Százéves béka
ünget a mélyin,
s esténkint néha
arc himbál a szélin.
Lilaszín vize
ráhajló lepel.
A kerék íve
nyöszörgőn kelepel.
Titkát a kanna
már jól ismeri...
Néha az alja
szöszhajjal van teli.
A jószág búvik...
Lejár a tóra,
s a kancsó csuklik
már holdtölte óta.
Vizét hiába
tömik be sárral,
nyögő sírása
a kerti fákra szárnyal,
mint ázott madár...
S ha béka brekeg,
a vizespohár
borzadva megremeg.
(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése