Vérben, viharban, jajban, fájdalomban.
Mi átvonaglott az idők felett,
Egy új világ új szívverése dobban,
Mint égi, bátor, érces üzenet,
S küld áradó, öregzengő dalokban
Nekifeszült, pirosló tüzeket.
Jöttünk egy vágyban összeérzeni, -
Ez új világ új szívverése: mi!
Bennünk tüzes kohók izzása lüktet,
Tömör nyelvünket ékesíti hang,
Hallatni mély búnkat, víg örömünket:
Bimm-bamm, ha kell, s kell: giling-galang…
S szárnyalva, hagyni renyhe földi bűnnek
A zürzavart, mi zúg, kavarg alant.
Kohók izzása, érces hang-erek:
Mind a tiétek bennünk, emberek!
Ércszivünkben a drága múltból is van,
Ezért nem oly sivár a bús jelen,
S míg szemeztek jövők ködébe pislan,
Mi zengünk-zugunk nappal-éjjelen.
S szónk lelketekbe reszket századiglan,
Mint bűvös húr mély, régi hangszeren.
A lét küzdelme igy nem lesz teher,
Ha fent s alant szivünk össze ver!
Ha lelketek kinyilik szent örömben,
A lendöletnek hangunk ád erőt.
Ha elborul, bánatba, gyászba döbben,
Hangunk jajong a temető előtt;
Vihar ha dúl a dörgő mennyözönben,
Ércünk védi a néma reszketőt.
Szent hivatás ez, nem csal, nem csalat:
Földről az éghez zengő kapcsolat!
Igyátok hát bízó, mohó fülekkel
Köszöntő haragunk friss zuhatagát!
Új bánatoknak hogyha jönniök kell,
Vigaszt csak templomok harangja ád.
S a gonosz is riad zavart szemekkel,
Akárhogyan kendőzze is magát!
Mi magatokra soha nem hagyunk,
Küzdelmetekre Ament kongatunk!
Ég s föld között, pihenve vagy lebegve,
Ébren, álomban sorsunk egy-iker!
Szálát az ég plántálta szivetekbe,
Földiek azt immár nem tépik el!
Bimbózzon ünnepléstek ifju kedve:
Szent irigyünknek örökkön élni kell,
S nem bontja meg idők szeszélye sem…!
Bimm, bamm, - rá kongjuk ünnepélyesen!
Kolozsvár, 1924. IX. 29.
Forrás: Magyar nép IV. évf. 41. sz. 1924. okt. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése