Határ Győző: Kandallónál

A MAGYAR HÍREK OLVASÁSA KÖZBEN

a leégő tüzet ha felpiszkálom
éjjel vagy a passziánszot vetem
néha úgy-de-úgy elmélázom házon
hazán - családon - nemzeten

páros napokon örvendezem annak
hogy kíváncsiak rám - kiadogatnak
páratlanokon rámtesped a bánat
s mind-gyanakodva forgatom hazámat

mi jól ügyelnek hogy csak maradjak
fantom kísértet lidérces-messze!
mi talmi mutatvány hogy előadnak
spanyolfalakkal körülrekesztve

hogy se olvasót se nézőközönséget
ne háborgassak - meg ne kísértsek -
megszentült sztálinistát leégett
pályatársat létemmel ne sértsek

s hogy ne tengjek túl! csak ennyi kell
belőlem: a sokallott sovány ELÉG!
lenyelni - lenni rossz angolsággal
fércelt propagandatöltelék...

s így míg egybevetem a párost a
páratlannal (Hej! zsivány kalendáriom)
s eleve-rászedett megcsúfolt rusnya
vakulj-magyar kibabráltságomon

rágódom falinaptáram forgatván
lapról-lapra napjait pergetem:
hogyan hogy több a páratlanja - hadd lám:
páros örömnap alig jut nekem...?!

a Jel felizzik a széthányt kandallóban
s kiadja a passziánszkártya is -
eltussolni vinnének haza: valóban
a velem űzött játék mily hamis!

sátorparádén megíróuraznak
paroláznak s úgy vesznek prózra
hogy fogóját ez rühes kuvasznak
Nyugat-ótvarátul a hideg rázza

"ölbéli ölebnek - szökő szelindek?!"
"mi modár ez urom?!" - "karmos ám!" - "rámtámad!"
... kópé cseles szerrel jól eladtak minket
hirdetésnek: lettünk reklámcímerállat

szomszéd házal véle kerthosszat károg
újság-lobogtatva s átalkaját:
"itt van! benne van! vegyen uraságok-
tól levett sólet-nosztalgiát...!" -

könyvtárba menekülök előle - hadd
forogjon a világ valamíg forog -
te fogadd be igazán hazám - fiad:
bölcsek fejedelmek régi auktorok!...

a leégő tüzet ha felpiszkálom
éjjel vagy a passziánszot vetem
néha úgy-de-úgy elmélázom házon
hazán - családon - nemzeten

Határ Győző az 1956-os forradalom veresége után a nyugati világban megszerveződő emigrációs magyar irodalom egyik legeredetibb és legtermékenyebb egyénisége. Költői indulásakor a modern líra feltétlen szabadságához vonzódott, a szürrealistáktól tanult, de a dadaizmus lázadói is ott voltak korai mesterei között. Később, két börtönnel a háta mögött, bontakozott ki szkepszise a történelemmel és minden hatalmi berendezkedéssel szemben. Londoni emigrációjában a sztoikus bölcselet hagyományait követte, távol kívánt maradni a közélettől, pusztán szemlélni akarta a világot: a történelmi lét abszurd fordulatait, de nem foglalt állást, nem tiltakozott. A megismerés kalandjai ragadják magukkal, mohó ismeretvágyából ered lenyűgöző írói termékenysége, az, hogy az ismeretek, a gondolatok mindig új tartományát hódítja meg. Szabadon kalandozó szelleme, amelytől nem idegen az irónia és a groteszk, eredeti költői képzelettel, gazdag nyelv- és formateremtő készséggel párosul.

A költő emigrációban töltötte életének közel felét, és az emigrációs tapasztalatok nemcsak azzal jártak, hogy megismerte az angol, egyáltalán a nyugati kultúra régebbi és újabb nagy értékeit, és műveiben rendre számot adott a szigetországban szerzett élményeiről, hanem meghatározták érzésvilágát, a szülőhazával fenntartott lelki kapcsolatát, mondhatnánk így: kulturális identitását is. Határ Győző az emigrációban megszerezhető teljes szellemi függetlenséget és elkötelezettséget igen nagy értéknek tekinti. A hollandiai Mikes Kelemen Kör 1976-os konferenciáját tartott ISTENHOZZÁD, EMIGRÁCIÓ című előadásában olvashatók a következők: "Függetlenül a rendszertől - Magyarországon emigráns vagyok. 1956 végén elhagytam Magyarországot, és hazajöttem. Azóta itthon élek. Itthon Angliában; itthon Franciaországban; itthon - amilyen otthon a földlakó a földön csak lehet. Nem ott a hazám, ahol jól süthetem a pecsenyémet; hanem ott a hazám, ahol békén hagynak."

Az emigráció független szellemi sziget Határ Győző értelmezésében, ahol külső hatalmi érdekek nem zavarják meg a gondolkodást és az alkotó munkát. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy lemondott volna arról a kulturális közösségről, amely Magyarországgal, a hazai szellemi élettel összeköti, hiszen magyar íróként él és dolgozik, és ha módja van rá, mint ahogy az elmúlt négy-öt esztendőben erre több alkalom kínálkozott, örömmel látogat szülőhazájába, és keres kapcsolatot mind írótársaival, mind olvasóival. Saját lelki azonosságát mindazonáltal nem a hazai társadalomban és irodalmi életben találja meg, hanem a magyar nyelvben, a magyar kultúrában és a magyar költészetben, amely a London melletti Wimbledon egy múlt századi viktoriánus házában, ahol Határ Győző igazi otthonra talált, ugyanúgy eleven, gazdag és termékeny lehet, akár a Duna partján, Erdélyben vagy a Felvidéken. Ez a személyes kulturális identitás és a szülőhazával kialakított - korántsem ellentmondások nélküli - viszony jelenik meg a KANDALLÓNÁL című versben is, amely 1988 őszén született, és még ugyanabban az esztendőben a MEDVEDOROMBOLÁS című kötetben látott napvilágot.

A versnek a címe és alcíme is jelzi az emigráns költő különleges helyzetét. A cím: KANDALLÓNÁL az angliai élet jellegzetes kellékét, egyszersmind hangulatát idézi fel, amit azután az első versszak első két során megrajzolt életkép még fel is erősít: a kandallótűz és az éjszakai pasziánsz békés hangulata valóban alkalmas arra, hogy a költő elmélázzon "HÁZON / HAZÁN - CSALÁDON - NEMZETEN". Ráadásul mindez arra a jellegzetesen angol: békét, nyugalmat és jólétet árasztó környezetre is utal, amelyben Határ Győző él; a wimbledoni házra, a viktoriánus korszak tárgyi emlékeire: bútorokra, képekre, szobrokra, amelyek alkotó munkája, köznapi élete során körülveszik. A vers alcíme ugyanakkor a Magyarországról érkező hírekre céloz, a MAGYAR HÍREK a Magyarok Világszövetsége folyóirataként jelent meg, rendszeresen adott közre tudósításokat a nyugati magyarság életéről, s időnként, kivált a nyolcvanak évek második felében szerkesztett karácsonyi mellékleteiben emigráns írók műveit, ezek között Határ Győző költeményeit is közölte.

A vers a költő ellentétes érzések nyomán kialakuló hangulatvilágát fejezi ki, ahogy ő mondja: kedélyét páros napokon az öröm, páratlan napokon a bánat szabja meg. Öröm és bánat forrása a magyarországi hírekben keresendő, abban, hogy a szülőhaza miként fogadja be a londoni magyar író műveit: kiadogatja-e őket, ahogy a Magyar Hírek irodalmi mellékleteiben is megesett, vagy éppen elutasítja és elhallgatja, ahogy évtizedeken keresztül történt. Hiszen az irodalmi emigráció talán legfájdalmasabb lelki gyötrelmét éppen az okozta, hogy írásai a politikai cenzúra tiltása következtében nem juthattak el a hazai olvasókhoz. Határ Győző közérzetének hullámzását is az okozta, hogy egyszer a befogadás, másszor a kirekesztés gesztusait kellett tapasztalnia.

Sőt tulajdonképpen a szórványos és esetleges hazai jelenlét sem volt igazi befogadás, hiszen, ahogy tapasztalnia kellett, arra mindig vigyázott valamilyen névtelen és megnevezhetetlen hivatal vagy hatalom, hogy írói jelenléte ne legyen tartós és rendszeres, ne sértse vagy irritálja a "MEGSZENTÜLT SZTÁLINISTÁK" és a "LEÉGETT PÁLYATÁRSAK" érdekeit. A nyugati magyar író hazai jelenlétét ezért, legalábbis a nyolcvanak években, az 1989-1990-es nagy politikai átalakulásokig, "SPANYOLFALAK" rekesztették el az olvasók tágasabb körétől, s valamiféle hátsó gondolatok szabályozták, körülötte "hamis játékok" folytak, minthogy a budapesti kulturális politikának szüksége volt arra, hogy megteremtse az emigráns irodalom hazai befogadásának látszatát, ugyanakkor mindent csak igen szigorú politikai szűrőn engedett át, és ravasz mesterkedésekkel azon dolgozott, hogy az általa politikailag kényesnek tartott írások, így mindaz, ami valamiféle bírálatot tartalmazott, ne kerüljenek a hazai olvasó kezébe.

A korlátozott és kétes magyarországi befogadás tapasztalatai meglehetősen elkedvetlenítették Határ Győzőt, különösen azért, minthogy jól tudta és mindig is érzékelte, hogy az örvendetes "PÁROS" napokhoz képest jóval gyakoribbak a bánattal teli "PÁRATLANOK". Éppen ezért a hazai jelenlét apró jeleinek sem tudott örülni igazán: nem vigasztalta a könyvheti meghívás, midőn "SÁTORPARÁDÉN MEGÍRÓURAZZÁK", minthogy gyanúja szerint "REKLÁMCÍMERÁLLATNAK" kellett éreznie magát, akinek az lenne a dolga, hogy mintegy hitelesítse a máskülönben megvetett "kádárista" művelődéspolitikát. A költő így továbbra is a könyvtárban kereste otthonát és "IGAZI HAZÁJÁT"; "BÖLCSEK FEJEDELMEK RÉGI AUKTOROK" között.

Határ Győző költeményének gondolati és érzelmi rendjét az emigráns író közérzetének ellentétek között vergődő hullámzása szabja meg: egyszer az elégedettség, az örvendezés, máskor a megcsalatottság, az írói elhagyatottság érzése. Ez az egymással szembeforduló és vitázó két érzés hullámzik át a költemény szövegén. Kezdeten, az első öt versszakban akét érzés még lényegében egyensúlyi helyzetet alkot, az időnkénti öröm még közömbösíteni képes a gyanakvást és a csalódottságot. Később, a következő hat versszakban azonban már ez utóbbi érzések kerekednek felül, minthogy az odahaza, a nyugati magyar írók befogadása körül tapasztalt jelenségek kritikus elemzése arról győzi meg a költőt, hogy a hazai jelenlét nem jelent valóságos el- és befogadást. Ezért a költeményt, ahogy erről az utolsó versszak meggyőzhet bennünket, elégikus érzés zárja le, s az "ELMÉLÁZÁSNAK" szomorkás íze van.

A KANDALLÓNÁL elégikus, ugyanakkor ironikus költemény, iróniája egyszerre célzza meg a magyarországi művelődéspolitikát és irodalmi életet, valamint magát a költőt, aki, lám, nemegyszer illőziókat táplál a hazai befogadás eredményessége, őszintesége felől. Az irónia éppen ezeknek az öncsaló illúzióknak a szertefoszlatására való. A költő iróniáját elsősorban a szöveg régies és népies szavai, szólásai mutatják, azok a kifejezések, amelyek a megcsalatottság érzéséről tanúskodnak: "ELEVE-RÁSZEDETT MEGCSÚFOLT RUSNYA / VAKULJ-MAGYAR KIBABRÁLTSÁGOM"; "ELTUSSOLNI VINNÉNEK HAZA"; "ÚGY VESZNEK PÓRÁZRA / HOGY FOGÓJÁT EZ RÜHES KUVASZNAK / NYUGAT-ÓTVARÁTUL A HIDEG RÁZZA+; "MI MODÁR EZ URAOM?! - KARMOS ÁM! - RÁMTÁMAD!" . A költő ironikus célzattal használja ezeket a kifejezéseket, azt az idegenkedést kívánja érzékeltetni, amely tapasztalatai szerint a budapesti irodalmi életben - főként a nyolcvanas évek közepén még hivatalosnak számító körökben - az emigrációs irodalommal szemben érvényesült.

Ezek az ironikusan használt stílusformák némiképpen kontrasztban állnak a költemény hagyományos-klasszicista strófaszerkezetével, ritmikájával és rímelésével. A kereszt- vagy páros rímű, meglehetősen szabadon kezelt, nemegyszer a hangsúlyos verselésre is rájátszó ötös, öt és feles jambusok, illetve a négysoros strófák mintha azt a gondolatot sugallnák, hogy a költő a nyelv mellett a hagyományos és szabályos versformában is támaszt keres. Akárcsak huszadik századi költészetünkben Babits, Kosztolányi vagy Radnóti, akik számára a zárt művészi forma és a klasszikus költői tradíció a zaklatott világban tartós értékeket és fogódzókat kereső magányos lélek biztos támasztéka volt. Határ Győző is ilyen tartósnak és biztosnak tekintett formahagyományokhoz igazodva keresi a belső nyugalmat az emigrációs létállapot kihívásai között.

POMOGÁTS BÉLA

HATÁR GYŐZŐ (1914-) angliai magyar író. Gyomán született, 1938-ban a budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. 1943-ban írott CSODÁK ORSZÁGA HÁTSÓ-EURÁZIA című regénye miatt börtönbe zárták. A második világháború után ismét megjelentek könyvei, 1950-ben azonban ismét börtönbe került. 1956-ban hagyta el az országot, Londonban telepedett le,m int építészmérnök, illetve mint a nyugati magyar rádióadások munkatársa dolgozott. Széles körű írói munkássága során megjelentetett versesköteteket, regényeket, elbeszéléseket, drámai műveket, irodalmi és művészeti tanulmányokat, filozófiai traktátusokat. Válogatott verseit 1970-ben Münchenben HAJSZÁLHÍD, 1990-ben Budapesten A LÉLEKNEK ZENGÉSE címen adta közre.

(Forrás: Száz nagyon fontos vers - Versek és versmagyarázatok 383-387.old - Lord Könyvkiadó Bp., 1995.)