Mottó:
Ez egyszer legyen szived szava most,
és ne a bölcs észé a mestered,
hangfogót a büszkeség szavára
oly könnyen tesz a szív, hogyha szeret.
Hallod dobogó szívem halk szavát?
Kérdi Tőled, mért vagy olyan büszke?
Hiszen egy meleg, kicsi, jó szavad,
lelkemről sötét felhőket űzne?
Meleg, hivó, megértő szavadra
bánatom is, hej, de messze szállna,
és bus szememnek hulló könnye is,
egytől-egyig örömkönnyé válna.
E szó elűzné borus nappalom,
álmatlan éjem, hideg kis szobám,
és koldusmód sem járnék egyedül tovább,
az élet tövises utján!
Lásd! Az én szivem is csal, ha büszkeségről szól,
hiszen a lelkem éppugy imád ma, mint régen.
Hidd el, hogy minden metsző, gunyos szóm valótlan
s hazugság minden dacom, gőgös büszkeségem.
Forrás: Dombóvári Hírlap 5. évf. 10. sz. 1921. márc. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése