Ó elefánti fakó falu zárda
Te dajkáltad a bánat Ányosát,
Ki könnyet himzett a hűs holdsugárba
S reményt rimelve várta városát.
Celládban másolt bús epistolára
Titkos csillagról halk elégiát,
Itt betüzte: Budára visszavárja
Egy kisded csapat s az öreg Virág.
Ó elefánti számüzött s te klastrom,
Látod, velem már nincs is, ki virrasszon
S oly hűs a magány s a magyar rengeteg.
Itt elmaradoz barát, epistola,
A nyár az őszbe csüggedve visz tova
S rimmel reményre már nem is csengetek.
Forrás: Dombóvári Hírlap 6. évf. 16. sz. 1922. ápr. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése