A komor, korhadt cellarácsra
Hull, hull az őszi enyhe fény…
Az alkony halkan zongorázza
Dalát a mennybolt kék egén,
Az alkony halkan zongorázza
Dalát, mely muló, tünt remény
S az ősi kert őszi platánja
Sirdogál rozsdás levelén.
A dómnak ékes, vert keresztje,
Az ódon, ónos ablakok
Ködbe vesznek, mint könnyes este
Szendergő, szelid csillagok.
Ködbe vesznek, mint könnyes este,
Kiket a csillag elhagyott
S remény nélkül, bánattal telve
Tört lelkük csonka dalba fog.
Az ősz egyhangu mélabúja
Borong a kerten, tornyokon…
Ó, gyászos élet – csendes ujra
Remegő szivvel gázolom.
Ó, gyászos élet – csended ujra
Szegény kezemmel átfogom
S lelkem őszi zenéjét fujja,
Mint kósza diák egykoron.
*(A költő most megjelent Kolostori csend c. verseskönyvéből.)
Forrás: Dombóvári Hírlap 1. évf. 41. sz. 1917. okt. 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése