Luby Sándor: Duzzogás*

„Haragszom magára!” igy szólt

Duzzogón a lányka.

S én is haragszom azóta

Az egész világra:

Haragszom a csillagokra,

Hogy oly haloványak,

Mert a fényük mind od’adták

Szemed sugarának.

Haragosa vagyok én s

Liljomnak s rózsának,

Melyek a te szép arczodon

Egybe olvadának.

Haragszom a tavaszi ég

Legszebb mosolyára,

Mert varázsa mind odagyült

Ajkad mosolyába.

Haragszom a csalogányra,

Mert büvös dalában

Nem találok oly gyönyört, mint

Ajkad egy szavában.

Haragszom az égre, földre,

Mert olyan szegények,

Hogy kincseik – te nélküled

Nékem mit sem érnek!

*) A szerzőnek „Álmok az üdvről” cz. a. legközelebb megjelenő költeményeiből.

Forrás: Váczi Közlöny XVI. évf. 13. sz. Vácz, 1894. április 1.

Luby Sándor (1855-1905): A bucsuzó fecskéhez*

Gyülekeznek már a fecskék

Háztetőkön, tornyokon,

Más hazába készülődnek

Villámröptű szárnyukon.

Más hazába készülődnek,

Hol örökké tart a nyár,

Hol a télnek nincs hatalma,

És tömérdek a bogár.

Fecskemadár, fecskemadár!

Fészkedet hát itt hagyod,

Mely esőben és viharban

Néked jó tanyát adott!?

Elhagyod hát azt a fészket,

Hol vidáman élted át

A családi boldogságnak

Legszebb, legédesb korát!

Lám, e büszke paloták közt

Egy kis kunyhóm sincs nekem,

S télen, nyáron küzdve szerzem

Mindennapi kenyerem.

Tél fagyátul én is félek,

Mert a szén s fa drága ám,

És családi boldogság sem

Melegíti kis szobám.

De ha mint a sas, repülni

Tudnék bátran, szabadon,

Véled fecske még se szállnék,

Merre szived vágya von.

Mert mit érne más hazának

Minden kincse énnekem?

Magyarország, mindig érted

Sóvárogna hű szívem!

*) A szerző „Álmok az üdvről” czimmel legközelebb megjelenő költeményeiből.

Forrás: Váczi Közlöny XVI. évf. 7. sz. Vácz, 1894. február 18.