Őszbe’ járok… Fonnyadó levélen,
Bús haraszton reszket már a dér.
Tört virágszál fenn a sziklabércen
Rég’ időkről oly búsan regél.
Hallom hangját… s némán eltünődöm,
Multba visznek lelkem szárnyai
. . . . . .
Árnyak járnak hangtalan mezőkön,
Elmulásnak gyászos árnyai.
Zord enyészet sujtoló hatalmát
Fájón hordom én is lelkemen:
Ifju álmok hajnalpirkadását
Őszi köddel fedte végzetem.
Hogyha néha üldöz is még vágya,
Óh a lelkem többé nem remél.
Ősz idő jár zöld mezők honába,
Boldog álmon reszket már a dér.
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 41. szám Pápa, 1915. október 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése