Kurta padokban apró emberke.
A nagy Tudományból ma van az első óra.
El fogom majd mondani nékik:
Az Isten s a Szentkönyvek hogy’ beszélik.
Áhítattal hallgatnak a szóra.
Isten alkotta ezt a nagy világot.
Isten gyujtott a sötétbe’ világot.
Isten hozta elő az embert, az eget.
Istentől való minden, ami van…
Az Isten mondja: így van gyermekek.
Szómra-tapad ajkuk, szemembe néz
ragyogó két-szemük.
Tiszta szívű még s ártatlan mindenik.
Tekintetükben nincs kételkedés.
Hitben-fényes tudás lángoló szeretés
lelkük egész valója.
Hitüket az áldott Isten ója.
Örvény-igazságok.
Agy emésztő rengeteg talányok.
Megremegek, ha életutamban
reátok találok.
Boldog kicsi gyermek,
ki vonakvás nélkül fogadod e kincset,
melynek mély valóját
parányi eszeddel meg sem is érinted…
Angyal-szivű gyermek…
ki az Úrnak nyitva tartod a lelked’
hogy – akit eszükkel kérkedő tudósok
csillagokba nézve, tengermélybe szállva
nem találnak itt-lent –
te réti virággal játékidat játszva
megtaláld: az Istent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése