A nyárfák alatt az ezüstös vizen
Lecsukódtak már a sárga lótuszok…
Mara, ma néked az anyám üzen.
Nagy, fehér házunk most csupa bánat,
Ugy járunk benne, mint szegény árvák.
Mara, beteg anyám sokat sir utánad.
Esténkint szobánkon bus sejtelem fut át,
Míg künn a ködben őszi szél zokog.
Hallottam, készül menyasszony ruhád.
Agg, komor apám is sokszor emleget,
A könny elfutja ilyenkor szemét.
Mara, ugy-e már ne várjuk lelkedet?
Mi hozzánk soha, soha nem jössz el.
Beteg anyámat hiába biztatom.
Temetés lesz nálunk, sejtem, most az ősszel.
A nyárfák alatt az ezüstös vizen
Lecsukódtak már a sárga lótuszok…
Mara, az anyám utolszor üzen!
Forrás: Dombóvári Hírlap 1. évf. 35. sz. 1917. aug. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése