- Írói működése 50
éves jubileuma alkalmából –
Avval
keveset mondunk, ha azt állítjuk, hogy Jókai a legkitűnőbb magyar regényíró: ő
egy színvonalon áll a világirodalom legkitűnőbb regényíróival; keveset mondunk
avval is, ha azt állítjuk, hogy kiváló ember, ez már oly olcsó cím, hogy
megelégszünk avval, ha azt mondjuk róla, hogy ő valódi ember; kicsinyelnők, ha azt mondanók, hogy igazi zseni, mert
ma már a „zseni” oly közönséges valami,ami terem, mint a subagallér; Jókai teremtő erő a szó legnemesebb és
legvalódibb értelmében.
Eltévesztenők
hivatásunkat, ha ez alkalommal Jókait bírálnók, a legnagyobb mértékben igazságtalanok lennék, ha Gyulai Pál
álláspontját foglalnók el, aki előtt tudvalevőleg csak Arany jön költői száma –
talán meg ő maga, mikor kritizál legalább ilyenkor érezhető csak írásából a
furor (a felindulás). Mi csak azt akarjuk most jelezni, hogy mi Jókai a magyar
irodalomban s minő helyet foglal el a legkiválóbb és legnépszerűbb külföldi
regényírók között.
A
magyar irodalomban volt nagyobb hatású tartalmasabb regényíró, mint Jókai:
Eötvös; és Kemény, de nagyobb regényíró nem volt. A korán elhunyt Kármán, a víg
beszély terén kiváló Kisfaludy Károly s a társadalmi regény megalkotója, Fáy
András után kezdődik csak a tulajdonképi regényirodalom.
1836-ban
jelent meg Jósika Abafija, 2-3 évvel később a Karthausi, 1846-ban egyszerre
tűnik fel Kemény Zsigmond és Jókai Mór a magyar regényirodalom terén. Mellettük
még számosan művelik az elbeszélést és a Fáy által kezdett fajképeket, az
olvasási kedv felébredése megszüli a magyar prózai szépirodalmat, minderre
pedig kétség kívül nagy befolyása volt Fáy elbeszéléseinek és regényének.
Tudjuk, hogy Fáy a közélet reformoknak akart szolgálatot tenni, s ezen kívül
sok indító ok vezette a Béltelki ház
írására. A közönség, mely szeretett volna igaz magyar regényt olvasni, meg volt
lepetve, de teljesen kielégítve mégsem lehetett. Többet kapott, mint amennyit
egyszerre megemészthetett volna, főképp az üres francia regények után; de
kevesebbet is, mert a regényt könnyűszerrel nem élvezhette, vele szórakozhatott
ugyan, de fáradnia is kellett, a történet oly alakba volt öltözve, amiből a
könnyű olvasás feltétele, az események folyamatos élénk előadása hiányzott. S
éppen e hiányból magyarázhatjuk meg, miért fogadta irodalom és közönség oly
lelkesedéssel négy év múlva Abafőt, amely már teljesen modern regény volt. A
Bélteky-házban is több szerelmi történet van, sőt egy személy több szerelmi
viharon megy keresztül s egyénei mégsem oly érdekesek, mint Jósika hősei;
azoknál a szerelem is csak felvett szerep, itt valóság, maga az élet; ott a
költő embereket csak mutogat, itt az emberi lelket tárja fel; ott csak a költő
tanít, itt maga a történet, maguk a szereplők. Pedig Fáy is érezte a szerelem
töviseit, csakhogy a fájdalmat az egyszerű tapasztalati adatok rovatába helyezte;
míg Jósika szerencsétlen házassága, majd boldog, ideális szerelme által egész
közvetlenséggel festhette az emberi szív ez indulatának tévedéseit és
megtisztulását. És mindezt a finomabb társalgás nyelvén, a világfi
könnyedségével és az átélt érzelmek melegségével mondja el; leírását kiszínezi,
nőalakjait felmagasztalja. Íme Jósika hatásának titka, népszerűségének oka, ami
egyszersmind bizonyítéka annak, hogy a magyar olvasóközönség korántsem
vesztette el érdeklődését a múlt iránt, csak az eposzok kemény harcias és
hazafias hangját unta meg. Rajzoljatok hőst, de ne pusztán a csatamezőn, hanem
a mindennapi életben; fessetek elénk jellemet, de amelyet nem páncél borít,
hanem a társadalom fejleszt; mutassatok nekünk szívet, mely nem vért szomjazik
a csatamezőn, hanem rokonérzésért hevül; rajzoljátok le nekünk az embert, a
társas lényt, s ne az öldöklő fenevadat, és szóljatok hozzánk a mi nyelvünkön,
de ne azon a kimért s idegen verslábakon méltóságosan lépegető nyelven, ami
csak ünnepnapra vagy ismeretlenek közé való!
Így
szólt a kor olvasóközönsége az elbeszélőkhöz; Jósika megértette a kívánságot s
így lett a legolvasottabb regényíró egész Jókai Mórig. Az a két hatalmas
szellem, Eötvös és Kemény, akik Jósikát felülmúlták a legtöbb tekintetben,
éppen abban voltak legfogyatékosabbak, amiben Jósika kitűnt, az elbeszélésben.
Eötvös mégis népszerű lett, mert amit Fáy kezdett, tágabb látáskörrel,
gazdagabb szellemmel, költőibb lélekkel folytatta; a jelenkor társadalmát
rajzolta, az európai társadalom képét és a magyarét, a jelent megragadóbban,
mint a múltat, de ebben is a jelenhez szól, s a jelen egyik legfontosabb
kérdésének megoldását akarja irányítani. A Karthausi,Falu jegyzője,
Magyarország 1514-ben, nemcsak regények, hanem a társadalom és közélet terén
világító tornyok, amelyek irányt adnak.S bennük mennyi nemes gondolat, mennyi
ragyogó eszme! az érzések, indulatok és szenvedélyek mily erős küzdelme! mily
sötétség és mennyi fény! mennyi bánat és mily sok vigasztalás! Ellenben kemény
a maga zordon fenségével, tragikai katasztrófái megrázó erejével, az emberi
küzdelmek hiábavalóságának kimutatásával, a múlt és jelen társadalmi életének
kietlenségével megdöbbent; s nyelvének az eszmék és elvont vagy tudós
hasonlatok drágaköveitől nyert súlyával fáraszt, nyom.
A
negyvenes évek divatlapjainak könnyű elbeszélései és rajzai között jelent meg Jókai Mór első regénye, a „Hétköznapok”,
telve a franczia romanticzismus rejtelmességeivel, borzalmaival és
képtelenségeivel. Ez időpont és a nagy regényíró népszerűsége közti időt gyászos
napok töltik be. Fáy is részint újabb munkákat ír, részint gyűjteményt ad
munkáiból. A Losonczi Phoenix, Szikszói Enyhlapok hozzák szeszélyes rajzait,
1853-ban kiadja a Buzavirágok és Kalászok cz. két kötetes gyűjteményét,
1855-ben Jávor orvost és 1856-ban a Szutyogfalviakat. S ez időben jelentek meg
Jókainak híres regényei: Egy magyar nábob és Kárpáti Zoltán s azután később
hosszú sorban következtek a többiek: Kedves
atyafiak, Uj földesúr, Kőszívű ember fiai stb. Jókai e regényei a franczia
romanticzismus bélyegét viselik magukon és megalapítói a modern regénystílnek.
Jókai humora derült, felületes alakjai is elevenek, elbeszélése pedig élénk,
fürge, rohanó. És ebben áll Jókainak fölénye összes elbeszélőink felett. Nyelve
magyaros és jellemzetes, festői és költői; elbeszélése változó vidékeken
gyorsan keresztül siető folyó, mely csak érinti a parti virágokat, s ki-kivet
egy hullámot a kövekre, de nem időz sehol. Cselekvényei és hősei sohasem
szünetelnek, folytonosan alakulnak, ha nem is fejlődnek, változnak, bár a
változás nem mindig van megokolva. Regényeiben számos alak mozog, él; bár a
szigorúbb kritika azok létezését a lélektan szempontjából meg is támadhatja.
Gyakran kártyavárakat épít, erős épület helyett: borzalmasságokat rajzol,
amelyek nem a magyar életet jellemzik.
És
itt kell rámutatnunk Jókai azon sajátságára, hogy regényhősei az erényt és bűnt
a túlzásig viszik; s egyes regényhőseiben összehalmoz minden kiválóságot a
jóban vagy rosszban. Pedig Jókai hősei a való életből vannak véve, a múltból,
de többször a jelenből; megfigyelései és adatok alapján rajzolja hőseit, mondja
el történeteit s ha mégis a kritikusok őt avval vádolják, hogy jellemei
következetlenek, alakjai képzeletbeliek, történetei lehetetlenek, ez onnan
van,m ert Jókai nem a pszichológusok által megrendszabályozott mintaembert
rajzolja -, hanem az egyént s azt is nem a mindennapit.
Jókai
minden romanticzizmusa daczára is erős realista, aki ha a bűnt rajzolja is, nem
téved a fertelmesbe s a pocsolya felett is tudja lelkének derűjét ragyogtatni.
Ez a tulajdonsága az, mely összeköti Hugó Viktorral, Sue Jenővel, Zolával, de
egyúttal el is választja tőlük. Leírásai felette állanak Zola legremekebb
leírásainak; mert Jókai leírásaiban több a mozgalmasság és üdébbek a színek,
azonban Zola legszebb leírásait fárasztóvá teszi a túltengés a részletekben és
a sötét háttér. Hasonlítsuk csak össze Jókai Senki szigetjét, vagy Tiszai
szigetjét a Paradon (Mouret abbé vétke) leírásával, s átlátjuk, hogy igaz, amit
mondtunk.
Jókai
regényes hajlamai, melyek őt a történeti tárgyakhoz és kelet bűbájához vonzzák
s színei oly gazdagok, a kelet világnézetébe és életében úgy bele tudja magát
képzelni, mintha csak arab író volna. Kisebb elbeszéléseiben az ő a magyar
irodalomban, mint Baumbach a német irodalomban. A Hétköznapoktól a Fekete
gyémántokon át egész a Rákóczy fiáig fantáziájának rendkívüli gazdagsága,
változatossága és valódi ősereje nyilatkozik.
S
ha ehhez vesszük drámáit (Dózsa György, Szigetvári vértanuk) alkalmi
költeményeit, humorisztikus verseit, ha a könyvtárra tekintünk, amelyet Jókai
több száz kötetre menőművei alkotnak, lehetetlen hódolattal le nem borulni e
nagy teremtő erő előtt, lehetetlen számbavenni, hogy operette szövegeket is
írt;és ha még végigtekintünk politikai és magánéletén, ha elolvassuk a „Negyven
és visszhangját”, az „Utazást a sírdomb
körül” a legnagyobb tisztelettel nyújtjuk neki az „igaz ember”
hervadhatatlan koszorúját, mely ha nem is oly fényes, mint a regényíróé, de
értékesebb. S bizonyára Jókai is ezt a koszorút szívesebben fogadja tőlünk,
mint a költőit. Hiszen jubileuma alkalmából oly sokat foglalkoznak vele, mint
költővel! Mi nem tartottuk feleslegesnek legalább rámutatni arra, hogy költői
nagyságából benne is, mint mindenkiben, többre becsüljük az emberi nagyságot,
mely eseményekben gazdag közpályájának hosszú ideje alatt csak növekedett.
Forrás: Váczi Közlöny XVI. évf. 1. sz. Vácz, 1894. január 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése