A barokk – a 17. század művészete

I.       Történelmi háttér

II.

a)      A barokk jellemzői

b)      Építészet

c)      Festészet

d)      Szobrászat

e)      Zene

f)       Irodalom

III.    Összegzés

A barokk művészeti és művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat. A reneszánszt követő 16. század végén hat. A humanista gondolkodás „bukásának”, a katolicizmus előretörésének kora. Szülőhazája: Spanyolország és Olaszország. Európában (Németország, Habsburg Birodalom) különböző időpontokban és hatással jelentkezik.

Társadalmi háttere az abszolutizmus létrejötte. A kor „élcsapata” a jezsuita rend (alapítója Layolai Szent Ignác, spanyol nemes), az ellenreformáció (tridenti zsinat: 1545) irányítója. A jezsuita rend a reformáció irányzatai elleni harc félig katonai, félig egyházi szervezete. A legkegyetlenebb eszközök (inkvizíció) mellett hajtotta végre a katolikus egyház szellemi-erkölcsi megújítását. Az „eretnekekkel” való leszámolást kettősség jellemzi: átvették a szerzetesrendek szerepét (tanítás, történetírás, irodalom – eposz), de alkalmaztak protestáns módszereket is (általános képzés, nemzeti nyelven történő oktatás).

Legfőbb célja: a katolikus hit hegemóniájának visszaállítása a politikai hatalomba. Ez összekapcsolódott az ellenreformációval, a rekatolizációval.

Az épületek a gazdagságot, változatosságot, ünnepélyességet hangsúlyozták. Jellemzője a monumentalitás, oszlopok megcsavarása, csigavonalak, erkélyek, túldíszítettség. Az alaprajz bonyolult, a falakat és a mennyezetet freskók borítják, a szobrok aranyozottak. Az ábrázolt alakokban szenvedélyes a mozgás, végletes érzelmeket fejeznek ki. Fontos az éles fény és árnyék kontrasztja. Célja a lenyűgözés, a pompa kifejezése. Magyarországi barokk épületek: a fertődi Esterházy-, a keszthelyi Festetich-kastély, az egri Minorita-, a budai Szent Anna-templom.

A világ építészetének barokk remekei: a római Szent Ágnes-templom, a bécsi Karlskirche, Belvedere, Schönbrunn, az orosz Szent Péter székesegyház, a francia Versailles-kastély.

A szobrászatban és a festészetben a szenvedélyesség, érzelmesség, mozgalmasság, dinamikusság az uralkodó. Ábrázolásmódja egyszerre természetelvű és misztikus. A mennyezetfreskók mitológiai-, csatajeleneteket ábrázolnak. A festmények portrékat, csendéleteket ábrázolnak.

A világ barokk művészei és alkotásaik elkápráztatják a közönséget: Bernini (Szent Teréz látomása című szoborcsoportja), Rembrandt (A tékozló fiú, Éjjeli őrjárat), Rubens (Oroszlánvadászat, A kereszt felállítása, A három Grácia, Búcsú), Velazquez (Lándzsás kép, Szövőnők, portrék, életképek), Caravaggio (Szent Pál megtérése, A diadalmas Ámor), Mányoki Ádám (II. Rákóczi fejedelem portréja).

A zenében is megjelent az új ízlés, mely egyrészt hangszerekkel kísért szenvedélyesebb szólóénekeket jelentett: Monteverdi operái, Vivaldi versenyművei, Händel oratóriumai, Bach fúgái.

Az irodalom feladatának azt szánták, hogy a csillogó külsőségekkel elfeledtesse a valóságot: költői képek, meglepő ellentétek, összetetet szerkezeti felépítés, bonyolult körmondatok, kecses rímtechnika jelent meg az alkotásokban. legkedveltebb a verses mű, ezen belül az eposz és a tragédia.

Újra kedvelt műforma az eposz, melynek jellemzője az érzelmi telítettség, a pátosz. Jeles képviselői: a spanyol Cervantes: Don Quijote (lovagregény paródiája), az olasz Tasso: A megszabadított Jeruzsálem (kereszteshadjárat, hősiesség), az angol Milton: Elveszett Paradicsom (protestáns vallás eposza).

Pázmány Péter, Zrínyi nevelőapja, az ellenreformáció irányítója, egyetemalapító 1635 (Nagyszombat). A nagy prédikátor nevéhez fűződnek imádságos könyvek, vitairatok, a Hitvédelmi enciklopédia (teológiai mű). Szónoki beszédeinek gyűjteménye: Prédikációk. Ő a magyar fordításelmélet (a szellemet átadni) megalapítója.

Zrínyi Miklós a magyar nyelvű barokk eposz megalkotója. Fő műve a Szigeti veszedelem. (A szigetvári hősök /dédapja/ önfeláldozásának bemutatásával erkölcsi példamutatás kora magyarsága számára.) Prózai művei: Tábori kis trakta (katonai kézikönyv), Vitéz hadnagy (az ideális vitéz ábrázolása), Mátyás király életéről való elmélkedések (az ideális uralkodó bemutatása), Az török áfium ellen való orvosság (a magyarság bírálata – röpirat).

A barokk művészek és alkotásaik meghatározó szerepet töltöttek be a későbbi korok kultúrájának további alakulásában. Bizonyították, hogy semmilyen hatalom és semmilyen forma nem lehet akadálya az alkotók kibontakozásának.

Forrás: Házi dolgozatok könyve 1. – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig – Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó

A barokk eposz sajátosságai Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című műve alapján

I.

a)      A barokk szó jelentése

b)      Történelmi háttér

II.

a)      A stílusirányzat jellemzői

b)      Zrínyi Miklós

c)      A Szigeti veszedelem

d)      A barokk elemek

e)      A cselekmény szálai

III.    Összegzés

A 13-16. században a polgárság átmeneti megerősödése és az ellenreformáció, a katolikus egyház hatalmi harca volt a társadalmi háttere egy új stílusirányzat, a barokk kialakulásának. A barokk szó kagylót jelent, ami kifejezi a stílusra jellemző bonyolultságot és a benne rejlő csillogást.

A korszak jellemzői a monumentalitás, a túldíszítettség, a pompa és a hatásvadászat. Úgy mint a többi, ez a stílusirányzat is nemcsak az irodalomban érvényesült, hanem a többi művészeti ágban is megjelent. Az ellenreformáció hívei mozgósították az építészeket, festőket és szobrászokat, hogy látványossá tegyék a katolikus katedrálisokat. Az volt a céljuk, hogy a templomba lépőt szinte lenyűgözze a nagy ragyogás, a pompa, a monumentalitás.

A barokk hatás az irodalomban a művek stílusán és szerkezetén figyelhető meg. Különösen kedvelte a bonyolult összetételű, de áttekinthető körmondatokat, a patetikus stílust, a meghökkentést és a rímeket. Új műfajokat teremtett, fellazította a hagyományos műformák kereteit, új, sok részletből, epizódból felépülő, poklot, földet, mennyet egybeölelő szerkezetet hozott létre. Ez utóbbi jellemző a barokk eposzra.

A reneszánszot a magyar irodalomban is jó másfél évszázados barokk korszak követi, s ez a 17. század elejétől az 1770-es évekig, a felvilágosodás kezdetéig tart. Hazai képviselője Pázmány Péter és Zrínyi Miklós. zrínyi 1646-ban tábornoki rangot nyer, majd egy év múlva horvát bán lesz. Családja s ő maga is a török ellen vívott harcokról vált híressé. Az államférfi és hadvezér életművének máig hatalmas részét jelenti írói termése is. Főbb művei: Az török áfium ellen való orvosság, Mátyás király életéről való elmélkedések és a Szigeti veszedelem.

A 16. század második fele a végvárak ostromával telt el. Száz évvel később még mindig itt tartózkodnak a török seregek. Zrínyi Miklós ezt soha nem nézte jó szemmel, minden erejével ellenük küzdött. Mivel a Habsburgok segítségére nem számíthatott, ezért ő maga egy önálló nemzeti hadsereget akart létrehozni. ennek népszerűsítésére példaképre volt szükség. Dédapja, a szigetvári hős erre tökéletesen megfelelt. Az ő emlékére 1645 telén megírta a Szigeti veszedelem című művét, ami Szigetvár 1566-os ostromát dolgozza fel.

A Szigeti veszedelem műfaját tekintve barokk eposz. Az eposz az epika műnemébe tartozó, hatalmas terjedelmű elbeszélő költemény, rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfeletti lényektől is támogatva nagy, egy egész közösség sorsára nézve jelentős tetteket visz végbe. Az eposz állandó elemei az eposzi kellékek: mint a segélykérés (invokáció), a téma megjelölése (propozíció), a dolgok közepébe vágó („in medias res”) kezdés, a seregszemle (enumeráció), a csodás elemek alkalmazása, az állandó jelzők és ismétlések, az epikus hasonlatok.

Az eposz propozíciójában tudtunkra adja a szerző, hogy most már „Másnak hangosabb versével / Fegyvert s vitézt éneklek”, azt, aki Szolimán haragját kivívta. Verséhez segítségül hívja múzsáját (invokáció), aki nem más, mint a keresztény Szűzanya. A cselekmény a mennyben veszi kezdetét: Isten letekint a földre, s úgy találja, hogy nagyon megromlottak a magyarok. Istentelenség, széthúzás, irigység él közöttük. Büntetésből Alektó fúriát elküldi Szulimán szultánhoz, hogy a magyarok ellen tüzelje a pogány török császárt. Alektó a szultán apjának, Szelimnek alakjában jelenik meg, s meggyőzi, hogy a magyarok könnyen legyőzhetők. Gyülekezik hát a had (seregszemle), s elindulnak országunk ellen. Szigetvárban Zrínyi Miklós kapitány imádkozik: ha a török arra venné útját, hadd haljon a kereszténység oltalmára hősi halált. A feszült háromszor Zrínyi felé hajlik, s a kapitány szózatot hall: megadatik majd neki a mártírhalál (csodás elem).

Zrínyi tisztában van vele, hogy a török nem bátorságával, fegyelmével, hanem túlerejével számít a győzelemre. Emlékezteti hát katonáit, hányszor sikerült fegyelemmel, csellel, rendíthetetlen hittel a túlerő fölébe kerekedni. A korábbi sikerekkel biztatja most is övéit s azzal, hogy „mindfelől ránk néz az nagy köröszténység”, bennünk van bizodalma. „Harcolnunk peniglen nem akármi okért / Kell, hanem szerelmes körösztyén hazánkért / Urunkért, feleségünkért s gyermekeinkért, / Magunk tisztességéért és életünkért.”

Halul béget és a dühös természetű Demirhámot követségbe meneszti a szultán: a szigetiek adják át a várat. Zrínyi azonban kereken visszautasítja az ajánlatot, mert törökkel nem alkuszik.

A vár ostroma a hetedik énekben kezdődik meg. A magyarok minden csatát megnyernek, s már úgy gondolhatnánk, hogy megnyerjük a háborút is, hiszen a törököknél már másodjára ül össze a haditanács, s a Szultán is a visszavonuláson gondolkodik, amikor a törökök elfognak egy postagalambot, ami Kolozsvárra repült volna. A levél szerint a magyarok már csak ötszázan vannak, csak két napig tudják tartani a várat, és segítséget kérnek. Ez felbátorítja a pogányokat, és egy utolsó nagy csapást mérnek a magyarokra. Őket segíti az alvilág is: elfognak tizenkét magyar vitézt, megölik őket, s vérükből varázsolva Fúriákat és Hárpiákat küldenek ránk. A 15. énekben már Zrínyi is érzi végóráját közeledni: magához szólítja maradék harcosait, emlékezteti őket arra, hogy Isten kiengesztelése végett vállalták a harcot. „Nem haragszik már ránk, mert itt büntetését / Megvette büneinkért, s igaz törvényét / Bételjesítette. most hüvség érdemét / Az nagy mennyben készíti s oda visz minket.” Sziget ura szép fegyvereket választ, karjára aranyperecet csatol, dolmánya zsebébe 100 aranyat tesz, hogy majdani gyilkosát így jutalmazza. A vezér és maradék katonái kirontanak a várból, s még a szultánt is megölik. A magyar katonák mind egy szálig meghalnak, de a halálhozó nagyságát mutatja, hogy nem ember, hanem egy folyó végez velük. A barokk stílusnak megfelelően a honvédők elnyerik méltó jutalmukat, és az angyali sereg kíséretében a lelkük a mennybe száll.

Az eposz mondanivalója, hogy a szigeti vitézek erényeivel, erkölcsi fölényével megmenthető az ország, ki lehet űzni a törököket.

A költő művészi tudatosságára vall, hogy az eposz 15 éneke összesen 1566 strófából áll, s ez egyben utalás a szigetvári ostrom évére. Hangsúlyos verselésű, a versszakok 12 szótagosak.

A Szigeti veszedelem a magyar irodalom egyetlen barokk eposza. Ez azonban tökéletesnek mondható, mert mind a formája, mind pedig a mondanivalója megfelel a műfaj sajátosságainak.

Forrás: Házi dolgozatok könyve 1. – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig – Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó

A francia forradalom hatása a felvilágosodás idején Magyarországon

I.       Történelmi háttér

II.

a)      Jakobinus mozgalom

b)      Tudományos élet

c)      Bessenyei György

d)      Batsányi János

e)      Kazinczy Ferenc

III.    Összegzés

A felvilágosodás eszméi Magyarországon csak a 18. század utolsó negyedében bukkantak fel. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetet lelassította a polgárság hiánya, ami az adott gazdasági és történelmi helyzetből következett.

A francia forradalom meghatározó volt a hazai társadalmi, politikai, irodalmi életben. A magyar felvilágosodás első szakaszában (1772-1795) a nemesség által vezetett nemzeti mozgalom célkitűzései nem estek egybe a társadalmi átalakulás eszméivel. A nemesi ellenállás hívei védelmükbe vették a régi hagyományokat, divatba hozták a magyaros öltözködést, a magyar ételeket, és harcoltak a magyar nyelv ügyéért: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá” – írta Bessenyei a Magyarság című röpiratában.

A politikai életben radikalizálódás következett be: egy maroknyi értelmiségi csoport arra vállalkozott, hogy a nemzeti és a polgári törekvéseket összekapcsolva zendüléssel érje el céljait. Ezt a szervezkedést, a magyar jakobinus mozgalmat, elynek élére Martinoics Ignác apát állott, 1794 második felében a hatóságok leverték, s a vezetőket kegyetlenül kivégezték. Kazinczyt, Batsányit súlyos börtönbüntetéssel sújtották. Az elkövetkező terror I. Ferenc uralkodása alatt a politikai haladást harminc esztendőre lehetetlenné tette. Majd csak a börtönből 1801 nyarán szabaduló Kazinczy Ferenc ismerte fel, hogy egyetlen útja maradt a magyar progressziónak: a nyelvművelés, a stílusújítás. Az ő neve fémjelzi a magyar felvilágosodás második szakaszát, amely 1795-től a reformkor megindulásáig tart.

A magyar tudományos és irodalmi élet szervezése is a 18. század utolsó negyedévében kezdődött. 1777-ben Nagyszombatról Budára, majd Pestre helyezték át a Pázmány Péter által alapított egyetemet. Ekkor indultak az első magyar nyelvű hírlapok és folyóiratok, ekkor alakultak az első magyar nyelvű színjátszó társulatok, irodalmi szalonok és diák önképzőkörök. Ezek a kezdeményezések az angol vagy francia viszonyokkal összehasonlítva nagyon szegényesnek hatnak, jól látszik a magyar élet megkésettsége – Kazinczy szavával: az „elkésődés”. De jól látszik a fejlődés, a megújulás aránya is.

A magyar felvilágosodás írói ebben a világban próbáltak gyökeret verni, valóra váltani a Bessenyei György 1777-ben íródott Magyarság című röpiratának programként hangzó mondatát: „Mozgásba, tűzbe kell hozni a nemzet elméjét újsággal…” Az újnak azonban éppen a feudális sötétség miatt nem volt közönsége: ezzel küszködött Csokonai, Kazinczy, de Batsányi is.

Bessenyei György Mária Terézia testőreként ismerte meg a nagyvilág pompázatos rokokó kertként illatozó tündökélsét. Minden erejével szerette volna átvenni és átadni a sok újat, amit megtanult, hogy a kozépkori sötétségben veszteglő országot bekapcsolja a 18. század pezsgő kultúrájába. Mindezt írással: a fordítások, röpiratok, versek, drámai és prózai művek egész sorában Bécsből próbálta elérni. De Bécsből akkor kellett távoznia, amikor a felvilágosult II. József körül páratlan erővel felgyorsult az élet, és a város nemcsak a polgárosodó birodalomnak, hanem az új kor szellemének is egyik központja lett. Hazatérése után a magány és a közöny várta, melyben keserű életet élt.

Bessenyei első írásai 1772-ben jelentek meg, a magyar irodalom történetében ettől az évtől számítjuk a felvilágosodás korát. Bessenyei jelentősége azonban nem merül ki abban, hogy „első” volt. Az irodalomszervezésre, a magyar nyelvre vonatkozó gondolatai tovább éltek és hatottak társaira és utódaira.

Bessenyei életéhez hasonló Batsányi Jánosé is, aki 26 évesen, a francia forradalom hírére írta meg a korszak legforradalmibb versét, egy nyolcsoros epigrammát, A franciaországi változásokra címmel. Ebben is és A látó című versében is királyellenességének dühét, zsarnokgyűlöletét engedi szabadon. Forradalmi hevülete A látóban kiegészül a jövőbe vetett optimizmusával, az a hit élteti, hogy diadalmaskodni fog a felvilágosodás eszméje, s „megújul a világ”. Mindkét versével buzdít a forradalom vállalására. Ódája a felvilágosodás eszmerendszerét tartalmazza: a forradalmi eszmékért lelkesedő és lelkesíteni tudó költő személyét: „Ama dicső nemzet…” megmutatta, hogy „…mit tehet egy nép, ha – akarja!” A gondolkodó ember elutasítja a tudatlanságot, és megfogalmazza természetes jogainak követelését, visszakapni „az ember elnyomott örökös jussai”-t. Az eszményi állapot megfogalmazása egyben a francia forradalom eszményeinek dicsősítése is: az ész, érdem, igazság, törvény, egyenlőség, szabadság (a francia forradalom jelszavai voltak) elérése, a legszebb vágyakhoz tartoznak.

„Álljon fel az erkölcs imádandó széki!

Nemzetek, országok, hódoljatok néki!

Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,

Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”

Batsányit forradalmisága miatt mellőzték. Egyrészt a francia forradalom hatására itthon létrejött Martinovics-mozgalom iránti rokonszenve okán, másrészt Napóleon-pártisága miatt. Az előbbi a kufsteini, az utóbbi pedig a linzi börtönbe juttatta. Ennek „élményeiből” születtek a Kufsteini elégiák.

A magyar felvilágosodás korának irodalmi vezéregyénisége, a nyelvújítási mozgalom irányítója, a legelső irodalomszervező: Kazinczy Ferenc. Elsősorban nem eredeti műveiben, hanem egész emberi-írói létében van meghatározó szerepe. Ő volt az, aki magyar Voltaire-ként napi hat-hét levelével összefogta az írástudókat, és minden nehézség ellenére kitartott a II. József idejében magába szívott eszmények mellett. Világosan látta a korabeli ország kulturális elmaradottságát. Programként fogalmazta meg: újítani, korszerűsíteni szükséges a magyar nyelvet, a magyar szellemet, mely ijesztő „elkésődésben” van. 1811-ben robbantotta ki a nyelvújítási harcot a Tövisek és virágok című epigramma-gyűjteményével. Töviseket kapnak az ortológusok, és virág jut a neológusoknak, az újítóknak. A kis kötet a maradiság ellen emelte fel a szavát, és az új ízlést, az új esztétikát képviseli. Művei közül kiemelkedő még az emlékirattá és korrajzzá nőtt Pályám emlékezete. Hasonlóan kitűnő alkotás a Fogságom naplója, ami a börtönökben írt rövid feljegyzések alapján naplószerűen megírt drámai feszültséggel megalkotott mű.

A magyar művészetben a felvilágosodással együtt érkező korstílus, a klasszicizmus és annak egyik változataként jelentkező szentimentalizmus képviselőinek műveiben a nemzeti érzelmek, a nemzeti tudat és a társadalmi haladás eszméi találkoztak.

Forrás: Házi dolgozatok könyve 1. – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig – Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó

Moliére: Tartuffe

I.       Moliére drámáinak jellemzői

II.

a)      Cselekmény

b)      Felépítés

c)      A dráma fő kérdése

d)      Orgon – Tartuffe

e)      Csodás végkifejlet

f)       A rezonőr szerepe

g)      Verselés

III.    Összegzés

A francia dráma legfényesebb alakjai közé tartozik Moliére, a vígjáték nagymestere, Shakespeare mellett a modern európai színház megteremtője. Moliére vígjátékaiban követi a klasszicista szabályrendszert, műveiben tartja magát a hármas egységhez: egy nap alatt lejátszódó cselekmény, egy helyszín, egy nagy konfliktus. Öt felvonásból álló darabjaiban az első három az előkészítés (expozíció), a negyedik a tetőpont (összeütközés), az ötödik a megoldás. Bár vígjátékai erősen kötődnek saját korához, mégis típusteremtő ereje, nagyszerű stílusa és csodálatos humora miatt ma is sikerdarabok. Kedvelt eszköze a túlzás: szereplőinek jelleme mindig eltér a köznapitól, a természetestől, az értelmestől.

A Tartuffe Moliére egyik legismertebb darabja, tipikus klasszicista vígjáték. Már az első felvonásban mindent tudunk Tartuffe-ről, pedig még nem is láttuk, nem hallottuk, elég a véleményeket hallanunk róla, amit a szereplők a harmadik felvonásig elmondanak.

Az a ház, ahová Tartuffe befészkelte magát, Orgon jóhiszemű családjáé. A család jobbik fele tisztában van Tartuffe személyével. Látják képmutatását, álszent törtetését, ahogyan hatalmat akar szerezni a házban, ahogy végül be akarja kebelezni az egész családot. Csak egy valaki nem látja ezt: Orgon, a családfő és az anyja, Pernelle anyó.

Tartuffe ügyes és ravasz. Jogilag bűnt nem követ el, csak elhiteti magáról, hogy másfajta ember, mint a valóságban. Puritánnak, vakbuzgó vallásosnak adja ki magát. Már szinte papi személyiségeket megszégyenítő szenteskedéssel viselkedik, és ez tetszik meg Orgonnak. Ez a „tisztaság”, ez a „jóság”, ez szinte elcsábítja őt és az anyját. Nem csalja ki a pénzét, nem akarja megszöktetni a lányát. Mindezt Orgon önként adja neki. Tartuffe azonban nem elég intelligens. Elbízza magát, azt hiszi, már mindent megtehet, és ekkor elhibázza a lépést. Szerelmével kezdi üldözi a ház asszonyát, Orgon fiatal feleségét, Elmírát. Annyira biztos magában, hogy nem veszi észre, lépre csalják. Mivel Orgon nem hisz el feleségének és fiának Tartuffe otromba szerelmi rohamait, már csak egyetlen eszköz marad, leleplezni őt úgy, hogy Orgon saját szemével és fülével győződjön meg róla. Ekkor jön a híres asztal-jelenet: Elmíra elbújtatja férjét az asztal alá, és találkozót kér Tartuffe-től, aki meg is jelenik, és vadul lerohanja az asszonyt. Közben saját erkölcsi felfogását is leleplezi. A látszólag aggodalmaskodó Elmírának, hogy meggyőzze, azt mondja: „Ki titkon vétkezik, annak nincs is vétke”. Tartuffe teljesen lenézi Orgont, azért hiszi magát biztonságban. Az események hevületében annyira elborítja a testi vágy, hogy azt sem veszi észre, hogy gondosan felépített szerepét túllépte. Ebben a pillanatban szembesül az előbújó Orgonnal, aki kérdőre vonja őt, és kiutasítja a házból. Tartuffe többé már nem az a Tartuffe, akit Orgon tisztelt. A vígjáték tetőpontján előbújik valódi énje: Orgon a házból már nem kergetheti el, hiszen övé a ház, korábban ráírattatta jövendőbeli vejére. Így Tartuffe lakoltatja ki az egész családot, sőt, Orgont még politikai bajba is keveri a királynál. Tartuffe könyörtelen és kapzsi, s ez lesz a végzete. Kiderül róla, hogy körözött szélhámos s előző bűneiért börtönbe kerül.

Az ilyen jellemű Tartuffe-ök nem élnének meg Orgonok nélkül. Miért tudta elcsábítani és becsapni? Mert Orgon hajlamos volt rá.

Orgon és anyja, mint egy sziget, úgy állnak egyedül a családban. Orgont szereti a családja, de mindenki sokkal fiatalabb, mint ő. Második felesége, Elmíra tisztességes, talpőraesett, életvidám asszony, akit Orgon gyerekei, Damis és Mariane is szeret. Sőt, Damis rajong érte. Elmíra személye adja a házban a „családi otthon melegét”, ő a ház lelke. Szereti férjét, de egy másik korosztály, sőt „szabadgondolkodó”.

Orgon, talán koránál fogva, vagy vallása iránti vakbuzgóságból fakadóan árvának érzi magát otthon, ezért figyel annyira arra, aki – látszólag – vele törődik, akivel egy elvet vall. Orgon egy ideában él, abban a „csodában”, hogy felkarolta a tiszta, szentéletű jó embert, Tartuffe-öt. Többször hangoztatja, hogy a családjánál is több neki Tartuffe. Rögeszmésen veti bele minden bizalmát, reményét. Moliére egyformára rajzolta jellemüket: két túlzás áll egymás mellett. Csak Orgon egy idealista, Tartuffe pedig nagyon is józan, tudja, hogy mit, miért és hogyan tegyen. A vakbuzgó Orgon kegyetlen, ha valaki a családból megsérti védencét. Képes saját fiát kitagadni, megátkozni és elküldeni a családi házból, csak azért, mert a fiú átlátott Tartuffe szándékán. De lányát is elszakítja jövendőbelijétől, Valértól, mert ő úgy látja, hogy lánya számára az ideális férj csakis Tartuffe lehet. Már feleségét sem szereti úgy, mint azelőtt, hiszen a beteg Elmíra állapotát is Tartuffe kínjakélnt éli meg.

Elgondolkodtató, hogy egy ember milyen veszélyes tud lenni olyan ember számára, akinek fejében és szívében zűrzavar van. Márpedig Orgon fejében és szívében ugyancsak az lehet, s mindez a mély vallásosság nevében. Azért olyan veszélyes Tartuffe, mert nemcsak becsapja Orgont, de még a személyiségét is átváltoztatja.

Egy boldogtalan lány, egy kitagadott fiú, egy elhanyagolt feleség és egy őrült családfő. Ez már valóban tragédia, de legalábbis tragikomédia, ha arra gondolunk, hogy Orgont elvakultsága vitte olyan megalázó helyzetbe, hogy az asztal alól hallgatja végig, hogyan ostromolja Tartuffe a feleségét. Már csak sajnálni tudjuk, amikor megcsalatottságában képtelen időben kimászni az asztal alól, mert még akkor sem akar hinni a szemének. És még akkor sem ő a győztes, hanem Tartuffe, aki kidobja saját házából.

Orgon butasága majdnem végzetessé teszi a maga és családja helyzetét: a kilátástalan ügyben csak a csoda segíthet, s ez be is következik: a rendőrtiszt az évek óta álnéven bujkáló veszélyes csalót, Tartuffe-öt letartóztatja, s Orgonnak is megkegyelmez a király.

A lelki teher alól megszabadult család a király dicséretét zengi.

A vígjáték csodás befejezésében szerepet játszik Moliére-nek a királlyal, XIV. Lajossal szemben hangsúlyozott lojalitása is.

Moliére darabjainak állandó szereplője a tisztán látó rezonőr. Itt Cléante, Orgon sógora tölti be az igazmondó, megfontolt észember szerepét. Ő képviseli a higgadt tisztánlátást, értékeli a többi szereplő viselkedését, a helyzetet. Józan kritikus, aki azonban nem tudja befolyásolni a cselekmény menetét. Tulajdonképpen a szerző ítéleteit, reflexióit mondja el. Moliére ily módon akarja nevelni közönségét az éleslátásra: figyeljünk oda az álszentekre, a csalókra, a képmutatókra, mert ők az emberi lelket rabolják el, s ez a legnagyobb bűn.

Moliére drámái kötött szövegűek, hangsúlyos alexandrinokból álló sorai 12 szótagúak, s fontos szerep jut a vershangzásban az emelkedő és ereszkedő sorvégek (hímrím, nőrím) változásának. A magyar fordítók a francia alexandrin ritmusát időmértékkel adják vissza. Talán ez a fordítási nehézség játszott szerepet abban, hogy a francia klasszicista drámák csak a 19. század második felétől váltak ismertté és kedveltté Magyarországon.

Moliére vígjátékain minden korban jól szórakozott a közönség. Különösen akkor erősödött a kacagás, amikor éppen sírni kellett volna, hiszen a típusok alkotásának nagymestere remekül ábrázolta az örök emberi hibákat, bűnöket.

Forrás: Házi dolgozatok könyve 1. – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig – Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó