Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.
Találkozhatunk a költeménnyel szerelmes vallomásokat magában foglaló gyűjteményben, és beválogatták olyan antológiába is, amely magyar költők istenes verseit tartalmazta.
Mi hát ennek a hat strófának a tárgya? Egy férfi profán szerelmi megnyilatkozása vagy egy istenkereső lélek, egy "Istenhez hanyatló árnyék" (Balassi Bálint) leborulása a Mindenható előtt?
Szerelmi költészet és vallásos költészet egymásba játszására, arra, hogy az udvarló vers vallásos költeményként, illetve a vallásos szöveg szerelmi poézisként értelmezhető, a klasszikus világirodalmi példa az ÉNEKEK ÉNEKE. Ez a Salamon királynak tulajdonított textus az ószövetségi szent könyvek között található. Vannak, akik pusztán profán jelentését fogják fel a mának, és azt mondják, az ÉNEKEK ÉNEKE nem állmásból, mint a vőlegény és a menyasszony kölcsönös szerelmi énekeiből. Mások a szövegnek allegorikus értelmet adnak, s úgy vélik, hogy a szerző itt a vallásos élményt a szerelem szavaival fogalmazta meg; a vőlegény és a menyasszony kapcsolatába Jahve és Izrael népe, vagy Krisztus és az Egyház, vagy Isten és a feléje törő hívő lélek misztikus viszonyát látják bele.
Szerelmi vallomás és istenélmény egymásba játszása a köznyelvben is megfigyelhető. A szerelmes férfi azt mondja kedvesének: imádlak, agy "térdet-fejet néki hajték" (Balassi). A hívő lélek pedig így fogalmazza meg imáját: Édes Istenem, Drága Jézus, Szép Szűz Mária.
Pilinszky versének kétértelműsége abban rejlik, hogy nem látványt, nem kézzelfogható arcot, nem szerelmi történetet idéz föl, de nem is a vallásos szövegek, az imák megszokott hangján szól. A vers látomás, vízió, a költő létállapotát, világérzékelését fejezi ki, és sokkal közelebb van az álomhoz, mint egy női arc vagy a megszokott istenkép leírásához.
Hogy a vers nem pusztán profán szerelmi vallomás, hanem a költő istenélményének adekvát kifejezése,már az első olvasáskor több elem fölkeltheti a gyanúnkat.
Itt van mindjárt a vers címe: ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ. A kifejezés jellegzetesen vallásos szövegekben, imák végén szokott előfordulni a MINDÖRÖKKÉvel együtt. Jelentése: az idők végtelenségéig. De az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ a MINDÖRÖKKÉnél is több, súlyosabb. A fokozás, a túlzás a magyar nyelv természetéből következik. Amit a latin eredeti egyetlen szóval (és prepozícióval) fejez ki (IN AETERNUM), azt a magyar két szóval, fokozással adja vissza. Nyelvünk régi tulajdonsága ez. Már a HALOTTI BESZÉDben a kétszavas latin MORTE MORIERISt a magyar átköltés megtriplázza: HALÁLNAK HALÁLÁVAL HALSZ.
A versben egyetlen hasonlat fordul elő, a hatodik sorban: "MINT IZSÁK AZ ATYJÁT, ÉN SE KÉRDEZEM". A kép vallásos eredetű. Az ÓSZÖVETSÉGből, a TEREMTÉS KÖNYVE 22. fejezetéből ismerhetjük a történetet: "Isten próbára tetet Ábrahámot és így szólt hozzá: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen..." Mikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta a kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből..." Az odaadásnak, az engedelmességnek ezt a példáját nyilván csak így egészíthetjük ki, csak így folytathatjuk a versben: "MINT IZSÁK AZ ATYJÁT, ÉN SE KÉRDEZEM" Tőled, Atyámtól. Vagyis: a hasonlat nem egy más nemű személyre, hanem csak a mennyei Atyára, az Istenre vonatkoztatható.
A versnek egy másik helye is nyíltan vallásos képzetet kelt. Ez a 13. sor: "HALÁLOM UTÁN MAJD ÖRÖK ÖLEDEN, / FÖLPANASZLOM AKKOR..." A halál utáni létezés és az örökkévalóság reménye a vallásos hit fontos eleme.
A vers Pilinszky második kötetében, a HARMADNAPONban (1959) jelent meg. A tartalomjegyzékben megírását 1948-ra datálta. A sorok keletkezési idejénél sokkal fontosabbnak látszik a kötetben történt elhelyezése. A vers a két ciklusból álló kötet első, SENKIFÖLDJÉN ciklusában található,a nyíltan vallásos ihletésű PANASZ és az áttételesen Istenhez forduló MIRE MEGJÖSSZ között. A PANASZban nyíltan kimondja: "Számíthatok rád istenem? / Úgy vágyom közeledre". Az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ mintha ennek az Istenhez forduló panasznak lenne a folytatása: a szenvedélyes szerelem elragadtatott szavait használja a misztikus áhítat, a személyes istenélmény kifejezésére.
Vagyis minden kétértelműsége mellett a vers a költő vallásos hitét fogalmazza meg. A hat szakasz tehát az istenszeretet és nem pedig az emberszeretet, a földi szerelem vers. Tárgya: a költőnek az Istenhez való személyes jellegű viszonya. A kétértelműség miatt azonban ne nehezteljünk: épp ez a kétértelműség (a másképpen is értelmezhetőség) a költemény intenzitásának, megszólító erejének legfőbb forrása. Úgy is mondhatnánk: épp ebben rejlik líraisága, költői szépsége; ezért költészet és nem teológiai fejtegetés. Maga Pilinszky vallotta: nem "katolikus költő", hanem "költő vagyok, aki katolikus".
A versnek két "szereplője" van: az "én" meg a "te". A két személyt ellentétes viszony kapcsolja össze. A lírai szerkezetet a különféle idősíkok váltakozása, valamint a két személy közti ellentétes viszony változása, a vers indulati íve határozza meg.
A vers idősíkjai: az első három versszak a jelen állapot rajza, a negyedik a jövőről beszél, az ötödik első két sora a múltat idézi, a vers további része, befejező hat sora - mivel a magyar nyelvben a jelen idővel a jövő időt is ki lehet fejezni - egyszerre lehet jelenre és jövőre vonatkozó. A vers két szereplője közül az előtérben a költő személye áll: rá utal 16 ige (VÁROK; MEGYEK; ADOK stb.) és kilenc birtokos személyrag (SZEMÉRMEM; PANASZOM; KESERŰSÉGE stb.), a másik pólus jelenlétét csupán nyolc ige (VÁRATSZ; terelsz stb.) és hét birtokos személyrag (RAGYOGÁSOD; ÖLED stb.) érzékelteti. A két személy közti távolságot, ellentétes viszonyt az ellentétes tartalmú igéken kívül a hét tagadó kifejezés (NEM - háromszor, SE, ÚGYSE, ÚGY SINCS, SOHA) hangsúlyozza. A szakaszok érzelmi íve egyre emelkedik, a két szereplő között a feszültség egyre nő. A vers indulatmenetének csúcspontját többféle nyelvi eszköz érzékelteti. Az igék jelentésében kifejezésre jutó fokozás: FÖLPANASZLOM; KISÍROM; CSILLAPÍTHATATLAN SÍROK HANGOSAN; ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ SÍROK; VÉGEÉRHETETLEN ZOKOGOK. A melléknévi fokozás: HEVESEBB, SZOROSABB. A szóismétlés: AHOGY - AHOGY, EGYRE - EGYRE - EGYRE. Az ellentét: BOLDOGABB - BOLDOGTALANABB. A vers érzelmi csúcsa az utolsó versszak, aho9l ezek a nyelvi eszközök együtt vannak jelen. Gondolatilag is ez a vers tetőzése. Itt jut kifejezésre: bármekkora távolság választja el egymástól a két személyt, bármennyire ellentétes tartalmú a kettőjük közötti viszony, egyre nyilvánvalóbb egymásrautaltságuk, szoros és eltéphetetlen kapcsolatuk.
A költemény nyelvi eszközei közül talán a mondatépítkezés a leginkább figyelemre méltó. Ez pedig a költemény versformájával van szoros kapcsolatban.
Az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ hat négysoros, páros rímű (aabb) versszakból áll. Minden versszak formailag egyetlen, nagy kezdőbetűvel jelölt mondat. Egy sort 11 szótag alkotja, a sorok élesen két periódusra, 6+5 szótagra oszlanak, melyen belül további tagolódás lehetséges. Bár a trocheusi lejtés halványan érzékelhető, a vers ritmusát alapvetően a magyaros verselés, az ütemegyenlőség törvénye határozza meg. Ami igazán fontos: a vers magyaros ritmikai tagolása határozza meg a költemény nyelvi tagolását, mondatépítkezését. A verssorhatár (amit a rím nyomatékosít) csaknem kivétel nélkül, az ütemhatár pedig (melyet a zenei cezúra emel ki) igen gyakran a gondolati határral, a mondathatárral, a nyelvi szerkezeti periódussal is egybeesik. Áthajtás (enjambement) egyetlen helyen, a 19-20. sorban fordul elő. Egy másik helyen közbeékelt szószerkezet szakítja meg a mondatot ("TESZEM SZÓTALAN, SZÓFOGADÓ SZOLGA, AMI HÁTRA VAN"). Egy verssor egy mondattal azonos 12 esetben. Egy verssor két tagmondatot alkot kilenc alkalommal. Egy verssorban négy tagmondat, négy állítás fordul elő egy alkalommal (a vers nyitó sorában). Két verssor alkot egyetlen tagmondatot a vers utolsó két sorában. Ez a sajátos verskezdés és a vele ellentétes szerkezetű mondattípus a vers végén nyelvtanilag is sajátos keretet ad a költeménynek.
A vers többnyire egyszerű kijelentő mondatokból áll (például "TŰRÖK ÉS TÖRŐDÖM ENGEDÉKENYEN"). Az alárendelő összetett mondatok többnyire (hét alkalommal) HA kötőszóval kapcsolódó feltételes tagmondatból állnak (például "MEGYEK, HA TERELSZ"). Továbbá három tárgyi alárendelő mondat fordul elő (például "ÉN SE KÉRDEZEM, MIVÉGRE SANYARGATSZ"). És a már említett egyetlen teljes (MINT kötőszóval kapcsolódó) hasonlatot találjuk. A feltételes alárendelő mondatokban a kötőszónak a megszokottól eltérő elhelyezése ("HANGOT HA ADOK" - ha hangot adok helyett) nagyobb gondolati nyomatékot ad, illetve a mélyebb érzelmi-indulati lelkiállapot kifejezője. A szabályostól eltérő, szokatlan szórend mindig emocionális eredetű költői eszköz. Már Zrínyinél: "Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó" - a kék ég fed be, ha nem a koporsó helyett.
A mondatépítkezés hű tükre a "hagyományos" versben a központozás. A 24 sor közül 23 sor végén írásjel is jelöli a mondathatárt. (Kivétel az említett enjambement a 19-20. sorban.) Az írásjelek közül a sorok végén pont háromszor, kettőspont, kérdőjel és felkiáltójel kétszer-kétszer, vessző tizennégyszer fordul elő. Továbbá a tagmondatok és a felsorolás tagjai között 11 vessző található. Nyelvtanilag egy helyen fölöslegesen használ vesszőt a költő (ám elhagyása enjhambement-ná tenné a sort), két alkalommal viszont a vessző hiányát érzékeljük ("SŰRŰ PANASZOMMAL JOBB /,/ HA HALLGATOK"; "ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ SÍROK /,/ AMIÉRT..."). A költő nyelvi-helyesírási következetlenségei között kell megemlítenünk néhány ékezetproblémát. Pilinszkynél a szóvégi ű rövid (SŰRÜ, KESERÜ), az igékben előforduló - ÍT többnyire rövid (VAKITOTTÁL, SZORITÁSOD), de egyetlen versen belül is találunk ellenkező példát 8CSILLAPÍTHATATLAN). Ezek a látszólagos következetlenségek, írásjel- és ékezetproblémák a költő sajátos beszédmodorára, kiejtési sajátosságaira vezethetők vissza, Pilinszky ugyanis a nyelvtani szabályokat (mind az interpunkciót, mind az ékezést) a versforma, a ritmus, az élőbeszéd, a zeneiség magasabb törvényének rendeli alá.
A versnyelv legkisebb elemei, a szavak is külön figyelmet érdemelnek. Alliteráció és szójáték (azonos hangzás és ellentétes gondolati tartalom) egyszerre van jelen ezekben a kifejezésekben: VÁROK - VÁRATSZ; HALLANÁD - HANGOT ADOK - HALLGATOK; TŰRÖK - TÖRŐDÖM; BOLDOGABB - BOLDOGTALANABB. A Biblia nyelvére emlékeztető sajátos szóhasználat archaizáló hatást kelt: MIVÉGRE SANYARGATSZ; SZÓTALAN , NAPPALOM; FÖLPANASZLOM; ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ; MIÉRT; AMIÉRT. És vegyük észre azt is: mi kelti a vers nyelvének roppant tömörségét és mozgalmasságát, a mondatok nyelvi feszültségét. A 24 soros versben 24 ige (többnyire cselekvést és történést kifejező szó) fordul elő. Vagyis minden verssorra jut egy ige. Ugyanakkor az egész költeményben egyetlen névelő fordul elő (abban a bibliai Izsák-hasonlatban). Íme, a talán legjelentéktelenebb nyelvi elem, a névelő (illetve annak hiánya) milyen fontos hatáskeltő eszközzé válik a művészi alkotásban, ha az történetesen a magyar líra egyik gyöngyszeme.
Mi hát ennek a hat strófának a tárgya? Egy férfi profán szerelmi megnyilatkozása vagy egy istenkereső lélek, egy "Istenhez hanyatló árnyék" (Balassi Bálint) leborulása a Mindenható előtt?
Szerelmi költészet és vallásos költészet egymásba játszására, arra, hogy az udvarló vers vallásos költeményként, illetve a vallásos szöveg szerelmi poézisként értelmezhető, a klasszikus világirodalmi példa az ÉNEKEK ÉNEKE. Ez a Salamon királynak tulajdonított textus az ószövetségi szent könyvek között található. Vannak, akik pusztán profán jelentését fogják fel a mának, és azt mondják, az ÉNEKEK ÉNEKE nem állmásból, mint a vőlegény és a menyasszony kölcsönös szerelmi énekeiből. Mások a szövegnek allegorikus értelmet adnak, s úgy vélik, hogy a szerző itt a vallásos élményt a szerelem szavaival fogalmazta meg; a vőlegény és a menyasszony kapcsolatába Jahve és Izrael népe, vagy Krisztus és az Egyház, vagy Isten és a feléje törő hívő lélek misztikus viszonyát látják bele.
Szerelmi vallomás és istenélmény egymásba játszása a köznyelvben is megfigyelhető. A szerelmes férfi azt mondja kedvesének: imádlak, agy "térdet-fejet néki hajték" (Balassi). A hívő lélek pedig így fogalmazza meg imáját: Édes Istenem, Drága Jézus, Szép Szűz Mária.
Pilinszky versének kétértelműsége abban rejlik, hogy nem látványt, nem kézzelfogható arcot, nem szerelmi történetet idéz föl, de nem is a vallásos szövegek, az imák megszokott hangján szól. A vers látomás, vízió, a költő létállapotát, világérzékelését fejezi ki, és sokkal közelebb van az álomhoz, mint egy női arc vagy a megszokott istenkép leírásához.
Hogy a vers nem pusztán profán szerelmi vallomás, hanem a költő istenélményének adekvát kifejezése,már az első olvasáskor több elem fölkeltheti a gyanúnkat.
Itt van mindjárt a vers címe: ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ. A kifejezés jellegzetesen vallásos szövegekben, imák végén szokott előfordulni a MINDÖRÖKKÉvel együtt. Jelentése: az idők végtelenségéig. De az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ a MINDÖRÖKKÉnél is több, súlyosabb. A fokozás, a túlzás a magyar nyelv természetéből következik. Amit a latin eredeti egyetlen szóval (és prepozícióval) fejez ki (IN AETERNUM), azt a magyar két szóval, fokozással adja vissza. Nyelvünk régi tulajdonsága ez. Már a HALOTTI BESZÉDben a kétszavas latin MORTE MORIERISt a magyar átköltés megtriplázza: HALÁLNAK HALÁLÁVAL HALSZ.
A versben egyetlen hasonlat fordul elő, a hatodik sorban: "MINT IZSÁK AZ ATYJÁT, ÉN SE KÉRDEZEM". A kép vallásos eredetű. Az ÓSZÖVETSÉGből, a TEREMTÉS KÖNYVE 22. fejezetéből ismerhetjük a történetet: "Isten próbára tetet Ábrahámot és így szólt hozzá: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen..." Mikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta a kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből..." Az odaadásnak, az engedelmességnek ezt a példáját nyilván csak így egészíthetjük ki, csak így folytathatjuk a versben: "MINT IZSÁK AZ ATYJÁT, ÉN SE KÉRDEZEM" Tőled, Atyámtól. Vagyis: a hasonlat nem egy más nemű személyre, hanem csak a mennyei Atyára, az Istenre vonatkoztatható.
A versnek egy másik helye is nyíltan vallásos képzetet kelt. Ez a 13. sor: "HALÁLOM UTÁN MAJD ÖRÖK ÖLEDEN, / FÖLPANASZLOM AKKOR..." A halál utáni létezés és az örökkévalóság reménye a vallásos hit fontos eleme.
A vers Pilinszky második kötetében, a HARMADNAPONban (1959) jelent meg. A tartalomjegyzékben megírását 1948-ra datálta. A sorok keletkezési idejénél sokkal fontosabbnak látszik a kötetben történt elhelyezése. A vers a két ciklusból álló kötet első, SENKIFÖLDJÉN ciklusában található,a nyíltan vallásos ihletésű PANASZ és az áttételesen Istenhez forduló MIRE MEGJÖSSZ között. A PANASZban nyíltan kimondja: "Számíthatok rád istenem? / Úgy vágyom közeledre". Az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ mintha ennek az Istenhez forduló panasznak lenne a folytatása: a szenvedélyes szerelem elragadtatott szavait használja a misztikus áhítat, a személyes istenélmény kifejezésére.
Vagyis minden kétértelműsége mellett a vers a költő vallásos hitét fogalmazza meg. A hat szakasz tehát az istenszeretet és nem pedig az emberszeretet, a földi szerelem vers. Tárgya: a költőnek az Istenhez való személyes jellegű viszonya. A kétértelműség miatt azonban ne nehezteljünk: épp ez a kétértelműség (a másképpen is értelmezhetőség) a költemény intenzitásának, megszólító erejének legfőbb forrása. Úgy is mondhatnánk: épp ebben rejlik líraisága, költői szépsége; ezért költészet és nem teológiai fejtegetés. Maga Pilinszky vallotta: nem "katolikus költő", hanem "költő vagyok, aki katolikus".
A versnek két "szereplője" van: az "én" meg a "te". A két személyt ellentétes viszony kapcsolja össze. A lírai szerkezetet a különféle idősíkok váltakozása, valamint a két személy közti ellentétes viszony változása, a vers indulati íve határozza meg.
A vers idősíkjai: az első három versszak a jelen állapot rajza, a negyedik a jövőről beszél, az ötödik első két sora a múltat idézi, a vers további része, befejező hat sora - mivel a magyar nyelvben a jelen idővel a jövő időt is ki lehet fejezni - egyszerre lehet jelenre és jövőre vonatkozó. A vers két szereplője közül az előtérben a költő személye áll: rá utal 16 ige (VÁROK; MEGYEK; ADOK stb.) és kilenc birtokos személyrag (SZEMÉRMEM; PANASZOM; KESERŰSÉGE stb.), a másik pólus jelenlétét csupán nyolc ige (VÁRATSZ; terelsz stb.) és hét birtokos személyrag (RAGYOGÁSOD; ÖLED stb.) érzékelteti. A két személy közti távolságot, ellentétes viszonyt az ellentétes tartalmú igéken kívül a hét tagadó kifejezés (NEM - háromszor, SE, ÚGYSE, ÚGY SINCS, SOHA) hangsúlyozza. A szakaszok érzelmi íve egyre emelkedik, a két szereplő között a feszültség egyre nő. A vers indulatmenetének csúcspontját többféle nyelvi eszköz érzékelteti. Az igék jelentésében kifejezésre jutó fokozás: FÖLPANASZLOM; KISÍROM; CSILLAPÍTHATATLAN SÍROK HANGOSAN; ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ SÍROK; VÉGEÉRHETETLEN ZOKOGOK. A melléknévi fokozás: HEVESEBB, SZOROSABB. A szóismétlés: AHOGY - AHOGY, EGYRE - EGYRE - EGYRE. Az ellentét: BOLDOGABB - BOLDOGTALANABB. A vers érzelmi csúcsa az utolsó versszak, aho9l ezek a nyelvi eszközök együtt vannak jelen. Gondolatilag is ez a vers tetőzése. Itt jut kifejezésre: bármekkora távolság választja el egymástól a két személyt, bármennyire ellentétes tartalmú a kettőjük közötti viszony, egyre nyilvánvalóbb egymásrautaltságuk, szoros és eltéphetetlen kapcsolatuk.
A költemény nyelvi eszközei közül talán a mondatépítkezés a leginkább figyelemre méltó. Ez pedig a költemény versformájával van szoros kapcsolatban.
Az ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ hat négysoros, páros rímű (aabb) versszakból áll. Minden versszak formailag egyetlen, nagy kezdőbetűvel jelölt mondat. Egy sort 11 szótag alkotja, a sorok élesen két periódusra, 6+5 szótagra oszlanak, melyen belül további tagolódás lehetséges. Bár a trocheusi lejtés halványan érzékelhető, a vers ritmusát alapvetően a magyaros verselés, az ütemegyenlőség törvénye határozza meg. Ami igazán fontos: a vers magyaros ritmikai tagolása határozza meg a költemény nyelvi tagolását, mondatépítkezését. A verssorhatár (amit a rím nyomatékosít) csaknem kivétel nélkül, az ütemhatár pedig (melyet a zenei cezúra emel ki) igen gyakran a gondolati határral, a mondathatárral, a nyelvi szerkezeti periódussal is egybeesik. Áthajtás (enjambement) egyetlen helyen, a 19-20. sorban fordul elő. Egy másik helyen közbeékelt szószerkezet szakítja meg a mondatot ("TESZEM SZÓTALAN, SZÓFOGADÓ SZOLGA, AMI HÁTRA VAN"). Egy verssor egy mondattal azonos 12 esetben. Egy verssor két tagmondatot alkot kilenc alkalommal. Egy verssorban négy tagmondat, négy állítás fordul elő egy alkalommal (a vers nyitó sorában). Két verssor alkot egyetlen tagmondatot a vers utolsó két sorában. Ez a sajátos verskezdés és a vele ellentétes szerkezetű mondattípus a vers végén nyelvtanilag is sajátos keretet ad a költeménynek.
A vers többnyire egyszerű kijelentő mondatokból áll (például "TŰRÖK ÉS TÖRŐDÖM ENGEDÉKENYEN"). Az alárendelő összetett mondatok többnyire (hét alkalommal) HA kötőszóval kapcsolódó feltételes tagmondatból állnak (például "MEGYEK, HA TERELSZ"). Továbbá három tárgyi alárendelő mondat fordul elő (például "ÉN SE KÉRDEZEM, MIVÉGRE SANYARGATSZ"). És a már említett egyetlen teljes (MINT kötőszóval kapcsolódó) hasonlatot találjuk. A feltételes alárendelő mondatokban a kötőszónak a megszokottól eltérő elhelyezése ("HANGOT HA ADOK" - ha hangot adok helyett) nagyobb gondolati nyomatékot ad, illetve a mélyebb érzelmi-indulati lelkiállapot kifejezője. A szabályostól eltérő, szokatlan szórend mindig emocionális eredetű költői eszköz. Már Zrínyinél: "Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó" - a kék ég fed be, ha nem a koporsó helyett.
A mondatépítkezés hű tükre a "hagyományos" versben a központozás. A 24 sor közül 23 sor végén írásjel is jelöli a mondathatárt. (Kivétel az említett enjambement a 19-20. sorban.) Az írásjelek közül a sorok végén pont háromszor, kettőspont, kérdőjel és felkiáltójel kétszer-kétszer, vessző tizennégyszer fordul elő. Továbbá a tagmondatok és a felsorolás tagjai között 11 vessző található. Nyelvtanilag egy helyen fölöslegesen használ vesszőt a költő (ám elhagyása enjhambement-ná tenné a sort), két alkalommal viszont a vessző hiányát érzékeljük ("SŰRŰ PANASZOMMAL JOBB /,/ HA HALLGATOK"; "ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ SÍROK /,/ AMIÉRT..."). A költő nyelvi-helyesírási következetlenségei között kell megemlítenünk néhány ékezetproblémát. Pilinszkynél a szóvégi ű rövid (SŰRÜ, KESERÜ), az igékben előforduló - ÍT többnyire rövid (VAKITOTTÁL, SZORITÁSOD), de egyetlen versen belül is találunk ellenkező példát 8CSILLAPÍTHATATLAN). Ezek a látszólagos következetlenségek, írásjel- és ékezetproblémák a költő sajátos beszédmodorára, kiejtési sajátosságaira vezethetők vissza, Pilinszky ugyanis a nyelvtani szabályokat (mind az interpunkciót, mind az ékezést) a versforma, a ritmus, az élőbeszéd, a zeneiség magasabb törvényének rendeli alá.
A versnyelv legkisebb elemei, a szavak is külön figyelmet érdemelnek. Alliteráció és szójáték (azonos hangzás és ellentétes gondolati tartalom) egyszerre van jelen ezekben a kifejezésekben: VÁROK - VÁRATSZ; HALLANÁD - HANGOT ADOK - HALLGATOK; TŰRÖK - TÖRŐDÖM; BOLDOGABB - BOLDOGTALANABB. A Biblia nyelvére emlékeztető sajátos szóhasználat archaizáló hatást kelt: MIVÉGRE SANYARGATSZ; SZÓTALAN , NAPPALOM; FÖLPANASZLOM; ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ; MIÉRT; AMIÉRT. És vegyük észre azt is: mi kelti a vers nyelvének roppant tömörségét és mozgalmasságát, a mondatok nyelvi feszültségét. A 24 soros versben 24 ige (többnyire cselekvést és történést kifejező szó) fordul elő. Vagyis minden verssorra jut egy ige. Ugyanakkor az egész költeményben egyetlen névelő fordul elő (abban a bibliai Izsák-hasonlatban). Íme, a talán legjelentéktelenebb nyelvi elem, a névelő (illetve annak hiánya) milyen fontos hatáskeltő eszközzé válik a művészi alkotásban, ha az történetesen a magyar líra egyik gyöngyszeme.
TÜSKÉS TIBOR
PILINSZKY JÁNOS (1921-1981) költő, író. Értelmiségi családból származott. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, jogot,majd irodalmat és művészettörténetet hallgatott. A második világháború végén katonaként nyugatra került. Hazatérése után első verseskötete, a TRAPÉZ ÉS KORLÁT (1946) mindössze háromszáz példányban jelent meg, és tizenkilenc verset tartalmazott, de azonnal figyelmet keltett. Minden későbbi kötetébe előző verseit is fölvette, vállalta. Azok közé a költők közé tartozik, akik csak válogatott verseiket írták meg. E tekintetben Balassira, Berzsenyire, a kortársak közül Füst Milánra emlékeztet. Életműve mindössze kétszáz-egynéhány vers. Írt továbbá színpadi műveket, és számos esszéje, meditatív írása marad ránk. Az egyik legtöbb nyelvre fordított, külföldön is ismert huszadik századi költőnk.
(Forrás: Száz nagyon fontos vers - Versek és versmagyarázatok 388-392. old. - Lord Könyvkiadó Bp., 1995.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése