélye van, hogy hasson Tartuffe-re, de
végül csak arra tudja rábírni az ifjút, hogy rejtőzzön el egy kis fülkében, a
szín hátterében.
Tartuffe, akiről
eddig csak hallottunk, most maga is megjelenik a színen, hogy találkozzék
Elmirával. Abban a hiszemben, hogy kettesben vannak, heves szerelmi ostromba
kezd, s kifejti, hogy az asszony isteni
szépsége a vallás emberének is megengedi, hogy imádja őt. Elmira bízhat abban,
hogy kapcsolatuk titokban marad, hiszen ez neki is érdeke. Mint mondja, nem
bán, ami titokban marad.
Elmira megígéri, nem
árulja el férjének Tartuffe szerelmi ajánlatát, ha cserében kieszközli
Orgonnál, hogy mielőbb meglegyen Valér és Mariane lakodalma. Damis azonban már
nem tudja tovább tűrtőzteti magát, előlép és elárulja, mindent hallott. Közli,
el fogja mondani apjának, Tartuffe mint
udvarolt anyjának. Damis kísérlete, hogy leleplezze Tartuffe-öt, végül is balul
végződik. Az álszent fiatalember oly módon vallja bűnösnek magát, veri a
mellét, hogy Orgon rágalomnak véli Damis szavait, és kitagadja fiát a házából.
Sőt azt is közli, nemcsak vőül fogadja Tartuffe-öt, hanem megteszi egyedüli
örökösének, s azonnal ráíratja minden vagyonát.
IV.
FELVONÁS
Cléante
nem tudja rávenni Tartuffe-öt, hogy „békítse
ki a fiút meg az apját”. Tartuffe szerint „Isten érdeke, sajnos, mást követel”. Mariane újra közli apjával,
inkább kolostorba vonul, de nem lesz Tartuffe felesége. Elmira hiába erősíti
meg, hogy Damis igazat mondott, Orgon
még feleségének sem akar hinni. Úgy véli, csak a fiát akarja védeni.
Végül is Elmira rábeszélésére beleegyezik, hogy elrejtőzve személyesen
győződjék meg arról, kegyeltje valóban szemet vetett-e a feleségére.
Orgont
elbújtatják az ebédlőasztal alatt. Elmira lehívatja Tartuffe-öt, s hogy a most
már gyanakvó férfit tőrbe csalja, színleg megvallja, hogy viszonozza érzelmeit.
Tartuffe abban a hiszemben, hogy egyedül vannak, folytatja a szerelmi ostromot.
Elmira megnyugtatására elmondja, hogy „alkudozni
az Istennel is lehet… és igazolja majd legrosszabb tetteit / a cél szentsége és
a buzgó tiszta hit”. Nagy büszkén kijelenti, hogy Orgont már régóta az
orránál fogva vezeti, s elérte, hogy már a saját szemének sem hisz. Elmira
többször is köhög, dobol az asztalon, de Orgon nem mozdul. Nem sok hiányzik
ahhoz, hogy Tartuffe az asztal tetején magáévá tegye az asszonyt, amikor Orgon végre
kibújik az asztal alól. Most már lehullt szeméről a hályog, nem habozik tovább,
kiutasítja Tartuffe-öt a házából. Csak éppen a távozó Tartuffe joggal
mondhatja, a ház már nem Orgoné, hiszen a hiszékeny ember mindent ráhagyott. Orgont azonban mindennél jobban izgatja, hogy
megvan-e még az elrejtett kazettája.
V.
FELVONÁS
A
kazettában, amelyet Orgon Tartuffe-re bízott, egy jó barátjának a titkos
iratait rejtegette. A barát valaha részt vett a királyság elleni zendülésben, s
így Orgont bűnpártolással vádolhatják. Újra együtt a család, de nagy az
ijedelem, mert tudják, hogy Tartuffe valamennyiüket az utcára teheti. Csak
Pernelle asszony ragaszkodik továbbra is ahhoz, hogy Tartuffe-jét szent
embernek tartsa.
Megjelenik
Lojális úr, a törvényszolga, hogy érvényt szerezzen a Tartuffe által elrendelt
kilakoltatási parancsnok. Valér is rossz hírrel érkezik: Tartuffe elérte a
királynál, hogy felségsértés címén letartóztatási parancsot adjanak ki Orgon
ellen, s ő maga juttathassa börtönbe jótevőjét. Valér hintója a ház előtt vár, hogy elmenekítse Orgont,
azonban már meg is érkezik Tartuffe egy rendőr hadnagy kíséretében, s
meggátolja Orgon menekülését. Tartuffe gaz terve azonban kudarcot vall. A
rendőr hadnagy Orgon helyett Tartuffe-öt kíséri börtönbe. Elmondja, „uralkodónk… az álszentektől ő éppúgy
undorodik”. Tartuffe-ről kiderült, hogy hírhedett csaló, akinek annyi a „fekete bűne, / Hogy egész kötetek telnének
ki belőle”. A király nem felejtette el, hogy annak idején Orgon odaadóan az
ő pártjára állt, s ezért most megbocsátja „bűnét,
melybe titkon, barátja / Szökésekor esett”. Orgonék elindulnak, hogy
személyesen köszönjék meg az uralkodó kegyességét, utána pedig megtartják
Mariane és Valér esküvőjét. Pernelle asszony sem hisz többé Tartuffe-nek, az
álszentnek.
*
ÚRHATNÁM POLGÁR
Főbb szereplők:
JOURDAIN ÚR, polgár;
JOURDAINNÉ, a felesége; LUCI, a lányuk; NICOLE, szolgáló; CLÉONTE, Luci
szerelmese; DORIMÉNE, grófnő; DORANTE, gróf, Doriméne szeretője
I.
FELVONÁS
Jourdain
úr, a hirtelen meggazdagodott polgár párizsi házában vagyunk, aki úgy véli,
vagyona feljogosítja arra, hogy úrhatnám polgárként az arisztokrácia életmódját
majmolja, mindenben kövesse példáját. Meggyőződése, hogy pénzzel a műveltség
hiánya is pótolható, csak fel kell fogadnia a legjobb tanárokat. Most éppen a
zenetanár és a tánctanár várakozik az immár későn kelő polgárra, hogy
bevezethesse a zene, illetve a táncművészet tudományába. Sajnálattal állapítják
meg, hogy bár igazából a műértők elismerésére, tapsára vágynak, a tömjénnel nem lehet jóllakni. Szükségük
van az úrhatnámkodó pénzeszsákok támogatására, még ha azok mit sem értenek a
művészetekhez.
Jourdain
urat szabója tartóztatta fel. Elkészült az udvari arisztokrácia divatját
csiricsáré módon majmoló, új öltözék, amiben Jourdain úr módfölött nevetségesen
fest. Amikor a két tanár megtudja Jourdain úrtól, hogy még egy filozófiatanárt
is felfogadott, mind a ketten a maguk szakmájának magasztalásába fognak nehogy
az újonnan jött kitúrja őket Jourdain őr kegyeiből.
II.
FELVONÁS
Jourdain
úr szemet vetett a szép, de elszegényedett Doriméne grófnőre, akit meghívott
magához ebédre. A tánctanár az arisztokrácia világában szokásos bókolás
lépéseire szeretné megtanítani Jourdain urat, de hiába, a kövér polgár csak
nevetséges szökdécselésre képes. Megérkezik a vívómester is, leckét ad Jourdain
úrnak, és ő sem állja meg, hogy ne dicsérje egekig a maga művészetét. Erre mind
a hárman hajba kapnak, hogy kinek a mestersége az értékesebb,
nélkülözhetetlenebb. A segítségül hívott filozófiatanár sem tudja kibékíteni a veszekedőket,
s minthogy a filozófiát emeli minden más diszciplína fölé, ő is belekeveredik a
tettlegességig fajuló veszekedésbe.
A
filozófiatanár felajánlja Jourdain úrnak, hogy bevezeti a logika, a morál, a
fizika tudományába, de Jourdain úr elég józanul úgy véli, valójában a
helyesírásra kellene őt megtanítani. Némi meglepetéssel veszi tudomásul, hogy
negyven esztendeje beszél prózában, s eddig azt sem tudta, mi az. Most azonban
egy szerelmeslevél megfogalmazására kéri tanárát. Azt szeretné megírni Doriéméne
grófnőnek, hogy „Szép grófnő, meghalok a
szerelemtől a maga szép szeme miatt.” A filozófiatanárnak számos javaslata
van, de végül el kell ismernie, hogy az eredetileg megfogalmazott mondat fejezi
ki leginkább azt, amit Jourdain közölni kíván szíve hölgyével.
III.
FELVONÁS
Amikor
a szolgáló, Nicole megpillantja gazdáját legújabb „világfias” öltözékében, a
szókimondó leányzó hanyatt esik a nevetéstől. De elmegy a jókedve, amikor
megtudja, hogy Jourdain nagyszabású ebédet kíván adni új arisztokrata
ismerőseinek. A józan Jourdainné is tiltakozik, és figyelmezteti férjét, új
ismerősei úgyis csak minél több pénzt akarnak kicsalni a zsebéből. Az
arisztokrata Dorante már tizenötezer-nyolcszáz frankkal tartozik Jourdain
úrnak, akiben még működnek a jó kereskedői ösztönök, és fillérre számon tartja
új barátja adósságát, mégsem tagadja meg az újabb kölcsönt. Egyrészt büszke az
arisztokrata úr barátságára, másrészt Dorante azt ígérte, hogy egyengeti a
jámbor polgár útját Doriméne szívéhez, és eljuttatja az asszonynak mindazokat
az értékes ajándékokat – legutóbb egy szép gyémántot -, amelyektől Jourdain azt
reméli, elnyeri a grófnő kegyeit.
Jourdainné
ezenközben férjhez szeretné adni lányát, Lucit az ifjú Cléonte-hoz,
szolgálójuk, Nicole viszont Cléonte inasával, Covielle-jel szeretne egybekelni.
A fiatalok szeretik egymást, csak éppen egy félreértés ver éket közéjük. Már
majdnem szakítanak, de aztán kiderül, legutóbb Lucu azért nem fogadta
szerelmesen köszönését, mert bigott, vén nénikéjével sétált, aki megtiltotta,
hogy férfiemberre akár csak egy pillantást is vessen.
A
kibékülés örömében Cléante megkéri Jourdain úrtól Luci kezét. Jourdain hallani
sem akar a frigyről, hiszen Dorante-nek szánja lányát, aki ezáltal grófné
lehetne. A fiatalok azonban nem csüggednek, elhatározzák, hgoy egy arra járó
komédiás társaság segítségével cselt szőnek. Dorante és Doriméne megérkezik,
hogy eleget tegyen Jourdain ebédmeghívásának. Míg Jourdainra várnak,
beszélgetésükből kiviláglik, hogy Dorante maga udvarol az arisztokrata
özvegynek, s Jourdain ajándékait úgy adja át szíve hölgyének, mintha tőle
származnának.
A
ravasz Dorante-nak sikerül úgy forgatnia a szót a gazdagon terített asztalnál,
ahol Jourdain úr a lehető legbumfordibb módon viselkedik, hogy a turpisságra
nem derül fény.
IV.
FELVONÁS
A
pompás ebédnek, a meghívott énekesek műsorának Jourdainné megjelenése vet
véget. Szemére veti a grófnőnek, hogy el akarja csábítani a férjét. Doriméne,
aki természetesen nem értheti a helyzetet, sértődötten elrohan, Dorante pedig –
mit tehet? – utána fut. Jourdainnek azonban nincs ideje bánkódni, amiért
félbemaradt a lakoma, mert álruhába öltözve megjelenik Cléante inasa, Covielle,
és közli, hogy káprázatos kísérettel nemsokára megérkezik a török szultán fia.
Az új kérő beleszeretett Jourdain úr lányába, és feleségül is akarja venni. Az
úrhatnámságba belebolondult Jourdaint elkápráztatja az a lehetőség, hogy a
török szultán fia a veje lehet, sőt még mamamusi-nak,
azaz török lovagnak is kinevezik, s ezzel egy rangba kerül a földkerekség
legnagyobb uraival.
A
török szultán fiának a szerepét török ruhába öltözve Cléante játssza, de az
előkelőségtől megrészegült Jourdainnek fel sem tűnik a hasonlóság. ezután a
muftiknak, derviseknek, török énekeseknek, muzsikusoknak, táncosoknak
beöltözött, halandzsaszöveget mondó színészek közreműködésével ünnepélyes,
énekes-táncos ceremóniával mamamusi-vá
ütik a kopaszra borotvált, török maskarába öltöztetett Jourdaint.
V.
FELVONÁS
Jourdain
úr bolonddá tételébe most már Dorante is Doriméne is bekapcsolódik. Teljes a
happy end. Doriméne, aki továbbra is azt hiszi, hogy a gróf a maga pénzét költi
rá, beleegyezik a házasságba, csak hogy megakadályozza jövendőbelijét a további
pazarlásban.
Amikor
Luci és Jourdainné megértik, hogy mire
megy ki a játék, lelkesen mondanak igent a „szultánfi”-val
kötendő házasságra, és Covielle is megkapja a maga Nicole-ját.
A
magát továbbra is mamamusi-nak
képzelő Jourdain boldogan tekinti meg a tiszteletére előadott, igencsak
látványos „Népek balett”-jét.
Mihályi Gábor
Mihályi Gábor
(Forrás:
77 híres dráma 97-106. old. – Móra
Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése