Tisza Domokos (1837-1856): Sorscsere

 
Tudod? Midőn mint gyermekek
A lomb alatt csevegtünk,
És minden tárgyról örömet
- Mint méhe mézet – szedtünk,
Beszéltünk arról a mi van,
S arról mi lesz is vidoran,
Szőttünk a szép jövendőt,
A bizton eljövendőt.

Te, akkor is már nyugtalan,
Vágytál sorsod köréből,
Kitörni vágytál untalan
E honnak szűk öléből.
Tengerre ki, hol a vihar
A partról partra átrivall,
S ott távol, napkeletnek,
Álmodtad éltedet meg.

Én, mind jámbor szelid fiú,
Mondám maradjunk itthon!
A távollét oly szomorú, Itt élhetünk jól s bizton.
De te: csak bérczen tengeren!
- És nem mondád hogy jer velem -
Te zajban, egymagadban,
Én! véled nyugalomban…

Im, az idő a mint futott
Sorsunkat megcserélte,
Néked az otthon s csend jutott,
Én meg hánykódom ére.
Ám én a messzi tengeren
Most is szeretlek kedvesem,
De te a csend ölében,
Most sem szeretsz cserében.

Forrás: Gyulai Árvízkönyv. Szerkeszti és kiadja Szathmári Károly. Réthy Lipót nyomdája Gyulán, 1856.