Forrás: mek.oszk
I. Janus Pannonius élete
II.
a) Búcsú Váradtól
b) Mikor a táborban megbetegedett
c) Mar istenhez békességért
III. Janus Pannonius jelentősége
A
Janus Pannonius felvett név. Eredeti neve Csezmiczei János. 1434-ben született
Csezmicén, Horvátországban. Neveltetéséről nagybátyja, Vitéz János, esztergomi
érsek gondoskodott. Hét évet töltött Ferrarában, ahol a humanista műveltséggel
ismerkedik, tanul, fordít, verseket ír. Hazatérve nagyváradi kanonok, majd
pécsi püspök lett. Részt vett a király hadjárataiban, később azonban
szembefordult politikájával. 1472-ben a horvátországi Medve várában tüdőbajban
meghalt. Olaszországból hozott gazdag könyvtáranyaggal gazdagította Mátyás
könyvtárát.
A
Búcsú Váradtól című műve egy korai
verse. 1451 elején Ferrarából vakációra tért haza, s szabadsága egy részét
Nagyváradon töltötte. Innen hívta nagybátyja Budára, ekkor írta ezt az elégikus
hangvételű verset.
A
búcsúzás mindit összetett érzés: visszatartó kedves emlékek és várható élmények
keverednek. A hazalátogató Janus Pannonius verse a humanista reneszánsz
otthonaként mutatja be Szent László városát, Nagyváradot.
A
középkori monda szerint, mikor a székelyek élethalálharcot vívtak a tatárokkal,
egy hatalmas alak jelent meg köztük kezében csatabárddal, s eldöntötte a
küzdelmet a magyarok javára. Utána László király bebalzsamozott testét verejtékben
fürödve találták koporsójában, a nagyváradi székesegyházban.
A vers szerkezete hét egyformán felépülő
versszakból áll, melyeket a motívumok és az értékek ellentéte jellemez.
Mindegyik versszak hatsoros és 11 szótagból áll. A költő egy-egy versszakban
búcsúzik a Nagyvárad környéki téli tájtól. Az utazást a hó, a ködös fagy
nehezíti meg. Később feloldódik a szorongó, tétova hangulat. A negyedik
versszakban a város visszahúzó elemei jelennek meg. Búcsúzik a hőforrástól,
Vitéz János humanista könyvtárától, a híres királyszobroktól.
Janus
Pannonius Szent László pártfogó segítségét kéri az utazás alatt.
„Hajrá,
fogyjon az út, társak, siessünk!”
A
refrén, a versszakok végén ismétlődő útrahívás a vers erőteljes dinamikáját
adja. A Budára siető izgatott költő lelkivilágát tárják fel ezek a sorok.
Maradna: mert ideköti a táj, a város szeretete, a humanizmus eszményképe: Vitéz
János könyvtára, a híres királyszobrok, a város történelmi emlékei, a szent
király tisztelete, de sietnie kell Budára. A téli táj bemutatásán a költő belső
lelkivilágának hangulata tükröződik. Ez a búcsúvers a magyar humanista líra
hazai tájon fogant első remekműve. A türelmetlen tettvágy, a feszült várakozás,
vágyódás a múlt szép élményei után és a jövő iránti bizakodás érzése hatja át a
költőt.
Életrajzából
tudjuk, hogy ezt az utat valóban megtette. Az elégia tehát valóságos élményeken
alapszik. A vers érzelemvilága, kifejezésmódja ezért is ennyire hiteles. A
költő személyesen érezhette át az útnak minden gyönyörűségét és gyötrelmét. A
vers zártsága és a lírai én zaklatottsága között ellentét feszül, mint ahogyan
a megjelenített képek, jelenetek nyugalmát a refrén dinamikus ereje
ellenpontozza.
A
versszakok a búcsúzásnak egy-egy motívumát szólaltatják meg. A téli táj képei
növelik a költő szorongását, de tudata minden versszak végén azt erősíti benne,
hogy menjen, siessen, mert Budán a király várja őt. A kedves emlékek feletti
nosztalgiázás és ezzel szemben a minduntalan parancsoló kötelességtudat a
humanista ember értékrendjét mutatják.
Janus
Pannonius 1464-ben részt vett a Zvornik várát ostromló hadjáratban. A költő
szervezete nem bírta a tábori életet, és hamar megbetegedett. Ekkor írta a Mikor a táborban megbetegedett című
versét, mely 60 disztichonból áll. A forró láz eszébe juttatja Prométheuszt. A
Prométheuszt átkozó sorok között feleleveníti a régi aranykort, azt a kort,
amikor még nem volt szenvedés. A versben a különböző érzelmek váltakozása,
hullámzása jelenik meg. Majd az ironikus önjellemzés és a késő bánat hangjait
hallhatjuk. Barátai hiába intették, nem hallgatott az okos szóra, most pedig
bűnének következményét, a betegségét kénytelen elviselni. A verssorok
rettenettel és halálfélelemmel teltek meg. A költő perbe száll a sorssal, a
könyörtelen istenekkel. Nem akar meghalni, de hiába fél, érzi, hogy itt a vég.
Ettől kezdve búcsúzássá válik a vers. De nemcsak a fiatal férfi búcsúzik, hanem
a költő is, akinek halálával a neve is elvész.
Janus
Pannonius szembefordult mindenfajta háborúval. Humanista szemében pedig az
egyik legfontosabb érték az élet, a béke. Mikor már megundorodott mindennemű
háborútól, akkor írta a Mars istenhez
békességért című versét. Mars emberellenes isteni tevékenysége ellen szólal
meg. Az első 14 sor megszólítások halmozása. Az első 7 sorban istenfélő
magatartást tanúsít, majd a második 7 sorban elutasító gyűlölete kap hangot. Az
utolsó sorban egy elcsendesülő könyörgést rebeg: „Atyánk, kíméld megfáradt
pannon népemet!” Ebben a mondatban csupán a megfáradt nép iránti aggodalomból
szólal meg.
Janus
Pannonius a humanizmus korának egyetlen jelentős magyar költője volt, aki
méltán mondhatta: „Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld”.
Forrás:
Házi dolgozatok könyve 1. – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig –
Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése