A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Finn irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Finn irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. júl. 15.

Johan Ludvig Runeberg (1804-1877) „Idyll és epiramm” című költeményeiből



A MADÁR

 
Nyitva lánykámnál az ablak;
Oh ha kis madárka volnék
Rajta nyomba’ bérepülnék.
Ő kalitba zárna, - vizzel
Töltené meg a pohárkát
És kendermaggal a vályút.

Ámde én azt mondanám rá:
„Félre vízzel, félre maggal!
Tudd meg, a te vig madárkád
Nem szokott mást inni könnynél,
És enyelgő csókkal él csak!”

A LÁNYKA ÉVSZAKAI

Ment a leányka téli reggel
Bé a dér-lepett berekbe
Hervadott rózsát talált, - s szólt:
„Oh, szegény virág, ne búsulj,
Hogy szép korszakod letünék,
Hisz te éltél, és örültél
S élvezél öröm-tavaszt, míg

Végre zordon téli fagy jött.
Lásd, az én szegény szivemnek
Sorsa sokkal kínosabb;
Ez telet s tavaszt együtt lát,
A tavaszt ifjam szemében
És anyámén – a telet!”

A LEPKE-POSTA

Nyári lak nyilt ablakában
Ült a leányka nyári reggel;
S a virágokról közelből,
Tarka lepke libbenék be
És leszállt a leányka fürtjén.
Ablakot csak az, s a lepkét
Megragadja, s úgy szeretné
Megszelidíteni foglyát.
„Szép fogoly, ne szállj el ujra,
Csókolgatlak, simogatlak,
Csak maradj itt kezemen!”
Hasztalan! Mihelyt kisurran,
Rögtön az üveg felé tör.
Végre megszánván a lepkét,
Ablakot nyit a leányka:
„Menj tehát, menj, háladatalan!
Ámde vidd hirül azoknak,
Kik tehozzád mind hasonlók:
Jobb bizony ha el se jönnek
Hogy ha nem tudnak maradni!”

AZ ÁLOM

Ágyra dőltem lankadt-áradottan,
Elfeledni álom közt a bú-bajt;
S ím álom lopódzott vánkosomhoz
Mely fülembe ezt a szót susogta:
„Föl, föl, ébredj, itt a szép leányka,
Vesd szemed föl, és fogaddsza csókját!”
És szemem föl is vetém örömmel; -
Hol az álom? – mint a füst eloszlott:
Hol a leányka? Szárazon s vízen túl!
És a csók? Az itt van, ah, - a vágyban!

A VÁLASZTÁS

Nézek a leány-seregre
S egyre kémlem, egyre kémlem;
Azt szeretném, a ki legszebb,
S im csak egyre tétovázok.
Ennek a szeme mosolygóbb,
Annak virulóbb az arcza,
Harmadiknak ajka teltebb,
Negyediknek szíve forróbb.
Igy tehát egyetlen egy sincs
A kiben ne volna ollyan
Ami szívemet ne vonná,
Egyiket se vethetem meg, -
Oh tehát bár csak lehetne
Megcsókolnom valamennyit!


Ford.: Győry Vilmos
Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.


2020. ápr. 27.

Uno von Schrowe: Adj’ Isten, magyar!




A te utad fény koszoruzza,
az enyémen – jaj! – hó porol át:
Adj’ Isten, magyar, puszták fia,
Testvéred köszönt, csapj parolát!

Hajdan kürtszódra rendült a föld,
Hol paripáid elrobogtak.
Zimankó zúgta legendáid,
Hol őrtüzeid fellobogtak.

Kardod szögön lóg. Rónádon most
Nincs harc, rézsűdön nincs zendülés.
Ebéd nyomán, dus dülőiden
Virágba fakadt a zsendülés.

Buckáidon a rekkenő nap
Érleli szőlőd vérpirossá.
Nedüjétől lesz költőd hangja
Zengővé, álma biborossá.

Kurjantásaid röpke szárnyon
Repülnek pusztáról pusztára.
Szájtátva fülel a nagyvilág
A kivirágzott nótafára.

Ám ki tudja, hogy Suomi földjét
Ugartöréskor vérrel sózom?
Mit bánja más, hogy egy ingujjban
Marcona mackóval birkózom?

Régen engem is jól ösertek:
Sisakom barka bús forgója
Mikor átuszott a tengeren,
Lábujjra állt a tarka gólya.

De a harcmezőn, azt hiszitek,
Hogy szülőföldem elfeledtem?
Visszahivtak a karcsu nyirfák;
Ha bárányfelhő szállt felettem.

Haj dinom-dánom másutt: e föld
Ott hajdinánál ócskább ocsú.
Nekem ez a rög paradicsom,
Melytől örökké fáj a búcsú.

Hangák földje és lankák zöldje
Termi delivé a babámat.
Ha fenyő sir, az én szivemből
Veri az eget a búbánat.

Hol ily azur az ég azurja?
Nyári éj hol ily holdvilágos?
Csillag hol csókol égi lángot,
Mikor az ablak hóvirágos?

Sellők tajtékja harsog zenét,
Ha kedvemre a táncot lejtem –
Édes szavára hiú hirnév
Csalóka szavát elfelejtem.

A te utad a fény koszoruzza,
Az enyémen – jaj! – hó porol át:
Adj’ Isten, magyar, puszták fia,
Testvéred köszönt, csapj parolát!

Ford.: Faragó József

*

Uno von Schrowe (1853-1886) a fennofil ébredés ismert nevű poétája, akinek itt közölt költeménye csaknem minden finn iskolakönyvben olvasható. A vers hetedik strófája a harmincéves háborúra céloz, amelyben a régi német krónikásoktól csatakiáltásuk után („hakkan päälle!” = „csak a fejét!”) hakka-peliitta-knak nevezett finn harcosok voltak Gusztáv Adolf legfélelmetesebb katonái. A tizenegyedik versszakban említett „égi láng” az északi fényre vonatkozik. Suomi Finnország nemzeti neve.

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 258. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. nov. 11.

2019. máj. 15.

E. Leino (1878-1926): A szellőcsókra…



A szellőcsókra szűzként
A nyárfalom megrezzen.
Az érzelem fuvalmán
Rezdül a húr szívemben.

Tűzcsillagok rajától
Ragyog az őszi mennyég.
Pehelyrajokban álmok
szövik be lelkem mennyét.

Fakérget forgatagban
örökre elnyel örvény –
Világnak árja forgat,
S rám sújt a síri törvény.
(Pécs)
Finnből fordította: Somkuti

Forrás: Széphalom, (2). p. 190. (1928)