(Gyermekeimnek irtam)
Élet-úton most indult életnek,
Gond nélkül futó kicsi patakok!
Az átöröklés roppant folyamából
Nektek vajon milyen rész adatott?
Letűnt századok távoli ködéből
Milyen szineket hoztok ujra fel?
S milyen dallamot zendit veletek
A jelen a múlt hangjegyeivel?
Új gyantát izzad a régi dalokhoz
A hargitai fenyőrengeteg;
Vihar-szántotta erdélyi rögökből
Egy-egy porszem megéled bennetek.
**
Kidőlt kópjafás székely temetőben
Porladnak az apátok ősei:
Aratás-vetés, határőrizés
Viharban is jókedvű hősei.
Kérges tenyerük az eke szarvát
A köves földbe keményen lenyomta
S mint színes vadvirág a réteken,
Úgy nyilt lelkünkben a mese s a nóta.
Mit örökségül adtak fiainknak,
Föld-szerelem volt a szilás talajon
Megkapaszkodtak millió gyökérrel,
Mint gyér boróka fenn a havason.
**
Csendben várnak anyátok ősei
A házsongárdi öreg
fák alatt;
Nem látják meg az új kereszteket
S nem hallják az idegen szavakat.
A szombatfalvi kicsi temetőre
A sok százados cserefa vigyáz…
Ott fenn a mohás békesség-tanyán
Nem tudják hogy már rom az ősi ház.
Nekik nem fáj az újuló vihar,
A romló ház s a ritkuló sorok,
Örökzöld nő a poraik felett:
Régi urak, papok, professzorok…
**
A sirokon friss virág nő a porból.
Ti is, ti is porból vétettetek!
Az életet már rég leélt apák
Szent örökén utódok lettetek.
Az, Aki mindent teremtett s akart,
Rajtunk keresztül titeket kötött
A végtelenbe tova-nyúló lánchoz
Két szemnek a jelen s jövő között.
Isten tudja, milyen lesz sorsotok,
Lesujt rátok, vagy átölel a karja?
… Ő kovácsolta századokon át
S úgy folytatódik, ahogy Ő akarja…
A
Székelyföldről eltávozott, de el nem szakadt írónő versei már széles körben
ismertek voltak, amikor egy kis csokorra valót végre Tavaszból Nyárba címen önálló kötet alakjában is megjelent. A
kötethez a beindító s a kezdő lépéseiben támogató Tompa László írt bevezetőt s ezért a Biróné Váró Éva költészetének jellemzésére legilletékesebbnek Tompa
szavait tartjuk, ami szerint az „egy nyugodt felszínű, tiszta szívű
tengerszemre emlékeztet. – A nyugalmas tisztaság megvan nemcsak a költészet
tartalmában, az érzések rendjében, hanem a versek formájában is, amelyek
maguktól születő természetességgel, közvetlenül fejezik ki Váró Éva
mondanivalóit.”
Forrás: Székelység 9. évf. 5-6. sz. 1939.
