Gyülekeznek már a fecskék
Háztetőkön, tornyokon,
Más hazába készülődnek
Villámröptű szárnyukon.
Más hazába készülődnek,
Hol örökké tart a nyár,
Hol a télnek nincs hatalma,
És tömérdek a bogár.
Fecskemadár, fecskemadár!
Fészkedet hát itt hagyod,
Mely esőben és viharban
Néked jó tanyát adott!?
Elhagyod hát azt a fészket,
Hol vidáman élted át
A családi boldogságnak
Legszebb, legédesb korát!
Lám, e büszke paloták közt
Egy kis kunyhóm sincs nekem,
S télen, nyáron küzdve szerzem
Mindennapi kenyerem.
Tél fagyátul én is félek,
Mert a szén s fa drága ám,
És családi boldogság sem
Melegíti kis szobám.
De ha mint a sas, repülni
Tudnék bátran, szabadon,
Véled fecske még se szállnék,
Merre szived vágya von.
Mert mit érne más hazának
Minden kincse énnekem?
Magyarország, mindig érted
Sóvárogna hű szívem!
*) A szerző „Álmok az
üdvről” czimmel legközelebb megjelenő költeményeiből.
Forrás: Váczi Közlöny
XVI. évf. 7. sz. Vácz, 1894. február 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése