1895.
január 17-én született. Családi neve Mártoncsik József (apja, Endre a Sáros
megyei Hernádszentistvánban kántortanítóskodott. Szüleinek ötödik gyermeke
volt. Különösen bensőséges kapcsolat fűzte édesanyjához,későbbi költészetének
legszebb darabjai szólnak róla.
1905-től
a kassai Premontrei gimnázium növendéke, hamar kitűnt társai közül költői és
előadói tehetségével. Verseit a kor legnépszerűbb katolikus ifjúsági lapja, a
Zászlónk is közölte.
1913-ban,
nyolcadikos gimnazistaként Tordai Ányos Tinódi
című ifjúsági színművének címszereplője. Ekkor ő volt az önképzőkör ifjúsági
elnöke. Ez alkalomból írta Tinódi
című versét, a későbbi Kóborló elődöm,
Tinódi Sebestyén előfutárát. Ez évben felvételt nyert a Pázmány Péter
Tudományegyetem m agyar-latin szakára.
1914-ben
felvételét kérte a premontrei rendbe. Jászóvárott beöltözésekor kapta a László
nevet.
1915-től
a nagytekintélyű Élet is közölni
kezdte verseit, elbeszéléseit, amelyek mécs László néven jelentek meg.
1918.
október 2-án pappá szentelték Jászóvárt.
1919
tavaszán a kassai premontrei gimnázium kisegítő tanára.
1920
júliusától az Ung megyei Nagykapos plébánosa, a felvidéki magyar lapok egyik
rendszeres, mind népszerűbb munkatársa.
1923.
II. 25-én a Híradó című felvidéki
lapban két versét közölte. A szerkesztőség a következő közleményt jelentette
meg: „Mécs László két költeményét közöljük lapunk mai számában. Mécs László
Szlovenszkó ifjú költői gárdájának egyik legtehetségesebb tagja, aki még
bizonyára nem érte el fejlődésének zenitjét, és így még nagy dolgokat várhatunk
tőle… Ezentúl gyakrabban lesz alkalmunk az ihletett tehetségű költőpap
költészetének alkotásait olvasóközönségünknek bemutatni.” Ekkor már túl volt az
ungvári Petőfi-ünnepségen aratott óriási sikerén. Itt szavalta el Szellemidézés című versét, rendkívüli
hatással. Ungváron jelent meg ebben az éven Hajnali
harangszó című kötete, a kisebbségi magyar líra egyik jelentős
teljesítménye.
1924-ben
a nagytekintélyű Rédey Tivadar tollából rendkívül elismerő bírálatot közölt a
kötetről a Napkelet című folyóirat.
„Költői nyelve – írta a recenzens – első hallásra is meglep nagy
szógazdagságával, kifejezésbőségével és árnyaló hajlékonyságával.” (I. 92-96.)
Ez év januárjában Felhívást tett közzé Szlovenszkó
és Ruszinszkó magyar íróihoz a
Híradóban, azzal a céllal, hogy végre megszülessék e tájegységek irodalmi
harmóniája, megszűnjenek a klikkek s létre jöhessen egy közös vállalkozásuk Egyetemes magyar irodalmi Évkönyv
címmel. A Híradó V. 11-i számában Dobai János közölt nagy kritikát a Hajnali
harangszóról.
1925
elején jelent meg második kötete, a
Rabszolgák énekelnek. „Ez a könyv szorosan összefügg a múlt évi első
kötettel – írta a Napkeletben Rédey
Tivadar (1925. 1. 467-470.) – Ugyanaz a fiatal, nyílt tekintetű arc köszönt
ránk, amelyet tavaly megismertünk és szeretetünkbe zártunk.” Márciusban három
szavalóestet tartott Budapesten, egyet az arisztokrácia, egyet az irodalmi élet
és egyet az ifjúság számára. Akkora sikere volt, hogy további vendégszerepléseit
a szlovákiai hatóságok letiltották. 1926-ban léphetett öl ismét a Zeneakadémia
nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a lelkes közönség. Előtte Pozsonyban
szerepelt a keresztényszocialista Párt Kulturális Osztálya által rendezett
farsangi esten, a helyi Vigadóban. „Öregek és ifjak közelről, távolról, mint
valami ünnepre sereglettek egybe, hogy hallják Zathureczky Edét, a rendkívüli hírnévtől megelőzött hegedűművészt
és újra hallják Mécs Lászlót, akit már szívébe fogadott az itteni magyarság.”
(Híradó 1926. II. 11.)
Zeneakadémiai
szereplése után az élet munkatársa, Csiszár Béla beszélgetett vele. („Szívetekbe rózsát oltok”. Élet 1926.
ápr. 4.) „Szeretik költészetemet szociálisnak nevezni – mondta Mécs -, pedig
nincs igazuk. Inkább úgy mondhatnám, hogy ez nem más, mint az életben erősen
hangoztatott evangélium.”
1927-ben
ugyancsak Berlinben a Voggenreiter Kiadónál jelent meg Vigasztaló című
verseskönyve, kedves barátja, Farkas
Gyula (ő írta Mécs László költészetéről az első könyvet 1929-ben)
támogatásával.
1928
decemberében Kassán szerepelt a magyar főiskolások jótékony célú estjén.
Külföldre szóló meghívásait le kellett mondania, mert nem kapott útlevelet. Év
végén Léván is fellépett.
1929
januárjában végre eljuthatott Debrecenbe. Innen 19-én Nagyváradra utazott
tovább, ahová Kovács Kandid gimnáziumi főigazgató hívta meg. Itteni fellépését
le kellett mondania, Marosvásárhelyen azonban szerepelt. Találkozott Áprily
Lajossal és Reményik Sándorral. Tavasz végén Miskolcon lépett fel, frenetikus
hatást téve. Június 8-án Budapestre érkezett. Ez alkalomból a Magyarország
munkatársa beszélgetett vele. „Nevelni akarom az embereket – mondta a költő a
többi között -, megmutatni nekik az egyetlen keresztényi utat a lelki
káoszból.” (június 9.) Megjelent róla Semetkay
József tanulmánya a Salgótarjáni Reálgimnázium Értesítőjében. A
tanulmányról szóló bírálat szerzője megjegyzi: még hitelesebb, teljesebb
lehetett volna a költőről rajzolt kép, ha a szerző európai távlatba állította
volna líráját. (Napkelet, 1930. jan. 1. 90-91.)
1930
januárjában Királyhelmecre nevezték ki plébánosnak. Innen jobb utazási
lehetőségei nyíltak. Január 27-én föllépett Hubay Jenő egyik zenedélutánján.
„Az előadó annyit tud, mint a legjobb színészek”, írta róla az Irodalom és Művészet (január 28.)
Május
21-én Komáromban, a helyi cserkészcsapatok meghívására tartott szavalóestet. „A
költő elmondta legújabb költeményeit, melyek a közönség lelkesedését szinte
extázissá hevítették.” (Prágai Magyar Hírlap, május 25.) Nyáron a felvidéki
Kazinczy Kiadó Vállalat meghirdette Az ember
és árnyéka című kötetének előjegyzését. Ősszel már kapható volt a könyv,
decemberben pedig az Üveglegenda is a
könyvesboltokba került. A Pesti Napló
munkatársa királyhelmeci otthonában kereste föl a költőt. „… az én külső életem
a hétköznapok cselédarcú egyhangúságában telik, misét mondok híveimnek,
keresztelek, gyóntatok, vigasztalok és temetek. De van egy belső életem is,
mint mindenkinek: sok küzdelem önmagammal, szenvedések, megmagyarázhatatlan
halálszorongás.” (október 1.) A Dsida Jenő szerkesztette Pásztortűz november 30-i számában önvallomása jelent meg. „A
szenvedésnek van talán a legnagyobb szerepe az éltemben.” – írta itt is. Az Est december 19-i számában Földi Mihály
méltatta az Üveglegenda költői
értékeit: „Nemcsak Isten felkent papja Mécs László, de Isten virágos költője
is. S nemcsak a nagy magyar nép, a mai válságos emberiség költője, hanem a
holnapi ember, a hívő és erős költője, hirdetője az idők méhében születő
emberiségnek, amelynek annál tisztábbnak és boldogabbnak kell lennie, minél véresebb
szenvedések ágyában keresi a fényt és a nyugalmat.” A Pesti Naplóban a
nagytekintélyű Laczkó Géza így
jellemezte a költőt: „A legegyszerűbb költő, akivel valaha találkoztam, s mégis a legkülönösebb.
Papa, Költő, Ember. Ez a háromság teszi ki lényét. S ez a három egy.” (december
20.) A Prágai Magyar Hírlap december 28-i számában Rácz Pál nagy cikkben
méltatta előadói tehetségét. (Mécs
László, a szavalóművész.)
1931
januárjában a Napkeletben Just Béla
hosszabb tanulmányt szentel költészetének. (32-38.) Februárban „négy romániai
városban: Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán és Temesvárott szavalat egy-egy
kultúrest keretében. Útja valóságos diadalút volt, s a kisebbségi magyar
társadalom mindenütt legnagyobbaknak kijáró ünneplésben részesítette.” (Prágai
Magyar Hírlap, február 22.) Az eseményről megemlékezett az Erdélyi Hírlap, az Aradi
Közlöny, az aradi Reggel, a
nagyváradi Friss Újság, a Nagyvárad, a Temesvári Hírlap, a temesvári Déli
Hírlap és a Temesvarer Zeitung
is. Március 1-jén „a magyar társadalmi élet számos előkelőségének
kezdeményezésére” a Zeneakadémia nagytermében lépett föl. Az est bevezetőjét a
kiváló irodalomtörténész, Kállay Miklós mondta. „A közönség őszinte tetszéssel
és lelkesedéssel hallgatta az est folyamán…” (Pesti Napló, március 3.) „Az idei
hangversenyszezonban még nem sikerült senkinek sem, hogy egy ember hívó szavára
ily tömegek töltsék be a Zeneakadémia nagytermét.” A Prágai Magyar Hírlap
március 29-i számában Dobránszky János sóvári plébános-képviselővel folytatott
beszélgetést. Ő részletesen szólt Mécs László neki dedikált, a zsidóság
tragédiáját őszinte együttérzéssel megszólaltató Egy nép tragédiája című
költeményéről is. A Budapesti Szemle
áprilisi számában Hegedűs Zoltán tollából meglehetősen éles bírálatot közölt
Mécs László újabb költészetéről. (155-160). Április 24-én elsöprő sikerrel
lépett föl a miskolci Zenepalotában. Az estről lelkes beszámolót tett közzé a Magyar Jövő. Májusban a premontrei rend
épülő temploma javára szavalt, majd jótékony célzattal föllépett több vidéki
városban és Erdélyben. Sátoraljaújhelyen át indult haza Királyhelmecre. A cseh
határállomásom megmotozták, s a vámőr elkobozta Vérszerződés című versét. Utóbb útlevelét azon a címen, hogy
hivatalos eljárást folytatnak ellene, elkobozták. Felhívták a figyelmet, hogy
az intézkedésről hallgatni kell. 1931. június 13-i számában azonban részletesen
beszámolt róla Az Est. (Mécs László
útlevelét elvették s eljárást indítottak ellene.) Július 9-én
Királyhelmecen lépett föl a helyi Kultúregyesület ünnepségén, szeptember 5-én
pedig Kassán a Schalk-ház nagytermében a magyar főiskolások bállal egybekötött
kultúrestjén. November 15-én a pozsonyi Kiskárpátok cserkész csapata
meghívásának eleget téve szavalt verseiből. A költő megköszönve az ünneplést a
jelenlévők nagy elképedésére elmondta, hogy „előadandó műsora kissé csonka,
mert a rendőrség kilenc versét megcenzúrázta, nem engedte előadni, jóllehet
ezeket más városokban akadály nélkül előadhatta.” (Prágai Magyar Hírlap,
november 17.) Három nappal később Pozsonyban a rádióban adott elő verseiből.
Egy nap múlva a dél-szlovenszkói Udvardon lépett föl „szűnni nem akaró taps
kíséretében”. November 21-én Gután ünnepelte a kultúrházat zsúfolásig megtöltő
tömeg, majd Ipolyság következett. A vármegyeház nagytermébe messziről
zarándokoltak, hogy tanúi lehessenek fellépésének. Decemberben az Athenaeum
második kiadásában jelentette meg a Hajnali
harangszót, a Napkelet pedig Bolond Istók bábszínháza című verses
krónikáját adta közre Jaschik Álmos rajzaival illusztrálva. A Hajnali harangszó fogadtatása rendkívül
kedvező volt: „Ady óta talán Mécs volt az első költő, akinek szuggesztív
egyénisége újra felköltötte az érdeklődést a vers iránt” - idézte a Nemzeti Újság méltatását a Prágai Magyar Hírlap (december 23.)
1932
legelején kezdte festeni portréját Szüle
Péter. A költő napokat töltött el a festő műtermében, s ezt kihasználva
több napilap is megszólaltatta. „A földi dolgokat mindinkább a lélek fölényével
nézem” – mondta a Pesti Napló tudósítójának (január 24.). A Diárium idézi szemléjében a Debreceni Szemle Mécs-értékelésének
következő gondolatát: „Ady óta az egyetlen stílusreformer ő.” Február 21-én
Szegeden találjuk. Az előadóest bevezetőjét Shvoy
Lajos székesfehérvári, a záróbeszédet Glattfelder
Gyula csanádi püspök mondta. A költő lóhalálban érkezett a Tisza-parti
városba, hisz előző este még Székesfehérvárott lépett fel a Prohászka Ottokár
templom építési bizottságának meghívására. Az est bevétele az építés költségeit
gazdagította. (Szegeden egyébként az épülő móravárosi templom javára
szerepelt.) Február 26-án Békéscsabán látta vendégül a költőt a Boldog Margit
leányklub. „… az ünnepelt költő több versét olvasta föl és a zsúfolt terem nem
győzte tapssal és elismeréssel.” (Pesti Napló február 27.) A nagy turné
végeztével büszkén írta a Prágai Magyar Hírlap. „Nyolc magyar város közönsége
ünnepelte Mécs Lászlót” (március 6.) Április 13-án a kassai orsolyazárda és az
intézet növendékeinek Teréz kara kultúrestet rendezett Csárszky József kassai püspök tiszteletére. Mécs László verseivel
szerepelt. A költő néhány szóval meghatottan emlékezett vissza ugyancsak
áprilisi magyar előadókörútjának (Mándok-Kisvárda-Sárospatak-Miskolc)
fogadtatására és visszhangjára. Erre Rácz Pál is elkísérte. Májusra elkészült
szoborportréja, Hűvös László
alkotása. Május 10-én az ógyallai járási főnökség felmentő határozatot hozott
egy régóta húzódó ügyben. A költő egyik dél-szlovenszkói estjén a hatósági
kiküldött gyorsírással jegyezte a Kóborló
elődöm Tinódi Sebestyén című verset, gyanúsnak találta és feljelentette a
költőt. Amikor kiderült, hogy a költemény már kötetében is napvilágot látott,
Mécset felmentették, de az őt felköszöntő Tímár
Emmát negyven korona pénzbüntetéssel sújtották. November 16-án a bécsi
Collegium Hungaricumban aratott óriási sikert, két óra hosszat szavalta
verseit. Innen Kiskunhalasra utazott, ott lépett föl. November 19-én a Vidéki
Városok Kulturális Szövetsége debreceni rendezvényén a kisebbségi magyar
irodalmakkal foglalkozott. Ady Lajos és
Sziklary Ferenc előadásai után Mécs „frenetikus sikerrel adta elő
költeményeit”.
1933.
január 14-én Mécs László irodalmi estet tartottak a Zeneakadémián. A költőn
kívül fellépett Rácz Pál, Laurisin Lajos
ének- Simonffy Margit
szavalóművészek. Az I. kerületi Tanítóképző száztagú szavalókórusa a Rohanás a tavaszba című Mécs-verset adta
elő. Az est bevezetőjében Alszeghy Zsolt,
a kiváló irodalomtörténész méltatta költészetét. Január végén Kovács Gyula fülekpüspöki lelkész és Potocsny József könyvkiadó szervezni
kezdték a szlovenszkói magyar írószövetséget. Felhívásukra a költő is
jelentkezett. Január 17-én Temesvárt a Katolikus Munkásszövetség rendezésében
szerepelt. „Óriási szerenádja fogadta a szeretetnek”. Az estnek óriási erkölcsi
és anyagi sikere volt, jóllehet Mécs még Budapesten megfázott és teljesen
berekedt. Szinte suttogva mondta el verseit január 25-én a marosvásárhelyi
kultúrpalotában, „a zsúfolt nézőtérnek annál tombolóbb tapsviharai között”. „Az
ünneplés? – nyilatkozta visszatérte után a Nemzeti Újságnak (február 5.) – Nem
bánt, a lelkem mélyén élő alázatot nem sértik, mert tudom, hogy nem nekem,
hanem a világnézetemnek, küldetésemnek, a katolikumnak, a szeretetnek szól!”
Februárban az Athenaeum díszes kiadásban jelentette meg Legyen világosság! című verseskötetét. „Meglátásában forradalmár,
végső céljában a megtisztulás és a hit szellemében konzervatív” jellemezte
alapérzését a pesti Napló (február 26.) A Pásztortűz február 28-i számában d.
j. jelzéssel Dsida Jenő Mécs László
Erdélyben címmel méltatta a költő szavalóútjainak jelentőségét: „Mécs
László ma: a legkeresztényebb ember, legérzőbb poéta, legkedvesebb bohém,
legaranyosabb gyermek. Ő ma a szétszakított magyarság lelki ragasztója,
országokat barangoló új Tinódi Sebestyénje”. A Legyen világosság! kapcsán Kállay Miklós (Nemzeti Újság, március
5.) és Alszeghy Zsolt (Élet, április 16.) nagy elismeréssel méltatták
költészetét. Annál keményebb ítéletet fogalmazott meg róla – nem kis vitát is
kiváltó írásában (Katolikus költészet, Nyugat, 1933. április 1.) Illyés Gyula. Elsősorban poétikai
megfontolások alapján érezte másodlagos jelentőségűnek Mécs líráját, de érezni
lehetett szándékában azt a liberális ellenhatást is, mely mindig újabb
formákban jelentkezett a század művelődéstörténeti szemléletében. Nagyjából
ugyanilyen szempontok vezérelték Karinthy Frigyest, amikor Sík Sándor
pályakezdéséről mondott megsemmisítő bírálatot, s ez az ellentét hol a
felszínen, hol a mélyben áthatja az újabb magyar irodalom történetét, megosztva
az erőket, fölösleges feszültségeket keltve. Illyés a francia neokatolikus
irodalom képviselőit sem kímélte, kiváltva ezzel Gyergyai Albert emelkedett
nyugatbeli válaszát. Részben alighanem Illyés bírálatának ellenhatásaként
alakították meg júliusban Esztergomban a Magyar Katolikus Írók Munkaközösségét.
Kezdeményezői Harsányi Lajos, Mécs
László, Sík Sándor és Kincs István
voltak. az egybegyűlteket Leopold Antal kanonok köszöntötte, majd Just Béla (az írói felelősségről), Aradi Zsolt (az író kapcsolata a
lapokkal és a kiadókkal) és Brisits
Frigyes (az írói lelkiismeretről) tartottak előadást. Rendkívüli hatást
keltett Stadler Frieda hozzászólása,
amelyben azt fejtegette, mit vár a katolikus olvasó a katolikus írótól. Itt
jelentették be a Vigilia megindítását.
Az összejövetel résztvevőit fogadta Serédi Jusztinián hercegprímás. Mécs László innen egyenesen Érsekújvárra
utazott, ahol irodalmi esten lépett föl. Részt vett a Szent Pál és Szent
Ágoston irodalmi egyesületek közgyűlésén, ahol elhatározták, a csehszlovákiai
magyar katolikus írók önálló egyesületének megalapítását.
Július
21-én és 22-én ugyancsak Érsekújvárott tartották a Prohászka körök
kongresszusát, melynek bevezető ünnepi nagymiséjét Mécs László celebrálta.
Szentbeszédében sürgette az elodázhatatlan erkölcsi megújulást. Az egyik
munkabizottságban is felszólalt s sürgette, hogy a szlovák nyelvű elemi
iskolába járó magyar gyerekek nyelvük helyesírásának alapelveivel is
megismerkedhessenek. Szeptemberben Beregszászon, a Bereg megyei Úri Kaszinó
„összes termeiben” Szükség van-e ma a
költőre? címmel tartott előadást.
Decemberben
nagy botrányt keltett, hogy a Kisfaludy Társaság öt megüresedett helyének
egyikére sem jelöltek katolikus költőt, pedig Harsányi Lajos és Mécs László is
várományosai voltak a társasági tagságnak. ez év végén holland fordításban
jelentek meg Mécs Válogatott versei.
1934
februárjában 4. kiadásban jelent meg az Athenaeum gondozásában a Rabszolgák énekelnek. Márciusban a
Vigadóban rendezett nagyszabású ünnepséget a Katolikus Írók és Hírlapírók
Országos Pázmány Egyesülete azzal a céllal, hogy bemutassa a katolikus
írópapokat. A bevezetőt a hercegprímás mondta. A megjelentek lelkesen
ünnepelték Mécs Lászlót. Felszólalt Sík Sándor és Harsányi Lajos is. Április
15-én Ungváron rendeztek kultúrestet Mécs László tiszteletére, annak
alkalmából, hogy annak idején ebben a városban indult előadói karrierje.
„Szereplésével felejthetetlen élményt nyújtott Ungvár magyarságának.” Június
4-én a Margitszigeten kezdődtek meg a harmadik magyar íróhét eseményei,
melyeken a kisebbségi magyarság írói is részt vettek. Az eseménnyel egyidőben
kezdődött a könyvhét, melyre Mécs László Válogatott
versei is megjelentek. A szlovenszkói írók könyvsátorát a Petőfi Sándor
utcában állították fel, Rácz Pál,
Szombathy Viktor és Egri Viktor
társaságában itt dedikálta könyveit Mécs is. Válogatott versei a könyvhét
slágerkötete lett. Augusztusban jelent meg Németországban a Katolische Leistung in der Weltliteratur in
der Gegenwart című kötet, mely 19 tanulmányt tartalmazott. A magyar
irodalmat tárgyaló részben külön foglalkoztak Mécs László lírájával.
1935
húsvétjára megjelent a Vigilia első száma. Benne Mécs László két új verse.
Februárban hírül adták a lapok, hogy a költőt vendégszereplésre hívta a párizsi
magyarok egyesülete és a berlini magyarok szövetsége. Február 24-én indult
körútjára. A berlini egyetemen különösen nagy sikert aratott. Farkas Gyula
bevezetője után a költő kétszer is a pódiumra lépett. „A közönség nem tudott
betelni a költemények és az előadás szépségeivel” – írta a Prágai Magyar Hírlap
kiküldött tudósítója (március 3.). Innen a költő Erdélybe utazott. Tizenegy
városban lépett föl. Kolozsvárott „valóságos népáradat hömpölygött a katolikus
gimnázium felé”, ennek dísztermében kellett volna ugyanis pontban este 7-kor
megkezdődnie a kultúrestnek. A költő azonban késett, mert a kezdés időpontjáról
csak késbe értesítették. Az esti vonattal érkezett, s azonnal a helyszínre
sietett, ahol a szokásosnál is nagyobb sikert aratott az este 10-ig türelemmel
várakozó közönség körében. Nagykárolyban – itt a tiszteletére rendezett ünnepségen
megjelent Ady Lőrincné, a költő édesanyja is – viszont közölték az
egybegyűltekkel, hogy Mécs nem léphet föl, mert iratait nem találták rendben. A
dühöngő tömeget nagy nehezen sikerült lecsillapítani, az estet a költő
távollétében kezdték. Közben észrevétlenül beült az egyik páholyba. Amikor
felfedezték, óriási ünneplésben részesítették. Hamarosan megjelentek a rendőrök
és a költőt kivezették. Így a tiszteletére rendezett estet még nézőként sem
tekinthette meg. Ezen a körúton írta Civis
Romanus sum című híres versét, melyet március 23-án Párizsban szavalt el
először. Még kétszer (26-án és 29-én) lépett fel a francia fővárosban. Szerzői
estjének védnökségét Verdier bíboros,
Párizs érseke vállalta, költészetét jeles francia irodalomtudósok, köztük Aurelian Savugaeot méltatták. „A
franciáknak is valóságos reveláció Mécs László költészete” – írta a Prágai
Magyar Hírlapnak küldött beszámolójában Kozma
Ferenc, párizsi magyar lelkész, aki felmérhetetlen érdemeket szerzett a
vendégszereplés megszervezésében (március 31.). Itt ismerkedett össze a jeles
francia íróval, Paul Valéryval,
akinek felesége e szavakkal fordult Mécshez egyik estje után: olyat hozott a
franciáknak, „ami sajnos hiányzik nekünk”.
Mécs
László egyébként ekkor harmadszor fordult meg a francia fővárosban, 1934-ben
egy ideig ott nyaralt. Ekkor írta a következő sorokat: „A Szajna partján én is
halásztam, - Szívet kerestem, egyet se leltem, - S amit találtam, az is magyar
volt.” „Szinte restellem, hogy ezt a verset megírtam – nyilatkozta Párizsból
visszatérve a Prágai Magyar Hírlap tudósítójának (április 9.) -, mert most
szíveket találtam, amelyek felém hajoltak.” Május 12-én az épülő gödöllői
premontrei templom javára hangversenyt rendeztek a Zeneakadémián. Mécs László
természetesen fellépett, a szokásos erkölcsi és anyagi sikerrel. Jelen volt
édesanyja is. Amikor a költő elszavalta A
királyfi három bánatát, a közönség felállva ünnepelte mindkettejüket.
Október 19-én a szlovenszkói magyar írók vendégszerepeltek a Zeneakadémián. Itt
Bulla Elma szavalta A királyi három bánatát, olyan óriási
sikerrel, hogy ráadásképp el kellett mondania A gyermek játszik című Mécs-verset is. E hó 14-én Komáromban
vendégszerepelt. Ez év végén, karácsonyi meglepetésül barátai egy bibliofil,
illusztrációkkal díszített válogatott verseit tartalmazó kötettel lepték meg.
Az illusztrátor személyét sokáig titokban tartották, végül kiderült, hogy a
mesteri rajzokat Hintz Gyula
készítette. A Megdicsőülés című kötet
korlátozott számban, kézzel festett és litografált illusztrációkat tartalmazó
változatban az olvasókhoz is eljutott.
1936.
március 4-én Berlinben rendeztek Mécs-estet az egyetemen. A Prágai Magyar
Hírlap kiküldött tudósítója szerint a német fővárosban ekkoriban „kedélyesen
folyt az élet”, a rendszerváltást csak az mutatta, hogy a kirakatokban
mindenütt a Führer képét lehetett látni. Az estet ezúttal is Farkas Gyula
vezette be. A tudósító némi irigységgel méltatta a berlini magyarok
„idealizmusát”, a magyar nyelv iránt tanúsított szomjas érdeklődését. Augusztus
elején a Miskolci Hétre hívták meg, majd néhány napot Fonyódon töltött. Itt
kapta tollvégre a Nemzeti Újság riportere, aki az imént érdeklődött, miképp
egyezteti össze papi hivatását a modern költészet kendőzetlenül őszinte
életábrázolásával. „Mindent az örökkévalóság szempontjából nézek – mondta a
költő. Bátran megírom az élet bukását, hogy utána a felemelkedés érzésével
nemesítsem a lelket. Különben is a verseim mind átmennek az egyházi cenzúrán.”
(augusztus 15.) Szeptemberben – 27-én- a rimaszombati Polgári Kör jubileumi
estélyén szerepelt. Október 6-án a Vigilia zeneakadémiai irodalmi estjén lépett
föl. Schütz Antal bevezető előadása
után Nyisztor Zoltán olvasott fel
Magyar gőg című kötetéből, majd Rónay György szavalta verseit. Bulla Elma és Eszenyi Olga Claudel egyik misztériumjátékából mutattak be
részleteket, aztán Sík Sándor
következett, s utána lépett pódiumra Mécs
László, akit a közönség tomboló lelkesedéssel fogadott és búcsúztatott.
November 4-én a Nemzeti Újság közleményében jelentette be, hogy a költő nem tud
eleget tenni a további meghívásoknak, csak annyit lehet tudni, hogy a rádióval
tárgyal egy felolvasás ügyében. „1937 elejére számtalan külföldi meghívást
kapott, a többi között Londonba, Belgiumba és Hollandiába. Magyarországi
meghívásainak hazatérte után tehet eleget.” Az Yggdrasill című francia szépirodalmi folyóirat novemberi
mellékletét Mécs László költészete bemutatásának szentelte. Guy Chastel, a lap szerkesztője írt róla
tanulmányt. A verseket rajta kívül Raymund
Schwab és Molnos-Müller Lipót fordították
franciára.
Ez
év karácsonyára ígérték Fehéren-feketén
címmel verseskönyve megjelenését, amely azonban kicsit késett.
1937.
január 3-án amolyan összegző beszélgetés jelent meg vele a Híradóban, Pozsony
magyar nyelvű lapjában. Elmondta, hogy regényírásba kezdett, de képtelen előre
haladni benne (alkata sem volt az epikusé). Kicsit keserű szájízzel emlékezett
vissza előző évi berlini szereplésére, „csak újságsiker2, mondta. annál
boldogabban idézte párizsi sikerét. Az év elején végül Fehéren és kéken címmel jelentek meg új versei kötetbe gyűjtve. (A
cím nyilvánvaló célzás a premontreiek rendi ruhájának színeire.) A Nemzeti
Újságban Kállay Miklós A magyar
spirituális líra útjain címmel írt összefoglalást a katolikus líra
felvirágoztatóiról, Harsányi Lajosról, Kocsis
Lászlóról, Mécsről és Sík Sándorról. „Az bizonyos – e szavakkal jellemezte
Mécs László ú j kötetét -, hogy a gyermeteg gyanútlanság, az egyszerűség, a
szent vidámság, a mindenen örvendő s a vad viharban is a hit horgonyán biztos
bizalom soha nem nyilatkozott meg olyan közvetlenül, mint eben a kötetben.”
(február 7.). Március 13-án elhunyt a magyar zenei élet egyik legnagyobb
alakja, Hubay Jenő. Március 16-án temették, a szertartást Mécs László végezte.
A Prágai Magyar Hírlap március 28-i számában Mondy Miklós, a Kárpáti Figyelő szerkesztője, rendkívül érdekes,
hangulatos írást tett közzé Epizódok Mécs
László életéből, mely a költő ifjúságának, hétköznapi életének számtalan,
addig ismeretlen epizódját tartalmazza. Április 11-én az ungvári Magyar
Kultúregyesület egész Kárpátalját megmozgató Jókai ünnepségeket rendezett a
Komáromban felállítandó Jókai-szobor javára. Fellépett természetesen Mécs
László is. Hogy a szűkös körülmények között élők is láthassák-hallhassák, a
helyárakat kivételesen alacsonyan állapították meg. A zsúfolásig telt Kaszinó
nagytermében háromszor tapsolták vissza, úgy kellett kimenteni az ünneplők
gyűrűjéből. Ez évben jelent meg Hankiss
János debreceni professzor és Molnos-Müller
Lipót francia nyelvű magyar költői antológiája. A francia Temps tárcarovatában André Thérive írt róla méltatást. Ebben
Mécs László költészetét is nagy elismeréssel elemezte. Csehszlovákiában viszont
korántsem volt ilyen népszerű a költő: a prágai belügyminisztérium határozata
szerint a Fehéren és kékent a posta
nem terjeszthette, a boltok nem árusíthatták. Annál nagyobb sikerrel
vendégszerepelt Fancsikán június 24-én. „A kultúrház terme zsúfolásig megtelt
közönséggel, amely leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte a költőt. Mécsnek
természetesen ráadásokat is kellett adnia.” Párizsban júliusban Une sainte parmi nous címmel jelent meg
tanulmánykötet. Egyetlen költő szerepelt benne két versének fordításával. Mécs
László. A könyv előszavában Daniel Rops
„nagy magyar költőként” aposztrofálta. A magyar lapok azt is tudni vélték, hogy
készül Mécs válogatott verseinek francia kiadása, melynek előszavát Paul Claudel írta volna. A francia
lírikus ezzelkapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Felkértek, hogy írjak
előszót verseinek francia fordításához, mely ősszel jelenik meg. Kíváncsian
várom a verseket, mert az első kettő rendkívül tetszett. Azt hiszem, a
fordításban sok érték elkallódik, főleg, ha francia fordításról van szó, mert a
kötött formát nem lehet megtartani.” (Prágai Magyar Hírlap, augusztus 4.)
Október 10-én Kassán rendeztek katolikus írói matinét, melyen Mégy Lászlóval Possonyi László a Vigilia szerkesztője
is fellépett. Hírek szerint ez volt Mécs Lászlónak az utolsó olyan pozsonyi
fellépése, melyen verseit szavalta – állapította meg szomorúan a Prágai Magyar
Hírlap tudósítója a forró siker estet méltatva (okt. 12.). Október 16-án
Nyitrán lépett föl.
Az
esten a nyitrai férfikar Szőke József
vezényletével a költő Őszi tilinkózás
című versének Harmat Artúr által
készített kórusváltozatát is bemutatta. Nyugat-szlovenszki körútja közben
Komáromba is ellátogatott, itt október 20-án lépett föl a kultúrpalota
hangversenytermében. A bevételt a helyi cserkészek táborozására fordították. „A
Mécs-estre oly nagyszámú lelkes közönség jött el a távoli vidékről is, hogy a
Kultúrpalota nagyterme szűknek bizonyult.” A hatóságok nem engedték, hogy a
költő elszavalja Kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén és Királyhelmeci gyermekek című versét. A műsor második részében Irodalomtörténetóra 1995-ben címmel is
jelenetet mutattak be, amelyet Bíró
Lucián írt és arról szól, hogy emlékeznek a tanulók a költőre születése
100. évfordulóján egy magyar órán. December 1-jén a gödöllői premontreieknél
vendégeskedett. A tiszteletére rendezett esten ugyancsak előadták az
„Irodalomórát”, az önképzőkör énekkara pedig Resch Mihály szerzeményét, egy megzenésített mécs-verset
tolmácsolt. December 13-án a kassai Orsolya-zárdában a szegény növendékek
segélyezése céljából tartott esten Gyermekek
címmel adott elő és természetesen verseit is szavalta. Részt vett a városban a
Magyar Akadémikusok szövetsége kultúrestjén is, amelyen nagy sikerrel adott elő
verseiből.
1938
januárjában Komáromban tartotta közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi
Szövetség „a szellemi összefogás megvalósításának jegyében”. Elhatározták, hogy
februárban megindítják a Nemzeti Kultúra
című folyóiratot, s különféle műnemekben pályázatot írnak ki. Mécs Lászlót a
szerkesztő bizottságban való közreműködésre és a verspályázat bíráló
bizottságában való részvételre kérték föl. E hónap közepén jutott el
Magyarországra és Csehszlovákiába az új genfi irodalmi folyóirat, a La Revue Internationale Aujourd’hui
előző évi első száma, amely a költő három versének francia nyelvű fordítását
közölte. „Mécs László a világsiker útján” címmel ismertették a napilapok az
eseményt. A párizsi magyar központ szervezésében márciusban franciaországi
szavalókörútra hívták meg. Az esemény fővédnöke Khuen-Héderváry Sándor, párizsi magyar nagykövet volt. az ő
jelenlétében tartották meg a követségen március 19-én az ismerkedési estet.
Március 21-én az Yggdrasill és a
Párizsi Magyar Tanulmányi Központ közös estjén 1200 főnyi hallgatóság
jelenlétében szerepelt. „Istenem, még elgondolni is nehéz dolog, magyar költő
magyarul szaval Párizs intellektüel központjában ezerkétszáz franciának, kiknek
soraiban még tizenöt nemzet fiai vannak képviselve, s az eredmény az, hogy újra
és újra kihívják a költő-előadót és újabb és újabb verseket kívánnak tőle
hallani” – írta a Prágai Magyar Hírlap kiküldött tudósítója (márc. 25.). Ezen
az emlékezetesen szép napon jelent meg francia nyelvű verses kötete. A párizsi
intelligencia hamar befogadta s nagy érdeklődést és rokonszenvet mutatott a
modern katolikus líra legnagyobb alakja iránt, ami azért is figyelemre méltó,
mert a költ alig-alig tudott franciául. Március 26-án – addig kézről-kézre
adták a párizsi előkelőségek, ő azonban „a párizsi tempót nagyszerűen bírja”,
holott „egy közepes idegzetű ember a fáradtságtól már ágynak esett volna” – a
lillei egyetemen lépett föl. Itt Daniel
Rops mutatta be a lelkes diákseregnek. Verseskötetéből egyszerre száz
példány fogyott el, „utánpótlásként” kellett kérni belőle. A Párizsban
tartózkodó költőt Hollandiába is meghívták. Hágában március 29-én lépett föl a
Royal-szállóban. A meghívó füzetben franciául olvashatók voltak legszebb
versei. Van Voorst, a Holland-Magyar
Egyesület elnöke üdvözölte a költőt, majd Ugor-Uhl
Antal lillei lelkész ismertette költészetét. Innen a belgiumi Namurba
utazott, ahol nemzeti színekkel „ékeskedő, a költő arcképével díszített”
meghívókat küldtek szét. A Notre Dame de la Paix kollégium dísztermében
megjelent M. Heylen, namuri püspök, az Eucharisztikus Kongresszus
Világkongresszusai Állandó Előkészítő Bizottságának elnöke is. Április 6-án már
ismét a francia fővárosban találjuk, ahol az Institut Catolique meghívásának
tett eleget. A következő napon a francia Pen Clubnak mutatta be őt a Tanulmányi
Társaság nagysikerű est keretében. Közben változatlanul nagy érdeklődés kísérte
az Emié Paul Freres Kiadó által megjelentetett Poémes Choisis kötetet is, melyben a már korábban ismertetett
francia fordítók mellett magyarok is (Gáldi
László, Gáspár Margit, Hankiss János, Molnos József és Molnos Lipót)
tolmácsolták verseit. Április 9-én tért vissza Magyarországra. E napon a
Vigilia rendezett tiszteletére díszvacsorát a Pannónia különtermében. Brisits
Frigyes, Tóth László, a Nemzeti Újság
főszerkesztője és Aradi Zsolt köszöntötték a költőt, kiemelve, hogy „immár
márkája a világirodalomnak”. Május 7-én a királyhelmeci kultúrházban ünnepélyes
külsőségek között leplezték le életnagyságú mellképét. A méltatók kiemelték,
hogy a milliós költséggel tető alá húzott kultúrház sohasem épülhetett volna
föl Mécs László közreműködése nélkül. Júniusban végre megjelent a Magyar
Irodalmi Szövetség gondozta Nemzeti Kultúra, a szlovenszkói magyar írók
folyóirata, amelyben Mécs is szerepelt versével. A budapesti júniusi könyvhétre
a nyíresi művész, Tichy Kálmán Sajó-parti
kunyhót állított fel a Petőfi Sándor utcában, itt dedikálták könyveiket a
szlovenszkói magyar írók. Ebben az évben megkülönböztetett érdeklődés kísérte a
kisebbségi magyar irodalmak újkiadványait. Az erdélyiek közül Nyírő Józsefnek és Tamási Áronnak volt a legnagyobb sikere. Mécs László órák hosszú
során át állta az aláírásért sorban állók ostromát. A kunyhót felkereste József
királyi herceg is, akit Mécs László köszöntött. Hosszan elbeszélgettek a költő
francia útjának tapasztalatairól. „Szendy Károly, Budapest polgármestere
nagyobb bevásárlást eszközölt”. Ősszel a bécsi döntés következményeképp
Királyhelmec visszakerült Magyarországhoz. Az útlevélkényszer megszűnésével a
költő sokat szerepelt az ország különböző részein. Hatalmas lelkesedéssel
fogadta plébániájának „visszatérését”, de örömébe mind több üröm vegyült,
hiszen látnia, tapasztalnia kellett a felkészületlen, bürokratikus ügyintézést
és a közömbösséget, mely az új hivatalnokréteget jellemezte. Ennek az érzésének
mind több versében adott hangot.
1939-ben
Élőket nézek címmel Thurzó Gábor jelentetett
meg tanulmányt költészetéről a Napkeletben (I. 66-69.) Mécs legfontosabb
újdonságának magyarságát, szociális felelősségét és kisebbségi helytállását
nevezte. „Mécs László hazaérkezett Magyarországra” – írta tanulmánya
berekesztésében. Az Élőket nézekről a
nagy tehetségű novellista, Birkás Endre
is rendkívüli elismeréssel írt a Diáriumban (január-február 1. szám 35-36.).
Március 2-án Somogyvári Gyulával tagjai közé választotta a Petőfi Társaság. Augusztusban a főváros neki ítélte az Arany János
emlékérmet „szépirodalmi munkássága elismeréséül”. (Az emlékérmet szabadságáról
hazatérve kis ünnepség keretében adta át a polgármester a költőnek.)
1940.
aránylag eseménytelenül telt a költő életében. Május 4-én Sík Sándor és
Harsányi Lajos társaságában föllépett egy győri irodalmi délutánon, ahol Bánhegyi Jób méltatta líráját. A tiszta
bevételt az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották föl. Megjelent
Forgószínpad című verseskötete az Athenaeum gondozásában. A Nemzeti Újságban Ijjas Antal méltatta: „Ma is katolikus
költő, aki előtt a kornak, az azóta kitört második világháborúnak minden
viharzásában az örök eszmék, az örök igazságok fárosza ragyog. Ma is a kor
költője, aki nemcsak kívülről látja, hanem belülről éli a kor minden gondolatát
és válságát. S ma is, magyar költő – magyarságában azonban ott ujjong az azóta
történt változások minden hangszerének hangja.” (december 29.)
1941.
január 12-i számában közölte a Nemzeti Újság Bakács György Levél Mécs Lászlóhoz című versét. Február 24-én Új magyar szívvel címmel tartott
előadást a Zeneakadémián. Ezt a rádió is közvetítette. Nagymagyarország
álomképéről beszélt, s hevesen ostorozta a liberális gondolatot, mely uralomra
segítette Kun Béla diktatúráját. Újabb erdélyi tapasztalataira hivatkozva
kifejtette, hogy új forradalomra, keresztény forradalomra volna szükség, hogy
végképp eljöjjön a „liberális napnyugta” időpontja. Beszédében Bethlen Istvánt
idézte olyan beállításban, mintha ő is lelkesedett volna a liberalizmusért.
Ekkor a rádió megszakította adását. A dologból óriási botrány kavarodott. A
rádióban arra hivatkoztak, hogy a költő eltért az előzetes benyújtott
szövegtől. A Magyar Nemzetben
megjelent olvasói levelek szerzői azzal vádolták, hogy hamisan idézett Mécs
azokra a tapasztalataira hivatkozott, melyek kötelességévé tették, hogy az egy
hónappal korábban jóváhagyás végett benyújtott szövegétől eltérjen. Végül
március 3-án a rádió igazgatósága nyilatkozatot adott ki: „… A rádió
engedélyokirata értelmében minden előadás előzetesen írásban beterjesztendő s
amennyiben a felolvasó vagy előadó a mikrofonba mást mondana vagy olvasna be,
mint az előzetesen beterjesztett és elfogadott szöveg, a rádió köteles az
előadást megszakítani és kikapcsolni. Erre a rádiót az engedélyokiratban súlyos
szankciók kötelezik.
Mécs
László előadásával kapcsolatban az előadást ellenőrző rádiótisztviselő
megállapította, hogy Mécs László mást mond a mikrofonba, mint az előzetesen
bemutatott szöveg, s ezért kötelességszerűen megszakította a rádióelőadást. ez
minden hasonló esetben mással is megtörténnék, tekintet nélkül arra, hogy az
előre beadott szövegtől milyen irányba történik eltérés. Mivel Mécs László nem
első ízben adott elő a rádióban, az előzetes szövegtől való eltérés
következményeiről tudomással kellett bírnia.
A
rádió magatartása egyszerű kötelességteljesítés és adminisztratív cselekedet
volt, amely a jövőben és minden hasonló esetben meg fog történni.” (Magyar
Nemzet, március 4.)
Április
20-án a Philippineumban, a Szent Szív Társasága leánygimnáziumában tartott
nagysikerű szavaló délutánt. Június 28-án ülte 25 éves költői működésének
évfordulóját. Erre az alkalomra jelentette meg az Athenaeum Összes verseim című
kötetét, addig kiadott gyűjteményeinek anyagával. Mivel az összeállítás
munkáját nem személyesen végezte, 1920 és 1940 között írt verseiből nagyon sok
kötetben meg nem jelent kimaradt. ez is magyarázza kiadatlan verseinek
meglepően nagy számát. A jubileum tiszteletére a Pázmány Péter Társaság és a
Magyar Újságírók Egyesülete ünnepi vacsorát rendezett a költő köszöntésére. Hindy Zoltán országgyűlési képviselő, a
Társaság elnöke felköszöntőt mondott XII. Piusz pápa és a kormányzó
tiszteletére, majd a jubilánst köszöntötte, kiemelve, hogy ő is Pázmány Péter
útját járja. Mécs László megindultan mondott köszönetet. Utána Bálint József
erdélyi országgyűlési képviselő, plébános emlékezett meg a költő apostoli
küldetéséről, melynek teljesítése során reményt adott a kisebbségi sorban élő
magyarságnak. Július 7-én Esztergom adott otthont a katolikus Nyári Egyetemnek.
A katolikus költők irodalmi estjén Kállay Miklós tartott előadást, s párhuzamba
állította benne a kor francia és magyar spiritualizmusát. Örömmel regisztrálta
az utóbbi irodalmának magas színvonalát, melyet a „nagy nemzedék” képviselői
után Mécs László emelt a világ érdeklődésének homlokterébe. Augusztus 15-én és
17-én a Máriaremetén lévő szervita templom parkjában szabadtéri játékokat
rendeztek a Szervita Rendház és Gyermeküdülő Alapja javára. Az eseményen részt
vett József Ferenc főherceg, Anna főherceg asszony, Shvoy Lajos,
székesfehérvári püspök és Hász István
tábori püspök. Az anyagi sikert Mécs László jelenléte és szavalatai alapozták
meg. Augusztusban a párizsi Comoedia című lapban Philippe Lavastine írt tanulmányt Ladislas mécs, le rapsode Hongrois címmel. „Ma minden magyar
városban – írja a szerző -, a Kárpátok minden kis falujában mindenki
elragadtatással olvassa vagy hallgatja Mécs László verseit. Mint nagy elődje,
Tinódi Sebestyén, aki a XVI. századi megtépázott magyarságnak volt a dalnoka, ő
is maga megy el, hogy verseivel megvigasztalja honfitársait.”
1942
januárjában a Vigiliában – melyet Mécs László jegyzett főszerkesztőként –
alpári támadás jelent meg Vajthó László:
Mai magyar költők (Dante 1941) című antológiája ellen. A Látszat és valóság rovat két írását – Horváth Béla és Just Béla voltak a szerzők – mélységes rosszindulat és
antiszemitizmus hatotta át. Nemcsak az antológiát támadták, hanem a benne
szereplő költőket: Radnóti Miklóst,
Faludy Györgyöt, Vas Istvánt és másokat, legtöbbjüket, mint „Brecht
szánalmas utódját”, származása miatt. A számot már az előző év szilvesztere
előtt árusították, s eddigi tudomásaink szerint erről a két cikkről sem Mécsnek
– aki Királyhelmecen végezte a karácsonyi szertartásokat -, sem a lapot
ténylegesen szerkesztő Possonyi Lászlónak nem volt tudomása (Possonyi részletesen
szól erről Tettenérés /Ecclesia
1980./ című önéletírásának 224-228. lapján.) A felelősséget azonban nekik
kellett viselniük, akkor is, később is. Ebben a számban azonban Mécs László is
szerepelt egy igazi, nagy botrányt kiváltó verssel, az Imádság a nagy Lunatikusért cíművel, amelynek célzásai egyértelműen
a Führerre vonatkoztak. A lap januári számát egyszerűen elkapkodták. A német
titkosrendőrség Ribbentropnak írt jelentése szerint a Nemzeti Kaszinóban egy
január 29-én tartott összejövetelen Kray István báró óriási feltűnést keltve
elszavalta a verset. „Ez a költemény – olvassuk a jelentésben – a katolikus
Vigi8lia újság egyik januári számában jelent meg, és a cenzúra csak akkor
törölte, amikor a kérdéses szám már megjelent és számos példányban elterjedt.
Ezen felül a költeményt több ezer példányban terjesztették röpiratként, főként
Budapesten és a vidék klerikális köreiben. A budapesti német követség 1942.
június 9-én kelt levele is azt bizonyítja, hogy a vers keltette viharok nem
ültek el. Mivel a költemény sem Sztálin, sem pedig a Führer nevét nem említi, a
sajtótermék azon csoportjába tartozik, amelyek ily módon a felforgató
propaganda céljait szolgálják. A magyar cenzúra a maga idejében azonnal
elkobozta a Vigilia folyóirat kérdéses számát. Sem könyvárusnál, sem másutt nem
kapható. Sikerült azonban megszerezni a költemény mellékelt fotókópiáját.” (Korzenszky Richárd: Megjegyzések a
mécs-legendához. Új Ember, 1987. március 22.) Mécs maga is úgy tudja, hogy
kiadatását kérték, erre vonatkozó dokumentum azonban nem ismeretes. A Délvidéki Szemle novemberi számában nagy
tanulmányt írt róla Megyer József Korunk
költője címmel. Különnyomatban is megjelent Szegeden. Novemberben L. Linari
tartott előadást az olasz rádióban Mécs Lászlóról. Szövegét közölte a Vatikán
félhivatalos lapja, az L’Osservatore
Romano is. „De nemcsak saját népéhez beszél – fejeződik be az írás -,
kimeríthetetlen szeretettel mondja a hit szavát a föld minden népének. Azt a
szót, melyet keresnek és szólítanak. A Vigilia két „förmedvénye” élete végéig
bántotta Mécs Lászlót. Amikor az Aranygyapjú
első kiadásának versanyagát válogatták Rónay Györggyel, könnyes szemmel
emlegette két munkatársa „hűtlenségét”. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a
Vajthó László által összeállított antológia ellen nemcsak a Vigiliában jelent
meg támadás, hanem a Nemzeti Újság januári számaiban is több írás foglalkozott
vele. Ijjas Antal egyenesen „kirívó és kártékonyhamisításnak” nevezte (január
21.). A szenvedélyes vitát Vajthó László zárszava rekesztette be. (Quo vadis, irodalom? Nemzeti Újság,
január 23.) (Elgondolkodtató a bírálatok erősen antiszemita hangoltsága, amely
közvetve Sík Sándor ellen is irányulhatott.)
1943
májusában a Comoedia újabb fényképpel illusztrált tanulmányt közölt a költőről,
Molnos Lipót tollából. Ekkor olvasható az első híradás készülő második francia
nyelvű verseskötetének előkészületeiről. Május 23-án Kassán rendezte
díszgyűlését a Pázmány Egyesület. Madarász
István püspök látta vendégül a résztvevőket, akik között Mécs László is
jelen volt s „tomboló ünneplés” közepette adta elő verseit. Októberben mondta
ezüstmiséjét. Ebből az alkalomból Katolikus
költőink arcképcsarnokában megemlékezett róla a Zászlónk, Ijjas Antal pedig
hatalmas méltatást tett közzé róla a Nemzeti Újságban (október 24.). Ez év
végére ígérte az Athenaeum Anya kell!
című versválogatását, az azonban csak 1944 elején jelent meg. „A teljes életet
fogja be, - írta a könyvről, melyet Végh
Gusztáv nyolc rajza illusztrált – Kézai
Béla. (Nemzeti Újság, március 12.) 1944 augusztusában jelent meg Vörösváry
István szerkesztésében a Magyar Ünnep című folyóirat. Főmunkatársai: Erdélyi József, Mécs László és Nyírő József. Ebben a lapban adta
közre rendszeresen utolsó írásit a Csendes szavak rovatában Szabó Dezső. A 8l. szám közölte Paul Valéry Mécs László, a költő című
tanulmányát, az ekkor Párizsban megjelent kétnyelvű Mécs-kötet előszavát.
Ősszel a front gyors közeledése miatt el kellett hagynia Királyhelmecet. Erre Gerinczy Pál perjel utasította. Ettől
kezdve hol rokonainál, hol papbarátainál, hol civil-rajongóinál vándorolgatott,
rövid időszakokra megpihenve, szüntelen zaklatásoktól rettegve. Az irodalom
életéből teljesen kimaradt, nevét sem lehetett leírni.
1953
augusztusában tartóztatták le Pannonhalmán. Okirathamisítás és lazító röpiratok
gyártása s terjesztése címen tíz évi börtönbüntetéssel sújtották. (Az előbbi
vádat arra alapozták, hogy családi nevén írta alá bejelentőit, az utóbbit pedig
arra, hogy alkalmi versekkel köszönte meg barátai vendégszeretetét.) A
börtönben is reményt csöpögtetett cellatársai szívébe. A nagyobb ünnepeken
meggyóntatta, megáldoztatta őket. Itt született verseit emlékezetből mondják el
a túlélők.
1956
szeptemberében az Elnöki Tanács kegyelmi végzése alapján szabadlábra helyezték.
1957
januárjától Budapesten lelkipásztor.
1958-tól
három évig rendszeresen mond szentbeszédeket az óbudai Főplébánia templomban.
1961-től
a pannonhalmi Szociális Otthon lakója.
1966-ban
Szalontai Rezső végre megtörte a költőt körülvevő gyanakvó és ellenséges
hallgatást. Mécs László lírája címmel tanulmányt írt a pozsonyi Irodalmi Szemle
2. számában, s igyekezett elfogulatlan, minden politikai előítélettől mentesen
mérlegre tenni a költő pozitívumait és negatívumait. Megítélése szerint Mécs
akkor követett el hibát, amikor szakított költészetének kezdeti témájával és a
kisebbségi sors megéneklése helyett inkább engedett a népszerűség s vele
egyfajta demagógia kísértésének, (e-l)-E. Fehér
Pál csípős glosszában válaszol az élet és Irodalomban, visszautasítva a
rehabilitációs kísérletet. A sürgetéseknek engedve a „stószi remete” Fábry Zoltán is megszólalt a vitában Vigyázzatok a nappalokra! („A
Mécs-probléma és tanulságai.” Irodalmi Szemle 1966. 7.) „A hagyományéltetés
fontosságáról és kikerülhetetlenségéről” írt, kiemelve Mécs költészetének
alapvetően szociális indíttatását. A közismert metaforát Mécsre alkalmazva
olyan embernek, olyan költőnek érzi, aki nem énekelte meg a „nppalt2.
1968-ban
kétnyelvű, angol-magyar kötete jelent meg az Egyesült Államokban.
1971-ben
az Ecclesia gondozásában, Rónay György előszavával megjelent az Aranygyapjú első kiadása, melynek
előkészületeiben a költő is lelkesen részt vett. A kötet versanyagát cenzúrának
kellett alávetni. A versek kiválasztásában Brudy
Zsuzsa működött közre. Tudomásunk szerint az ő közvetítésével jutottak a
kényszerűen kihagyott versek külföldre, ahol
1976-ban
a clevelandi Mécs László Társaság kiadta – fényképekkel illusztrálva – Vissza a csendbe című kötetét.
1978.
november 3-án felkereste régi ellenfele, Illyés Gyula.
„Most
már kéz-kézben állok ágya mellett. Pehelyfehér, pehelykönnyű és puhaságú
kezeket tartok kezemben. De már mentegetőzve, hogy zavartam, s búcsúzóul
szorítva meg azt a csonttalan kezet… Ez november 3-án délelőtt volt. Mécs
László rá három nappal halt meg; szenvedés nélkül, öntudatlanul.” (Látogatás Pannonhalmán.) Valójában november
9-én hunyt el. A pannonhalmai Nagyboldogasszony kápolna kriptájában helyezték
örök nyugalomra. A szertartást a püspöki kar több tagjának jelenlétében Szennay
András főapát végezte. Vasadi Péter
az írótól búcsúzott.
1982-ben
jelent meg válogatott verseinek gyűjteménye Üzenet
címmel a Szent István Társulatnál Fényi
Ottó és Korzenszky Richárd
válogatásában, szerkesztésében.
1987-ben
az Ecclesia gondozta az Aranygyapjú második kiadását, melyet Fényi Ottó
szerkesztett, s egészített ki új versekkel. Ő írta a kötetet berekesztő, minden
eddiginél gazdagabb életrajzi összefoglalást.
1991-ben
az Új Ember két teljes lapon közli
Mécs László kiadatlan verseit, óriási visszhangot keltve az olvasók és az
irodalombarátainak körében. Megkezdődik addig ismeretlen kiadatlan műveinek és
a rá vonatkozó dokumentumoknak rendszeres gyűjtése. Megjelenik a Magyarok misekönyve című versciklusa az
Új Ember kiadásában, Somos Miklós
illusztrációival. Tóth Sándor
utószavával. A kötetet Rónay László szerkesztette,
művészeti szerkesztője: Marsall Ágnes.
1992-ben az Új Ember Évkönyve közöl
ismeretlen Mécs-verseket.
Forrás: Mécs László:
Anya kell! – Vigilia Könyvkiadó Bp., 1993.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése