Ismét vasárnap, ismét bánatok.
Vig társaság van ismét nálatok.
És zongorázol ismét könnyedén
S melódiáit nem hallom meg én.
Ismét vasárnap. Kedvem arra tér…
Oly szép lehet a déli sétatér…
A sok napernyő és a sok leány…
Úgy járhatsz közöttük, mint egy halk talány.
Ó, merre rebben kedves, szép szemed?
És hány lovagnak válaszol nemet?
És vár-e ismét édes óhajod?
És hozzám ér-e könnyü sohajod?
Ó, érzed-e, hogy szivem arra jár
És régi vágyam lassan rád talál,
Szeliden fogja gyenge kis kezed
S a zürzavarból csendben elvezet?
Ó, érzed-e, hogy mindent elhagytunk
És elkószálunk egyedül, magunk?
S engyelgő, boldog sóhajunk után
Úgy repül az édes délután.
És ujra vár a kedves otthonod.
Fejem karoddal lágyan átfonod.
Végső tekintet. Hosszu kézfogás
És messzeszáll a drága álmodás.
És ismét árva ünnepeste lesz:
Szivünk felett bus felhő lengedez.
Szemünkön sirnak bucsunk cseppjei
És gyászunk terhe szivünk ellepi.
Forrás: Dombóvári Hirlap 6. évf. 4. sz. 1922. jan. 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése