Karácsonyestén, gyertyagyújtáskor
Fehérbe vonta anyánk az asztalt
S ki a szegények édes barátja,
Balzsamával minket is vigasztalt.
Sugárzó arccal néztük a zöld fát,
Alatta állva, mindent csudálva…
Pedig csak néhány aranyos dió,
Néhány cukorka került fájára.
Öt fehér gyertya – ennyien voltunk –
Mind vékony kis szál az olcsóbb fajta…
Mégis mintha menyországban járnánk,
Mi gyerekek úgy álltunk alatta.
Másnak juthatott díszesebb, szebb fa,
Mi nem könnyeztünk ugye jó apám?
Pedig most érzem, édes anyámmal
Ezért sirtatok e szent éjszakán.
Karácsonyestén, gyertyagyújtáskor
Fehérben áll-e most a kis asztal?
S ki eddig hozzánk leszállott ez éjjel,
Szeretetével most is vigasztal?
Van gyertyaégés, van gyertyaoltás,
Öt vékonyas szál ég most is a fán?
Néhány halk fohászt küldenek-e értem,
Ki távol vagyok e szent éjszakán?
Karácsonyestén, gyertyagyújtáskor
Behallik hozzám a szent zsolozsma,
Fényes teremben, csillogó fényben
Áll a sokgyertyás, nagy karácsonyfa.
Tudja az Isten, mi jut eszembe,
Úgy elsirok a fényes fa alatt…
Te fehérbe vont szegényes asztal
Tán úgyis téged… téged siratlak!
Forrás: Dombóvári Hírlap 5. évf. 52. sz. 1921. dec. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése