1895.
január 17-én született. Családi neve Mártoncsik József (apja, Endre a Sáros
megyei Hernádszentistvánban kántortanítóskodott. Szüleinek ötödik gyermeke
volt. Különösen bensőséges kapcsolat fűzte édesanyjához,későbbi költészetének
legszebb darabjai szólnak róla.
1905-től
a kassai Premontrei gimnázium növendéke, hamar kitűnt társai közül költői és
előadói tehetségével. Verseit a kor legnépszerűbb katolikus ifjúsági lapja, a
Zászlónk is közölte.
1913-ban,
nyolcadikos gimnazistaként Tordai Ányos Tinódi
című ifjúsági színművének címszereplője. Ekkor ő volt az önképzőkör ifjúsági
elnöke. Ez alkalomból írta Tinódi
című versét, a későbbi Kóborló elődöm,
Tinódi Sebestyén előfutárát. Ez évben felvételt nyert a Pázmány Péter
Tudományegyetem m agyar-latin szakára.
1914-ben
felvételét kérte a premontrei rendbe. Jászóvárott beöltözésekor kapta a László
nevet.
1915-től
a nagytekintélyű Élet is közölni
kezdte verseit, elbeszéléseit, amelyek mécs László néven jelentek meg.
1918.
október 2-án pappá szentelték Jászóvárt.
1919
tavaszán a kassai premontrei gimnázium kisegítő tanára.
1920
júliusától az Ung megyei Nagykapos plébánosa, a felvidéki magyar lapok egyik
rendszeres, mind népszerűbb munkatársa.
1923.
II. 25-én a Híradó című felvidéki
lapban két versét közölte. A szerkesztőség a következő közleményt jelentette
meg: „Mécs László két költeményét közöljük lapunk mai számában. Mécs László
Szlovenszkó ifjú költői gárdájának egyik legtehetségesebb tagja, aki még
bizonyára nem érte el fejlődésének zenitjét, és így még nagy dolgokat várhatunk
tőle… Ezentúl gyakrabban lesz alkalmunk az ihletett tehetségű költőpap
költészetének alkotásait olvasóközönségünknek bemutatni.” Ekkor már túl volt az
ungvári Petőfi-ünnepségen aratott óriási sikerén. Itt szavalta el Szellemidézés című versét, rendkívüli
hatással. Ungváron jelent meg ebben az éven Hajnali
harangszó című kötete, a kisebbségi magyar líra egyik jelentős
teljesítménye.
1924-ben
a nagytekintélyű Rédey Tivadar tollából rendkívül elismerő bírálatot közölt a
kötetről a Napkelet című folyóirat.
„Költői nyelve – írta a recenzens – első hallásra is meglep nagy
szógazdagságával, kifejezésbőségével és árnyaló hajlékonyságával.” (I. 92-96.)
Ez év januárjában Felhívást tett közzé Szlovenszkó
és Ruszinszkó magyar íróihoz a
Híradóban, azzal a céllal, hogy végre megszülessék e tájegységek irodalmi
harmóniája, megszűnjenek a klikkek s létre jöhessen egy közös vállalkozásuk Egyetemes magyar irodalmi Évkönyv
címmel. A Híradó V. 11-i számában Dobai János közölt nagy kritikát a Hajnali
harangszóról.
1925
elején jelent meg második kötete, a
Rabszolgák énekelnek. „Ez a könyv szorosan összefügg a múlt évi első
kötettel – írta a Napkeletben Rédey
Tivadar (1925. 1. 467-470.) – Ugyanaz a fiatal, nyílt tekintetű arc köszönt
ránk, amelyet tavaly megismertünk és szeretetünkbe zártunk.” Márciusban három
szavalóestet tartott Budapesten, egyet az arisztokrácia, egyet az irodalmi élet
és egyet az ifjúság számára. Akkora sikere volt, hogy további vendégszerepléseit
a szlovákiai hatóságok letiltották. 1926-ban léphetett öl ismét a Zeneakadémia
nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a lelkes közönség. Előtte Pozsonyban
szerepelt a keresztényszocialista Párt Kulturális Osztálya által rendezett
farsangi esten, a helyi Vigadóban. „Öregek és ifjak közelről, távolról, mint
valami ünnepre sereglettek egybe, hogy hallják Zathureczky Edét, a rendkívüli hírnévtől megelőzött hegedűművészt
és újra hallják Mécs Lászlót, akit már szívébe fogadott az itteni magyarság.”
(Híradó 1926. II. 11.)
Zeneakadémiai
szereplése után az élet munkatársa, Csiszár Béla beszélgetett vele. („Szívetekbe rózsát oltok”. Élet 1926.
ápr. 4.) „Szeretik költészetemet szociálisnak nevezni – mondta Mécs -, pedig
nincs igazuk. Inkább úgy mondhatnám, hogy ez nem más, mint az életben erősen
hangoztatott evangélium.”
1927-ben
ugyancsak Berlinben a Voggenreiter Kiadónál jelent meg Vigasztaló című
verseskönyve, kedves barátja, Farkas
Gyula (ő írta Mécs László költészetéről az első könyvet 1929-ben)
támogatásával.
1928
decemberében Kassán szerepelt a magyar főiskolások jótékony célú estjén.
Külföldre szóló meghívásait le kellett mondania, mert nem kapott útlevelet. Év
végén Léván is fellépett.
1929
januárjában végre eljuthatott Debrecenbe. Innen 19-én Nagyváradra utazott
tovább, ahová Kovács Kandid gimnáziumi főigazgató hívta meg. Itteni fellépését
le kellett mondania, Marosvásárhelyen azonban szerepelt. Találkozott Áprily
Lajossal és Reményik Sándorral. Tavasz végén Miskolcon lépett fel, frenetikus
hatást téve. Június 8-án Budapestre érkezett. Ez alkalomból a Magyarország
munkatársa beszélgetett vele. „Nevelni akarom az embereket – mondta a költő a
többi között -, megmutatni nekik az egyetlen keresztényi utat a lelki
káoszból.” (június 9.) Megjelent róla Semetkay
József tanulmánya a Salgótarjáni Reálgimnázium Értesítőjében. A
tanulmányról szóló bírálat szerzője megjegyzi: még hitelesebb, teljesebb
lehetett volna a költőről rajzolt kép, ha a szerző európai távlatba állította
volna líráját. (Napkelet, 1930. jan. 1. 90-91.)
1930
januárjában Királyhelmecre nevezték ki plébánosnak. Innen jobb utazási
lehetőségei nyíltak. Január 27-én föllépett Hubay Jenő egyik zenedélutánján.
„Az előadó annyit tud, mint a legjobb színészek”, írta róla az Irodalom és Művészet (január 28.)
Május
21-én Komáromban, a helyi cserkészcsapatok meghívására tartott szavalóestet. „A
költő elmondta legújabb költeményeit, melyek a közönség lelkesedését szinte
extázissá hevítették.” (Prágai Magyar Hírlap, május 25.) Nyáron a felvidéki
Kazinczy Kiadó Vállalat meghirdette Az ember
és árnyéka című kötetének előjegyzését. Ősszel már kapható volt a könyv,
decemberben pedig az Üveglegenda is a
könyvesboltokba került. A Pesti Napló
munkatársa királyhelmeci otthonában kereste föl a költőt. „… az én külső életem
a hétköznapok cselédarcú egyhangúságában telik, misét mondok híveimnek,
keresztelek, gyóntatok, vigasztalok és temetek. De van egy belső életem is,
mint mindenkinek: sok küzdelem önmagammal, szenvedések, megmagyarázhatatlan
halálszorongás.” (október 1.) A Dsida Jenő szerkesztette Pásztortűz november 30-i számában önvallomása jelent meg. „A
szenvedésnek van talán a legnagyobb szerepe az éltemben.” – írta itt is. Az Est december 19-i számában Földi Mihály
méltatta az Üveglegenda költői
értékeit: „Nemcsak Isten felkent papja Mécs László, de Isten virágos költője
is. S nemcsak a nagy magyar nép, a mai válságos emberiség költője, hanem a
holnapi ember, a hívő és erős költője, hirdetője az idők méhében születő
emberiségnek, amelynek annál tisztábbnak és boldogabbnak kell lennie, minél véresebb
szenvedések ágyában keresi a fényt és a nyugalmat.” A Pesti Naplóban a
nagytekintélyű Laczkó Géza így
jellemezte a költőt: „A legegyszerűbb költő, akivel valaha találkoztam, s mégis a legkülönösebb.
Papa, Költő, Ember. Ez a háromság teszi ki lényét. S ez a három egy.” (december
20.) A Prágai Magyar Hírlap december 28-i számában Rácz Pál nagy cikkben
méltatta előadói tehetségét. (Mécs
László, a szavalóművész.)
1931
januárjában a Napkeletben Just Béla
hosszabb tanulmányt szentel költészetének. (32-38.) Februárban „négy romániai
városban: Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán és Temesvárott szavalat egy-egy
kultúrest keretében. Útja valóságos diadalút volt, s a kisebbségi magyar
társadalom mindenütt legnagyobbaknak kijáró ünneplésben részesítette.” (Prágai
Magyar Hírlap, február 22.) Az eseményről megemlékezett az Erdélyi Hírlap, az Aradi
Közlöny, az aradi Reggel, a
nagyváradi Friss Újság, a Nagyvárad, a Temesvári Hírlap, a temesvári Déli
Hírlap és a Temesvarer Zeitung
is. Március 1-jén „a magyar társadalmi élet számos előkelőségének
kezdeményezésére” a Zeneakadémia nagytermében lépett föl. Az est bevezetőjét a
kiváló irodalomtörténész, Kállay Miklós mondta. „A közönség őszinte tetszéssel
és lelkesedéssel hallgatta az est folyamán…” (Pesti Napló, március 3.) „Az idei
hangversenyszezonban még nem sikerült senkinek sem, hogy egy ember hívó szavára
ily tömegek töltsék be a Zeneakadémia nagytermét.” A Prágai Magyar Hírlap
március 29-i számában Dobránszky János sóvári plébános-képviselővel folytatott
beszélgetést. Ő részletesen szólt Mécs László neki dedikált, a zsidóság
tragédiáját őszinte együttérzéssel megszólaltató Egy nép tragédiája című
költeményéről is. A Budapesti Szemle
áprilisi számában Hegedűs Zoltán tollából meglehetősen éles bírálatot közölt
Mécs László újabb költészetéről. (155-160). Április 24-én elsöprő sikerrel
lépett föl a miskolci Zenepalotában. Az estről lelkes beszámolót tett közzé a Magyar Jövő. Májusban a premontrei rend
épülő temploma javára szavalt, majd jótékony célzattal föllépett több vidéki
városban és Erdélyben. Sátoraljaújhelyen át indult haza Királyhelmecre. A cseh
határállomásom megmotozták, s a vámőr elkobozta Vérszerződés című versét. Utóbb útlevelét azon a címen, hogy
hivatalos eljárást folytatnak ellene, elkobozták. Felhívták a figyelmet, hogy
az intézkedésről hallgatni kell. 1931. június 13-i számában azonban részletesen
beszámolt róla Az Est. (Mécs László
útlevelét elvették s eljárást indítottak ellene.) Július 9-én
Királyhelmecen lépett föl a helyi Kultúregyesület ünnepségén, szeptember 5-én
pedig Kassán a Schalk-ház nagytermében a magyar főiskolások bállal egybekötött
kultúrestjén. November 15-én a pozsonyi Kiskárpátok cserkész csapata
meghívásának eleget téve szavalt verseiből. A költő megköszönve az ünneplést a
jelenlévők nagy elképedésére elmondta, hogy „előadandó műsora kissé csonka,
mert a rendőrség kilenc versét megcenzúrázta, nem engedte előadni, jóllehet
ezeket más városokban akadály nélkül előadhatta.” (Prágai Magyar Hírlap,
november 17.) Három nappal később Pozsonyban a rádióban adott elő verseiből.
Egy nap múlva a dél-szlovenszkói Udvardon lépett föl „szűnni nem akaró taps
kíséretében”. November 21-én Gután ünnepelte a kultúrházat zsúfolásig megtöltő
tömeg, majd Ipolyság következett. A vármegyeház nagytermébe messziről
zarándokoltak, hogy tanúi lehessenek fellépésének. Decemberben az Athenaeum
második kiadásában jelentette meg a Hajnali
harangszót, a Napkelet pedig Bolond Istók bábszínháza című verses
krónikáját adta közre Jaschik Álmos rajzaival illusztrálva. A Hajnali harangszó fogadtatása rendkívül
kedvező volt: „Ady óta talán Mécs volt az első költő, akinek szuggesztív
egyénisége újra felköltötte az érdeklődést a vers iránt” - idézte a Nemzeti Újság méltatását a Prágai Magyar Hírlap (december 23.)
1932
legelején kezdte festeni portréját Szüle
Péter. A költő napokat töltött el a festő műtermében, s ezt kihasználva
több napilap is megszólaltatta. „A földi dolgokat mindinkább a lélek fölényével
nézem” – mondta a Pesti Napló tudósítójának (január 24.). A Diárium idézi szemléjében a Debreceni Szemle Mécs-értékelésének
következő gondolatát: „Ady óta az egyetlen stílusreformer ő.” Február 21-én
Szegeden találjuk. Az előadóest bevezetőjét Shvoy
Lajos székesfehérvári, a záróbeszédet Glattfelder
Gyula csanádi püspök mondta. A költő lóhalálban érkezett a Tisza-parti
városba, hisz előző este még Székesfehérvárott lépett fel a Prohászka Ottokár
templom építési bizottságának meghívására. Az est bevétele az építés költségeit
gazdagította. (Szegeden egyébként az épülő móravárosi templom javára
szerepelt.) Február 26-án Békéscsabán látta vendégül a költőt a Boldog Margit
leányklub. „… az ünnepelt költő több versét olvasta föl és a zsúfolt terem nem
győzte tapssal és elismeréssel.” (Pesti Napló február 27.) A nagy turné
végeztével büszkén írta a Prágai Magyar Hírlap. „Nyolc magyar város közönsége
ünnepelte Mécs Lászlót” (március 6.) Április 13-án a kassai orsolyazárda és az
intézet növendékeinek Teréz kara kultúrestet rendezett Csárszky József kassai püspök tiszteletére. Mécs László verseivel
szerepelt. A költő néhány szóval meghatottan emlékezett vissza ugyancsak
áprilisi magyar előadókörútjának (Mándok-Kisvárda-Sárospatak-Miskolc)
fogadtatására és visszhangjára. Erre Rácz Pál is elkísérte. Májusra elkészült
szoborportréja, Hűvös László
alkotása. Május 10-én az ógyallai járási főnökség felmentő határozatot hozott
egy régóta húzódó ügyben. A költő egyik dél-szlovenszkói estjén a hatósági
kiküldött gyorsírással jegyezte a Kóborló
elődöm Tinódi Sebestyén című verset, gyanúsnak találta és feljelentette a
költőt. Amikor kiderült, hogy a költemény már kötetében is napvilágot látott,
Mécset felmentették, de az őt felköszöntő Tímár
Emmát negyven korona pénzbüntetéssel sújtották. November 16-án a bécsi
Collegium Hungaricumban aratott óriási sikert, két óra hosszat szavalta
verseit. Innen Kiskunhalasra utazott, ott lépett föl. November 19-én a Vidéki
Városok Kulturális Szövetsége debreceni rendezvényén a kisebbségi magyar
irodalmakkal foglalkozott. Ady Lajos és
Sziklary Ferenc előadásai után Mécs „frenetikus sikerrel adta elő
költeményeit”.
1933.
január 14-én Mécs László irodalmi estet tartottak a Zeneakadémián. A költőn
kívül fellépett Rácz Pál, Laurisin Lajos
ének- Simonffy Margit
szavalóművészek. Az I. kerületi Tanítóképző száztagú szavalókórusa a Rohanás a tavaszba című Mécs-verset adta
elő. Az est bevezetőjében Alszeghy Zsolt,
a kiváló irodalomtörténész méltatta költészetét. Január végén Kovács Gyula fülekpüspöki lelkész és Potocsny József könyvkiadó szervezni
kezdték a szlovenszkói magyar írószövetséget. Felhívásukra a költő is
jelentkezett. Január 17-én Temesvárt a Katolikus Munkásszövetség rendezésében
szerepelt. „Óriási szerenádja fogadta a szeretetnek”. Az estnek óriási erkölcsi
és anyagi sikere volt, jóllehet Mécs még Budapesten megfázott és teljesen
berekedt. Szinte suttogva mondta el verseit január 25-én a marosvásárhelyi
kultúrpalotában, „a zsúfolt nézőtérnek annál tombolóbb tapsviharai között”. „Az
ünneplés? – nyilatkozta visszatérte után a Nemzeti Újságnak (február 5.) – Nem
bánt, a lelkem mélyén élő alázatot nem sértik, mert tudom, hogy nem nekem,
hanem a világnézetemnek, küldetésemnek, a katolikumnak, a szeretetnek szól!”
Februárban az Athenaeum díszes kiadásban jelentette meg Legyen világosság! című verseskötetét. „Meglátásában forradalmár,
végső céljában a megtisztulás és a hit szellemében konzervatív” jellemezte
alapérzését a pesti Napló (február 26.) A Pásztortűz február 28-i számában d.
j. jelzéssel Dsida Jenő Mécs László
Erdélyben címmel méltatta a költő szavalóútjainak jelentőségét: „Mécs
László ma: a legkeresztényebb ember, legérzőbb poéta, legkedvesebb bohém,
legaranyosabb gyermek. Ő ma a szétszakított magyarság lelki ragasztója,
országokat barangoló új Tinódi Sebestyénje”. A Legyen világosság! kapcsán Kállay Miklós (Nemzeti Újság, március
5.) és Alszeghy Zsolt (Élet, április 16.) nagy elismeréssel méltatták
költészetét. Annál keményebb ítéletet fogalmazott meg róla – nem kis vitát is
kiváltó írásában (Katolikus költészet, Nyugat, 1933. április 1.) Illyés Gyula. Elsősorban poétikai
megfontolások alapján érezte másodlagos jelentőségűnek Mécs líráját, de érezni
lehetett szándékában azt a liberális ellenhatást is, mely mindig újabb
formákban jelentkezett a század művelődéstörténeti szemléletében. Nagyjából
ugyanilyen szempontok vezérelték Karinthy Frigyest, amikor Sík Sándor
pályakezdéséről mondott megsemmisítő bírálatot, s ez az ellentét hol a
felszínen, hol a mélyben áthatja az újabb magyar irodalom történetét, megosztva
az erőket, fölösleges feszültségeket keltve. Illyés a francia neokatolikus
irodalom képviselőit sem kímélte, kiváltva ezzel Gyergyai Albert emelkedett
nyugatbeli válaszát. Részben alighanem Illyés bírálatának ellenhatásaként
alakították meg júliusban Esztergomban a Magyar Katolikus Írók Munkaközösségét.
Kezdeményezői Harsányi Lajos, Mécs
László, Sík Sándor és Kincs István
voltak. az egybegyűlteket Leopold Antal kanonok köszöntötte, majd Just Béla (az írói felelősségről), Aradi Zsolt (az író kapcsolata a
lapokkal és a kiadókkal) és Brisits
Frigyes (az írói lelkiismeretről) tartottak előadást. Rendkívüli hatást
keltett Stadler Frieda hozzászólása,
amelyben azt fejtegette, mit vár a katolikus olvasó a katolikus írótól. Itt
jelentették be a Vigilia megindítását.
Az összejövetel résztvevőit fogadta Serédi Jusztinián hercegprímás. Mécs László innen egyenesen Érsekújvárra
utazott, ahol irodalmi esten lépett föl. Részt vett a Szent Pál és Szent
Ágoston irodalmi egyesületek közgyűlésén, ahol elhatározták, a csehszlovákiai
magyar katolikus írók önálló egyesületének megalapítását.
Július
21-én és 22-én ugyancsak Érsekújvárott tartották a Prohászka körök
kongresszusát, melynek bevezető ünnepi nagymiséjét Mécs László celebrálta.
Szentbeszédében sürgette az elodázhatatlan erkölcsi megújulást. Az egyik
munkabizottságban is felszólalt s sürgette, hogy a szlovák nyelvű elemi
iskolába járó magyar gyerekek nyelvük helyesírásának alapelveivel is
megismerkedhessenek. Szeptemberben Beregszászon, a Bereg megyei Úri Kaszinó
„összes termeiben” Szükség van-e ma a
költőre? címmel tartott előadást.
Decemberben
nagy botrányt keltett, hogy a Kisfaludy Társaság öt megüresedett helyének
egyikére sem jelöltek katolikus költőt, pedig Harsányi Lajos és Mécs László is
várományosai voltak a társasági tagságnak. ez év végén holland fordításban
jelentek meg Mécs Válogatott versei.
1934
februárjában 4. kiadásban jelent meg az Athenaeum gondozásában a Rabszolgák énekelnek. Márciusban a
Vigadóban rendezett nagyszabású ünnepséget a Katolikus Írók és Hírlapírók
Országos Pázmány Egyesülete azzal a céllal, hogy bemutassa a katolikus
írópapokat. A bevezetőt a hercegprímás mondta. A megjelentek lelkesen
ünnepelték Mécs Lászlót. Felszólalt Sík Sándor és Harsányi Lajos is. Április
15-én Ungváron rendeztek kultúrestet Mécs László tiszteletére, annak
alkalmából, hogy annak idején ebben a városban indult előadói karrierje.
„Szereplésével felejthetetlen élményt nyújtott Ungvár magyarságának.” Június
4-én a Margitszigeten kezdődtek meg a harmadik magyar íróhét eseményei,
melyeken a kisebbségi magyarság írói is részt vettek. Az eseménnyel egyidőben
kezdődött a könyvhét, melyre Mécs László Válogatott
versei is megjelentek. A szlovenszkói írók könyvsátorát a Petőfi Sándor
utcában állították fel, Rácz Pál,
Szombathy Viktor és Egri Viktor
társaságában itt dedikálta könyveit Mécs is. Válogatott versei a könyvhét
slágerkötete lett. Augusztusban jelent meg Németországban a Katolische Leistung in der Weltliteratur in
der Gegenwart című kötet, mely 19 tanulmányt tartalmazott. A magyar
irodalmat tárgyaló részben külön foglalkoztak Mécs László lírájával.
