Ti a hazáért meghalt hős leventék,
E drága földnek védő szentjei!
Honnan vegyek szint, ihletet, erőt, fényt,
Emlékteket méltón lefesteni?!
Gyászfátyollal bevont lantomra milyen
Csudásan zengő húrt feszítsek én!
Hogy magasztaljam a ti dicsőségtek,
Mely átragyog ezredek éjjelén?!
- - - - - -
Bús éjszakákon rátok gondolok.
Lehullt csillagok, büszke héroszok!...
Eszembe vagytok elszánt daliák,
Kiket elbűvölt a szent harci vágy.
… Halálzenét hol zúg az ágyutábor
S omlik a gyilkos gránát, golyózápor.
Ott küzdtök szent, rendíthetetlen hittel,
Hős harcra a honszerelem hevit fel;
Végsóhajotokat ott hallom messze,
Rideg ellen-föld éjködébe veszve, -
Ajkaitokon a hon szent nevével,
A megtörő szem még zászlónkra néz fel,
Mindent od’adva, vért és ifju éltet
- A nagy, szent cél: a hon jövője végett
Rohantok elszántan a kész halálba.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bús éjszakákon rátok gondolok,
Úgy sincs most aggódó lelkemnek álma,
… Ti álmodtok csak most, ti boldogok!
- Míg minket hány, vet a kétség hulláma –
Álmodtok fényes, büszke győzelemrül,
Szabad hazáról: szent eszményetekrül;
S hiven kitart, nem csal meg álmotok
Lehullt csillagok, büszke héroszok,
Nagy álmotok dicső valóra zsendül.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Áldásainktól megszentelt sírokban,
A forrón szeretett hazától távol, -
Hős bajnokai győzelmes jövőnknek,
Álmodjatok ott nagy, szabad hazáról.
Pihenjetek!... E véres, vad tusákon
- Szörnyübbek még nem dúltak e világon –
A dicsőségtek, népünk daliái,
Ércnél szilárdabb oszlopul fog állni!
Lehullt csillagok, ti dicsők, ti szentek,
Örökké élő
bálványaink lesztek,
Nem dönti le emléktek’ idők vésze,
Szivükbe lesz majd mindörökre vésve,
És szent nevetek imáinkba szőve,
Hogy igy szálljon fel az Isten elébe!...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ti szomorú szűzek, ti bús arák,
Gyászoló özvegyek, megtört anyák,
Zokogó árvák nagy seregei, -
Szünjetek a könnytengert ontani!..
Ne sirjatok, hogy korai lett végök, -
A legdicsőbb sors, az lett osztályrészök,
Mind, mind megváltója lett nemzetének!
Minden nagy nép, mely szabadságra termett,
ily drága kincset csak hős véren szerzett.
S a hős porokból fakadoz új élet:
Boldog, szebb jövőt igérő remények.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ha majd elül a vészes fergeteg
S csend szállja meg a dörgő téreket,
Pirkad a vágyott béke hajnala
S diadalünnepet ül a haza:
Oltárainkká még csak akkor lesztek
Ti hős halálban megdicsőült szentek
És nem szününk meg nagy emléktek’ áldni,
Gigászi harcok hősi daliái!
De mintha árny vón’, sirotok honából
Lelkünk megejtve egy kérdés úgy vádol:
… Tudjuk-e a hont úgy
szeretni majdan,
Melyért hős véretek
omlott patakban, -
Tudunk-e érte áldozatot
hozni,
Hálánk’ egész éltünkön
át leróni,
Ahogy ti hősök
megérdemlitek?
S ébred majd tettvágy lelkeinkben
annyi,
Tudunk hazánknak egykor
annyit adni,
Amennyit érte ti
fizettetek?!...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
E néma vád, e titkos intelem
Idézi fel emléktek’ szüntelen.
De bizzatok, ti nyugvó héroszok!
Amiért mindent büszkén áldozátok:
Bálványozott, imádott szent hazátok
Örökre, mindörökre élni fog! -
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 27. szám Pápa, 1915. julius 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése