Régen volt. Téged akkor még Pabinak hivtak,
Vén diófánk alatt csöpp ibolyák nyiltak,
Jácintok kandikáltak kiskertek mélyén,
Hunyó nap aranylott bárányfelhők szélén
S a mesgyék végén orgonák ébredeztek.
Lehunyt szemmel látom még szögletét a szádnak,
Piros foltját itt-ott a húsvéti tojásnak.
Kezdted a búcsuzást: otthon csomagolnak.
A messzi városba visszamegyek holnap
S hogyha majd nagy leszek, eljövök magáért!
A nyárig néha-néha gondol ugy-e rám?
Üzenjen sokat, ha bejön az édesanyám…
- Másnap visszanéztél még a falu végén,
S valahol az elnyütt diák-zsebed mélyén,
Kis papirt forgattál, nevem volt ráirva.
Régen volt. Sok húsvét elszaladt azóta,
Hányszor hajtott uj rügyet a mohos diófa!
Most ujra nyilnak alatta ibolyák,
De hiába várlak azóta kis diák!
- Csendes a te álmod, tavaszi estéken…
Forrás: Dombóvári Hírlap 5. évf. 15. sz. 1921. ápr. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése