Éjjel az utcák mint a gyászszalag
Fonódnak át a néma városon
S borzongva néznek görnyedt házfalak,
Ha bús soruk közt lépted átoson.
Bágyadt gázlámpák álmatlan szemén
Vérző sebekként sir az esti láng;
A lelkeden is könnyező remény
Felejti már, hogy este mit kívánt.
A sarki szinlap homlokán a ránc
Tán kis szinésznők énekén borong
A kósza szélben ring a régi tánc
S hervadt levélkék karján elbolyong.
Ugy futsz utána, mint a kisgyerek,
Kit láthatatlan angyalszárny vezet,
Szemednek könnye lassan lepereg
Míg ismerősként visz a kövezet.
Egy ház előtt csak megtorpan veled,
Hol Csipkerózsád régen elaludt
És költögetve, édes szó helyett,
Megcsókolod a hunytszemü zsalut.
Forrás: Dombóvári Hírlap 6. évf. 16. sz. 1922. ápr. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése