2019. jún. 5.

Rónay László: Mécs László a kor tükrében




1895. január 17-én született. Családi neve Mártoncsik József (apja, Endre a Sáros megyei Hernádszentistvánban kántortanítóskodott. Szüleinek ötödik gyermeke volt. Különösen bensőséges kapcsolat fűzte édesanyjához,későbbi költészetének legszebb darabjai szólnak róla.

1905-től a kassai Premontrei gimnázium növendéke, hamar kitűnt társai közül költői és előadói tehetségével. Verseit a kor legnépszerűbb katolikus ifjúsági lapja, a Zászlónk is közölte.

1913-ban, nyolcadikos gimnazistaként Tordai Ányos Tinódi című ifjúsági színművének címszereplője. Ekkor ő volt az önképzőkör ifjúsági elnöke. Ez alkalomból írta Tinódi című versét, a későbbi Kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén előfutárát. Ez évben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem m agyar-latin szakára.

1914-ben felvételét kérte a premontrei rendbe. Jászóvárott beöltözésekor kapta a László nevet.

1915-től a nagytekintélyű Élet is közölni kezdte verseit, elbeszéléseit, amelyek mécs László néven jelentek meg.

1918. október 2-án pappá szentelték Jászóvárt.

1919 tavaszán a kassai premontrei gimnázium kisegítő tanára.

1920 júliusától az Ung megyei Nagykapos plébánosa, a felvidéki magyar lapok egyik rendszeres, mind népszerűbb munkatársa.

1923. II. 25-én a Híradó című felvidéki lapban két versét közölte. A szerkesztőség a következő közleményt jelentette meg: „Mécs László két költeményét közöljük lapunk mai számában. Mécs László Szlovenszkó ifjú költői gárdájának egyik legtehetségesebb tagja, aki még bizonyára nem érte el fejlődésének zenitjét, és így még nagy dolgokat várhatunk tőle… Ezentúl gyakrabban lesz alkalmunk az ihletett tehetségű költőpap költészetének alkotásait olvasóközönségünknek bemutatni.” Ekkor már túl volt az ungvári Petőfi-ünnepségen aratott óriási sikerén. Itt szavalta el Szellemidézés című versét, rendkívüli hatással. Ungváron jelent meg ebben az éven Hajnali harangszó című kötete, a kisebbségi magyar líra egyik jelentős teljesítménye.

1924-ben a nagytekintélyű Rédey Tivadar tollából rendkívül elismerő bírálatot közölt a kötetről a Napkelet című folyóirat. „Költői nyelve – írta a recenzens – első hallásra is meglep nagy szógazdagságával, kifejezésbőségével és árnyaló hajlékonyságával.” (I. 92-96.) Ez év januárjában Felhívást tett közzé Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar íróihoz a Híradóban, azzal a céllal, hogy végre megszülessék e tájegységek irodalmi harmóniája, megszűnjenek a klikkek s létre jöhessen egy közös vállalkozásuk Egyetemes magyar irodalmi Évkönyv címmel. A Híradó V. 11-i számában Dobai János közölt nagy kritikát a Hajnali harangszóról.

1925 elején jelent meg második kötete, a Rabszolgák énekelnek. „Ez a könyv szorosan összefügg a múlt évi első kötettel – írta a Napkeletben Rédey Tivadar (1925. 1. 467-470.) – Ugyanaz a fiatal, nyílt tekintetű arc köszönt ránk, amelyet tavaly megismertünk és szeretetünkbe zártunk.” Márciusban három szavalóestet tartott Budapesten, egyet az arisztokrácia, egyet az irodalmi élet és egyet az ifjúság számára. Akkora sikere volt, hogy további vendégszerepléseit a szlovákiai hatóságok letiltották. 1926-ban léphetett öl ismét a Zeneakadémia nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a lelkes közönség. Előtte Pozsonyban szerepelt a keresztényszocialista Párt Kulturális Osztálya által rendezett farsangi esten, a helyi Vigadóban. „Öregek és ifjak közelről, távolról, mint valami ünnepre sereglettek egybe, hogy hallják Zathureczky Edét, a rendkívüli hírnévtől megelőzött hegedűművészt és újra hallják Mécs Lászlót, akit már szívébe fogadott az itteni magyarság.” (Híradó 1926. II. 11.)

Zeneakadémiai szereplése után az élet munkatársa, Csiszár Béla beszélgetett vele. („Szívetekbe rózsát oltok”. Élet 1926. ápr. 4.) „Szeretik költészetemet szociálisnak nevezni – mondta Mécs -, pedig nincs igazuk. Inkább úgy mondhatnám, hogy ez nem más, mint az életben erősen hangoztatott evangélium.”

1927-ben ugyancsak Berlinben a Voggenreiter Kiadónál jelent meg Vigasztaló című verseskönyve, kedves barátja, Farkas Gyula (ő írta Mécs László költészetéről az első könyvet 1929-ben) támogatásával.

1928 decemberében Kassán szerepelt a magyar főiskolások jótékony célú estjén. Külföldre szóló meghívásait le kellett mondania, mert nem kapott útlevelet. Év végén Léván is fellépett.

1929 januárjában végre eljuthatott Debrecenbe. Innen 19-én Nagyváradra utazott tovább, ahová Kovács Kandid gimnáziumi főigazgató hívta meg. Itteni fellépését le kellett mondania, Marosvásárhelyen azonban szerepelt. Találkozott Áprily Lajossal és Reményik Sándorral. Tavasz végén Miskolcon lépett fel, frenetikus hatást téve. Június 8-án Budapestre érkezett. Ez alkalomból a Magyarország munkatársa beszélgetett vele. „Nevelni akarom az embereket – mondta a költő a többi között -, megmutatni nekik az egyetlen keresztényi utat a lelki káoszból.” (június 9.) Megjelent róla Semetkay József tanulmánya a Salgótarjáni Reálgimnázium Értesítőjében. A tanulmányról szóló bírálat szerzője megjegyzi: még hitelesebb, teljesebb lehetett volna a költőről rajzolt kép, ha a szerző európai távlatba állította volna líráját. (Napkelet, 1930. jan. 1. 90-91.)

1930 januárjában Királyhelmecre nevezték ki plébánosnak. Innen jobb utazási lehetőségei nyíltak. Január 27-én föllépett Hubay Jenő egyik zenedélutánján. „Az előadó annyit tud, mint a legjobb színészek”, írta róla az Irodalom és Művészet (január 28.)

Május 21-én Komáromban, a helyi cserkészcsapatok meghívására tartott szavalóestet. „A költő elmondta legújabb költeményeit, melyek a közönség lelkesedését szinte extázissá hevítették.” (Prágai Magyar Hírlap, május 25.) Nyáron a felvidéki Kazinczy Kiadó Vállalat meghirdette Az ember és árnyéka című kötetének előjegyzését. Ősszel már kapható volt a könyv, decemberben pedig az Üveglegenda is a könyvesboltokba került. A Pesti Napló munkatársa királyhelmeci otthonában kereste föl a költőt. „… az én külső életem a hétköznapok cselédarcú egyhangúságában telik, misét mondok híveimnek, keresztelek, gyóntatok, vigasztalok és temetek. De van egy belső életem is, mint mindenkinek: sok küzdelem önmagammal, szenvedések, megmagyarázhatatlan halálszorongás.” (október 1.) A Dsida Jenő szerkesztette Pásztortűz november 30-i számában önvallomása jelent meg. „A szenvedésnek van talán a legnagyobb szerepe az éltemben.” – írta itt is. Az Est december 19-i számában Földi Mihály méltatta az Üveglegenda költői értékeit: „Nemcsak Isten felkent papja Mécs László, de Isten virágos költője is. S nemcsak a nagy magyar nép, a mai válságos emberiség költője, hanem a holnapi ember, a hívő és erős költője, hirdetője az idők méhében születő emberiségnek, amelynek annál tisztábbnak és boldogabbnak kell lennie, minél véresebb szenvedések ágyában keresi a fényt és a nyugalmat.” A Pesti Naplóban a nagytekintélyű Laczkó Géza így jellemezte a költőt: „A legegyszerűbb költő, akivel  valaha találkoztam, s mégis a legkülönösebb. Papa, Költő, Ember. Ez a háromság teszi ki lényét. S ez a három egy.” (december 20.) A Prágai Magyar Hírlap december 28-i számában Rácz Pál nagy cikkben méltatta előadói tehetségét. (Mécs László, a szavalóművész.)

1931 januárjában a Napkeletben Just Béla hosszabb tanulmányt szentel költészetének. (32-38.) Februárban „négy romániai városban: Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán és Temesvárott szavalat egy-egy kultúrest keretében. Útja valóságos diadalút volt, s a kisebbségi magyar társadalom mindenütt legnagyobbaknak kijáró ünneplésben részesítette.” (Prágai Magyar Hírlap, február 22.) Az eseményről megemlékezett az Erdélyi Hírlap, az Aradi Közlöny, az aradi Reggel, a nagyváradi Friss Újság, a Nagyvárad, a Temesvári Hírlap, a temesvári Déli Hírlap és a Temesvarer Zeitung is. Március 1-jén „a magyar társadalmi élet számos előkelőségének kezdeményezésére” a Zeneakadémia nagytermében lépett föl. Az est bevezetőjét a kiváló irodalomtörténész, Kállay Miklós mondta. „A közönség őszinte tetszéssel és lelkesedéssel hallgatta az est folyamán…” (Pesti Napló, március 3.) „Az idei hangversenyszezonban még nem sikerült senkinek sem, hogy egy ember hívó szavára ily tömegek töltsék be a Zeneakadémia nagytermét.” A Prágai Magyar Hírlap március 29-i számában Dobránszky János sóvári plébános-képviselővel folytatott beszélgetést. Ő részletesen szólt Mécs László neki dedikált, a zsidóság tragédiáját őszinte együttérzéssel megszólaltató Egy nép tragédiája című költeményéről is. A Budapesti Szemle áprilisi számában Hegedűs Zoltán tollából meglehetősen éles bírálatot közölt Mécs László újabb költészetéről. (155-160). Április 24-én elsöprő sikerrel lépett föl a miskolci Zenepalotában. Az estről lelkes beszámolót tett közzé a Magyar Jövő. Májusban a premontrei rend épülő temploma javára szavalt, majd jótékony célzattal föllépett több vidéki városban és Erdélyben. Sátoraljaújhelyen át indult haza Királyhelmecre. A cseh határállomásom megmotozták, s a vámőr elkobozta Vérszerződés című versét. Utóbb útlevelét azon a címen, hogy hivatalos eljárást folytatnak ellene, elkobozták. Felhívták a figyelmet, hogy az intézkedésről hallgatni kell. 1931. június 13-i számában azonban részletesen beszámolt róla Az Est. (Mécs László útlevelét elvették s eljárást indítottak ellene.) Július 9-én Királyhelmecen lépett föl a helyi Kultúregyesület ünnepségén, szeptember 5-én pedig Kassán a Schalk-ház nagytermében a magyar főiskolások bállal egybekötött kultúrestjén. November 15-én a pozsonyi Kiskárpátok cserkész csapata meghívásának eleget téve szavalt verseiből. A költő megköszönve az ünneplést a jelenlévők nagy elképedésére elmondta, hogy „előadandó műsora kissé csonka, mert a rendőrség kilenc versét megcenzúrázta, nem engedte előadni, jóllehet ezeket más városokban akadály nélkül előadhatta.” (Prágai Magyar Hírlap, november 17.) Három nappal később Pozsonyban a rádióban adott elő verseiből. Egy nap múlva a dél-szlovenszkói Udvardon lépett föl „szűnni nem akaró taps kíséretében”. November 21-én Gután ünnepelte a kultúrházat zsúfolásig megtöltő tömeg, majd Ipolyság következett. A vármegyeház nagytermébe messziről zarándokoltak, hogy tanúi lehessenek fellépésének. Decemberben az Athenaeum második kiadásában jelentette meg a Hajnali harangszót, a Napkelet pedig Bolond Istók bábszínháza című verses krónikáját adta közre Jaschik Álmos rajzaival illusztrálva. A Hajnali harangszó fogadtatása rendkívül kedvező volt: „Ady óta talán Mécs volt az első költő, akinek szuggesztív egyénisége újra felköltötte az érdeklődést a vers iránt”  - idézte a Nemzeti Újság méltatását a Prágai Magyar Hírlap (december 23.)

1932 legelején kezdte festeni portréját Szüle Péter. A költő napokat töltött el a festő műtermében, s ezt kihasználva több napilap is megszólaltatta. „A földi dolgokat mindinkább a lélek fölényével nézem” – mondta a Pesti Napló tudósítójának (január 24.). A Diárium idézi szemléjében a Debreceni Szemle Mécs-értékelésének következő gondolatát: „Ady óta az egyetlen stílusreformer ő.” Február 21-én Szegeden találjuk. Az előadóest bevezetőjét Shvoy Lajos székesfehérvári, a záróbeszédet Glattfelder Gyula csanádi püspök mondta. A költő lóhalálban érkezett a Tisza-parti városba, hisz előző este még Székesfehérvárott lépett fel a Prohászka Ottokár templom építési bizottságának meghívására. Az est bevétele az építés költségeit gazdagította. (Szegeden egyébként az épülő móravárosi templom javára szerepelt.) Február 26-án Békéscsabán látta vendégül a költőt a Boldog Margit leányklub. „… az ünnepelt költő több versét olvasta föl és a zsúfolt terem nem győzte tapssal és elismeréssel.” (Pesti Napló február 27.) A nagy turné végeztével büszkén írta a Prágai Magyar Hírlap. „Nyolc magyar város közönsége ünnepelte Mécs Lászlót” (március 6.) Április 13-án a kassai orsolyazárda és az intézet növendékeinek Teréz kara kultúrestet rendezett Csárszky József kassai püspök tiszteletére. Mécs László verseivel szerepelt. A költő néhány szóval meghatottan emlékezett vissza ugyancsak áprilisi magyar előadókörútjának (Mándok-Kisvárda-Sárospatak-Miskolc) fogadtatására és visszhangjára. Erre Rácz Pál is elkísérte. Májusra elkészült szoborportréja, Hűvös László alkotása. Május 10-én az ógyallai járási főnökség felmentő határozatot hozott egy régóta húzódó ügyben. A költő egyik dél-szlovenszkói estjén a hatósági kiküldött gyorsírással jegyezte a Kóborló elődöm Tinódi Sebestyén című verset, gyanúsnak találta és feljelentette a költőt. Amikor kiderült, hogy a költemény már kötetében is napvilágot látott, Mécset felmentették, de az őt felköszöntő Tímár Emmát negyven korona pénzbüntetéssel sújtották. November 16-án a bécsi Collegium Hungaricumban aratott óriási sikert, két óra hosszat szavalta verseit. Innen Kiskunhalasra utazott, ott lépett föl. November 19-én a Vidéki Városok Kulturális Szövetsége debreceni rendezvényén a kisebbségi magyar irodalmakkal foglalkozott. Ady Lajos és Sziklary Ferenc előadásai után Mécs „frenetikus sikerrel adta elő költeményeit”.

1933. január 14-én Mécs László irodalmi estet tartottak a Zeneakadémián. A költőn kívül fellépett Rácz Pál, Laurisin Lajos ének- Simonffy Margit szavalóművészek. Az I. kerületi Tanítóképző száztagú szavalókórusa a Rohanás a tavaszba című Mécs-verset adta elő. Az est bevezetőjében Alszeghy Zsolt, a kiváló irodalomtörténész méltatta költészetét. Január végén Kovács Gyula fülekpüspöki lelkész és Potocsny József könyvkiadó szervezni kezdték a szlovenszkói magyar írószövetséget. Felhívásukra a költő is jelentkezett. Január 17-én Temesvárt a Katolikus Munkásszövetség rendezésében szerepelt. „Óriási szerenádja fogadta a szeretetnek”. Az estnek óriási erkölcsi és anyagi sikere volt, jóllehet Mécs még Budapesten megfázott és teljesen berekedt. Szinte suttogva mondta el verseit január 25-én a marosvásárhelyi kultúrpalotában, „a zsúfolt nézőtérnek annál tombolóbb tapsviharai között”. „Az ünneplés? – nyilatkozta visszatérte után a Nemzeti Újságnak (február 5.) – Nem bánt, a lelkem mélyén élő alázatot nem sértik, mert tudom, hogy nem nekem, hanem a világnézetemnek, küldetésemnek, a katolikumnak, a szeretetnek szól!” Februárban az Athenaeum díszes kiadásban jelentette meg Legyen világosság! című verseskötetét. „Meglátásában forradalmár, végső céljában a megtisztulás és a hit szellemében konzervatív” jellemezte alapérzését a pesti Napló (február 26.) A Pásztortűz február 28-i számában d. j. jelzéssel Dsida Jenő Mécs László Erdélyben címmel méltatta a költő szavalóútjainak jelentőségét: „Mécs László ma: a legkeresztényebb ember, legérzőbb poéta, legkedvesebb bohém, legaranyosabb gyermek. Ő ma a szétszakított magyarság lelki ragasztója, országokat barangoló új Tinódi Sebestyénje”. A Legyen világosság! kapcsán Kállay Miklós (Nemzeti Újság, március 5.) és Alszeghy Zsolt (Élet, április 16.) nagy elismeréssel méltatták költészetét. Annál keményebb ítéletet fogalmazott meg róla – nem kis vitát is kiváltó írásában (Katolikus költészet, Nyugat, 1933. április 1.) Illyés Gyula. Elsősorban poétikai megfontolások alapján érezte másodlagos jelentőségűnek Mécs líráját, de érezni lehetett szándékában azt a liberális ellenhatást is, mely mindig újabb formákban jelentkezett a század művelődéstörténeti szemléletében. Nagyjából ugyanilyen szempontok vezérelték Karinthy Frigyest, amikor Sík Sándor pályakezdéséről mondott megsemmisítő bírálatot, s ez az ellentét hol a felszínen, hol a mélyben áthatja az újabb magyar irodalom történetét, megosztva az erőket, fölösleges feszültségeket keltve. Illyés a francia neokatolikus irodalom képviselőit sem kímélte, kiváltva ezzel Gyergyai Albert emelkedett nyugatbeli válaszát. Részben alighanem Illyés bírálatának ellenhatásaként alakították meg júliusban Esztergomban a Magyar Katolikus Írók Munkaközösségét. Kezdeményezői Harsányi Lajos, Mécs László, Sík Sándor és Kincs István voltak. az egybegyűlteket Leopold Antal kanonok köszöntötte, majd Just Béla (az írói felelősségről), Aradi Zsolt (az író kapcsolata a lapokkal és a kiadókkal) és Brisits Frigyes (az írói lelkiismeretről) tartottak előadást. Rendkívüli hatást keltett Stadler Frieda hozzászólása, amelyben azt fejtegette, mit vár a katolikus olvasó a katolikus írótól. Itt jelentették be a Vigilia megindítását. Az összejövetel résztvevőit fogadta Serédi Jusztinián hercegprímás. Mécs László innen egyenesen Érsekújvárra utazott, ahol irodalmi esten lépett föl. Részt vett a Szent Pál és Szent Ágoston irodalmi egyesületek közgyűlésén, ahol elhatározták, a csehszlovákiai magyar katolikus írók önálló egyesületének megalapítását.

Július 21-én és 22-én ugyancsak Érsekújvárott tartották a Prohászka körök kongresszusát, melynek bevezető ünnepi nagymiséjét Mécs László celebrálta. Szentbeszédében sürgette az elodázhatatlan erkölcsi megújulást. Az egyik munkabizottságban is felszólalt s sürgette, hogy a szlovák nyelvű elemi iskolába járó magyar gyerekek nyelvük helyesírásának alapelveivel is megismerkedhessenek. Szeptemberben Beregszászon, a Bereg megyei Úri Kaszinó „összes termeiben” Szükség van-e ma a költőre? címmel tartott előadást.

Decemberben nagy botrányt keltett, hogy a Kisfaludy Társaság öt megüresedett helyének egyikére sem jelöltek katolikus költőt, pedig Harsányi Lajos és Mécs László is várományosai voltak a társasági tagságnak. ez év végén holland fordításban jelentek meg Mécs Válogatott versei.

1934 februárjában 4. kiadásban jelent meg az Athenaeum gondozásában a Rabszolgák énekelnek. Márciusban a Vigadóban rendezett nagyszabású ünnepséget a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete azzal a céllal, hogy bemutassa a katolikus írópapokat. A bevezetőt a hercegprímás mondta. A megjelentek lelkesen ünnepelték Mécs Lászlót. Felszólalt Sík Sándor és Harsányi Lajos is. Április 15-én Ungváron rendeztek kultúrestet Mécs László tiszteletére, annak alkalmából, hogy annak idején ebben a városban indult előadói karrierje. „Szereplésével felejthetetlen élményt nyújtott Ungvár magyarságának.” Június 4-én a Margitszigeten kezdődtek meg a harmadik magyar íróhét eseményei, melyeken a kisebbségi magyarság írói is részt vettek. Az eseménnyel egyidőben kezdődött a könyvhét, melyre Mécs László Válogatott versei is megjelentek. A szlovenszkói írók könyvsátorát a Petőfi Sándor utcában állították fel, Rácz Pál, Szombathy Viktor és Egri Viktor társaságában itt dedikálta könyveit Mécs is. Válogatott versei a könyvhét slágerkötete lett. Augusztusban jelent meg Németországban a Katolische Leistung in der Weltliteratur in der Gegenwart című kötet, mely 19 tanulmányt tartalmazott. A magyar irodalmat tárgyaló részben külön foglalkoztak Mécs László lírájával.