Gárdonyi Géza (1863-1922): Egri csillagok

Forrás: www.wikipedia.org

Az egri vár kertjében, a Bebek-bástyán nyugszik – szemben a házzal, ahol élt; kedves városában, ahová oly sok minden kötötte – Gárdonyi Géza, az „egri remete”. Életében ő is „láthatatlan ember” volt, afféle „kövek alatt nőtt fű” – ahogy egy helyütt mondja: elzárkózott az intim szféráit zavaró tekintetek, külső hatások elől.

Édesapja Ziegler Sándor gépész, az 1848-49-es honvédelem fegyvergyárosa. Előbb a sárospataki kollégiumban „pácolták a fejét” a tanár urak, majd Pesten s végül 1878-tól az egri líceumban. Évekig néptanítóskodik, majd egy sor lapot szerkeszt, komolyakat is, humorosakat is (Garabonciás Diák, Tanítóbarát, Szögedi paprika, Magyar Hírlap). 1897 nyarán vonul vissza a közéleti, politikai szereplések színpadáról s az irodalmi közéletből: édesanyjával Egerben telepedik le. Vágyik a „lélek titkos rejtelmeibe”. Élete vége felé titkosírással naplót vezet, spiritiszta szeánszokra jár. A nőkhöz való viszonyát, a róluk alkotott nem éppen hízelgő véleményét meghatározza szerencsétlen házassága, majd reménytelen szerelme Feszty Margit iránt.

életében és művészetében sok az ellentmondás, kettősség: világmegváltó szándék és küzdelem a létfenntartásért; a műveletlen paraszt gúnyolása és meleg szeretet a falusi emberek iránt; könnyed humor és komoly, világjobbító gondolatok; egyházellenesség és lojalitás a papság mellett; hajlam a remeteségre és nyugtalan vándormadárlélek. „Mindene megvolt ahhoz, hogy Jókai örökébe lépjen. Volt bőven termő tolla, sok-sok meséje, történelmi képzelőereje, szorgalma és népszeretete, csak épp az anyagi, családi rendezettség hiányzott, s ez szinte megbénította munkakedvét” – írja Mezei József.

Igen termékeny író, kinek életében a kudarcokat szép elismerések enyhítik: a Petőfi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia tagsága.

Első munkáin az a sok keserűség és megaláztatás érződik, melyet az egyházi és világi hatalmasságok közt vergődő fiatal tanítónak kell elszenvednie (A lámpás, 1894). Ez később bölcs humorrá szelídül írásaiban. Mint a paraszti élet ábrázolója tűnik föl. Példátlanul nagy sikert arat Göre Gábor-könyveivel, e mulattató, humoros parasztkarikatúrákkal. Majd meglelve a neki leginkább megfelelő műfajt, a paraszti idillt, erős lendülettel emelkedett legnagyobb íróink közé. Rousseau-i szemüvegen át szemlélve az egyszerű észjárású, erkölcsű embereket, nagy melegséggel, őszinte szeretettel festi a falu életét apró rajzok, lírai riportok formájában, jellegzetes írói modorban, tiszta, tömör stílusban (Az én falum, 1898). Színdarabjai közül A bor (1901) érdemel említést, melynek nagy sikerét az magyarázza, hogy a halottnak hitt népszínmű feltámasztását látták benne, megszabadítva a műfajt konvencióitól.

Társadalmi regényeibe elsősorban egyéni életének mély válságát viszi át: a szerelmi szenvedély mindent elsöprő erejét festi, mely a nőből árad, s romlásba viszi a férfit. „A nők az állati lét fenntartói a Földön” – mondja egy helyütt. Utolsó, befejezetlenül maradt műve a Biri, melyet fő művének tartott.

Legismertebbek talán mégis történelmi regényei, melyeket Egerben írt Ő maga az Egri csillagok-at a legjobb, A láthatatlan ember-t a legkedvesebb, az Isten rabjai-t a legszebb regényének tartotta. ezekben főleg azt boncolgatja, hogyan alakul, változik a visszahúzódó, passzív ember a történelmi események sodrában. Mindhárom regényben alsóbb társadalmi osztályból származó férfi szerelmét rajzolja az elérhetetlen magasban álló nő iránt.

Remekbe sikerült ifjúsági regénye az Egri csillagok (1901). A török hódoltság szomorú éveit eleveníti meg mozgalmas képekben, mély humanizmussal. Ez a mű az első olyan írói vállalkozások egyike, amely nem a regényeset akarja megmutatni a múltban, hanem a valóságosat. Bár a cselekmény szövetébe sok romantikus elem vegyül, korfestése hiteles. A források szorgos tanulmányozásán túl Gárdonyi „te3remtő munkájában, szerencséjére, rendkívüli kalauzra talált egy másik íróban, Tinódi Sebestyénben” – írja Lengyel Balázs. A lantos históriamondó is szereplője a regénynek, amely valójában egy népből jött hős, Bornemissza Gergely deák életútját, a társadalmilag messze felette álló nőhöz fűződő szerelme történetét festi elénk a gyermekkortól az életpálya csúcsát jelentő egri győzelemig. Ez az életút Mohács vérzivataros századának magyar földjén kanyarog, s alkalmat ad az írónak – ezt ugyancsak Lengyel Balázs jegyzi meg -, hogy az irodalomban hozzá nem fogható emléket állítson a törökkel küzdő, hazájukért vérző magyarok emlékének.

**

EGRI CSILLAGOK

 

I. Hol terem a magyar vitéz?

A patakban két gyermek fürdött, egy fiú meg egy lány.” Az ötéves Vicuska a közeli falu urának, Ceceynek a lánykája. A hétéves Gergő apja kovács volt Pécsett, de már meghalt. Egy félszemű török riasztja meg a kélt gyereket. A bokorba bújnak előle, de mikor az elköti a szürke lovat, amit a kisfiú nagyapja bízott rájuk, Gergő nagy bátran elé áll. A török megörül a két szép gyermeknek, s a többi rab közé viszi őket. 1533-ban vagyunk, Magyarországon két király uralkodik. Az öreg Ceceyhez, aki Dózsa oldalán harcolva, elveszítette két lábát és jobb kezét, darutollas vitézek érkeznek. Vezetőjük Dobó István a Török Bálint hadából, tehát Ferdinánd-párti. Móré Lászlót keresik, a barát levelét hozza. Észreveszik, hogy eltűnt a két gyermek.

Halad a török rabszállító szekér. Gergő kihallgatja, hogy egy sebhelyes arcú, fekete képű rab – Móré László – ráveszi Jumurdsákot, rabolja ki az öreg Ceceyt. Gergő, hogy a hírt megvigye, elszökik éjjel Vicuskával. A szürkéhez kötött török lovat is magukkal viszik. Nagy az öröm a gyerekek érkeztekor. Cecey fiának fogadja Gergőt. A török lovat is neki adják, a nyeregkápában talált több száz arannyal együtt. Dobó megszervezi a Cecey-ház és a falu védelmét. A csetepaté során rabul ejtik Jumurdsákot és Móré Lászlót is. Gergő útmutatásával kiszabadítják a rabokat. Jumurdsákot a megkínzott Gábor papra bízzák, akassza fel. Ám ő megkönyörül rajta, csak az amulettjét veszi el, egy gyűrűt nagy fekete kővel, melynek közepén sárga kőből egy félhold van, s körülötte öt apró gyémántcsillag. Dobó megígéri, vitézt nevel a bátor Bornemissza Gergő gyermekből. Egyelőre Gábor papra bízza, aki Szigetvárra, Török Bálint udvarába viszi. Bálint úr is megkedveli a fiút, gyermekévé fogadja, és két fiával együtt nevelteti.

II. Oda Buda

1541-et írunk. Buda felé vonul a török had, hogy a meghalt János király fiát üdvözölje. Gábor pap és a közben tizenhat éves nagy fiúvá serdült Gergely elhatározza, hogy felrobbantja a török császárt. Ceceyéknél akarják bevárni a hadat. Gergely virágot visz Évának, akit menyasszonyának tekint: neki szánja Cecey a faluval együtt. A házat őrző volt török rabtól, az időközben magyarrá lett Tulipántól megtudják, hogy a család Budára költözött. Gábor pap magára vállalja a veszedelmes feladat véghezvitelét, hogy Gergelyt megkímélje a kockázattól. Levelet hagy a fiúnak, melyben elbúcsúzik tőle, s ráhagyományozza Jumurdsák gyűrűjét.

Gergely Tulipánnal felmászik egy magas sziklára, onnan nézik a török sereget. Tulipán megnevezi a különféle alakulatokat, tisztségviselőket. A legdíszesebb öltözékű a janicsáraga. Épp mikor a jóval hátrébb, egyszerű ruhában lovagló szultán halad el alattuk, iszonyú robbanás rázza meg a környéket. Gábor papot is megtévesztette a külső pompa: a janicsáragát robbantotta fel. A katonák elfogják a papot és Gergelyéket is. A rabságban a fiú megismerkedik egy hatalmas törökkel, Hajvánnal, aki egy csomó rajzot mutat neki, s kéri, fejtse meg az értelmüket. Magyarországi várak alaprajzai azok, valami kémé lehettek. Gergely találomra kiválaszt egyet magának – az egri vár rajzát -, a többiről bemagyarázza Hajvánnak, hogy azok egy-egy csillag képei, s ha darabokra tépve bevarrja a ruhájába, megvédik minden fegyvertől, s urat csinálnak belőle. Hajván cserébe segít Gergelynek megszökni. Jumurdsák felkeresi a rabok közt Gábor papot, hogy visszaszerezze a talizmánját, de a papot már halva találja.

Gergely Buda felél tart, hogy megvigye a török veszedelem hírét, s hogy találkozzék Ceceyékkel – elsősorban persze Évával. Cecey hidegen fogadja, s tudtára adja, hogy lánya a királyné környezetében él. A fiú megérti, neki itt már nincs keresnivalója. Ám mindenáron látni akarja Évát. Sikerül is bejutnia a kertbe és szót váltania a lánnyal, aki örök hűséget esküszik neki.

Török Bálint György baráttal a Budára érkező szultánt fogadja. Gergely elmondja neki, mit terveztek Gábor pappal. „Fiam, megmenthettétek volna Magyarországot” – mondja fájdalmas hangon Török Bálint, mintha előre érezné az országot és őt fenyegető veszedelmet. Bálint úr apródjaként Gergely ott van, amikor a szultán fogadja a kis királyt. Itt ismerkedik meg későbbi kedves barátaival, Zoltayval és Mekcseyvel. Senki nem hisz Török Bálintnak, aki a török jóindulatában csapdát szimatol. Jóslata beválik: a szultán elfoglalja Budát, a királynét Erdélybe küldi. Vele megy Éva is. „Tíz nap múlván a szultán is útra kelt. Török Bálintot is magával vitte. Rabláncon.”

III. A rab oroszlán

A Berettyó vize mellett Dobó István, aki királyi biztosként járja az országot, összetalálkozik Mekcseyvel és a Cecey házaspárral. Épp sebeiket mossák, mivel egy kis csetepatéjuk volt a törökkel. Mekcsey elosztja a zsákmányt, Dobónak is ad egy kardot barátsága jeléül. Ceceyné egy láncot választ a lányának. Elmondja, hogy Éva nemsokára férjhez megy Fürjes Ádámhoz, a királyné hadnagyához.

Konstantinápoly déli sarkán, a Márvány-tenger partján hét zömök torony áll: a híres Jedikula, a Héttorony. Itt őrzi a szultán fejedelmi rabjait. Két ősz ember sétálgat a kertben: Maylád és Török Bálint. Nézik a sötét vizet. Egyszer csak felhangzik egy ismerős dal: „Ki a Tisza vizét issza…”

Megérkezik Mekcsey Debrecenbe, Török Bálint házába. Gergelyért jött, viszi a király seregébe. Gyászban van a ház asszonya, hiába várja haza az urát, hiába küldi a töméntelen aranyat, a szultán nem ereszti a rab oroszlánt. Mekcsey és Gergely elhatározzák, hogy kimennek Konstantinápolyba, s kiszabadítják Török Bálintot. Bálint úr nagyobbik fia, Jancsi is velük menne. A beszélgetés során Gergely döbbenten hallja Mekcseytől, hogy Évát férjhez akarják adni. A két ifjú Gyaluba siet, a királyné udvarába, megtudakolni, önként megy-e Éva Fürjeshez, vagy kényszerítik. Amikor Gergely megtudja, hogy a lány most is csak őt szereti, megszökteti az esküvői vacsoráról.

A drinápolyi országút mellett áll egy karavánszeráj. Egy nap öt fiatal érkezik ide: két deli – azaz szabad török -, két előkelő rab meg a kocsis. Egy rongyos dervis szólítja meg őket, és elpanaszolja, hogy mióta egy magyar pap elvette az amulettjét, elhagyta a szerencse. Jumurdsák az. Kihallgatja éjjel a jövevényeket, és reggel egy török agával és húsz szpáhival üldözőbe veszi őket, hogy elvegye mindenüket. Az üldözötteknek sikerül egérutat nyerniük, lóra pattannak, és felrobbantják kocsijukat.

De hát kik is ezek a jövevények? Hát persze hogy köztük van Gergely és Éva, akiket még Hunyad várában összeesketett egy pap, aztán meg Török Jancsi, Mekcsey és hű szolgája, Matyi. Elindultak, ahogy tervezték, Török Bálint kiszabadítására.

Egy cigánytáborba ér az öt lovas. Kísérőt kérnek a vajdától, aki elkalauzolná őket Stambulba. Egy Sárközi nevű magyar cigány szegődik melléjük. Kiderül, hogy egyike volt azoknak, akik a hétéves Gergő segítségével szabadultak annak idején. Ma is hálás ezért.

Stambulban ünnep van, így könnyen bejutnak. A szemlélődés közepette Gergely megérzi, hogy erősen nézik. Jumurdsák az és az aga, akinek embereit a felrobbanó kocsi szétvetette Közben új rabok érkeznek a Héttoronyba: Móré László és fiai. A vén rabló nem tagadja meg magát: fiaival együtt hamarosan áttér „az igaz hitre”. Ki is szabadul a két fiú, csak az öreg marad ott. Egy nap hívatja Török Bálintot a szultán. Meg akarja tenni budai basának. De az idős úr még a szabadságért sem fordul törökké.

Gergelyék menekülnek az aga és Jumurdsák elől. A cigányvajda lánya hozta a hírt, hogy a nyomukban vannak. Csónakba ugranak az üldözők elől.

Egy délután olasz énekeseknek öltözve ügyeskedik be magukat a Héttoronyba a cigánylány vezetésével. Egy szép mívű aranytányért visznek Veli bégnek, az urak őrzőjének, s kérik, engedje meg, hogy énekeljenek Török Bálintnak, akinek valamikor a rabjai voltak. Szegény Bálint úr épp ötvenfontos vasban van, mert gorombáskodott a térítésére küldött főmuftival.

Elé áll az öt „olasz”, de a meghatottságtól nem jön ki hang a torkukon. „A legfiatalabb… odaomlott a láncokon ülő rab elé, és átölelte a lábát: - Apám! Édesapám!” Szerencséjükre Veli bég jókedvében van, mert végre otthagyhatja a Jedikulát, Magyarországra vezényelték – s még menlevelet is ad nekik saját kezű aláírásával. Örülhetnek, hogy épp bőrrel megúszták. Új tervet eszelnek ki. Gergely török katonának öltözve megkörnyékezi az új várnagyot, Izmail béget, töméntelen pénzt ígérve neki, ha kihozza Török Bálintot. A bég színleg rááll, hogy séta ürügyén másnap este a kikötőbe vezeti Bálint urat a megbeszélt hajóra, de csapdát állít. Gergelyék csak nagy szerencsével menekülnek meg. Az öt „olasz” végül Veli bég énekeseiként jut haza Magyarországra.

IV. Eger veszedelme

1552-T ÍRUNK. Éva asszony az ura régi ujjasát készül épp elajándékozni Réz Miklós diáknak. Megtalálja benne az Eger várát ábrázoló papírt, amit férje még Hajvántól szerzett. Gergely nincs odahaza, épp Eger felé tart az öreg Ceceyvel, meghallván, hogy a török oda fordul. Egy félszemű ember lép be, és Éva asszonytól eladandó régi gyűrűk iránt érdeklődik. Éva csak későn ébred rá – amikor hiába keresi hatéves fiacskáját -, hogy Jumurdsák volt az, aki ellopta a fiút, remélve, hogy megkapja Gergelytől érte a talizmánját.

Híre ment Szolnok elestének, menekülnek az emberek Kassáról, Egerből. Az Eger felé tart Gergely Sárközi cigányt ismeri fel köztük. Magával viszi. Dobó melegen öleli  magához a faital főhadnagyot, megörül 250 katonájának Gergely ismerősöket talál a várban: Bálint papot, Mekcseyt, Zoltayt. Dobó körbevezeti a várban, s a napkeleti részt jelöli ki számára: ott ő lesz a parancsnok.

Erősen készül a vár népe az ostromra. Számba veszik a készleteket, megerősítik a falakat, lőszert készítenek, tanítják az újoncokat. A védők létszáma száz híján kétezer. Az őrszem meghozza a hírt: itt a török! Dobó, a kapitány összehívja a várbelieket, s beszédet intéz hozzájuk. „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében” – mondja többek között. Aztán felesketi őket, s maga is megesküszik, hogy a várat pogány kézre nem engedi magát élve meg nem adja. Vendégül látja a tiszteket: Gergelyt, Fügedyt, Bolykyt, Petőt, Zoltayt, Mekcseyt és a többieket. Gergely egy kis csapattal kicsap a törökre. Nagy zsákmánnyal, sértetlenül térnek vissza. Hoznak egy török kisfiút is meg egy „török” katonát, akiről kiderül, hogy Varsányi, a magyar kém. Szállingózik a török elől a várba a környék népe is, sok közöttük a nő és a gyermek. Jön az egri bíró is.

A várat és várost már egészen körülfolyta a török. Kezdődik az ágyúzás. Egyelőre a vízhordók számára még nyitva a patakra nyíló kapu. A vízhordó emberek elfognak egy török katonát. A „nyelvet” Dobó alaposan kifaggatja a török szándékairól. Még aznap alkonyattájt megjelenik a vár alatt a török kisfiú anyja, könyörög a gyermekéért. Megígérik neki, hogy az ostrom után kicserélik egy keresztény rabbal. Éjjel bekiabál Jumurdsák is Gergelynek: „Énnálam van egy magyar gyermek. Nálad van egy török gyűrű. Az a gyűrű az enyém. Ez a gyermek a tiéd.” Kéri a fiúért a gyűrűjét. Gergely, aki egész éjjel bombákat gyártat embereivel, hallja ezt, de nem hiszi el. Úgy tudja, felesége és fia biztonságban van Sopronban.

Reggeltől estig szakadatlanul dörögnek az ágyúk. A török már a második fenyegető és megadásra szólító levelet küldi. A küldöncöt Dobó kalodába, majd börtönbe záratja, a levelet tűzre veti. A püspök és a király levele viszont csak nem érkezik. Nem küld segítséget egyik sem. Magukra vannak utalva a védők.

Egyre több a rombolás a falakon. Már nem győzik betömni. Egy éjszaka – merészen utat vágva a török had közt – beviharzik a várba Nagy Lukács kinn rekedt csapata. Velük van a hazaküldött kis apród, Balázs is. Anyja, aki már elveszettnek hitte, sírva öleli m agához. Elesik az egyik bátor hadnagy, Bolyky Tamás. Az általa védett bástyát róla nevezik el. A török már közvetlenül a várat ostromolja. Eljött az ideje, hogy bevessék Bornemissza Gergely találmányát, a tüzes labdákat. Horgas ostromlétrák csattannak a kőnek, benépesülnek a falak.

V. Holdfogyatkozás

Szalkay Balázshoz, az Egerrel szomszédos Szarvaskő vára kapitányához kélt fiatal úrféle lovas érkezik. A bajusztalan legény mint Bornemissza Gergely öccse, János mutatkozik be. Kísérője Réz Miklós diák. Egerbe szeretnének bejutni – egy régi alaprajz alapján – az alagúton át. Szalkay nem tud ilyesmiről. Ha lenne, mondja, a Dobó követei is azon át járnának. A „legény” szeme a rossz hírtől könnybe lábad, elárulja magát: nem férfi ő, hanem Gergely felesége, s a fiát jön megkeresni. A marasztalás ellenére elindul álruhában, s a rajz alapján meg is találja a török táboron belül az alagút bejáratát. Sátort húz a kikapart lyuk fölé, s a diákkal naponta folytatja az alagút feltárását.

Eger váránál a török állandó fenyegetőzéssel, árulásra, megadásra való uszítással igyekszik demoralizálni a védőket. Erre válaszul 200 katona kiront. Iszonyú vagdalkozás után térnek vissza. A kinn rekedt tíz vitézt a török a védők szeme láttára kegyetlenül kerékbe töreti. Hegedűs hadnagy elégedetlenséget szít a kasai katonák között. Megbízzák Sárközit, a cigányt, hogy észrevétlenül figyelje mesterkedéseit.

Vízzel telt tálakat, dobokon borsószemeket raknak ki, hogy észrevegyék, ha a török aknát ás a vár alatt. Gergely elmondja Dobónak, jó oka van rá, hogy feltételezze, valóban a törökök közt van a fia. Egyik éjjel bedobták a várba Jancsika kis kardját. Dobó elküldi a rab törököt Jumurdsákhoz követségbe a fiúért. De a katona a megbeszélt helyen kélt másik gyerekkel jelenik meg.

Sárközi rajtakapja Hegedűs hadnagyot, amint a víztartón keresztül bevezeti a törököket. Szabályos tárgyaláson ítélkeznek a hadnagy és cinkosai felett. Hegedűst a vár piacán felakasztják. Az egyik elfogott töröktől megtudják, hogy valóban a török táborban van Gergely fia, de pontosan nem tudják, hogy hol, mert Jumurdsáktól elszökött.

Éva Miklós diákkal egymás után ássa ki az alagút omlásait. Épp egy újabb beomlott elágazáshoz érnek, mikor észreveszik, hogy felfedezték titkukat, zúdul nyomukban a török az alagútba. Miklós diákot arra kényszerítik, hogy fáklyával mutassa az utat. Évát túszként egy katona őrzésére bízzák – szerencsére Varsányi az, a töröknek öltözött kém. Kis idő elteltével beomlik a bejárat felé vezető alagút, s elzárja az utat a még befelé törekvők elől. Indulhat hát a másik ágon Éva Varsányival. A temetőüregnél érik el a várat. Épp temetés van, s Varsányi szavára felhúzzák őket az ámuló emberek. Alig érnek fel, iszonyú robbanás remegteti meg a levegőt. A hős lelkű Miklós diák, amikor a törökökkel elérte a puskaporos kamrát, belevágta fáklyáját a legnagyobb hordóba.

Óriási kavarodás támad a várbeliek között, s örömmámorban úszik a török sereg. Azt hitték, felrobbant az egész vár. Dobó megnyugtatja embereit: csak a sekrestyében lévő 24 tonna puskapor robbant fel. A kár ugyan tetemes, de pótolható. A helyzetet kihasználó török támadását sikerrel verik vissza. Az ájult Éva ruhái közt megtalálják a vár alaprajzát, Dobó azonnal berakatja kőműveseivel az azon feltüntetett járatokat. Megkéri Évát, hallgassa el kilétét, meg ne tudja Gergely, aki a vár esze, hogy itt a felesége. Még elvonná figyelmét a védelemről. Levelet ír Jumurdsáknak az Évától kapott gyűrű lenyomatával, s kéri, küldje el fehér zászlóval Gergely fiát, megkapja érte a gyűrűt és ráadásul a török gyermeket.

A törökök aknát ásnak. Már a palotát lövik. Hordókból, rőzséből, földből emelnek hegyeket a vár körül. Dobó jóformán egy órát sem alszik, mindenütt ott van.  Az ellenség elfoglalja a szeglettornyot. De visszavetik a feltolakodókat a rájuk repülő égő szurkos és faggyús koszorúk. Erre fabástyát rakat az ellenség. Gergely festékes zsindelyt, faggyút, szalonnát, szalmába pólyált puskaporos, kénes bögréket dobáltat a török emelte egyre magasabb hasábba- és rőzsehalmok közé. Mikor aztán hangyaként lepik el az építményt a felfelé mászók, felgyújtatja a fabástyát. A hatás leírhatatlan. Máglyaként ég s a bögrebombáktól pukkadozik az ormótlan alkotmány. Pokoli a rémület és ordítás a lángoló embertömegben. Helyette földbástyát építenek. Ezt látva, Gergely minden eldobott kacatból fegyvert készíttet. A tüzes  hordozók, a füstölő, sistergő, durrogó óriási kerék utcát nyit a falra kapaszkodók soraiban. Nyomában égő, rángatózó elevenek és holtak százai.

1552. okt. 12. Már 32 napja lövik szüntelenül a várat. Nincs már rajta egy ép faldarab. A föld alatt vájt aknákban három helyen is folyik a viaskodás. És a nehezen várt királyi felmentő sereg csak nem jön. Hiába ír, üzen mindenfelé a szarvaskői kapitány is, ő sem kap választ.

„Éjjel ostrom jön ránk! Talpra mindenki, aki eleven!” – adja ki Dobó a parancsot. Érzik, talán az utolsó próba közeleg. „S hull a tüzes szerszám, csattog a csákány, durrog a bomba, recseg a létra, zuhog a fejsze, dübörög, tombol a vérzivatar.” Halottakkal és sebesültekkel tele a vár, a falak és állványok vértől iszamosak. Hozza Varsányi a hírt: elkeseredett a török, éhezik, fázik, fél a szokatlan tüzes szerszámoktól.

A várbeliek kimosakszanak, felveszik legszebb ruhájukat a halál tiszteletére. El vannak szánva a végsőkre. Utolsó misére gyűlik a nép. A vár alatt pedig tengerként hullámzik a török sereg. Összevonták az erőket. A végső rohamban lövést kap a kis Balázs apród. A bőszült anya kardot ránt, s a törökre ront. A gyenge asszony ereje megszázszorozódik. Jó pár törököt a másvilágra küld, míg végül maga is elesik. Egyre több hős lelkű asszony ront az ellenségre. Éva felveszi a kis apród páncélját. Apját, férjét keresi, igyekszik segíteni nekik. Egy vágás a fején találja. Elveszti az eszméletét.

Mikor felocsúdik, mély csend veszi körül. A halottakat szedik össze a túlélők, temetnek. Első szavával Gergelyt szólítja. Alig ismeri fel egymást a két véres, kormos arcú ember.

Egy magányos török nő lovagol be öszvérháton az elnémult török táboron keresztül a várba. Előtte a nyeregben egy gyerek. Meghozta a kis Bornemissza Jancsikát, a Szelimet, saját kisfiát kéri érte. Örömsikoltással szalad felé Éva, kézen fogva a kis törököt. A két asszony magához szorítja gyermekét, és – kezet fog.

A törökök megszöktek. „Nem harcolunk tovább! Allah a magyarokkal van!” – kiáltozták, és elkeseredésükben egyszerűen megtagadták az engedelmességet. Sátrakat, poggyászt hátrahagyva útnak eredtek.

SZATHMÁRY ÉVA

Forrás: 66 híres magyar regény 3. kiadás – Móra Könyvkiadó 1995.