Lauka Gusztáv (1818-1902): Császárfürdői kaland

 
I.
Vasárnap volt. L e n g e  urfi
Kalapot vett és botot.
Sarkán a magyar királynak
Nyitott omnibust kapott.
Egy sexellerlit oda dobva
Caesarkint haladt robogva
A császárfürdő felé.

II.
Megérkezvén rendbe szedte
Smizlijét és fürteit. -
Egy pincér állott elébe
„Nem parancsol valamit?!”
Egyelőre mit se kérek
A fagylalt s gyümölcstől félek;
Vannak e szép asszonyok?

III.
„Ha nagysád tovább nem adja”
’Esküszöm hogy hallgatok!’
„Ketten vannak… épp ma jöttek
Ifjak szépek gazdagok;
Mindent arannyal fizetnek
Sokat beszélnek s nevetnek
Most pucolják magokat!”

IV.
’Ez dicső4 ma szép napom lesz!
Ifjak szépek, gazdagok!?
Hogyha kérdik, hogy ki légyek -
Mondd, hogy herceg Pix vagyok -
Mondd: hogy kincsem mérhetetlen
A személyem sérthetetlen
Mondd, hogy nőtelen vagyok.

V.
„Méltsád!? Nem tudtam – bocsánat!
Egy szó egy intés elég -
Amint méltságod fütyül, majd
Ugy táncol, minden cseléd. -
Ha méltóságod akarja
Istenbizon megvakarja
Fejét még Herr Berger is. -

VI.
Büszke léptekkel megindult
Lenge urfi – majd meg állt
És rutul megcvikkerezte
Amidőn egy nőt talált.
Ismert csak nagyon keveset
De a kiket ő keresett
Nem találta még sehol.

VII.
Egyszer amint félre pillant
Két delnő lépdel felé -
Örömében Lenge urfi
A cvikkerjét sem lelé, -
Lehetetlen volt hibázni
Mert magokat így ruházni
Csak nagy dámák tehetik.

VIII.
A dámák jól meg se nézték
L e n g e  urfit, ki megállt
Tapasztalta ezt az urfk
Hangosan pincért kiált.
„Parancsol tán hercegséged!?”
’Csak egy pohár friss viz végett
Kiáltottam önt elé!”

IX.
Amint e szó „hercegséged”
A fk közt elhangozott -
A két dáma összenézett
Azonnal és suttogott -
Sőt még meg is fordulának
s hamis pillantást dobának
A hercegre titkosan.

X.
A friss herceg most be várta
Oly közel a fák alatt, -
Hogy a két nő krinolinja
Képezett csak véd falat,
Aztán így szóla mosolygva:
„Meg van már a titok oldva
Nagyságtok idegenek!”

XI.
Elárulva ily korán már!?
Hercegséged sejti csak?!
Vagy talán már, itt is élnek
S hallgatódznak a falak!?
Hogyha tudja méltóságod
Mondja meg hát az országot
Honnan utaztunk ide.

XII.
Megengedték hát kimondom
Az országot a hazát -
Mennyországból küldte Isten
Két legszebbik angyalát -
Vigaszul a földieknek
Kik itt betegen fürödnek
S talán vigaszul nekem!?

XIII.
Ilyen bókot viszonoznunk
Nem lehet, nem is szabad
Midőn együtt áll előttünk
Herceg, költő és lovag -
Többet mi már nem mondhatunk
Kevesebbet nem adhatunk
Mert tiltja az etiquett.

XIV.
’Ah Klotild! Talán mehetnénk?
Én úgy érzem, éhezem!’
„Ha sértésnek nem veendik
Ebédeljenek velem!?”
’Ha nem unja társaságunk
Akkor talán el se váljunk
Hanem menjünk asztalhoz!’

XV.
Lenge urfi ment középen
Karjain két nőt cipelt,
Az asztalnál oldalánál
Három pincér is figyelt
A két dáma kikereste
A mi drága, s végig ette
Egészen az étlapot. -

XVI.
Ebéd alatt pezsgőt ittak
Ürmöst, egrit, tokait,
Klotild nagyság nem kimélte
Nyelvecskéjét s ajkait
Ebéd után fagylaltoztak
Sőt még kávét is hozattak
Fehéret és feketét.

XVII.
Alkonyatkor promenade
Kioszk, tánc, Margit-sziget;
A szigetben így szólt Lenge:
’Klotild hallod e szivet!?
Érted ver és érted dobog
Herceg bár – én reszkirozok!
Elszöktetlek hogyha jösz?!’

XVIII.
„Nőül kéj – akkor követlek
De elszökni nem fogok -
Férjem egykor serb minister -
Én most már özvegy vagyok!”
Szabad lévén mindenemmel
Mind szivemmel, mind pénzemmel
Azt teszem, mit akarok.”

XIX.
Oh Klotild! Minő szerencse! -
S boldogság ez alkalom,
Hogyha nem volnál előttem
Azt hinném, hogy álmodom -
Oh de ajkid megnyilának
És a szerelem nyilának
Ellent én sem állhatok!

XX.
Még ma tán-még sem, de holnap
Okvetetlen esküszünk,
Mire a hold ujra támad
Szerető férj s nő leszünk -
Megkezdjük a boldogságot
Elfeledjük a világot
Falusi jószágodon.

XXI.
Az alatt míg így beszéltek
Egy uracs jött kényesen,
S ezt kérdé helykén Klotildtól
’Mint időzik édesem?!
Hol jobb itt e, vagy Dorogon?
Mit csinál a kedves rokon?
Hát Piroska meg Gyuszi?

XXII.
Hát te  L e n g e  mit mivelsz itt
Rég idő – hogy láttalak
Felkeressz azt igérted
De hiában vártalak -
Sok a pered, sok a dolgod
Én fogadok hogy azt mondod
Minden ügyvéd így beszél.

XXIII.
Mint midőn vadat riasztunk
S az tüskön bokron rohan,
Ugy rohant el Lenge urfi
Megriadva szótalan.
A minister özvegyének
Pár perc előtt kedvesének
„Jó éjszakát” sem kívánt.

XXIV.
Elérte – sőt már kinézte
Omnibusban a helyet,
De a pincér észrevette
A távozó herceget
Illemmel elébe lépett
Vágván alázatos képet
Plajbászt vett és papirost.

XXV.
Bocsánat ha tán ebédünk
Rosszabb volt mint máskoron,
Hogyha ismét lesz szerencsénk
Rángirozni én fogom.
Elhiszem hogy a két dáma
Sem úgy evett s ivott már ma
Mint Bukurestben szokott.

XXVI.
Ezt elmondván, - Jean a számlát
Általadta a hallgatott
Mig az urfi cvikkerrel
Minden sort átolvasott
„Husz forint!” sok az hiába?
Gondolá Lenge magába’
Aztán így szólt: „irja fel”

XXVII.
Sajnálom – ha megtehetném
Megtenném de nem lehet,
Nekem nincs, a bérlő pedig
Nem ád hitelt senkinek.
Annyit a úrnak megteszek
Hogy pár napig nyugton leszek
Hogyha ad jó zálogot.

XXVIII.
Kiegyeztek – Lenge urfi
Felöltöny nélkül maradt;
Jean mosolygva szólt midőn az
Omnibus már elhaladt;
„Pesten sokan azt gondolják,
Hogy kik e fürdőt használják
Azok mind férjt keresnek!?”

Forrás: Nayad Fürdői-Album I. évf. Pest, 1863.