Ha majd visszatérünk,
Ne szórjatok nekünk virágot az utra
S ne jöjjetek hozzánk diadalmámorban,
Babérágat s rózsakoszorukat nyujtva.
Ha majd visszatérünk,
A sok kedves láttán örömkönny ne hulljon,
S diadaltól boldog, túláradó szivvel
A mi lábainkhoz senki se boruljon.
Ha majd visszatérünk,
Ne zengjen az utcán diadalmi ének
S ne harsogjon akkor égbetörő hangja
Mámortól ittasult győzelmi zenének.
Ha majd visszatérünk,
Amerre mi járunk, ott zászló lobogjon,
Hallgatag ajakkal köszöntsetek minket,
Csak a szem örvendjen, csak a sziv dobogjon.
Ha majd visszatérünk,
Minden szál virágot gyűjtsetek majd össze
S millió leánykéz kint a csatatéren
Porladó fejfákra koszorunak kösse.
Ha majd visszatérünk,
Minden nóta e kis fejfák felett szálljon,
Minden dalból nekik, akik ott nyugosznak,
Bús melódiáju altatódal váljon.
Ha majd visszatérünk,
Menjetek el a sok véres csatasikra
S jeltelen hantokra boruljatok ottan,
Minden könnyet nekik, mindent értük sirva.
Babérból, zenéből, rózsakoszoruból
Magunknak egy hangot, egy szálat sem kérünk.
Kik vissza nem jönnek, mindent csak azoknak…
… Ezt tegyétek akkor, ha majd haza térünk!
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 51. szám Pápa, 1915. december 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése