I.
Anglia
a legtökéletesebb ország, az angolok pedig mintaképei a földkerekségén élő
minden más népnek; de még azon is felül, mert nincs szó azt kimondani, mily
nagyszerű erényekkel ékeskednek Albion fiai és leányai és Bardos Alice nem is tud
más boldogságról álmodni, mit arról, hogy egyszer Angliában élhessen.
Angol
könyvet olvas, angol nyelvet beszél, angol lovat ül és angol vendégeket
hívogat, mely vendégek szentül hiszik, hogy ha egy magyar tárgyú képet vetnek
albumaikba; vagy hazatérve valamelyik lapjukban felfedezik Magyarországot, mint
nem egészen barbár országot, ezzel rendkívüli módon lekötelezték nemcsak Bardosékat,
de az egész nemzetet.
…És
Bardos Alice nagyon, nagyon szeretné, ha utazásaiban valaki angolnak nézné.
Hej! ha felcserélhetné azt a kecses, se nem kicsiny, se nem magas termetét egy
hosszú, sovány angol miss-sel, a barna-piros hamvas arcát, a ragyogó fekete
szemét azzal a márvány fehérséggel és hideg, világos szemmel!
De
hát nem lehet, semmi módon nem lehet! Ezt még az édesapja sem tudja a kisleánya
kedvéért helyreigazítani, pedig az mindet tud, mert rengeteg tudományú férfi és
az imádásig szereti az ő eszes, bájos kisleányát.
A
mama szintén angolimádó és a tudományokat kedvelő művelt asszony, akinek éppen
nincs ellenére a leányka vágya. Édes örömest menne hosszabb tartózkodásra
Londonba, ahol majd kedvére búvárkodhatnék a könyvtárak, képtárak és mindenféle
tárak gazdagságában.
. . . . . . . . . . .
Aztán
amint odaértek – már tudniillik Londonban – a kisleány szívecskéje teljes
melegével mondott köszönetet édesapának azért a vételen boldogságért, melyet
akkor érzett, midőn megpillanthatta az imádott óriásvárost: Londont. És az a
boldogság a végtelenig fog nőni ott, ahova úgy vágyott. bár itt lehetne édesapa
is, hogy legyen olyan boldog…
Édesapa
már volt ott, s ennek okán csak mosolyog a „baba” levelén. bizony itthon ki sem
gyógyultál volna soha az angol-imádásból; azok a remek angol művek, melyeket
olvastál, csak fokozhatták vágyadat; így volt az nálam is, azért nyugodtan
engedtelek, kedves kis babám, a szürke, ködös világvárosba, majd meglátom,
lesz-e kedved ottmaradni örökre?
Sok
helyen megfordultak, sok mindent láttak, sokról írtak, de egy dologról – az angol
udvariasságról – sohasem írtak. Hej! pedig a kisleány szívecskéjének a mélyén
volt egy hő kívánság: hogy nagyon, nagyon megdicsérhesse annak az imádott
országnak a népét, az – úri népét. Minden nap fokozódott ez a vágya, de az
alkalmat nem adták meg hozzá azok a megtermett angol urak, kik lépten-nyomon
csak ott álltak egy kép és a kisleány látcsöve között; úgy, hogy Alice meg a
mamája is sokkal több szürke kabátos angol hátat láttak a tárlatokon, mint
amennyit óhajtottak volna.
Ahol
csak megjelentek, mindenütt azt tapasztalták, mily lázas sietséggel, a
szomszédok teljes mellőzésével igyekszik mindenki az előnyösebb helyek
elfoglalására; s különös! Arra nem gondol egy is, hogy van e tolongó sokaságban
két gyöngéd női teremtés, aki messzi földről jött ide angolt imádni!
A
királyi képkiállításra tolongott a közönség és ott volt Alice is a mamájával;
nagy vággyal jöttek, hogy végre megláthassák azokat a képeket, melyekről már
olvastak és… és annyi szürke kabátos angol hátat sohasem láttak még, mint
aznap.