Tisza Domokos (1837-1856): Szeretlek

Szeretlek mint a fa virágát,
Mint a virág illatját,
Mint az illatot a lepkék,
Melyek hőn besohajtják.
Mint a lepkét a napsugár,
Mely szárnya körül játszik,
Mint porszem a napsugarat,
Melyben fényleni látszik.

Forrás: Gyulai Árvízkönyv. Szerkeszti és kiadja Szathmári Károly. Réthy Lipót nyomdája Gyulán, 1856.

Tisza Domokos (1837-1856): Sorscsere

 
Tudod? Midőn mint gyermekek
A lomb alatt csevegtünk,
És minden tárgyról örömet
- Mint méhe mézet – szedtünk,
Beszéltünk arról a mi van,
S arról mi lesz is vidoran,
Szőttünk a szép jövendőt,
A bizton eljövendőt.

Te, akkor is már nyugtalan,
Vágytál sorsod köréből,
Kitörni vágytál untalan
E honnak szűk öléből.
Tengerre ki, hol a vihar
A partról partra átrivall,
S ott távol, napkeletnek,
Álmodtad éltedet meg.

Én, mind jámbor szelid fiú,
Mondám maradjunk itthon!
A távollét oly szomorú, Itt élhetünk jól s bizton.
De te: csak bérczen tengeren!
- És nem mondád hogy jer velem -
Te zajban, egymagadban,
Én! véled nyugalomban…

Im, az idő a mint futott
Sorsunkat megcserélte,
Néked az otthon s csend jutott,
Én meg hánykódom ére.
Ám én a messzi tengeren
Most is szeretlek kedvesem,
De te a csend ölében,
Most sem szeretsz cserében.

Forrás: Gyulai Árvízkönyv. Szerkeszti és kiadja Szathmári Károly. Réthy Lipót nyomdája Gyulán, 1856.

Tisza Domokos (1837-1856): Fogadd e dalt

 
Fogadd e dalban lángoló szerelmem!
Tisztán és híven nyujtom azt neked.
Mert hogyha érzek, nem lehet szinlelnem,
Szívem még nem tud mesterségeket.
Szeretlek! És ezt egyszerűn kimondom:
Bókokra nékem nincsen semmi gondom.

Szerelmem csöndes. Nem vad szenvedély az,
Megedzve megtört asszonyszíveken;
Mely most pokolba hull, majd égbe héjaz,
S leghőbb perczében is gyöngédtelen:
Csöndes tűz az, mit szél nem szít, nem bolygat,
Meleget ád, és füstje nincs mely fojthat.

Szeretlek mint a pusztát, hol születtem,
S mely méla mint az, s nyilt, - kedélyedet,
A pusztát, símán zölden, napsütötten,
Hol a szem nem lát, árnyat, búvhelyet.
Magát nekem szép lelked így kitárja,
Elömlik rajt a kellem délibábja.

Fogadd e dalt! S ha egyszerű szavára,
- De mely a szívből szállt az ajkra fel -
viszont szerelmed égi üdve várna,
S rokonra lelt a lángoló kebel:
Legyek én puszta, hűvös éjjel árnyán:
S te szende nyári hajnal, jer borulj rám!

Forrás: Gyulai Árvízkönyv. Szerkeszti és kiadja Szathmári Károly. Réthy Lipót nyomdája Gyulán, 1856.

Tisza Domokos (1837-1856): Határozás

(14-ik születésnapomra)

Eltüntetek ti boldog gyermek évek,

E zajgó élet csendes pitvara.

Riadnak már az alvó érzemények,

Eljött a tündér ifjuság kora.

A bibor hajnal hirtelen befutja

Éltem sötét, de nyugodt éjjelét,

S a szenvedélynek vért forraló napja

Boltján sugárit most lövelli szét.

Remény, oh! mondd meg, melyik lesz közőlök

Szövétnekem e puszta ösvenyen?

Óhajtom őket – mégis tartok tőlök,

Ezer kétség közt válogat szivem.

Keblem leginkább tölti a művészet

Szent lángja, - hozzá vágyik érzetem,

S babérral kinál a csalóka képzet

Ha kurta éltem’ annak szentelem.

Igen! te érted fog éltem kimúlni,

Neked ajánlom minden perczemet!

S ha bár babér nem fog nekem virulni,

- Dicső szolgálni a művészetet!

Forrás: Tisza Domokos hátrahagyott versei. Kiadta: Édes anyja. Az előszót írta: Arany János. Nyomatott Landerer és Heckenastnál Pest, 1857.