Tőlem ne kérd, hogy verseim kiként írom.
S hogyan múlnak már napjaim!
Az ágy bizalmasom és egyben jó tanyám,
ha kérded, tán elmondja majd,
hogy verseim, mint őszi fán az ért gyümölcs,
ágyam táján úgy ringanak.
S fogam között úgy lóg a karcsú szál irón,
mint vizslaszájban tarka vad.
És délután?... Zörgő szekér fonott kasán
kényelmesen pihenve el,
barátommal lassan a hegybe hajtatunk,
hol pincék szellőzőlyukán
az új borok édes, gomolygó gőze száll...
S ha már a nap csalitba bújt,
s az erdők őze gyors patak vizére megy,
a hold lovával indulunk.
Hátunk megett hordónk velünk kotyogva zeng,
és otthon rám már vár az ágy!
Ha kérded, hogy mint írtam én e verset
s fedjem fel sorra titkait,
csak annyit mondhatok, délig heverni szép!
A verseim szülője ez!
S e langyosöblű ágy nekem bizalmasom,
szólítsd meg őt te jó barát,
s a többi titkom is bizony elmondja majd.
(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése