És útba kezdtem pöttön bujdosóként
És elbúcsuztam hosszan, könnyesen…
A szeptemberi égen szürke felhők folytak,
Mint őszi estén köd a vizeken.
Az ezüstnyárfák – vén elázott holtak
Összeborzongtak félőn, rémesen.
A pusztuló kert árván sírt utánam,
Holdas néma útján őszi szél dalolt,
Zokogó hugom hófehér ruhában
Kis kerti padunk karjára hajolt
S úgy nézte… nézte árván, elhagyottan,
Hogy fut az utam a kék hegyekig…
(Csöpp ágyam azóta váró-boldogan
Esténkint puhára hiába vetik.)
Forrás: Dombóvári Hírlap 6. évf. 10. sz. 1922. márc. 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése