Holdas éjjel, keleti szellők
szárnyain már a kikelet,
langyos tengerként hömpölyög,
a porhanyó földek felett.
Holdas éjjel, keleti szellők
langyos árjában a mezőn,
ellepi szívemet a vágy,
mint érkező madárözön.
Szívemet szárnyak verdesik,
sóhaj dagasztja mellemet,
s az ég ívén a suta hold
oly csúfondárosan nevet.
Árok, gödör enyhős vizében,
már boldogan brekeg, brekeg,
vígan kuruttyol fel a holdra,
a feltámadt hüllősereg.
Engemet csúfol tán az is,
utánam szól, rajtam kacag...
Rokon bánat leng valahonnan, -
sírról talán, - ibolyaszag...
(Forrás: Erdélyi József: Villám és virág 11. old. - Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft. 1941.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése